Égbekiáltó baromság az óraátállítás

Kevesebbet alszunk, többet balesetezünk, ellustuljuk a munkát és összezavarjuk a teheneket. Mégis kinek jó ez?!

Holnap arra ébredünk majd, hogy egyszerűen eltűnt egy óra az életünkből – nem baj, megszoktuk, úgysem kell rohanni bevásárolni, meg hát nyilván szükség is van rá, nem? Izé, energiatakarékosság meg mezőgazdaság. Nem véletlenül csinálják szerte a világon, nem? Nem. Az alábbiakban lebuktatjuk a nagy óraátállítás-svindlit.

Jó, mi nem örülünk neki, de jót tesz a mezőgazdaságnak, Magyarország meg mégiscsak agrárország, szóval nem szép dolog panaszkodni.

Világszerte elterjedt vélekedés, hogy a téli-nyári időszámítást a mezőgazdasági termelők kezdeményezték, mert így jobban ki tudják használni a napos órákat. Ez annyira nem igaz, hogy amikor Németországban, majd Amerikában a háborús helyzetre való tekintettel bevezették a huszadik század elején – hogy üzemanyagot spóroljanak –, a farmerek tiltakoztak a leghangosabban. Nekik köszönhetjük, hogy a háború végével megszüntették, hogy aztán a második világháborúban újra gyakorolják és újra megszüntessék – ugyancsak a termelők miatt. A tengerentúlon békeidőben először a hatvanas évek közepén vezették be, aztán úgy is maradt az egész ország, Hawaiit és Arizonát kivéve. A termelők azóta is húzzák a szájukat, jogosan: ők hiába kelnek korábban, hogy ne maradjanak le a napfényről, a teheneket a jelek szerint nem hatja meg mindez és hetekig kicsit morcosan kezdik a napot. Hogy akkor miért terjedt el ez az egész farmer-dolog? „A közvélemény valahogy azonosította őket az óraátállítás-kérdéssel és a valóság fordítottját gondolta róluk” – fogalmaz Michael Downing, aki egy egész könyvet szentelt a témának. „Egyszerűen így jártak.”

Az ébredés egy dolog, de az milyen jó már, hogy minden nap tovább süt a nap, nem? D-vitamin!!!

Persze, mindez jól hangzik, arról nem is beszélve, hogy tovább lehet iszogatni a kiülős helyeken és andalogni a Dunakorzón, de a statisztikák nem ezt támasztják alá. Hanem azt, hogy az évente kétszer esedékes óraátállítás utáni heteken kimutathatóan megnő a munkahelyi balesetek és az öngyilkosságok száma, többet fáj a fejünk és rosszabb a kedvünk. Egy 2009-es kutatás kimutatta, hogy majdnem hat százalékkal több bányabaleset történik ilyenkor, mint az éves átlag. A felborult alvási ciklus az öngyilkosságra hajlamosakat is átlökheti a határon. A munkahelyi produktivitásról nem is beszélve. Még nem született annyi szakirodalom a jelenségről, hogy ki lehessen mondani az ítéletet az óraátállítás felett, de a jelek arra mutatnak, hogy az egész sokkal többet árt, mint használ. Gondoljunk csak arra a kurva mikrosütőre, amit nyilván hónapokig lusták leszünk majd átállítani, ezzel nap mint nap összezavarva saját magunkat – emlékeztet a csodálatos Last Night Tonight című műsor erről szóló szegmense. (Tudják, ez az, ahol John Oliver műsorvezető annak idején hazánkat is elővette.)

De legalább energiát spórolunk a villanyon, nem?

Igen. Konkrétan 0,18 százalékot egy kaliforniai kutatás szerint. Ezt viszont bőven lenullázza az, hogy a villanyon kívül minden mást többet használunk: ha otthon maradunk, zúgatjuk a légkondit, ha elmegyünk, pumpáljuk a levegőbe a benzingőzt. Indianában például azzal vezették be az óraátállítást, hogy az állam így hétmillió dollárt spórol majd a villanyszámlákon. Ennyi nem jött össze, viszont kilencmilliós pluszkiadást mértek, főleg a légkondik miatt. Ennek ellenére azóta sem vonták vissza ezt a hülyeséget.

Legalább kimozdulnak az emberek. Ezért aztán pörög a gazdaság.

A vendéglátósok és az utcai árusok valóban nem panaszkodnak, de sok iparág nyögi az óraátállítás miatti terheket. A tévétársaságok akkora kiesést mérnek, hogy néha a teljes műsorstruktúrát át kell szerkeszteniük. A Fox például megszüntette a szokásos este nyolc órás vígjátékblokkot, akkorát esett a nézettség. Az amerikai légitársaságok majdnem százötven millió dolláros kieséssel számoltak, amikor hatról hét, majd nyolc hónapra növelték a nyári időszámítás intervallumát, és a vasutak is megbolondulnak ilyenkor: tavasszal kapkodás van, hogy behozzák magukat, télen pedig általában egy órát állnak a vonatok az átállítást alkalmazó és nem alkalmazó államok között.

Oké, de valamire csak jó ez az egész, nem?!

Jó kérdés. A (nagy levegő!) Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító közölte, hogy a nyári időszámítás alatt az átállításnak hála egynapi fogyasztást spórolunk, ami persze számít ezekben a nehéz időkben, de lássuk be, nem túl erős érv. Egyelőre azonban nincs szó arról, hogy megszüntetnénk. Nem árt azonban tudni, hogy Magyarország anyavállalata, Oroszország négy éve hagyta el az óraátállítósdit, elképzelhető tehát, hogy a Keleti Nyitás jegyében, az illiberális demokrácia égisze alatt hamarosan csatlakozunk hozzájuk, de csak miután a köztévében kitárgyalják, hogy eleve Gyurcsány vezette be az egészet.

Neményi Márton

oraatallitas.jpg
 
Ezek villamosmérnökök föleg. S ha valami baromságot szajkóznának, gyorsan rájuk huzná a szakma a vizes lepedöt. Ergo - nem teszik, gondolom, mert mérnökök.

Ugyanakkor az effektiv megtakaritás baromi minimálisnak tünik, s a kiváltott problémákkal nincs arányban.

Ja, ez is egy álláspont. Ott, ahol az elektromos energiát elosztják az országban, azok hazudnak...
 
Remélem, a hivatkozás a Te igényedet is kielégíti.
Köszönöm, de egy apró bajom van vele.
Aki megfogalmazta, már előre tudta és nem azt írta, hogy megspóroljuk, hanem
évente hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg
Szerinted véletlen a költői megfogalmazás.?
Persze nem akarok mélységéig belemenni, nem is lenne értelme a 25 évvel ez előtti adatokat a maihoz hasonlítani, de azért a kisördög ott bujkál bennem, hogy miért is nem tudja a MAVIR vagy az MVM vagy a OSH tételesen kimutatni a nyereséget…
 
Ja, ez is egy álláspont. Ott, ahol az elektromos energiát elosztják az országban, azok hazudnak...
Ahogy az előbb már megírtam: nincs viszonyítási alap.
Negyedszázada még baromira nem sok klíma volt a háztartásokban és még baromira nem voltak LED lámpák, de még a (kompakt) fénycsöves világítási megoldások is gyerekcipőben jártak.
Szóval egyrészt más volt a fogyasztási szokás, mások voltak az elektromos készülékek paraméterei, másrészt mi még fennen hirdettük, hogy minket az energiaválság nem rázott meg és a magyar cégeket el tudjuk látni.
Azóta tudjuk mi lett a magyar cégekkel, lásd kohászat, vegyipar és még néhány pitiáner energiafaló ágazat. Talán ez a fogyasztáscsökkenésben nem játszik szerepet? (mármint a cégek megszűnése)
Ha most kihagynánk egy évet (az átállításból) és ezt 2-3* megtennénk, akkor lehetne hasonlítgatni, de addig…
 
Köszönöm, de egy apró bajom van vele.
Aki megfogalmazta, már előre tudta és nem azt írta, hogy megspóroljuk, hanem
Szerinted véletlen a költői megfogalmazás.?
Persze nem akarok mélységéig belemenni, nem is lenne értelme a 25 évvel ez előtti adatokat a maihoz hasonlítani, de azért a kisördög ott bujkál bennem, hogy miért is nem tudja a MAVIR vagy az MVM vagy a OSH tételesen kimutatni a nyereséget…
Nem is érdemes belemenned a mélységekbe, mert vannak dolgok, amiben bízni kell. El kell hinni - adott esetben.
A "költői megfogalmazás" az "átlagos"szóval van összefüggésben. Ugyanis az évente nem egy fix szám, hanem változik. Miután nem olvastad el a linket , beidézem a teljes mondatot: "Így a több évtizedes gyakorlattal évente hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg."
Nem tudom, hogy a Mavir stb., mit mutat ki nyereségként, nem is érdekel, mert ez nem tartozik oda, hogy mennyi a megtakarított energia. Körülbelül. És nemtizednyi kilowattóra pontosságban.
 
Arra késztettél, hogy utánanézzek. Felkerestem a MAVIR Zrt. honlapját, ahol azt olvashattam, hogy "évente hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg." ( http://www.mavir.hu/web/mavir/-/hivatalosan-is-itt-a-tavasz-hetvegen-atallunk-a-nyari-idoszamitasra).
A MAVIR egyébként a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Talán nekik lehet hinni... Vagy mégsem?
Ott az oldalon semmi konkrét kimutatás nincsen csupán egy olyan mondat amit első perctől 1980 óta hallunk
Ez így csupán egy mondat
Most hogy te beidézted és én is, ezzel több helyen megjelent, de ettől igazságtartalma nem nőtt meg
Ez a szajkó hatás
További információ és interjúlehetőség:
Hackl Mónika, kommunikációs osztályvezető MAVIR ZRt.
Telefon: +36 1 304 1790, Mobil: +36 20 310 6980
 
Utoljára módosítva:
Ahogy az előbb már megírtam: nincs viszonyítási alap.
Negyedszázada még baromira nem sok klíma volt a háztartásokban és még baromira nem voltak LED lámpák, de még a (kompakt) fénycsöves világítási megoldások is gyerekcipőben jártak.
Szóval egyrészt más volt a fogyasztási szokás, mások voltak az elektromos készülékek paraméterei, másrészt mi még fennen hirdettük, hogy minket az energiaválság nem rázott meg és a magyar cégeket el tudjuk látni.
Azóta tudjuk mi lett a magyar cégekkel, lásd kohászat, vegyipar és még néhány pitiáner energiafaló ágazat. Talán ez a fogyasztáscsökkenésben nem játszik szerepet? (mármint a cégek megszűnése)
Ha most kihagynánk egy évet (az átállításból) és ez megtennénk, akkor lehetne hasonlítgatni, de addig…

Ez egy kétváltozós függvény. Az egyiknek nincs hatása a másikra. Attól, ha kicsavarom az égőt az egyik szobában egy hónapra, attól még megtakarítok az áramszámlán, ha leoltom a konyhában a villanyt...
 
Ahogy az előbb már megírtam: nincs viszonyítási alap.
Negyedszázada még baromira nem sok klíma volt a háztartásokban és még baromira nem voltak LED lámpák, de még a (kompakt) fénycsöves világítási megoldások is gyerekcipőben jártak.
Szóval egyrészt más volt a fogyasztási szokás, mások voltak az elektromos készülékek paraméterei, másrészt mi még fennen hirdettük, hogy minket az energiaválság nem rázott meg és a magyar cégeket el tudjuk látni.
Azóta tudjuk mi lett a magyar cégekkel, lásd kohászat, vegyipar és még néhány pitiáner energiafaló ágazat. Talán ez a fogyasztáscsökkenésben nem játszik szerepet? (mármint a cégek megszűnése)
Ha most kihagynánk egy évet (az átállításból) és ezt 2-3* megtennénk, akkor lehetne hasonlítgatni, de addig…
Sajnos az összehasonlítás csak modellálással megy, modell pedig van sokféle. Ha egyik évben megtehetnénk, hogy az ország egyik fele átállít, a másik fele nem, az már valamivel jobb összehasonlítást eredményezne, mindkét felét az előző évihez arányítva - hehe.
 
Biztos van erv amellett is ,hogy a fejletlenebb energia szektor tobbet tud sporolni ,mint a feljettebb ahol az alternativ megoldasok sokkal nagyobb %-ban van jelen,erre szolgal szerintem a vilag sotetsegbe borul program is mikor minden kozvilagitast lekapcsolnak.

Flamingo
Biztos ugy van ahogy irtad, itt a villanyora mellett van meg egy doboz ami gondolom a leirtakat csinalja. Nem lecsereltek leszereltek a villanyorakat hanem + dobozt kapott ez a szisztema ami +eladast jelentene es egyre tobb ember dolgozik ebben az iparagban, de maga az aramszolgaltato is csinal ilyen solaros bizniszt sot meg hitelt is nyujt. Nem ugy kell fejleszteni ,hogy a regit kivagjuk hanem azzal egyutt bevonva elorelepni. Lehet lassan tobbet keres az aramszolgaltato a solaron mint az aram eladason. en nagyon jonak talalom, mert igy maguk az emberek is jol jarnak , nem kell tulzasba sporolni kenyelmesen lehet elni, es a rezsi is csokken, kornyezet kimelo stb.
Ilyen nagy cegek mikor adnak hitelt es az aramszolgaltato igen nagy es nagy profitot csinal, megtobb penzt csinal azzal ,hogy banki tevekenyseget is folytat azzal hogy hitelez. Nem hogy tonkre menne hanem szaguldozik a tozsden is.
 
Ott az oldalon semmi konkrét kimutatás nincsen csupán egy olyan mondat amit első perctől hallunk
Magam is kvalitatíve érzékelhetem a lakásomban, ha az óraátállítás következtében kevesebbet égetem a villanyt. Miért kellene kételkednem abban, ha az országban mindenki hasonlóképpen cselekszik, akkor nincs megtakarítás?
Másfelől, neked is van szabadságod abban, hogy adatokat bányássz, ha kételkedsz és bizonyítani akarod a saját állításodat.
Másfelől magam meg hitelesnek tekintem azt amit a Mavir mond.
Egyébként meg, mond meg nekem, hogy akkor miért csinálják? Miért próbálkoztak már ezzel 1916-ban is, ha az egész egy hülyeség? Ezt is elárulhatnád. És miért, hogy a világ számos országában alkalmazzák? Passzióból teszik talán??? Hogy az állampolgárokat zaklassák???
 
Sajnos az összehasonlítás csak modellálással megy, modell pedig van sokféle. Ha egyik évben megtehetnénk, hogy az ország egyik fele átállít, a másik fele nem, az már valamivel jobb összehasonlítást eredményezne, mindkét felét az előző évihez arányítva - hehe.
Neked is azt mondom, hogy közelítsünk logikailag. Ha a világ számos országában alkalmazzák és már 1916-ben is átállították az órákat, akkor vajon azt pusztán passzióból teszik, hogy az állampolgárokat bosszantsák és zaklassák, vagy van valami érdemi haszna is?
 
Nem is érdemes belemenned a mélységekbe, mert vannak dolgok, amiben bízni kell. El kell hinni - adott esetben.
A "költői megfogalmazás" az "átlagos"szóval van összefüggésben. Ugyanis az évente nem egy fix szám, hanem változik. Miután nem olvastad el a linket , beidézem a teljes mondatot: “Így a több évtizedes gyakorlattal évente hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg."
Mondjuk a teljes oldalt átolvastam éppen, hisz innen idéztem a piros betűvel kiemelt feltételes módot…
Ami meg a hitet illeti, nem akarok közhellyel előjönni, hogy hol kell hinni, inkább arra hivatkoznék, hogy én még nem láttam olyan céges honlapot, ahol a cég negatívumokat állított volna a saját tevékenységét illetően.
Nem tudom, hogy a Mavir stb., mit mutat ki nyereségként, nem is érdekel, mert ez nem tartozik oda, hogy mennyi a megtakarított energia. Körülbelül. És nemtizednyi kilowattóra pontosságban.
Kár, hogy nem érdekel, hisz épp arról vitázgatnánk (ugyanis a megtakarítás, ha nem is forintálisan, de nyereség, hisz azt a teljesítmény nem kell előállítani, szállítani, mérni…)
Neked is azt mondom, hogy közelítsünk logikailag. Ha a világ számos országában alkalmazzák és már 1916-ben is átállították az órákat, akkor vajon azt pusztán passzióból teszik, hogy az állampolgárokat bosszantsák és zaklassák, vagy van valami érdemi haszna is?
És - tán pont te írtad -, hogy számos országban meg is szüntették…

Mondjuk jó elrágódunk a témán, de inkább ezen, mint valami politikai hülyeségen.
Itt legalább lehet műszakilag is érvelni.

De ha már itt tartunk (hogy a statisztika se maradjon kritika nélkül):
A 8 éves gyerek kérdi a 80 éves nagyapját:
- Te papa, mi az a statisztika?
- Tudod kisunokám, az egy fura dolog. Mi ketten együtt 88 évesek vagyunk, azaz átlagosan 44, ami a legszebb férfikor.
Mégis te még nem, én már nem…
 
nem bosszantásnak nevezném, de mindenféleképpen annak éreztetése, hogy a szabadságomat megnyirbálják. Megint valamivel éreztetik, mennyire kis hangyák vagyunk, központi elrendelésre.

Ugyanakkor, mérnöki vénával. Ha a MAVIR számait elfogadjuk, az megtakaritásként 1/365.
Az 0,27 %.

Ezért értelmetlen bármit is tenni, menetrendet átvariálni massziv költségekért, emberek belsö cirkadián oráját összezavarni, egyebek. Többe kerül a leves, mint a hus.Ami effektiv munkabérköltségben és megemelkedett egészségügyi költségként van egyik oldalt, azt nem egyenliti ki az (ezek szerint max. elérhetö) 0,27 % megtakaritás.
 
Mondjuk a teljes oldalt átolvastam éppen, hisz innen idéztem a piros betűvel kiemelt feltételes módot…
Ami meg a hitet illeti, nem akarok közhellyel előjönni, hogy hol kell hinni, inkább arra hivatkoznék, hogy én még nem láttam olyan céges honlapot, ahol a cég negatívumokat állított volna a saját tevékenységét illetően.

Kár, hogy nem érdekel, hisz épp arról vitázgatnánk (ugyanis a megtakarítás, ha nem is forintálisan, de nyereség, hisz azt a teljesítmény nem kell előállítani, szállítani, mérni…)

És - tán pont te írtad -, hogy számos országban meg is szüntették…

Mondjuk jó elrágódunk a témán, de inkább ezen, mint valami politikai hülyeségen.
Itt legalább lehet műszakilag is érvelni.

De ha már itt tartunk (hogy a statisztika se maradjon kritika nélkül):
A 8 éves gyerek kérdi a 80 éves nagyapját:
- Te papa, mi az a statisztika?
- Tudod kisunokám, az egy fura dolog. Mi ketten együtt 88 évesek vagyunk, azaz átlagosan 44, ami a legszebb férfikor.
Mégis te még nem, én már nem…
No, akkor menjünk sorjában...
- Amiből idéztél, az az volt, amit magam írtam le. Pontosan azt idézted be. És azért voltam kénytelen később a teljes mondatot is beidézni, mert abból rögtön nyilvánvaló volt, hogy miért a feltételes mód.
- Föld gömbalakú és ezt kénytelen vagy elhinni - ha csak nem jártad körbe. És azt is kénytelen vagy elhinni, amit a gazdaság teljesítményéről írnak akár az újságok, akár egyes szakmai folyóiratok. Nem hiszem, hogy pl. végig számolnád az államadósság értékét, hogy elhiggyed...
- Igen, voltak ahol megszüntették, de nyilván elkerülte a figyelemedet, hogy az pl. EU valamennyi országa, az USA, Kanada, de még pl. Irán is is akalmazza.
- S ha már statisztika viccesen, akkor inkább Churchill, aki azt mondta, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit ő csinál. Amiről meg vitáztunk, az meg nem statisztika.

Egyébként irányodban azzal zárom magam részéről, ha a világon milliárdnyi embert érint a téli-nyári időszámítás alkalmazása, joggal feltételezhetem - bár egyszerű gondolatkísérlet is bizonyítja, hogy abban mégis csak lehet valahol ráció és nem pusztán az állampolgárok zaklatására találták ki a kormányok. Legyenek azok bármilyen színezetűek és világnézetűek.
Megjegyzem, ha Kanadában élsz, akkor örültem volna, ha írsz egy pár sort a kanadai kormány ez irányú álláspontjáról. (Ha írsz, el fogom olvasni, de már nem kommentálom, mert úgy látom, hogy vitánk elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol már nem közelednek az álláspontok és akkor értelmetlen azt tovább folytatni.)
Köszönöm az eszmecserét!
 
nem bosszantásnak nevezném, de mindenféleképpen annak éreztetése, hogy a szabadságomat megnyirbálják. Megint valamivel éreztetik, mennyire kis hangyák vagyunk, központi elrendelésre.

Ugyanakkor, mérnöki vénával. Ha a MAVIR számait elfogadjuk, az megtakaritásként 1/365.
Az 0,27 %.

Ezért értelmetlen bármit is tenni, menetrendet átvariálni massziv költségekért, emberek belsö cirkadián oráját összezavarni, egyebek. Többe kerül a leves, mint a hus.Ami effektiv munkabérköltségben és megemelkedett egészségügyi költségként van egyik oldalt, azt nem egyenliti ki az (ezek szerint max. elérhetö) 0,27 % megtakaritás.
 
Nem hiszem, hogy éppen a szabadságjogaid sérelmével kellene érvelned... Elég érdekes összefüggés lenne, hiszen a világon senki nem írja elő, hogy mennyi időt töltsél pl. az ágyban... Ráadásul a téli időszámításkor visszakapod az elveszett egy órát...
S ha már a mérnöki vénára hivatkoztál, akkor azt kell mondanom, hogy felfigyelhettél volna, hogy nem a % érték a lényeges, hanem az, hogy az mit takar egy akármilyen mértékegységben megadott mennyiség esetén. Arra gondolok, hogy - stílszerűen - mondjuk 4kW-nak a 0,27 %-az 1,08 kW, ugyanakkor 4 GW-nak meg 1,08 GW. Van némi különbség a kettő között... És ha a Mavir azt mondja, hogy az óraátállítás hozadéka Magyaroszág mintegy egy napi energia felhasználása, akkor az legalábbis MW-okban mérhető...
Neked is azt ajánlom figyelmedbe, amit Flamingonak is: ha a világon milliárdokat érint az óraátállítás, abban lehet valami ráció, mert okkal feltételezem, hogy azt nem az állampolgárok bosszantására találták ki.
Úgy érzem, hogy esetedben is elérkezett az a pont, ahol már nincs remény, hogy a vélemények találkozzanak, ezért a vitát veled is lezárom. Köszönöm az eszmecserét!
 
Én rohadtul megszüntetném. A bevezetése eleve későn jött (1980), és már idejét is múlt. Ahol meg lenne értelme (jó pár ország azért) ott meg be sem vezették. :(
 
Neked is azt ajánlom figyelmedbe, amit Flamingonak is: ha a világon milliárdokat érint az óraátállítás, abban lehet valami ráció, mert okkal feltételezem, hogy azt nem az állampolgárok bosszantására találták ki.
Úgy érzem, hogy esetedben is elérkezett az a pont, ahol már nincs remény, hogy a vélemények találkozzanak, ezért a vitát veled is lezárom. Köszönöm az eszmecserét!
Érvelésed nem műszaki
Miszerint:Ha nem volna hülyeség nem csinálnák mások se
Mennyi dologról tudsz amit mások után menve, sem a helyes és racionális a dolog?
A számítások egy más életvitel idején készültek. Azóta az MVM is csak ugyanazt a matrica szöveget teszi ki.Mert újraszámolni nem egyszerű.Kimérni sem, annyi egyéb tényező befolyásolja
Inkább szajkózzák ugyanazt az "egy város" szöveget
Azóta csak a tehetetlenségi tömeg viszi előre.Erre is gondolj
Újra kell gondolni és számolni
Kiderül már nem igaz
Még az itt elhangzott érveket sem veszed figyelembe
 
Utoljára módosítva:
Érvelésed nem műszaki
Miszerint:Ha nem volna hülyeség nem csinálnák mások se
Mennyi dologról tudsz amit mások után menve?
Sem a helyes racionális a dolog?
A számítások egy más életvitel idején készültek. Azóta az MVM is csak ugyanazt a matrica szöveget teszi ki.Mert újraszámolni nem egyszerű.Kimérni sem, annyi egyéb tényező befolyásolja
Inkább szajkózzák ugyanazt az "egy város" szöveget
Azóta csak a tehetetlenségi tömeg viszi előre.Erre is gondolj
Újra kell gondolni és számolni
Kiderül már nem igaz
Még az itt elhangzott érveket sem veszed figyelembe

Az óraátállítás ötletét Benjamin Franklin 1790 táján vetette fel először. Magyarországon 1916-ban alkalmazták először, tehát ez nem valami vadi új dolog.
A világ és különösen a fejlődő országok energia fogyasztásának tendenciája fokozatosan növekvő (amelynek egy része pazarló), ezért az idő előrehaladtával egyre nagyobb jelentősége van/lesz a megtakarítási lehetőségek kihasználásának. És azt nem lehet tagadni - ha másként nem hiszed el a Mavir állítását -, hogy milliárdnyi ember van érintve a világon, mert a legnagyobb fejlett országok racionális megoldásnak tartják. Kérdeztem: akkor miért alkalmazzák, ha csak bosszantják vele az embereket? Kérlek, válaszold meg a kérdést magad számára!
Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy az ellenzők érveit nem veszem figyelembe. Elkerülhette a figyelmedet, hogy a vitát részemről azzal kezdtem, az óraátállítás engem is megvisel: 2-3 nap, míg belerázódom, és így megértek mindenkit, aki panaszkodik. Mégis az a véleményem, hogy ésszerű intézkedés egy ország éves költségvetésének szempontjából, így állampolgárként számomra is hasznos. Ezért támogatom.
És végezetül: Téged sem kívánlak meggyőzni, mint ahogyan mást sem és most csak azért válaszoltam, hogy ne maradjon részedről hiányérzet.
Részemről itt és most azonban ezt a témát lezártam, de szívesen olvasnék ettől függetlenül olyan infókat, amely a kanadai kormány indokait ismertetné. Akár link formájában is. Megjegyzem, az eszmecsere számomra mindenképpen hasznos volt, mert arra késztetett, hogy utána olvassak a dolgoknak és ezáltal ismereteim gyarapodjanak. Ezért köszöntem meg az eszmecserét másoknak, mint ahogyan most Neked is!
 
Nem hiszem, hogy éppen a szabadságjogaid sérelmével kellene érvelned... Elég érdekes összefüggés lenne, hiszen a világon senki nem írja elő, hogy mennyi időt töltsél pl. az ágyban... Ráadásul a téli időszámításkor visszakapod az elveszett egy órát...
S ha már a mérnöki vénára hivatkoztál, akkor azt kell mondanom, hogy felfigyelhettél volna, hogy nem a % érték a lényeges, hanem az, hogy az mit takar egy akármilyen mértékegységben megadott mennyiség esetén. Arra gondolok, hogy - stílszerűen - mondjuk 4kW-nak a 0,27 %-az 1,08 kW, ugyanakkor 4 GW-nak meg 1,08 GW. Van némi különbség a kettő között... És ha a Mavir azt mondja, hogy az óraátállítás hozadéka Magyaroszág mintegy egy napi energia felhasználása, akkor az legalábbis MW-okban mérhető...
Neked is azt ajánlom figyelmedbe, amit Flamingonak is: ha a világon milliárdokat érint az óraátállítás, abban lehet valami ráció, mert okkal feltételezem, hogy azt nem az állampolgárok bosszantására találták ki.
Úgy érzem, hogy esetedben is elérkezett az a pont, ahol már nincs remény, hogy a vélemények találkozzanak, ezért a vitát veled is lezárom. Köszönöm az eszmecserét!

Csak kiegészítem: valamiféle részemről elkövetett technikai hiba miatt nem tűnik ki, hogy ez a bejegyzés Gagul számára íródott.
 
Olvasom a komoly, műszaki, tudományos és még nyelvatni érvekkel is alátámasztott vitátokat. Folyamatosan visszacseng egy régesrégi, gyerekkori emlék.
1950-ben, vagy 1951-ben volt, akkor újították fel a kétféle időszámítás rendszerét. Egy kuláknak nyilvánított testvérpártól hordtuk a tejet, minden nap pontos időre kellett menni, mire készen lettek a reggeli fejéssel. Nekem a nyári időszámítás második napján markomba nyomták a tejeskannát, és elindítottak Bözsinénihez tejért. Amikor oda értem, Bözsi néni őszintén meglepődött, ő nem is hallott óraátállításról. Én akkor is kis mindentudó voltam, elmagyaráztam neki, hogy most nem 9 az óra, hanem 10. Bözsi néni hitetlenkedve nézett, majd ízes vazsmegyei kiejtéssel:
Nincs ezeknek más dóguk, mint hogy mivel bosszancsák a nííípet.

No ezzel ma is mélyen egyetértek. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére