Égbekiáltó baromság az óraátállítás

Kevesebbet alszunk, többet balesetezünk, ellustuljuk a munkát és összezavarjuk a teheneket. Mégis kinek jó ez?!

Holnap arra ébredünk majd, hogy egyszerűen eltűnt egy óra az életünkből – nem baj, megszoktuk, úgysem kell rohanni bevásárolni, meg hát nyilván szükség is van rá, nem? Izé, energiatakarékosság meg mezőgazdaság. Nem véletlenül csinálják szerte a világon, nem? Nem. Az alábbiakban lebuktatjuk a nagy óraátállítás-svindlit.

Jó, mi nem örülünk neki, de jót tesz a mezőgazdaságnak, Magyarország meg mégiscsak agrárország, szóval nem szép dolog panaszkodni.

Világszerte elterjedt vélekedés, hogy a téli-nyári időszámítást a mezőgazdasági termelők kezdeményezték, mert így jobban ki tudják használni a napos órákat. Ez annyira nem igaz, hogy amikor Németországban, majd Amerikában a háborús helyzetre való tekintettel bevezették a huszadik század elején – hogy üzemanyagot spóroljanak –, a farmerek tiltakoztak a leghangosabban. Nekik köszönhetjük, hogy a háború végével megszüntették, hogy aztán a második világháborúban újra gyakorolják és újra megszüntessék – ugyancsak a termelők miatt. A tengerentúlon békeidőben először a hatvanas évek közepén vezették be, aztán úgy is maradt az egész ország, Hawaiit és Arizonát kivéve. A termelők azóta is húzzák a szájukat, jogosan: ők hiába kelnek korábban, hogy ne maradjanak le a napfényről, a teheneket a jelek szerint nem hatja meg mindez és hetekig kicsit morcosan kezdik a napot. Hogy akkor miért terjedt el ez az egész farmer-dolog? „A közvélemény valahogy azonosította őket az óraátállítás-kérdéssel és a valóság fordítottját gondolta róluk” – fogalmaz Michael Downing, aki egy egész könyvet szentelt a témának. „Egyszerűen így jártak.”

Az ébredés egy dolog, de az milyen jó már, hogy minden nap tovább süt a nap, nem? D-vitamin!!!

Persze, mindez jól hangzik, arról nem is beszélve, hogy tovább lehet iszogatni a kiülős helyeken és andalogni a Dunakorzón, de a statisztikák nem ezt támasztják alá. Hanem azt, hogy az évente kétszer esedékes óraátállítás utáni heteken kimutathatóan megnő a munkahelyi balesetek és az öngyilkosságok száma, többet fáj a fejünk és rosszabb a kedvünk. Egy 2009-es kutatás kimutatta, hogy majdnem hat százalékkal több bányabaleset történik ilyenkor, mint az éves átlag. A felborult alvási ciklus az öngyilkosságra hajlamosakat is átlökheti a határon. A munkahelyi produktivitásról nem is beszélve. Még nem született annyi szakirodalom a jelenségről, hogy ki lehessen mondani az ítéletet az óraátállítás felett, de a jelek arra mutatnak, hogy az egész sokkal többet árt, mint használ. Gondoljunk csak arra a kurva mikrosütőre, amit nyilván hónapokig lusták leszünk majd átállítani, ezzel nap mint nap összezavarva saját magunkat – emlékeztet a csodálatos Last Night Tonight című műsor erről szóló szegmense. (Tudják, ez az, ahol John Oliver műsorvezető annak idején hazánkat is elővette.)

De legalább energiát spórolunk a villanyon, nem?

Igen. Konkrétan 0,18 százalékot egy kaliforniai kutatás szerint. Ezt viszont bőven lenullázza az, hogy a villanyon kívül minden mást többet használunk: ha otthon maradunk, zúgatjuk a légkondit, ha elmegyünk, pumpáljuk a levegőbe a benzingőzt. Indianában például azzal vezették be az óraátállítást, hogy az állam így hétmillió dollárt spórol majd a villanyszámlákon. Ennyi nem jött össze, viszont kilencmilliós pluszkiadást mértek, főleg a légkondik miatt. Ennek ellenére azóta sem vonták vissza ezt a hülyeséget.

Legalább kimozdulnak az emberek. Ezért aztán pörög a gazdaság.

A vendéglátósok és az utcai árusok valóban nem panaszkodnak, de sok iparág nyögi az óraátállítás miatti terheket. A tévétársaságok akkora kiesést mérnek, hogy néha a teljes műsorstruktúrát át kell szerkeszteniük. A Fox például megszüntette a szokásos este nyolc órás vígjátékblokkot, akkorát esett a nézettség. Az amerikai légitársaságok majdnem százötven millió dolláros kieséssel számoltak, amikor hatról hét, majd nyolc hónapra növelték a nyári időszámítás intervallumát, és a vasutak is megbolondulnak ilyenkor: tavasszal kapkodás van, hogy behozzák magukat, télen pedig általában egy órát állnak a vonatok az átállítást alkalmazó és nem alkalmazó államok között.

Oké, de valamire csak jó ez az egész, nem?!

Jó kérdés. A (nagy levegő!) Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító közölte, hogy a nyári időszámítás alatt az átállításnak hála egynapi fogyasztást spórolunk, ami persze számít ezekben a nehéz időkben, de lássuk be, nem túl erős érv. Egyelőre azonban nincs szó arról, hogy megszüntetnénk. Nem árt azonban tudni, hogy Magyarország anyavállalata, Oroszország négy éve hagyta el az óraátállítósdit, elképzelhető tehát, hogy a Keleti Nyitás jegyében, az illiberális demokrácia égisze alatt hamarosan csatlakozunk hozzájuk, de csak miután a köztévében kitárgyalják, hogy eleve Gyurcsány vezette be az egészet.

Neményi Márton

oraatallitas.jpg
 
Az biztos, hogy egy nagy baromság!!! Én is bosszankodok miatta. Ez éppolyan feleslegesen keseríti meg az emberek életét, mint a vasárnapi boltbezárás. Jó, tudom, ez uniós baromság, de miért kell nekünk pont abban követni a nyugatot, ami baromság!
Sztem aki nyáreste sétálgatni akar, az pont nem napsütésben akar sétálgatni. És egy vendéglő kerthelysége is ugyanolyan hangulatos nyáron naplemente után is. Nem azért mozdulnak ki az emberek nyáreste, mert világos van, hanem mert meleg van.
De úgy tűnik, én már nem érem meg, hogy abbahagyják végre ezt az óraállítgatást!
 
Engem is személy szerint megvisel az óraátállítás, kb. 2-3 napba belekerül, amíg helyrerázódom, pedig alapjában véve koránkelő vagyok.
Mégis a cikkíróval szemben az az ellenvetésem, hogy az egész EU-ban, minden országban működik a téli-nyári időszámítás - alapjában véve energia megtakarítás érdekében. Sőt, még más országokban is. Utána néztem, hogy az EU-n kívül is még számtalan országban alkalmazzák. A Wikipédia szerint egészen érdekes helyzet van Ausztráliában, ahol Új-Dél-Walesben és Victoriában van óraátállítás, míg más államokban Ausztrálián belül nincs. Nekem az a véleményem, hogy ha ennyi országban hasznosnak találják a téli-nyári időszámítást, akkor csak kell lennie valami hasznának is, ami ellentételezi a kellemetlenségeket. Az enyémet is.
 
Furcsa lenne, ha magamnak válaszolnék, nem is ezt teszem, hanem csak kiegészítem, amit előbb írtam.
Nyilvánvaló, hogy a nyári óraállítás következtében a háztartásokban energia megtakarítás keletkezik azáltal, hogy az egyént korábbi lefekvésre késztetik az esti órákban, vagyis nem fogyaszt annyi energiát, mint télen, azaz akkor, ha maradna a téli időszámítás. Úgy gondolom, hogy az energiaforrásokban nem kimondottan bővelkedő országokban ez is számít. És minél nagyobb az adott ország, annál több a megtakarított energia.
 
Az energia hátterét évek óta halljuk.
Ez már nem hihető
Az alábbi érvelést vegyétek figyelembe

Sőt aligha hiszem hogy ez az üdvözítő megoldás
A plázák, a városok közvilágítása nem e szerint működik
A bevásárlóházakon nincsen ablak.Túlvilágítottak műfénnyel
Nem igazodik a külső élethez egy zárt rendszer
A városok kivilágítása pedig szintén nem igazodnak az órához

A fényviszonyokhoz igazodnak,ha van valaki ott ha nincs. A fényérzékelő kapcsolja be.
És mint tudjuk a nappali világosság időtartama nem az órához igazodik
A vasútállomások szintúgy, a repterek szintúgy, nem igazodnak a külső fényhez

A lakossági fogyasztás esetleg.
A munkahelyek szintén ablak nélküli műfénnyel világítottak
Több műszakos rendben semmi jelentősége
Egy műszakosban pedig reggel lesz több a fogyasztás
De egyszerűen idegesítő és feleslegesnek tartom.
Átlagolva nem hihető a fentiek miatt a megtakarítás
 
Utoljára módosítva:
Mivel én rendszeresen szoktam autóstoppolni, azt szeretném, ha este egész évben nyári időszámítás lenne, hogy későbbig legyen világosság (És lőn világosság. És látám hogy ez jó.). Reggel azonban jól jön, hogy ha korán világosodik, tehát reggel a téli időszámítás híve vagyok. Ezért úgy gondolom, hogy naponta kétszer kellene az óraátállítást elvégezni, mondjuk éjjel és délben. (Sötétség délben...) Ezt aztán tényleg könnyen lehetne Gyurcsányra fogni: "Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen óraátállítás böszmeséget még sok másik ország csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végig óraátállítottuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit az idő relativitásáról mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az idő ide-oda ugráltatásának lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy végig óraátállítottunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság időbősége, meg trükkök százai a központi atomórával – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen! Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha az idő változatlan volna. Ehelyett óraátállítottunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk és van hozzá egy plusz karórátok a jobb kézre is, vagy másképp kell csinálni."
 
C
Nekem nem tetszik a cikk, blog. Miért?
Mert égbekiáltó baromságot követ el.
Úgy rendesen, ahogy kell, igazán magyarosan.
Nem vitatkozik, öszegyűjtött érvek-ellenérvek ütköztetésével, nem.
Minősít. Magyarosan. Égbekiáltó barom módon.
Így az igazságtartalma másodlagossá válik.
Hát nem égbekiáltó baromság?
 
Égbekiáltó baromság az óraátállítás.
Így is van. A kimutatás szerint fél év alatt spórolnánk 0.18 %-ot. Erre gyúruk fél évig, felborítva a mindennapi életritmust, megzavarjuk a biológiai órát, kimondhatatlanul sok hátránnyal jár.
A márciusi 8-10 fokos kinti hőmérséklet mellett az üzletek többségében NEM DÜBÖRÖGNÉNEK A KLÍMÁK!!!!!! A gazdaság helyett!!
Ezt mi indokolja? (olyan indoklást hallottam már az üzletvezetőtől, hogy enélkül megolvadna a csoki a polcon. Ilyenkor?
Nyáron az utcán 35 fok, az üzletben 25.Nem 5 fok különbség a normális? Vagy az üv. a NEM NORMÁLIS?? Belépsz és kész a megfázás, tüdőgyulladás,huzatot kapsz, izületi bántalmak, nyak,váll, fogak, a jól karbantartott klímák miatt az allergiás betegségek.
Így "spórolunk", hogy szükségünk legyen Paks 2-re, persze a gyógyszergyártók se menjenek tönkre,
úgyis fogy a magyar, tegyünk még rá egy lapáttal!
Kész BOLONDOKHÁZA!!!!!!!!!!!!
 
Hogy pazarol az emberiség az energiával, az nem kétséges! Többen is leírták az előttem hozzászólók. Nem is vitatom. Ugyanakkor egyéni megítélés kérdése, hogy ki mit tart feleslegesnek! A kérdést én úgy vetném fel, hogy ha pazarlás is van, akkor zárjunk ki egy adott lehetőséget, ahol takarékoskodni lehet? Akkor tehát ne is takarékoskodjunk? Miért? Nem logikus.
Anélkül, hogy konkrét számítást végeznénk, saját háztartásunkban is takarékoskodni fogunk ezzel a megoldással. Ez egyszerű logikai úton is igazolható. Persze, ha valaki milliomos, akkor arra is telik, hogy az úszómedencét is fűtse. Ott ez sem számít. Ám, sokkal többen vannak olyanok, akinek nincs úszómedencéje...
Egyik levtársunk 0.18%-ot említett, mint megtakarítást és az marginális szerinte. A % nagyon csalóka, mert az a kérdés, hogy mennyinek a 0,18 %-a? Sokkal inkább az a kérdés, hogy az hány kW? Nem emlékszem konkrétan,(nem is nézek utána, mert kvalitatíve is elképzelhetőnek tartom, hogy jelentős érték), de valahol azt olvastam, hogy Magyarországon ez a megtakarítás egy kisváros havi áramfogyasztásával egyenértékű. És az kW-ban már egy tekintélyes érték.
Persze nem vagyunk egyformák, de nekem az a véleményem, hogy Magyarországon a családok jelentős részének számít, hogy mennyi villanyszámlát fizet, ezért - a nekem okozott kényelmetlenségek ellenére - egyetértek a téli-nyári időszámítás alkalmazásával.
 
A cikk említi az egy napi fogyasztás megtakarítást hazánkra kivetítve (csak tudnám, hogy ez hogyan jött ki).
A 0.18% is a cikkben van és Kaliforniára vonatkozik. Arra a Kaliforniára, amelyik folyamatos energiahiánnyal küszködik…
A közvilágítást szerintem sem tudja jelentős mértékben befolyásolni, de annál inkább az irodaházak világítási költségét (bár ahol dim-es a megoldás - külső fényhez igazodóan önszabályzó, ott szintén nem számottevő).
Az óraátállítás költsége is komoly tényező. Állítólag 6 mrd Ft a megtakarítás és 4-500 MFt a köztéri és egyéb nem automata táv-vezérelt hivatalos órák állítási költsége.
Mindezek tükrében - nem mellékesen figyelembe véve, hogy sem a tehenek nem hajlandók korábban adni a tejet, sem a tyúkok nem tojnak korábban (nyilván mert nem ismerik még a digitális órát sem), - magam átállítás ellenes vagyok, mert bár “állítólag” 5.5 mrd Ft a megtakarítás - ami fejenként 5-600 FT/év (két meg nem szavazott vizitdíjnyi), de ez nem kompenzálja sem az emberek bioritmusának felborulását, sem a megnövekedett baleseteket (és még egy stadion sem jönne ki belőle.…).
 
Utoljára módosítva:
Kétlem,hogy az évi 8760 órás háztartási fogyasztásomhoz képest 1 havi (30 órás) "megtakarítás" fellendítené a családi büdzsémet.
 
A közvilágítást szerintem sem tudja jelentős mértékben befolyásolni, de annál inkább az irodaházak világítási költségét (bár ahol dim-es a megoldás - külső fényhez igazodóan önszabályzó, ott szintén nem számottevő).
.
Irodaházak világításánál kifejtenéd ezt a dim megoldást
Vagy miként működik ez a plázákban.Működik ez egy Média centerben
Ahol magad is láttad olyan erőteljes felső fényár van, hogy az már maga pazarló.Ezeken a helyeken nincsen ablak.Irodaházak jó részén sincsen
Miként alkalmazandó egy külső fényviszonyokhoz való alkalmazkodás?
Ég ott orrba-szájba bennlévő idejük alatt
No ha ők alkony előtt hazamennek akkor már leoltják
De egy irodaház főleg a nappali időszakban működik vagy nem?
Az e töredék ami nem, az nem számottevő az ország egészére nézve
Ne feledkezzél meg az üzemcsarnokokról se írtam több műszakosnál talán
Egy műszakosnál semennyire, főleg mert reggel 6 kor kezdenek itt elpazarolják azt amit ,az általad említett irodaházban már ahol este 20 ig maradnak.
Bár alig hiszem hogy szeretnek félhomályban lenni.Nem is beszélve az amúgy is működő egyéb berendezésekről
Szóval akinek van kedve osszon szorozzon
A fenti érvek alapján.Vagy csaj saccooljon. Én mérlegre tettem Úgy tűnik arányosan megoszlik a nem megtakarítás az otthoni átállt megtakarítással.Vagyis nincsen megtakarítás
Ha mégis pontosabban kiszámolja valaki
Egy minimális talán kijön
Ám az állami érvek hazudnak vagy erősen túloznak
Annyira gyakorlatiatlan az egész!
Már csak egy tehetetlenségi lendület tartja ezt a talán valamikor lehet igaz bevezetési ötletet
Nem merik újragondolni újraszámolni,persze mert akkor is lenne gond.Hiszen igazodni kell nemzetközi viszonyokban(hálózatban).
Menetren munkarend stb..
 
Utoljára módosítva:
ami fejenként 5-600 FT/év (két meg nem szavazott vizitdíjnyi), de ez nem kompenzálja sem az emberek bioritmusának felborulását, sem a megnövekedett baleseteket (és még egy stadion sem jönne ki belőle.…).

Én inkább befizetném azt az 5-600 Ft-ot évente, csak ne állítanák át az órákat.
Elneveznék pl. időszámítás-adónak. Óraadónak.
Vagy mondjuk, aki befizeti, annak nem állítanák át az órát, aki meg nem, annak meg átállítanák. Így nem lenne vita.
Vannak ám még ötleteim ezzel kapcsolatban! :)
 
Én már rég megtanultam amiről beszélünk az előre vetít egy kellemetlen megtörténést
Nem szabad adót emlegetni mert megtörténik
De ellensúlyozásképpen nem kapsz érte semmit
Sorolhatnám miképpen veszítettem el egy állást mert arról beszéltem mennyire pazarlás fenntartani azt ami a munkám volt.Két hónap múlva megtörtént
 
Irodaházak világításánál kifejtenéd ezt a dim megoldást
A dimming, a külső fényerőhöz igazodó belső - szabályozott világítás, tehát nem te kapcsolgatod, hanem egy automata kontroller.
Vagy miként működik ez a plázákban.Működik ez egy Média centerben
A pláza nem irodaház. Én irodaházzal kapcsolatban írtam és ott is azt, hogy ennek az alkalmazása esetén nem órafüggő a fogyasztás.
Ahol magad is láttad olyan erőteljes felső fényár van, hogy az már maga pazarló.Ezeken a helyeken nincsen ablak.Irodaházak jó részén sincsen
direkt nincs, hogy elveszítsd az időérzéked és minél több időt tölts ott, lehetőleg pénzköltéssel egybekötve.
Miként alkalmazandó egy külső fényviszonyokhoz való alkalmazkodás?
Léteznek szabványok, hogy mekkora fényerő kell egy irodai munkához (500-1500 lux munkatípustól függően).
Egy mezei fényerőmérő jeleit egy szabályzóba vezetve állandó szinten lehet tartani a megvilágítás fényerejét…
Ég ott orrba-szájba bennlévő idejük alatt
No ha ők alkony előtt hazamennek akkor már leoltják
De egy irodaház főleg a nappali időszakban működik vagy nem?
Az e töredék ami nem, az nem számottevő az ország egészére nézve
Nem tudom megítélni.
Manapság ma Mo-n a szolgáltatóipar (és sajna nem a termelőipar) a húzóágazat. Ezek többsége irodákban ül.
Ne feledkezzél meg az üzemcsarnokokról se írtam több műszakosnál talán
Egy műszakosnál semennyire, főleg mert reggel 6 kor kezdenek itt elpazarolják azt amit ,az általad említett irodaházban már ahol este 20 ig maradnak.
Azok többnyire világítanak téli/nyári időszámítástól függetlenül…
Bár alig hiszem hogy szeretnek félhomályban lenni.Nem is beszélve az amúgy is működő egyéb berendezésekről
Szóval akinek van kedve osszon szorozzon
A fenti érvek alapján.Vagy csaj saccooljon. Én mérlegre tettem Úgy tűnik arányosan megoszlik a nem megtakarítás az otthoni átállt megtakarítással.Vagyis nincsen megtakarítás
Ha mégis pontosabban kiszámolja valaki
Egy minimális talán kijön
Ám az állami érvek hazudnak vagy erősen túloznak
Annyira gyakorlatiatlan az egész!
Már csak egy tehetetlenségi lendület tartja ezt a talán valamikor lehet igaz bevezetési ötletet
Nem merik újragondolni újraszámolni,persze mert akkor is lenne gond.Hiszen igazodni kell nemzetközi viszonyokban(hálózatban).
Menetren munkarend stb..
Az oroszoknál pár éve szűnt meg, ha azt a trendet követjük…
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére