Mindennapi kozmológia Mottó: Nem vagyok már ahhoz elég fiatal, hogy mindent tudjak

Semyassa

Állandó Tag
Állandó Tag
"Nem beszélhetek Istenről csak úgy ahogyan számomra létezik.
Meg arról ahogyan mások elmesélték nekik hogyan létezik esetleg arról hogy szerintük miért nem létezik.
Mindegyik gondolatot befogadtam elgondolkoztam rajta idézhetem, de számomra Isten valósága rajtam keresztül az igazi az amit én érzékelek belőle. Akkor is ha nincs fotóm róla és mások nem úgy érzékelik :)"
Ez nagyon dicséretes..) Azért az érdekelne ha már parazita neked isten, akkor ezek szerint élőlényként érzed? (fotó nélkül..de persze parazitát is lehet fényképezni ) Ja most jut eszembe a macska tényleg nem normális ("Isteni" Rá-mácska) akár a gazdi.)
Most néz meg mit csináltál ráléptél az új kesztyűdre.. pedig most vettem neked ajándékba)
Szép napot!
 

veritatem

Állandó Tag
Állandó Tag
"Azért az érdekelne ha már parazita neked isten,

"Az embert lehetne egy parazitának is nevezni.
Ez esetben az Istenek ( mert sok a teremtett , kinevezett Isten) egy másik fajta parazita amik az emberi parazitán élősködnek a Fő Isten meg egy olyan parazita ami az Istenekből táplálkozik többek közt ;)"

Semyassa .

Nem parazitáztam le Istent.
Az egész mondat a "lehetne" és az "Ez esetben" szóhasználattal nem állítás.
Pár hónappal ezelőtt beszélgettem valakivel akinek ez a gondolatmenete van Istenről és az emberekről civilizációról. Igy még senki nem jellemezte a hitrendszert ezért említettem meg itt.

Nincs én Istenem csak általam tapasztalt Isten. Ha róla beszélek akkor benne van a mondatban az hogy ÉN meg olyasmi hogy tapasztaltam, számomra, stb
Azt ugye te is leírtad hogy te számodra egy Isten van és annak számtalan aspektusa. Ebben egyet is értettünk a parazitaság is lehet egy aspektus de nem az enyém :p


Elfogadjuk mások szerinti
Gondoskodó,
Szerető,
Haragvó,
Büntető,
Megbocsájtó stb. stb. stb. Isten képét. Nyilván te is. A parazita nem megy? Az özönvízben mészároló tömeggyilkos Isten képe elfogadható számodra, de a parazita Istenkép nem megy. ( atyaég ezt Ernő is írhatta volna )

Akkor ha feltételezzük hogy valakinek van egy élő parazita Istene mert számára így létezik.
Akkor ha van hozzá eszköze és az ő Parazita Istene odajelenik neki nyilván lefotózhatja. Ha minden adott.





akkor ezek szerint élőlényként érzed?

A számunkra ismert élőlények életjelenségeit én nem tapasztaltam vele kapcsolatban de nem is ült Isten a fotelomban. Tehát marad az én érzés meghatározásom ami természetesen szubjektív észlelés. Számomra Befogadó több és végtelenebb annál amit emberi ésszel én képes vagyok felfogni.

Köszönet a kesztyűért.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Az anyagról az anyagok kicsi apró részecskékből állnak össze a saját vonzásuk habitusuk szerint ebből lesz aztán kő, föld, bolygó, víz fa, állat, ember stb vagy vannak a csinált anyagok mint a műanyag vagy fémötvözetek stb. az emberi tudás szerint így van, de ez nem jelenti azt hogy amit nem( mai) ember csinált az nem csinált anyag.

Az embert lehetne egy parazitának is nevezni.
Ez esetben az Istenek ( mert sok a teremtett , kinevezett Isten) egy másik fajta parazita amik az emberi parazitán élősködnek a Fő Isten meg egy olyan parazita ami az Istenekből táplálkozik többek közt ;)

Egy biztos egyik féle Isten sem csinált vallást azt mind az ember csinálta hogy uralkodjon a többi mafla felett aki el-hisz mert azt mondták neki hogy higgyen meg aztán jöhet a lóvé hogy eltartsa a vallást kitaláló egyházat csináló heréket .

És mégis van Valami Valaki egy Tudat? ami több nálunk több az ismereteinknél mert tartalmaz minden ismeretet minden tapasztalatot és velünk ellentétben képes mindet elfogadni ahogy minket is teljes egészében elfogad minden dolgunkkal együtt.
Egy dolog biztos az emberek mindig tudták már az időszámítás előtt is hogy van egy felettük létező (többet tudó és nagyobb hatalommal bíró valami -valaki aki -ami "fent -ről az égből származik ) Lehet UFÓ Idegen a neve és lehet hogy Isten az. Az egységesített neve mára Teremtő. (bár az irányító vallások szerint sokféle névvel illetik ma is de van pár közös dolog benne amiből következtethető az eredet azonosság)

"A személyiségünk, lelkünk a testhez van kötve mind a mosoly és a homlokráncolás az archoz. Ha az izmok elernyednek az arcunk porrá válik akkor a mosoly is odavan végérvényesen."

Az anyag nem vész el csak átalakul ezt tanultuk. Na igen a test elrohad vagy ha elégetik hamuvá válik de az információt továbbítja folyamatosan a tudat, de ha nincs tudat akkor a szétmálló rohadó elégő részecskéink viszik tovább és adják tovább amikor anyaggá állnak össze.

"az elektron nem ez egyetlen elemi-részecske amiböl a világ felépül" Bezony! nem az egyetlen vannak sokkal apróbbak is még azoknál is sokkal apróbbak amiknek már nevet is adtak .:p

"az anyag valojában nem anyagbol" hanem egymással "összekötött részecskékböl" Hát ha maradunk a részecske meghatározásnál felfogva hogy vannak olyanok is amiket még nem ismerünk akkor ez így van .

"Ha ti a koma-patiensnek az élményét vagy a kislányodnak a teljesen reálisan megmagyarázhato vágyát mysztikusan akarjátokértelmezni akkor nekem közbe kell kibálni. "
Nincs reális magyarázat arra amikor egy gyerek közli hogy meghalt a mama.
-Dehogyis a mama jól van ma beszéltünk vele telefonon délelőtt te is beszéltél vele kisbogaram, tudod mondta hogy délután megy vásárolni kérdezte mit vegyen neked.
-A mama meghalt most volt itt és elbúcsúzott.
-Tudod mit? Felhívjuk a mamát most azonnal.
A telefon csak kicsöng és kicsöng meg csöng majd felveszi egy vadidegen férfi és közli hogy x kórház traumatológiáján dolgozik kije vagyok xy-nak? Igen a Lánya? - Kérem fáradjon be sürgősen x kórház traumatológia osztályának intenzív őrzőjébe az édesanyját autó baleset érte állapota válságos többet nem mondhatok.
Beérve tájékoztatást kaptam hogy agysérülés miatt nincs agyi tevékenység gépek tartják életben túlélésre nincs esély szerveit donornak fogják felhasználni itt írja alá kérem. -Nem kérem ez nem eldönthető nem rendelkezett másképpen a házi orvosnál ezért a tövény szerint donorként használhatóak azon szervei amik megfelelnek ...Éppen ma van 2 éve ennek.

Ha erre tudsz ésszerű racionális magyarázatot akkor add elő.
Te imádod a vitát az érvelést a cáfolást.

A vita:
A vita az oktatás egyik leghatékonyabb módszere, hiszen kialakítja a résztvevőkben a saját álláspont melletti érvelés, a másik fél meghallgatása, a mérlegelés, a tolerancia és az empátia képességeit. Ezekre a kompetenciákra minden értelmiséginek szüksége van, de a társadalomtudományok területén a szerepük még jelentősebb. Itt az érvek egymásnak feszülése állandó és kevés megfellebbezhetetlen tudományos állítást tudnak a vitatkozó felek álláspontjuk alátámasztására használni.

Sikeres a vita csak akkor lehet, ha a résztvevők:


  • egymásnak ellentmondó véleményeket képviselnek,


    közel azonos információval rendelkeznek a témáról,


    nyitottan, előítélet mentesen reagálnak minden érvre,
    A vita mindig ellentétes nézetek szembesítését jelenti egy meghatározott témában, amit általában szóban folytatnak a résztvevők. Kétirányú folyamat, amiben a helyesnek tartott álláspontok ütköznek az ellentétessel, a helytelennek tartottal. Célja egyrészt a probléma többoldalú megközelítése.
Próbáljuk meg így a vitát. A stílusod nem azért bicska nyitogató mert ellentétes az érvelésed hanem azért mert szándékosan provokálsz és személyeskedsz.


"Egészen más a helyzet a makroszkopikus világban (a méteres tartományban) ahol mi élünk." És képzeld van ahol mink kisebbek vagyunk mint az általunk megnevezett és ismert részecske szóval nem is vagyunk . Az észlelő számára ha nincs megfelelő eszköze nem vagyunk észlelhetőek .

"Ezek az anyagok igen stabilak" Már azok amik anyaggá állnak össze számunkra stabilnak tünnek van kiterjedésük azért egyszer ezek is elbomlanak nem állandóak és csak a mi számunkra tűnnek stabilnak holott azt tanultuk hogy rezegnek már ez sem a stabilitás biztos jele .

"Tudod a buta filozofálgatás nem visz semmire. " A buta vita sem visz semmire" amugy ez személyeskedés és sértegetés ennél tudsz te jobbat is

"Csodálom, hogy még nem verted magadat fejbe egy kalapácsal, hogy a komábol átugorjál egy kicsit a menyországba."
másik sértegetés és provokálás ráadásul a hasznos előbbre vivő vita ellen szól .

"Hidd el a fizika nem mese. " Hidd el :rohog: a fizika sincs kőbe vésve mindig változik csak úgy megbonyolítják a tudósok hogy nem közérthető .

"A mi világunkban a fal az egy fal,"
Amit más világból észlelve nem is tapasztalnának mert más érzékelésük van attól mert most nem tudjuk ezt bizonyítani még lehetséges. Csóri Gallileinek sem adtak igazat annak idején ( többek közt) mert minden ismerttel, felfoghatóval na meg a vallással (irányítás) szemben állt. És az sem mindegy mekkora az a fal és miből van és hogy ki vagy mi építette a mi világunkban mert vannak olyan falak amiket az ember nem is vesz észre de attól még ott van.


"ahol a klasszikus törvények szerint nem tudna eljutni." "A klsszikus fizikába ilyesmi lehetetlen lenne"
Hál' Istennek mindegyiknek van evolúciós előélete. Innentől csak elfogadott és MÉG nem elfogadott törvényt meg fizikát tudok megkülönböztetni de ez nem jelenti azt hogy a nem elfogadott az helytelen lenne.

"részecske tulajdonsága a megfigyelö "szemszögétöl" (a mérökészüléktöl) függ" Na ez az a megfigyeléstől és a szemszögétől ne meg a mérőcucctól függ minden Isten is Ezoterika és a Tudomány is az hogy jelenleg valami nem mérhető mert nincs mérőeszköz hozzá nem jelenti azt hogy az nem létezik vagy hamis lenne. Én sem látom hogy a hold forog és nem láttam még egy elektron sem kvázi én hiszek a tudományban ;)

"Mérhetetlen naivitás azt feltételezni, hogy a naprendszerünk és a Föld az első a végtelen múltban, ahol élet és értelmes lény alakult ki."
Így van ez . Csak nincs még rá bizonyíték hacsak mink magunk nem vagyunk azok .

"Nállad az a probléma kedves Frank, hogy nem veszed észre, hogy az "értelem, tudat" az anyag egy komplikát rendezödésének az eredménye, egy tulajdonság és nem pedig "ad hoc" önálloan létezö valami."

A személyeskedés még nem párbeszéd. Szerintem Frank-nek nincs problémája ezzel .
Akkor a komplikált elrendeződése a tudatnak nem önállóan létező valami hanem csinálták ? Ki csinálta Isten?

"Csodálom, hogy egyáltalán gondolatokat vesztegetsz az emberi test tulélésére. " Mert az emberi test egyfajta életforma ráadásul az amit itt a legfejlettebnek tartunk ( szerintem kártékony fajta vagyunk ) mi emberek mert a többi életformát csak megfigyeljük és elméleteket gyártunk róla de nincs valódi tudásunk arról lehet a galambok azt mondják egymásnak na nézd már a sok parazitát gyere carjunk a tojásaikra ) szeretünk élni szerintünk jó élni így emberi testben ezzel már szerintem a földön sem ért egyet minden életforma hát még az univerzumokban ...

"Egy másik alkalommal már írtam: az ember nem hogy az űrben, a Földön sem képes egyetlen napot sem eltölteni kisegítő ruházat nélkül. A Föld egyetlen pontján sem. Ha mégis rákényszerül, nagy az esélye, hogy nem éli túl. "

Hát nagyon gyengusok vagyunk ezzel a civilizált Darwini elkorcsosulásunkkal .

"Biztosan emlékszel, ezelőtt mutatta a tv, hogy a visszatért űrhajósokat "kosárban" vitték el a visszaérkezés helyszínéről...."
És azok csak itt voltak a szomszédban mégis kicsinálta őket a gravitáció hiánya és azok további hatásai az emberi szervezetre meg sok más amit be sem vallanak .

"Az ember is ilyen félresikerült kisérleteknek az eredménye."
A kísérlethez megfigyelő személy szükséges aki figyelemmel kíséri a kísérlet eredményeit majd rögzíti és levonja belőle az információt. Ha eredmény vagyunk akkor az embert csinálta valaki esetleg teremtette . És az ki más lehetne mint Isten :)

"Ha én gondoskodom a kutyámrol akkor épitek neki egy házikot"
A kutyádnak valószínűleg egy Isten vagy. Egy Isten aki ugyan enni ad és ez biztosabb mint a vadászat és könnyebb is de közben érthetetlen szabályokat vezet be és nem enged meg egy csomó dolgot. Isten nélkül tudna élni de vele rövid távon kényelmesebb hosszú távon viszont már függ tőle a túlélés mert a jólét meg a szabályok elkorcsosítanak , de Isten gondoskodik tovább róla.

Érdekes. Ezt az összeállítást különböző időpontban írtad?

"Nincs reális magyarázat arra amikor egy gyerek közli hogy meghalt a mama. ..." - ezt a történetet olvastad, vagy veled, netán hozzátatozóddal történt? Nagyon megrázó.
 

Semyassa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha beszélek vele megígérem megkérem álljon fel a fotelodból..nehogy ráülj merthogy ott van) Örülök hogy van közös pont a gondolatmenetünkben. (persze lehet nem is a mienk volt eredetileg, hanem a tudathasadásos macskáé...hát csoda hogy nem normál is?) Szóval vissza térve a normális kerékvágásba az úton, ha egy isten van akkor mi van a különböző egymásnak ellentmondó (negatív-pozitív) jellemzőkkel, és azzal hogy Isten tökéletes?) Például.. tömeggyilkos isten csak abban az esetben realitás amennyiben az entitás amit elpusztít nem saját maga teremtménye (egyébként öngyilkosság..lenne de ugye ettől még nem hal meg teljesen). Na mármost ha amit elpusztít meg nem is meg sem nem igen sem nem nem akkor ha a számosítanánk is a dolgot, barokkos túlzásnak vélném a nullánál valamivel többre tartani azt amit kiiktat (mondjuk engem...). Szóval a véletlen, kegyetlen, egyetlen Isten nem létezik de önző és kegyetelen ember viszont igen (vagy egyéb "vég" lény aki istennek hiszi magát...) A tökéletes Isten nem vesz el csak ad, vagy többnyire az utóbbi. Amire te gondolsz az az amikor azért vesz el mert akkor többet tud adni neked.. de ebben az esetben sem parazita, mert az ugye a biológusok "álomoskönyve" szerint is csak elvesz sosem ad. Talán jobb szó a szimbióta. Ez utóbbit egykébbként számos vallási értekezés alátámasztja.
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sok tudós hisz a mindenség fölött álló intelligenciában, akit istennek lehetne nevezni - na nem az ősz szakállas varázslóban, aki egy felhő szélén ül és lóbálja a lábát, miközben figyel bennünket, akik nem csak a Föld, nem csak a naprendszer, hanem az egész univerzum egyetlen értelmes teremtményei lennénk...:D

Egyszerűen azért hisznek, mert bármennyire is messzire jutnak az emberi aggyal művelt tudományban, az út végén mindig be kell látni, túl tervezettnek tűnik a világ ahhoz, hogy véletlenül jöjjön létre.

A sok dimenziót, húr elméletet, párhuzamos világokat, brán elméletet meg szegények kínjukban ötlötték ki, mert közel 100 éve nem képesek elfogadni azt, amit a mikrovilág megismerése a kvantumfizika állít. Így aztán kénytelenek mindenféle variációt kiötleni, hogy Isten nélkülire magyarázhassák a világmindenséget úgy, hogy a jelenleg ismert természeti törvényeken ne kelljen változtatni. A kvantumfizikát és a relativitás elméletet kellene valahogy közös nevezőre hozni, mert jelenleg teljesen ellentmondanak egymásnak. A tudományos elit még mindig a kvantummechanika előtti tudatállapotból szemléli a világot, ezért aztán a matematikára támaszkodva próbálják kitalálni mi is lehet a valóság. A sok dimenziós elképzelés pedig a matematika szerint ráillik arra a világra, amelyben szerintük élünk.

Néhány tudományos elmélet szerint a valóság teljesen más, mint amit látunk magunk körül, mi magunk teremtjük meg a saját világunkat és egy holografikus univerzumban élünk. Ez az elmélet például az új fizikával megmagyarázható, ezért aztán nemigen akarja elfogadni a nagy többség...

A lényeg, bármilyen elméletet ötlenek ki Istennek eddig mindegyikben volt helye. :)

Így van.

Most az Oklahomai Egyetem egyik fizika professzorának jött az "ötlete", - aki gyakran tölti idejét szétzúzott szubatomi részecskék tanulmányozásával a CERN laboratóriumban Svájcban - hogy szétzúzza azt az elképzelését minden ateista tudósnak, mely szerint a világegyetem valamiféle kozmikus véletlen folytán jött létre.


".....Mint mondta, a történelmi időkben minden tudós hitt Istenben, és csak az utóbbi időben, az elmúlt mintegy 200 évben alapul a tudomány azon a feltételezésen, hogy nincsen olyan teremtő, aki uralná a mindenséget....."

".......Kiemelte, hogy a Föld mitől egyedi a holdjával, hogy a Nap és a Naprendszer tökéletesen igazodik az élethez, hogy képes legyen túlélni. Kevés olyan bolygó van, ha van egyáltalán, mely körül egyetlen nagy hold kering, mely a megfelelő atmoszféra fenntartásában nyújt segítséget. Kevés olyan szomszéd van, mint a Jupiter, melynek olyan nagy a gravitációja, hogy magába szippantja a Földre veszélyt jelentő fenyegetéseket, mint az üstökösök és az aszteroidák.

Sőt, 322 olyan paraméter van, amelyek ahhoz szükségesek egy bolygón, hogy képes legyen fenntartani a formálódó intelligens életet, és ezen 322 paraméter bekövetkeztének a valószínűsége 10-282.

/: Ez utóbbi számot ember nem igen értelmezheti.....:/

"Nem valószínű, hogy a Földet valaha is sikerül reprodukálni," - mondta Strauss......"
 

veritatem

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes. Ezt az összeállítást különböző időpontban írtad?

"Nincs reális magyarázat arra amikor egy gyerek közli hogy meghalt a mama. ..." - ezt a történetet olvastad, vagy veled, netán hozzátatozóddal történt? Nagyon megrázó.

Az összeállítás úgy keletkezett, hogy végigolvastam a témát és ami megfogta a figyelmem és volt hozzáfűzni valóm azt kimásoltam idézőjelbe tettem és mellé írtam . Azt hiszem nem a legszerencsésebb dolog volt.

Ez velünk történt úgy írtam le ahogy volt csak rövidebben .
 

veritatem

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát nagyon tetszik nekem ez a vita, különösen az őrült "Rá" macska és a lefényképezett parazita isten. Ilyent még Ernő se tud. :hurra:


Azért is hoztam ide egy régebbi máshonnan származó beszélgetést a parazita istenről mert ilyent szerintem se gondolt még Ernő, de biztos tetszik majd neki :)
Remélem jó igazi és tartalmas beszélgetés lesz ebből a témából. Na nem mintha bármit bárki a végén bizonyítani tudna vagy igazi tudományos végkövetkeztetést lehetne levonni ez nem az a téma és ez itt nem a tudományos akadémia, de elgondolkozásra beszélgetésre nagyon jó.
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Az összeállítás úgy keletkezett, hogy végigolvastam a témát és ami megfogta a figyelmem és volt hozzáfűzni valóm azt kimásoltam idézőjelbe tettem és mellé írtam . Azt hiszem nem a legszerencsésebb dolog volt.

Ez velünk történt úgy írtam le ahogy volt csak rövidebben .

Jó, akkor még egyszer végignézem, mert igazából csak úgy lehet értelmezni, ha tudom, hogy kinek és mire válaszoltál. Így nagyon vicces volt, csak az a történet a kislánnyal lógott ki a sorból. :)
 

veritatem

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha beszélek vele megígérem megkérem álljon fel a fotelodból..nehogy ráülj merthogy ott van) Örülök hogy van közös pont a gondolatmenetünkben. (persze lehet nem is a mienk volt eredetileg, hanem a tudathasadásos macskáé...hát csoda hogy nem normál is?) Szóval vissza térve a normális kerékvágásba az úton, ha egy isten van akkor mi van a különböző egymásnak ellentmondó (negatív-pozitív) jellemzőkkel, és azzal hogy Isten tökéletes?) Például.. tömeggyilkos isten csak abban az esetben realitás amennyiben az entitás amit elpusztít nem saját maga teremtménye (egyébként öngyilkosság..lenne de ugye ettől még nem hal meg teljesen). Na mármost ha amit elpusztít meg nem is meg sem nem igen sem nem nem akkor ha a számosítanánk is a dolgot, barokkos túlzásnak vélném a nullánál valamivel többre tartani azt amit kiiktat (mondjuk engem...). Szóval a véletlen, kegyetlen, egyetlen Isten nem létezik de önző és kegyetelen ember viszont igen (vagy egyéb "vég" lény aki istennek hiszi magát...) A tökéletes Isten nem vesz el csak ad, vagy többnyire az utóbbi. Amire te gondolsz az az amikor azért vesz el mert akkor többet tud adni neked.. de ebben az esetben sem parazita, mert az ugye a biológusok "álomoskönyve" szerint is csak elvesz sosem ad. Talán jobb szó a szimbióta. Ez utóbbit egykébbként számos vallási értekezés alátámasztja.

Tehát akkor szerinted Isten tökéletes és azt gondolod, hogy mások szerint is az?
Sokszor jön a vitaérv, hogy miért enged embereket éhenhalni, miért enged olyan katasztofákat megtörténni ahol rengetegen vesztik életüket stb stb. ugyanakkor tök természetes hogy tudnak lélegezni, hogy van innivaló, ennivalo hogy mozognak mármint a számonkérő emberek szerint ami jó az természetes nem kell ennek örülni vagy hálásnak lenni ...

Parazita istenre nem én gondoltam én csak idehoztam ezt a gondolatot , de ezt már rámragasztottad :)

A szimbióta szóhasználat érdekes valahol , ja igen Ernő kutyájánál fejtettem ki szimbiotizmusra következtethető gondolat menetet. De ott a kutya számára Ernő lett az isten aki házat épített neki meg gondozta.

Isten vajon gondoz minket? Etet minket? A bolygót azért csinálta
pont ilyenre hogy legyen lakhelyünk?
Amugy ebben a paradicsomi mizériában nem hiszek :)

Vajon mi történt azokkal az Istenekkel akikben nem hittek tovább? A golyós macska erről nem mondott semmit? :)
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Így van.

Most az Oklahomai Egyetem egyik fizika professzorának jött az "ötlete", - aki gyakran tölti idejét szétzúzott szubatomi részecskék tanulmányozásával a CERN laboratóriumban Svájcban - hogy szétzúzza azt az elképzelését minden ateista tudósnak, mely szerint a világegyetem valamiféle kozmikus véletlen folytán jött létre.


".....Mint mondta, a történelmi időkben minden tudós hitt Istenben, és csak az utóbbi időben, az elmúlt mintegy 200 évben alapul a tudomány azon a feltételezésen, hogy nincsen olyan teremtő, aki uralná a mindenséget....."

".......Kiemelte, hogy a Föld mitől egyedi a holdjával, hogy a Nap és a Naprendszer tökéletesen igazodik az élethez, hogy képes legyen túlélni. Kevés olyan bolygó van, ha van egyáltalán, mely körül egyetlen nagy hold kering, mely a megfelelő atmoszféra fenntartásában nyújt segítséget. Kevés olyan szomszéd van, mint a Jupiter, melynek olyan nagy a gravitációja, hogy magába szippantja a Földre veszélyt jelentő fenyegetéseket, mint az üstökösök és az aszteroidák.

Sőt, 322 olyan paraméter van, amelyek ahhoz szükségesek egy bolygón, hogy képes legyen fenntartani a formálódó intelligens életet, és ezen 322 paraméter bekövetkeztének a valószínűsége 10-282.

/: Ez utóbbi számot ember nem igen értelmezheti.....:/

"Nem valószínű, hogy a Földet valaha is sikerül reprodukálni," - mondta Strauss......"

Ez a 10 a 282-ediken olyan hatalmas szám, hogy egyenlő a lehetetlennel. Azaz, aki azt állítja, hogy véletlenül alakult épp ilyenre a mindenség, az nem tudja mit beszél. Azt is kiszámították, hogy az evolúcióhoz, úgy ahogy az evolucionisták elképzelik ezer milliárdszor hosszabb időre lett volna szükség, mint amennyi az ősrobbanás óta eltelt.

Ezenkívül 26 természeti állandót ismer a tudomány, olyanokat, mint például a Planck állandó.

A többit idemásolom Héjjas István könyvéből, mert úgy gyorsabb:

"Bármelyik fizikai állandó csekély megváltozása megváltoztatná a világ működését, olyannyira, hogy pl. a csillagok nem tudnának sugározni, mert bennük nem működne termonukleáris reakció, vagy az atomok nem tudnának szerves molekulákat alkotni, és ezért nem jöhetett volna létre élet, esetleg egyáltalán nem létezhetnének atomok, mert az elektronok nem lennének képesek az atommagok körül stabil pályákon keringeni, stb.
A természeti állandók pontos összehangolása biztosítja azt is, hogy a víz +4 C fokos állapotában a legsűrűbb, és ezért a jég nem süllyed le a víz fenekére, hanem a tetején úszik. Ha nem így lenne, a folyókban, tavakban és tengerekben nem lehetne élet.

Hogy a világ olyan, amilyen, az a fizikai állandók precíz összehangolásának következménye. Az egyik legfontosabb természeti állandó, az un. finomszerkezeti állandó pl. akkora pontossággal van beállítva az optimális értékre, mintha a Holdon elhelyezett egyforintos érme közepébe találnánk egy puskával a Földről.

Sok fizikus szerint nehéz elhinni, hogy a természeti állandók pontos összhangja a vak véletlen műve, mert ha ez véletlen, akkor ennek sokkal kisebb a valószínűsége, mint egy ötös találatnak a lottón."


Azért ezek a dolgok elgondolkodtatják az igazi nagy tudósokat.
 

veritatem

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy szokták mondani nincs véletlen csak fel nem ismert következetesség, redszer. Ha az alkotó elemekből áll Isten vagy ezek az alkotó Elemek Istenből származnak na mielőtt aztán belecsavarodnék azt tudjuk hogy minden kommunikál egymással ( ha nem is úgy mint mi de az információkat kicserélik és egyetlen információ sem vész el átadás továbbítás nélkül )

Tehát Isten tud és ilyen intelligens mert benne megvan minden információ ( nem szeretem rá alkalmazni az intelligens szót mert mellékíze lehet ) De mi van ha Isten kísérletezésekből szerezte meg az információkat a tudást akkor számtalan módon kelet a kísérleteit elkezdeni mire így összeállt minden? Ez esetben ez olyan "véletlen" amit számtalan kísérlet előzött meg. Ha ez így történt akkor mi lett a többi kísérlettel ahol sikerült az életet összehozni?
Miért gondoljuk azt hogy a mi világunk a kutató laboratorium közepe mi van akkor ha ez csak egy kis része vagy mellékszála az egésznek?
 
Utoljára módosítva:

Semyassa

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ez esetben ez olyan "véletlen" amit számtalan kísérlet előzött meg. Ha ez így történt akkor mi lett a többi kísérlettel ahol sikerült az életet összehozni?" Tegyük fel hogy ez a helyzet amit mondasz, de akkor talán az sem mond ellent ennek, hogy a teremtés nem zárult le hanem, folyamatosan tart. Az pedig hogy hol tart, a tapasztalótól függ. Mert hogy lehet nekem nem rekedt meg csak éppen az adott univerzum határait feszegeti (Persze Rá-mácska számára ez meg sem történt hiszen hozzá képest az univerzum tágulása és visszaalakulása egy másik kezdetbe elhanyagolható).
Sőt egyszerre az is igaz, hogy megrekedt mert van aki így tapasztalja. Amikor arról beszélünk hogy a teremtés időtlen, és kezdet nélküli az vonatkozhat arra hogy térben is időben van is olyan pontja amit szilárdnak nevezhetünk és valamilyen állapot elnevezéssel bír. Másrészt mivel ugyanannak a teremtőnek a kiterjedése, ráadásul minden teremtménye (és egyúttal bennük ő is) másképp látja ( ha csak egy milliméterrel is..) teremtmények közt van kapcsolat legyen ahogy mondod és így részben azonosan is tapasztalnak. Tehát egyidejű azonosság és különbözőség áll fenn. A tapasztalás lehet ne ilyen: nevezz ki egy bármilyen pontot a papírodon nézd meg egy méterről kétszáz méterről meg mikroszkóppal. Néha látod néha sok pontnak látod néha egynek. ...Jé hát nem beleakadt a kesztyű a macskába?! Rá-mácska egyébként azt mondta hogy a törvények a legfontosabbak.
Tehát akkor szerinted Isten tökéletes és azt gondolod, hogy mások szerint is az?
"Sokszor jön a vitaérv, hogy miért enged embereket éhen halni, miért enged olyan katasztrófákat megtörténni ahol rengetegen vesztik életüket stb stb. ugyanakkor tök természetes hogy tudnak lélegezni, hogy van innivaló, ennivaló hogy mozognak mármint a számon kérő emberek szerint ami jó az természetes nem kell ennek örülni vagy hálásnak lenni ..."
Azt hiszem valami ilyesmiről beszélt Rámácska úgy fogalmazott : "karma"
 

Semyassa

Állandó Tag
Állandó Tag
A hit kérdése pont olyan, mint a macska és a körmök. Ha nincs a hit mellé tudás akkor a macsek elcsúszik. ha meg csak körmök vannak ... hát az fanatizmus nélkül nem áll meg a lábán..)
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy szokták mondani nincs véletlen csak fel nem ismert következetesség, redszer. Ha az alkotó elemekből áll Isten vagy ezek az alkotó Elemek Istenből származnak na mielőtt aztán belecsavarodnék azt tudjuk hogy minden kommunikál egymással ( ha nem is úgy mint mi de az információkat kicserélik és egyetlen információ sem vész el átadás továbbítás nélkül )

Tehát Isten tud és ilyen intelligens mert benne megvan minden információ ( nem szeretem rá alkalmazni az intelligens szót mert mellékíze lehet ) De mi van ha Isten kísérletezésekből szerezte meg az információkat a tudást akkor számtalan módon kelet a kísérleteit elkezdeni mire így összeállt minden? Ez esetben ez olyan "véletlen" amit számtalan kísérlet előzött meg. Ha ez így történt akkor mi lett a többi kísérlettel ahol sikerült az életet összehozni?
Miért gondoljuk azt hogy a mi világunk a kutató laboratorium közepe mi van akkor ha ez csak egy kis része vagy mellékszála az egésznek?


Talán rövidesen kiderül.....vagy nem....:eek:


".........Ezen a héten végeznek el egy kísérletet a Nagy Hadronütköztető (1) tudósai azt remélve, hogy kapcsolatba léphetnek egy miénken kívül létező Párhuzamos Univerzummal.

Az elképesztően összetett Nagy Hadronütköztetőt (atom ütköztető) a CERN genfi központjában, Svájcban a legmagasabb energiaszintre kapcsolják, hogy megpróbáljanak detektálni - vagy akár létrehozni - miniatűr fekete lyukakat.

Ha ennek eredményeképp egy teljesen új univerzum tárul fel, az átírja nem csak a fizika, hanem a filozófia könyveket is.

Még az is lehetséges, hogy a saját univerzumunk garvitációja "beszivárog" ebbe a párhuzamos univerzumba, mondták el a Nagy Hadronütköztető tudósai......"
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Az anyagról az anyagok kicsi apró részecskékből állnak össze a saját vonzásuk habitusuk szerint ebből lesz aztán kő, föld, bolygó, víz fa, állat, ember stb vagy vannak a csinált anyagok mint a műanyag vagy fémötvözetek stb. az emberi tudás szerint így van, de ez nem jelenti azt hogy amit nem( mai) ember csinált az nem csinált anyag.

Az embert lehetne egy parazitának is nevezni.
Ez esetben az Istenek ( mert sok a teremtett , kinevezett Isten) egy másik fajta parazita amik az emberi parazitán élősködnek a Fő Isten meg egy olyan parazita ami az Istenekből táplálkozik többek közt ;)

Egy biztos egyik féle Isten sem csinált vallást azt mind az ember csinálta hogy uralkodjon a többi mafla felett aki el-hisz mert azt mondták neki hogy higgyen meg aztán jöhet a lóvé hogy eltartsa a vallást kitaláló egyházat csináló heréket .

És mégis van Valami Valaki egy Tudat? ami több nálunk több az ismereteinknél mert tartalmaz minden ismeretet minden tapasztalatot és velünk ellentétben képes mindet elfogadni ahogy minket is teljes egészében elfogad minden dolgunkkal együtt.
Egy dolog biztos az emberek mindig tudták már az időszámítás előtt is hogy van egy felettük létező (többet tudó és nagyobb hatalommal bíró valami -valaki aki -ami "fent -ről az égből származik ) Lehet UFÓ Idegen a neve és lehet hogy Isten az. Az egységesített neve mára Teremtő. (bár az irányító vallások szerint sokféle névvel illetik ma is de van pár közös dolog benne amiből következtethető az eredet azonosság)

"A személyiségünk, lelkünk a testhez van kötve mind a mosoly és a homlokráncolás az archoz. Ha az izmok elernyednek az arcunk porrá válik akkor a mosoly is odavan végérvényesen."

Az anyag nem vész el csak átalakul ezt tanultuk. Na igen a test elrohad vagy ha elégetik hamuvá válik de az információt továbbítja folyamatosan a tudat, de ha nincs tudat akkor a szétmálló rohadó elégő részecskéink viszik tovább és adják tovább amikor anyaggá állnak össze.

"az elektron nem ez egyetlen elemi-részecske amiböl a világ felépül" Bezony! nem az egyetlen vannak sokkal apróbbak is még azoknál is sokkal apróbbak amiknek már nevet is adtak .:p

"az anyag valojában nem anyagbol" hanem egymással "összekötött részecskékböl" Hát ha maradunk a részecske meghatározásnál felfogva hogy vannak olyanok is amiket még nem ismerünk akkor ez így van .

"Ha ti a koma-patiensnek az élményét vagy a kislányodnak a teljesen reálisan megmagyarázhato vágyát mysztikusan akarjátokértelmezni akkor nekem közbe kell kibálni. "
Nincs reális magyarázat arra amikor egy gyerek közli hogy meghalt a mama.
-Dehogyis a mama jól van ma beszéltünk vele telefonon délelőtt te is beszéltél vele kisbogaram, tudod mondta hogy délután megy vásárolni kérdezte mit vegyen neked.
-A mama meghalt most volt itt és elbúcsúzott.
-Tudod mit? Felhívjuk a mamát most azonnal.
A telefon csak kicsöng és kicsöng meg csöng majd felveszi egy vadidegen férfi és közli hogy x kórház traumatológiáján dolgozik kije vagyok xy-nak? Igen a Lánya? - Kérem fáradjon be sürgősen x kórház traumatológia osztályának intenzív őrzőjébe az édesanyját autó baleset érte állapota válságos többet nem mondhatok.
Beérve tájékoztatást kaptam hogy agysérülés miatt nincs agyi tevékenység gépek tartják életben túlélésre nincs esély szerveit donornak fogják felhasználni itt írja alá kérem. -Nem kérem ez nem eldönthető nem rendelkezett másképpen a házi orvosnál ezért a tövény szerint donorként használhatóak azon szervei amik megfelelnek ...Éppen ma van 2 éve ennek.

Ha erre tudsz ésszerű racionális magyarázatot akkor add elő.
Te imádod a vitát az érvelést a cáfolást.

A vita:
A vita az oktatás egyik leghatékonyabb módszere, hiszen kialakítja a résztvevőkben a saját álláspont melletti érvelés, a másik fél meghallgatása, a mérlegelés, a tolerancia és az empátia képességeit. Ezekre a kompetenciákra minden értelmiséginek szüksége van, de a társadalomtudományok területén a szerepük még jelentősebb. Itt az érvek egymásnak feszülése állandó és kevés megfellebbezhetetlen tudományos állítást tudnak a vitatkozó felek álláspontjuk alátámasztására használni.

Sikeres a vita csak akkor lehet, ha a résztvevők:


  • egymásnak ellentmondó véleményeket képviselnek,


    közel azonos információval rendelkeznek a témáról,


    nyitottan, előítélet mentesen reagálnak minden érvre,
    A vita mindig ellentétes nézetek szembesítését jelenti egy meghatározott témában, amit általában szóban folytatnak a résztvevők. Kétirányú folyamat, amiben a helyesnek tartott álláspontok ütköznek az ellentétessel, a helytelennek tartottal. Célja egyrészt a probléma többoldalú megközelítése.
Próbáljuk meg így a vitát. A stílusod nem azért bicska nyitogató mert ellentétes az érvelésed hanem azért mert szándékosan provokálsz és személyeskedsz.


"Egészen más a helyzet a makroszkopikus világban (a méteres tartományban) ahol mi élünk." És képzeld van ahol mink kisebbek vagyunk mint az általunk megnevezett és ismert részecske szóval nem is vagyunk . Az észlelő számára ha nincs megfelelő eszköze nem vagyunk észlelhetőek .

"Ezek az anyagok igen stabilak" Már azok amik anyaggá állnak össze számunkra stabilnak tünnek van kiterjedésük azért egyszer ezek is elbomlanak nem állandóak és csak a mi számunkra tűnnek stabilnak holott azt tanultuk hogy rezegnek már ez sem a stabilitás biztos jele .

"Tudod a buta filozofálgatás nem visz semmire. " A buta vita sem visz semmire" amugy ez személyeskedés és sértegetés ennél tudsz te jobbat is

"Csodálom, hogy még nem verted magadat fejbe egy kalapácsal, hogy a komábol átugorjál egy kicsit a menyországba."
másik sértegetés és provokálás ráadásul a hasznos előbbre vivő vita ellen szól .

"Hidd el a fizika nem mese. " Hidd el :rohog: a fizika sincs kőbe vésve mindig változik csak úgy megbonyolítják a tudósok hogy nem közérthető .

"A mi világunkban a fal az egy fal,"
Amit más világból észlelve nem is tapasztalnának mert más érzékelésük van attól mert most nem tudjuk ezt bizonyítani még lehetséges. Csóri Gallileinek sem adtak igazat annak idején ( többek közt) mert minden ismerttel, felfoghatóval na meg a vallással (irányítás) szemben állt. És az sem mindegy mekkora az a fal és miből van és hogy ki vagy mi építette a mi világunkban mert vannak olyan falak amiket az ember nem is vesz észre de attól még ott van.


"ahol a klasszikus törvények szerint nem tudna eljutni." "A klsszikus fizikába ilyesmi lehetetlen lenne"
Hál' Istennek mindegyiknek van evolúciós előélete. Innentől csak elfogadott és MÉG nem elfogadott törvényt meg fizikát tudok megkülönböztetni de ez nem jelenti azt hogy a nem elfogadott az helytelen lenne.

"részecske tulajdonsága a megfigyelö "szemszögétöl" (a mérökészüléktöl) függ" Na ez az a megfigyeléstől és a szemszögétől ne meg a mérőcucctól függ minden Isten is Ezoterika és a Tudomány is az hogy jelenleg valami nem mérhető mert nincs mérőeszköz hozzá nem jelenti azt hogy az nem létezik vagy hamis lenne. Én sem látom hogy a hold forog és nem láttam még egy elektron sem kvázi én hiszek a tudományban ;)

"Mérhetetlen naivitás azt feltételezni, hogy a naprendszerünk és a Föld az első a végtelen múltban, ahol élet és értelmes lény alakult ki."
Így van ez . Csak nincs még rá bizonyíték hacsak mink magunk nem vagyunk azok .

"Nállad az a probléma kedves Frank, hogy nem veszed észre, hogy az "értelem, tudat" az anyag egy komplikát rendezödésének az eredménye, egy tulajdonság és nem pedig "ad hoc" önálloan létezö valami."

A személyeskedés még nem párbeszéd. Szerintem Frank-nek nincs problémája ezzel .
Akkor a komplikált elrendeződése a tudatnak nem önállóan létező valami hanem csinálták ? Ki csinálta Isten?

"Csodálom, hogy egyáltalán gondolatokat vesztegetsz az emberi test tulélésére. " Mert az emberi test egyfajta életforma ráadásul az amit itt a legfejlettebnek tartunk ( szerintem kártékony fajta vagyunk ) mi emberek mert a többi életformát csak megfigyeljük és elméleteket gyártunk róla de nincs valódi tudásunk arról lehet a galambok azt mondják egymásnak na nézd már a sok parazitát gyere carjunk a tojásaikra ) szeretünk élni szerintünk jó élni így emberi testben ezzel már szerintem a földön sem ért egyet minden életforma hát még az univerzumokban ...

"Egy másik alkalommal már írtam: az ember nem hogy az űrben, a Földön sem képes egyetlen napot sem eltölteni kisegítő ruházat nélkül. A Föld egyetlen pontján sem. Ha mégis rákényszerül, nagy az esélye, hogy nem éli túl. "

Hát nagyon gyengusok vagyunk ezzel a civilizált Darwini elkorcsosulásunkkal .

"Biztosan emlékszel, ezelőtt mutatta a tv, hogy a visszatért űrhajósokat "kosárban" vitték el a visszaérkezés helyszínéről...."
És azok csak itt voltak a szomszédban mégis kicsinálta őket a gravitáció hiánya és azok további hatásai az emberi szervezetre meg sok más amit be sem vallanak .

"Az ember is ilyen félresikerült kisérleteknek az eredménye."
A kísérlethez megfigyelő személy szükséges aki figyelemmel kíséri a kísérlet eredményeit majd rögzíti és levonja belőle az információt. Ha eredmény vagyunk akkor az embert csinálta valaki esetleg teremtette . És az ki más lehetne mint Isten :)

"Ha én gondoskodom a kutyámrol akkor épitek neki egy házikot"
A kutyádnak valószínűleg egy Isten vagy. Egy Isten aki ugyan enni ad és ez biztosabb mint a vadászat és könnyebb is de közben érthetetlen szabályokat vezet be és nem enged meg egy csomó dolgot. Isten nélkül tudna élni de vele rövid távon kényelmesebb hosszú távon viszont már függ tőle a túlélés mert a jólét meg a szabályok elkorcsosítanak , de Isten gondoskodik tovább róla.

Kedves Veritatem!
A kis lány aki a mama nevet mondta, az a nagymamája, vagy az édesanyja volt?
Mivel van ahol az édesanyát hívják mamának.
Nem mindegy, hogy az édesanya, vagy a nagymama ment e el.
Engem felháborított, hogy nem tudott a lánya beleszólni, hogy donor legyen e az anyja.
Legyen nagyon szép,és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Oldal tetejére