Morvai: Nálam van Petőfi Sándor koponyája

Szenzációs bejelentést tesz ma Morvai Ferenc: 166 év után megoldódik Petőfi Sándor halálának rejtélye. A kutató megdönthetetlen DNS-teszttel bizonyítja igazát.

Morvai: Nálam van Petőfi Sándor koponyája

Kutatás Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi bizottság elnöke évekig tartó hallgatás után ma délelőtt nagy bejelentésre készül egy sajtótájékoztatón. A Borsnak eljuttatott közleményében azonban felfedett bizonyos részleteket Petőfi földi maradványainak kilétéről. Azt állítja: csaknem százszázalékos bizonyítást nyert, hogy a Szibériában talált földi maradványok valóban Petőfi Sándoré lehetnek, aki nem 1849-ben a segesvári csatában esett el, hanem 1856-ban, Szibériában halt meg.

Titokban elrejtették a barguzini csontokat

1989-ben bejelentették, hogy a nagy költőnk a Bajkál-tó közelében, Barguzinban halt meg és nem a segesvári csatában, mint ahogy az iskolában tanítják. Morvai Ferencet és munkatársait 26 év alatt sok támadás érte, mind a kutatók, mind a Magyar Tudományos Akadémia részéről. Elterjesztették, hogy a csontváz egy nőé volt. Hogy igazukat bebizonyítsák, a Petőfi bizottság kérelmet nyújtott be a Főpolgármesteri hivatalhoz, hogy felnyithassák Petőfi szüleinek Fiumei úti sírkertben lévő kriptáját, hogy DNS-mintát vegyenek. Ezt azonban elutasították. Morvaiék szerint a csontokat a magyar kormány meg akarta semmisíteni, ezért titokban csempészték azokat Magyarországra és elrejtették őket. Lapunk úgy tudja: egy templom alatt ásták el.

32803.jpg

A kutatás időszaka alatt Morvai Ferencet eszméletlenre verték, kocsiját felgyújtották, munkatársait is többször fenyegették, mégsem adja fel, hogy bebizonyítsa igazát. 26 év után ma megdönthetetlen bizonyítékot ígér
Felkutatták a költő vérszerinti rokonait

A közleményből kiderül: az évek alatt mindent elkövettek az expedíció tagjai, hogy tudományos bizonyítást nyerjen az elméletük. „Kondoroson több hektár területet felástunk, míg Petőfi István nevű öccsének sírját megtaláltuk, de a csontok használhatatlanok voltak. Több évbe tellett, hogy Európában felkutattuk Petőfi vérszerinti rokonait. Közjegyző előtt vérmintát vettünk tőlük. A Szibériában kiásott csontokból kontrollanyagot vételeztünk újabb DNS-vizsgálat céljára. A Sanghaji Orvosszakértői Intézetben elvégeztettük újból a DNS-vizsgálatot, és bebizonyítást nyert 99,9 százalékos DNS-azonossággal, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találtuk meg” – foglalta össze Morvai.

32805.jpg

Szülei Fiumei úti sírjába temetnék el a költôt

Morvai Ferenc szerint a Petőfi- kutatás magyar ügy. Újra felkérték az ügy támogatására a kormányt, de még nem kaptak választ. Az a céljuk, hogy a Szibériában talált csontokat eltemethessék Petőfi szülei mellé. „Reménykedünk abban, hogy a több mint 25 éves munkánk nem volt hiábavaló, békésen el tudjuk temetni Petőfi Sándor földi maradványait, és ebben senki nem akadályozhat meg minket” – zárta összefoglalóját a vállalkozó.
Bors

Petofi.jpg
 
Hát én ezzel úgy vagyok, mint a parasztbácsi a zsiráffal: "Ilyen állat pedig nincs."
Én most sem hiszem el.
Miért csinálta volna ezt Petőfi? Miért rejtőzködött Barguzinban élete végéig?
Miért nem adott életjelet legalább a feleségének, akit állítólag szeretett? Miért hagyta itt a fiát? Miért nem vitette őket maga után?
Egy huszonnyolc éves pasiról beszélünk, tele lelkesedéssel, szenvedéllyel, aki folyton be volt zsongva. Az ilyen még hisz, még remél, még világot akar megváltani. Abszolút nem rá vall, hogy meghúzza magát valahol a világvégén és itt hagyja a hazáját, a szerelmét, a családját, a bajtársait, á...
Ennek a világon semmi értelme.

Olvastam, hogy erre az a válasz, hogy nem tudott 6000 kilométerről hazajönni. Hát ne már, hisz Julianus barát vagy Körösi Csoma még messzebbre mentek, mégis hazajöttek.
 
Utoljára módosítva:
Átlagos körülményeket feltételezve a ~521 év alatt szétesik a nukleotidláncok fele. 100-150 év múltán lehetetlen 99,9%-os DNS azonosságot kimutatni, mert a legvédettebb láncokban is nagyobb lesz az eddigre szétesett molekulák száma. Tehát egy ekkora azonosságot kimutató DNS vizsgálat hamis vagy rossz.
(Persze ezt tessék egy amatőr véleménynek tekinteni)
 
Minden tiszteletem Morvai Ferencnek. Rokonszenvesek számomra az egy ügy mellett ilyen mélyen elkötelezett emberek. Tisztelem azt a bátorságot is, amivel szakértelem hiányában belevágott Petőfi sorsának a felderítésébe. Sajnos, pont ez a szakértelem hiányzik ahhoz, hogy a tények szövetén tátongó óriási lyukakat befoltozza.

Maga a csontváz elég kalandos módon került Magyarországra, több pont van az út során, ami ellenőrizhetetlen. Végülis néhány ember becsületszaván túl nincs valódi bizonyíték arra, hogy a barguzini sírból kikerült csontokat vizsgálják (ha jól értem a csempész úton való hazakerülést).
Az MTA szakértői a vizsgálat során női csontváznak azonosították, amit Morvai Petőfinek vélt. Olvastam olyat is, hogy más szakértők férfinak azonosították. Ez mind a szakértelem hiányának számlájára lenne írható.

Amit nem értek: a DNS vizsgálattal valóban bizonyítani lehetne, vagy egyértelműen kizárni, hogy Petőfi csontjairól van szó. Hrúz Mária sírja ismert. Talán lennének vizsgálatra alkalmas csontok. Miért nem engedélyezik az exhumálást? Az ügy már elég nagy port vert fel ahhoz, hogy ezzel megnyugtatóan lezárják.
Ha tényleg Petőfi csontjairól van szó, akkor az igazság békáját le kell nyelnünk. Ha viszont nem ő, akkor végre elnyugodhatna ez az ügy.

http://semmelweis.hu/igazsagugy/laboratoriumok/dns-laboratorium/

Részlet a cikkből (kiemelés tőlem):
A mitokondriális DNS analízis közel ezerszer érzékenyebb vizsgálati módszer, mint a sejtmag DNS molekuláinak vizsgálata. Előnye, hogy a sejtmaggal nem rendelkező biológiai minták vizsgálatát is lehetővé teszi (pl. hagyma nélküli hajszál, mag nélküli hámsejtek, stb.). Ez a módszer ásatag csontok, elszenesedett holttestek vizsgálatánál is eredményesnek bizonyult, ahol a sejtmag DNS molekulák teljes pusztulása miatt eredmény már nem volt nyerhető. A mitokondriális DNS kizárólag anyai öröklődésű, így az anyai ágú rokonsági kapcsolatok több generációs feltárására és személyazonosításra alkalmas, az apaság megállapítására azonban nem használható és bizonyító ereje is lényegesen kisebb.
A fentiek szerint elvileg nem lenne rossz a DNS vizsgálat az anyai ágú rokonság kimutatására.
 
Lehet, hogy valaha még épelméjűen és jóhiszeműen indította Petőfi-kutatását Morvai úr, bizonyos információk alapján. Sajnos azóta többször beleőrült szegény, és már régen nem korrekt módon jár el. Ezzel ugyebár nem a valahonnan előkerített csontok mibenlétére akarok megjegyzést tenni, csakis arra, hogy Morvai úr már sokszor eljátszotta a hitelességét és egyre vadabb dolgokba kezd a monomániája elfogadtatásáért.
 
Átlagos körülményeket feltételezve a ~521 év alatt szétesik a nukleotidláncok fele. 100-150 év múltán lehetetlen 99,9%-os DNS azonosságot kimutatni, mert a legvédettebb láncokban is nagyobb lesz az eddigre szétesett molekulák száma. Tehát egy ekkora azonosságot kimutató DNS vizsgálat hamis vagy rossz.
(Persze ezt tessék egy amatőr véleménynek tekinteni)

Hát én nem tudom az 521 év honnan jött elő, meg azt se mit tekinthetünk „átlagos” körülményeknek. Én azt tudom, hogy az „Ötzi” jégemberből is szedtek ki DNS mintát, és ennek alapján találtak olyan fickókat Európában, akik annak alapján ezen Ötzi nagyonsokadik generációs rokonai (utódai?) voltak.

Na és persze lehet hogy a jégbefagyás nem átlagos körülmény. Nem tudom. Úgy műkedvelő szinten ugyan igen jó vagyok mikrobiológiából (is...), de azért itt már konkrét számértékekről van szó, ide valódi szakember kéne. Mindenesetre én nem tartom kapásból kizártnak egy efféle azonosítás lehetőségét valami 150 vagy 160 év után. Az mégse több ezer év.

Másrészt persze, Petőfi tényleg lányos alkatú fiú volt... szóval könnyen össze lehet téveszteni a csontvázát egy nőével szerintem. De az is lehet hogy az igazi csontvázát nőnek nézik...

Sok itt az ismeretlen tényező, ez a szememben inkébb a hit, mint a tudomány kategóriájába tartozik már.

Egy biztos: ha engem elvisznek sokezer kilométerre, az első adandó alkalommal szökni próbálok. Pláne ha vár otthon a feleségem. S pláne ha akkora buzgómócsing voltam korábban, hogy még egy csatába is odapofátlankodtam. Azaz e téren is osztom @Jaszladany véleményét.
 
Hát én ezzel úgy vagyok, mint a parasztbácsi a zsiráffal: "Ilyen állat pedig nincs."
Én most sem hiszem el.
Miért csinálta volna ezt Petőfi? Miért rejtőzködött Barguzinban élete végéig?
Miért nem adott életjelet legalább a feleségének, akit állítólag szeretett? Miért hagyta itt a fiát? Miért nem vitette őket maga után?
Egy huszonnyolc éves pasiról beszélünk, tele lelkesedéssel, szenvedéllyel, aki folyton be volt zsongva. Az ilyen még hisz, még remél, még világot akar megváltani. Abszolút nem rá vall, hogy meghúzza magát valahol a világvégén és itt hagyja a hazáját, a szerelmét, a családját, a bajtársait, á...
Ennek a világon semmi értelme.

Olvastam, hogy erre az a válasz, hogy nem tudott 6000 kilométerről hazajönni. Hát ne már, hisz Julianus barát vagy Körösi Csoma még messzebbre mentek, mégis hazajöttek.

Ezt a felemelő jellemrajzot személyes tapasztalatokra építed vagy a történelmi és irodalmi tanulmányokból meríted?

Minden költői kérdésedre lenne egy lehangoló válaszom, de akkor hová lesz a 48’-as forradalom nagy ikonja? Nem veszíthetünk el még egy hőst, aki csatára buzdította a népet, aztán itt hagyta a felkavart bilit!

Nekem egy vicc jutott eszembe:

1848 március 16. Pilvax kávéház
-Marika még egy unikumot legyen szíves!
-Jaj Sanyikám, elég lesz már! Látod tegnap is mi lett belőle.
 
Ezt a felemelő jellemrajzot személyes tapasztalatokra építed vagy a történelmi és irodalmi tanulmányokból meríted?

Bár nem vagyok már mai csirke, azért a Pilvaxban még nem voltam ott ;)

A jellemrajzot Petőfi művei alapján állítottam fel. Az irodalmi tanulmányaimra már nem emlékszem. Nem 160 éve volt ugyan, de az én memóriámnak már elég régen.
 
Hát én nem tudom az 521 év honnan jött elő, meg azt se mit tekinthetünk „átlagos” körülményeknek. Én azt tudom, hogy az „Ötzi” jégemberből is szedtek ki DNS mintát, és ennek alapján találtak olyan fickókat Európában, akik annak alapján ezen Ötzi nagyonsokadik generációs rokonai (utódai?) voltak.

Na és persze lehet hogy a jégbefagyás nem átlagos körülmény. Nem tudom. Úgy műkedvelő szinten ugyan igen jó vagyok mikrobiológiából (is...), de azért itt már konkrét számértékekről van szó, ide valódi szakember kéne. Mindenesetre én nem tartom kapásból kizártnak egy efféle azonosítás lehetőségét valami 150 vagy 160 év után. Az mégse több ezer év.

Másrészt persze, Petőfi tényleg lányos alkatú fiú volt... szóval könnyen össze lehet téveszteni a csontvázát egy nőével szerintem. De az is lehet hogy az igazi csontvázát nőnek nézik...

Sok itt az ismeretlen tényező, ez a szememben inkébb a hit, mint a tudomány kategóriájába tartozik már.

Egy biztos: ha engem elvisznek sokezer kilométerre, az első adandó alkalommal szökni próbálok. Pláne ha vár otthon a feleségem. S pláne ha akkora buzgómócsing voltam korábban, hogy még egy csatába is odapofátlankodtam. Azaz e téren is osztom @Jaszladany véleményét.
"Na és persze lehet hogy a jégbefagyás nem átlagos körülmény. Nem tudom."
Lehet? Nem tudod?
 
Ez a félbolonddá vált Morvai már akkor is hiteltelen, de elkötelezett volt számomra amikor az első útját tette!
És a tévéből, csapból az folyt
Mindegy vannak ilyen emberek mint Ő
Szörényi Levente akinek az ásatás az elkötelezettsége Ő Attila városát keresi
Meg Árpád fejedelem sírját
A Holdvilág-ároknál
A Petőfi ügy állami költséggel és apparátussal(szakértőkkel) segített ügy kellene legyen
Nem pedig magán mecénással kapkodottan, véghezvitt cselekedet
A Seuso-kincsek-re tudtak költeni 4,5 milliárd forintot.A kampány hajrában?
 
Utoljára módosítva:
Hát én ezzel úgy vagyok, mint a parasztbácsi a zsiráffal: "Ilyen állat pedig nincs."
Én most sem hiszem el.
Miért csinálta volna ezt Petőfi? Miért rejtőzködött Barguzinban élete végéig?
Miért nem adott életjelet legalább a feleségének, akit állítólag szeretett? Miért hagyta itt a fiát? Miért nem vitette őket maga után?
Egy huszonnyolc éves pasiról beszélünk, tele lelkesedéssel, szenvedéllyel, aki folyton be volt zsongva. Az ilyen még hisz, még remél, még világot akar megváltani. Abszolút nem rá vall, hogy meghúzza magát valahol a világvégén és itt hagyja a hazáját, a szerelmét, a családját, a bajtársait, á...
Ennek a világon semmi értelme.

Olvastam, hogy erre az a válasz, hogy nem tudott 6000 kilométerről hazajönni. Hát ne már, hisz Julianus barát vagy Körösi Csoma még messzebbre mentek, mégis hazajöttek.

Drága Jászladány! Nem rejtőzködött! Üzengetett haza a foglyokkal és más európai emberekkel. Jókai Mór próbált is odahatni, hogy keressék meg, hozzák haza. Nagyon ellenséges közeg volt az akkor itthon is a forradalom leverése után és Oroszországban is. Aztán a reménytelenség után felesége és gyermekei lettek, belenyugodott a sorsába, de biztos oka volt, hogy már 33 évesen meghalt.

Egy fiatal olasz nemes Armando Luciferó egy calibriai gróf írt könyvet akkor róla, amikor Petőfi még életben volt és amikor itt a magyarok azt hitték, hogy halott. Épp ezért volt a könyv hátborzongató, mert azt hitték, hogy valamiféle síron túli üzenet. Pedig valószínűleg csak a kezébe került egy Petőfi által írt levél, vagy valaki más által, Petőfi sorsát elmesélő dokumentum. A könyvét a 80-as években kiadták magyarul is.

Itt van egy írás erről Hárs Ernőtől, az eposz maga sajnos nincs meg az interneten.

Armando Lucifero a neve ellenére létező személy, olyannyira, hogy idősebb korában tiszteletre méltó olasz természettudós lett, még szobrok is készültek róla:
Copia_di_Copia_di_armando_lucifero_032.jpg
images
220px-Armando_Lucifero.jpg

Ezért is írtam az előző cikk alatt azt, amit írtam a Magyar Tudományos Akadémiáról azt, de hála a makacs kutatóknak, akik többsége külföldre menekült előlük, vagy itt verték agyon félig őket, de ma már nem hagyják magukat, ezért az MTA sorban kapja a pofonokat (finnugor elmélet, őstörténet, Tarihi Üngürüsz, Lánszki Imre, stb...)
 
Csatolások

  • Armando Lucifero Petőfi.pdf
    568.2 KB · Olvasás: 658
Utoljára módosítva:
Drága Jászladány! Nem rejtőzködött! Üzengetett haza a foglyokkal és más európai emberekkel. Jókai Mór próbált is odahatni, hogy keressék meg, hozzák haza. Nagyon ellenséges közeg volt az akkor itthon is a forradalom leverése után és Oroszországban is. Aztán a reménytelenség után felesége és gyermekei lettek, belenyugodott a sorsába, de biztos oka volt, hogy már 33 évesen meghalt.

Szal akkor ha jól számolom, összesen max hét évig élt még Szibériában. Ezalatt egy sor verset se írt, de írogatott haza, noha egyetlen levele se érkezett Magyarországra.
Meg se próbált hazajutni. Hanem megtanult oroszul, megnősült és gyerekei lettek, beletörődött, hogy jó neki ott is. Mindezt hét év alatt.
Júlia pár hónap múlva férjhez ment újra, holott tudta, hogy a férje (és a gyereke apja) él. Hisz ha Jókai tudta...
Nekem ez még mindig nem gömbölyű.
 
Na és akkor Barguzinban Petőfi már egyetlen verset se írt?
Hát ott miért semmisítették volna meg a verseit?
Több kötetnyi verset írt a rövidke élete alatt, és akkor egyszer csak abbahagyta? Pont a száműzetésben? Semmi édes hazám meg szeretlek Júlia, meg jaj a forradalom, de vége lett? Semmi sirám?

De igen írt, nem egyet, hanem sokat! Nem tudjuk egyenlőre mit írt, de amikor nagy nehezen leesik majd az embereknek, hogy ez nem hazugság, nem kamu és azokat, akik a saját jövedelmükből sok szenvedés által bebizonyították, hogy Petőfi csontjait találták meg Barguzinban, nem a lehülyézést érdemlik, hanem a megbecsülést - akkor kiadják majd a verseit is, amit ott írt.
 
Szal akkor ha jól számolom, összesen max hét évig élt még Szibériában. Ezalatt egy sor verset se írt, de írogatott haza, noha egyetlen levele se érkezett Magyarországra.
Meg se próbált hazajutni. Hanem megtanult oroszul, megnősült és gyerekei lettek, beletörődött, hogy jó neki ott is. Mindezt hét év alatt.
Júlia pár hónap múlva férjhez ment újra, holott tudta, hogy a férje (és a gyereke apja) él. Hisz ha Jókai tudta...
Nekem ez még mindig nem gömbölyű.

Nem tudom írogatott-e leveleket is, de a barátai értesültek róla és próbálkoztak megtalálni őt, még az oroszoknál is. Most nem tudom neked prezentálni ennek a teljes irodalmát, de én olvastam, előadóktól hallottam, ami a nyilvánosság elé került a mainstreamből Petőfiről, az mind nagy hazugság. Aki onnan értesült, az csak annyit tudhat róla, mint te.

Tudom, hogy nehéz a Júlia-versek után tudomásul venni, hogy az sem volt örök szerelem, de hát ilyen az élet. Ez az igazság, miért kellene eltitkolni? Azért, hogy mi itt és a jövőben tovább álmodozhassunk?
 
A versei szerintem döntőbb bizonyítékok lennének, mint egy csontváz. De egyetlen verset sem hoztak még tőle nyilvánosságra, amit Barguzinban írt. Addig pedig minden csak feltételezés.

Én nem akarok álmodozni, nekem tökmindegy, hogy Petőfi Barguzinban halt-e meg, vagy a Segesvári csatában. Csak kíváncsi vagyok az igazságra.

Ha pedig sokan tudták, hogy Petőfi él, és száműzetésben van, hogyan mehetett férjhez olyan hamar Júlia? És hogy Petőfi szerelme elmúlt Barguzinban, az egy dolog, de volt egy fia is. Az se érdekelte?
Nehéz elhinni, hogy meg se próbált üzenni a feleségének, hogy várjon rá.
 
Azt hiszem ehez a vonalhoz csatlakozom. Éveken keresztül lángoló, intenziv hazaszeretet és utána hirtelen semmi. Ez furcsa. Ha üzengetett haza gondolom megüzente volna egész pontosan, város, utca, házszámmal hol lakik. Ha jól emlékszem az oroszok egyáltalán nem voltak magyarellenesek, ök csak azért avatkoztak bele a harcokba mert szövetségesük Ausztria kérte öket, tehát mi akadálya lett volna Petöfit meglátogatni? A feleség kérdés lett ahogy lett de gondolom a fiát csak szerette volna látni.
Oka volt rá, hogy meghalt? Itt Szibériáról van szó! Nem hozzászokottak számára embertelen hidegröl!!! Nyáron nedves forróság rengeteg szúnyoggal.
 
Drága Jászladány! Nem rejtőzködött! Üzengetett haza a foglyokkal és más európai emberekkel. Jókai Mór próbált is odahatni, hogy keressék meg, hozzák haza. Nagyon ellenséges közeg volt az akkor itthon is a forradalom leverése után és Oroszországban is. Aztán a reménytelenség után felesége és gyermekei lettek, belenyugodott a sorsába, de biztos oka volt, hogy már 33 évesen meghalt.

Egy fiatal olasz nemes Armando Luciferó egy calibriai gróf írt könyvet akkor róla, amikor Petőfi még életben volt és amikor itt a magyarok azt hitték, hogy halott. Épp ezért volt a könyv hátborzongató, mert azt hitték, hogy valamiféle síron túli üzenet. Pedig valószínűleg csak a kezébe került egy Petőfi által írt levél, vagy valaki más által, Petőfi sorsát elmesélő dokumentum. A könyvét a 80-as években kiadták magyarul is.

Itt van egy írás erről Hárs Ernőtől, az eposz maga sajnos nincs meg az interneten.

Armando Lucifero a neve ellenére létező személy, olyannyira, hogy idősebb korában tiszteletre méltó olasz természettudós lett, még szobrok is készültek róla:
Copia_di_Copia_di_armando_lucifero_032.jpg
images
220px-Armando_Lucifero.jpg

Ezért is írtam az előző cikk alatt azt, amit írtam a Magyar Tudományos Akadémiáról azt, de hála a makacs kutatóknak, akik többsége külföldre menekült előlük, vagy itt verték agyon félig őket, de ma már nem hagyják magukat, ezért az MTA sorban kapja a pofonokat (finnugor elmélet, őstörténet, Tarihi Üngürüsz, Lánszki Imre, stb...)
Nem tudom írogatott-e leveleket is, de a barátai értesültek róla és próbálkoztak megtalálni őt, még az oroszoknál is. Most nem tudom neked prezentálni ennek a teljes irodalmát, de én olvastam, előadóktól hallottam, ami a nyilvánosság elé került a mainstreamből Petőfiről, az mind nagy hazugság. Aki onnan értesült, az csak annyit tudhat róla, mint te.

Tudom, hogy nehéz a Júlia-versek után tudomásul venni, hogy az sem volt örök szerelem, de hát ilyen az élet. Ez az igazság, miért kellene eltitkolni? Azért, hogy mi itt és a jövőben tovább álmodozhassunk?
Na ezekből a mondataidból megint nagyjából egy szó sem igaz - persze annyi helyen műveled a rémhírterjesztést, hogy veszett fejsze nyele cáfolgatni, de ahol összetalálkozunk, nem állom meg.
Kezdve onnan, hogy Lucifero még Petőfi életében írt volna bármit is - mellesleg az általad mellékelt dokumentumban is ugyebár világosan le van írva, Lucifero valamikor, holmi szóbeszédre alapozva írt egy irodalmi művet. Mi köze ennek a történelemhez?! (- költői kérdés, nem "megválaszolandó"). Ilyen alapon az is reálisan gyanítható, hogy Kukorica Jancsi járt Tündérországban és ott találta meg szeretett Iluskáját. Vagy hogy Vergilius végigjárta a Pokol bugyrait, és a Pokol kapuján ki van írva, "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel" (gondolom, ma már mai olasz helyesírással van kiírva, nem Dante-korabelivel vagy ókori latinnal). Még az eposzról való tudásunk is csak akkor áll meg, ha a művet évtizedekkel később "előtaláló" leszármazottja igazat mondott. Nagyjából az összes mondatod rémhírterjesztés, egy-két részleges kivétellel - csak így összegezve mondom, mert kielemezni eposzi terjedelemben lehetne.
 
Morvai úr beígért cikke egyelőre nem jelent meg, de nem biztos, hogy erről ő tehet. De ezt hagyjuk...
III."Országomat egy lóért!"Richard maradványait pár évvel ezelőtt lelték fel egy garázs építés során. Testi jellegzetességi ellenére azért DNS vizsgálattal azonosították leszármazottai felkutatása révén. Ez döntött. Ő a XV. sz.-ban élt és halt meg...
Hogy Petőfi Segesváron halt-e meg, vagy Barguzinban az elmondásokon alapszik. A "hivatalos" tudomány a segesvári verziót fogadta el. Mert nem is volt más lehetősége! Nem is mondanám, hogy oktalanul. Ugyanakkor felmerül sokkal később akárki, de a "nem hivatalos" kutatók körének munkássága réven, akárhogyan egy rejtélyes, szibériai alak, akiről feltételezhető - az ellentmondások ellenére -, hogy mégis Petőfiről van szó. Nem tudni, de van esély azt tisztázni! Segesváron nincs mit tisztázni...
A "hivatalos" álláspont nem engedte a szülői DNS mintavételt, amelynek indoklása nagyon is szegényes volt a téthez képest. Nem emlékszem pontosan, de valami olyasmi volt, hogy nem akarják a nagy költő szüleinek sírját kegyeleti okok miatt megnyitni.
Nálam ez az érv nem elfogadható! Hogy Petőfi azzá lett ami, az kizárólag az ő érdeme. Szülei annyit tettek, hogy a világra hozták. Mint annyi más embert, aki akár kiváló lett, akár csak szürke közember. Vagy akár bűnöző. Az utóbbi esetben még mondják is, hogy az apák nem vonhatók felelősségre gyermekeik bűnéiért. Nos, ebben a tekintetben Petőfi szülei semmiben nem különböznek más szülőktől... Ha úőgy adódna valamiért, a hatóságok nem haoznának egy pillanatig sem, hogy feltárják szüleim sírját... Nos, Petőfi szülei és az én szüleim között - szülőként - mi a különbség???
Ezt kell szembeállítani a tét nagyságával!
Hogy ha a barguzini ember Petőfi volt és akkor miért nem....? Nem láthatunk bele egy ember lelkébe és sorsába sem, hogy miken ment keresztül, amíg olda jutott. Ha ő volt... Nem tudhatjuk, hogy min ment keresztül. És még azt is mondhatom, hogy Szibériába eljutni ma sem egyszerű. Gyalog. Az nem Debrecen-Pestbuda távolság még nyáron sem...
Sokan esélyt látnak a kérdés eldöntésére, amely - hogy mondani szokták - megér egy misét.
És ha III. Richárdnál a DNS vizsgálat működött, akkor alig több, mint 150 év esetében még hozzálátni sem érdemes???
Elfogadhatatlannak tartom a hatóságok/"a hivatalos kutatók" hozzáállását. Nekem sokkal inkább erről az a magatartás tükröződik, amely megölte Giordano Brunot. Ma már az fizikailag nem megy. Talán lelkileg... (Ugyanakkor, ha egy vizsgálat negatív eredménnyel végződne, szerintem azt Morvai úr nem élné túl. Az valódi "királydráma" lenne...)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére