Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves ladysla! Véletlenül tudom a választ;) Egyenes úton a 6. turnus felé
Akkor ne örüljek annyira...?
Most kaptam meg a - gondolom, végleges - beosztást, trénerként dolgozhatok a 6. turnusban is.
Szerencsére harmadszor is ugyanazzal a kiváló trénertársammal láthatunk a munkának...
És közben a moodle-n megjelent a csoportnévsor is...!
 
Utoljára módosítva:

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a tanító-műveltségterület dolog egy kicsit változatlanul izgat.
Valahol ott lett ez elrontva, amikor a naggyon okos "szakemberek" szétverték a magyar pedagógusképzés lépcsőfokait, s valamiféle ál-európai egységes katyvaszba próbálták gyömöszölni az itt kiérlelt több száz éves helyi tapasztalatokat, persze először is szétrombolva azokat.
Jött a nem-szakrendszerű tanítás, a tanítók kvázi fel-, egyben a szaktanárok egyértelmű lefokozásával. (Külön tanfolyamot kellett végezniük, hogy taníthassanak 5-6. osztályokban... na, erre nem voltam hajlandó.)
Saját, nyilván belterjes tapasztalat: nálunk egyetlen tanító sem kívánt 4. után saját korábbi osztályában "szakot" tanítani, sőt.
Aki ilyesmit akart, az korábban ráfejelt, s inkább felsős tanárként dolgozott. (Ma már a ráfejelés sem megy: újra kell, hogy kezdje szinte az egészet...)
Aztán itt van a mostani minősítés, amikor a "mezei" (nem-műveltségterületes) tanító már nem érzi magát kompetensnek a műveltségterület kiterjesztésére, azaz az 5-6. osztályra.
Csakhogy pontosan ugyanilyen logika alapján a szaktanár is mondhatja ám, hogy ő meg nem tanító, tehát azért nem tudja megítélni műveltségterületes kollégája 5-6. osztályos teljesítményét.
És hát persze közben fogynak a szaktanárok is, sebaj, a szaktárgyakat is meg fogják szüntetni, lesz minden helyett - tesi...
Majd utat vág valahogyan az OH, de elég nehéz elképzelni azt, hogy a minősítés szakszerűsége minden egyes alkalommal meg van/lesz oldva.
Bocsi a kitérőért, ez régen bennem volt...
 
Mami+

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves ladysla! Véletlenül tudom a választ;) Egyenes úton a 6. turnus felé :mad:

Ez a tény engem is határtalanul dühít!
Nálunk is van ilyen "szakvizsgázott pedagógus"! Az idézőjel nem véletlen!!!
Mi, mindenféle teszteléseken, hónapokig tartó bizonytalansággal teli várakozáson, sok-sok dokumentum feltöltésén... keresztül jutottunk a lehetőséghez, hogy szakértők lehessünk. Sok rögös úton, önálló információ-vadászatokon, pilot képzésen keresztül tapostuk az utat.
Most, a 6. turnus résztvevői- tisztelet a kivételnek- a fentieket kinevetve, felkérésre sétálnak be az általunk, és rajtunk kikísérletezett, tálcán kínált mesterpedagógusi címhez vezető útra. Az én zsebemben kinyílt...
 
Utoljára módosítva:

Tamara69

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók! Segítségeteket kérném. Ma kaptam kérdésként: "A táppénz 30 napot meghaladó része se számítható be a szakmai évek számába?"
Tudnátok erre §-t mondani, ha így van? (Tudom, ez a téma már többször felmerült, de ezen átsiklottam...)

Ez a rész tiszta:
"A pedagógus-életpályamodellel összefüggésben a szakmai gyakorlati idő számítása a pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló 326/2013. Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése szerint történik: a szakmai gyakorlat időtartamába nem számít be a foglalkoztatási jogviszony esetén a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, továbbá a jogviszonyban pedagógus-munkakörben eltöltött idő, ha a pedagógus foglalkoztatása nem érte el a munkakörre megállapított heti neveléssel-oktatással lekötött munkaidő huszonöt százalékát.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 115. § (2) bekezdése alapján munkában töltött időnek minősül a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának tartama. A 128. § értelmében a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
A fentiek alapján a szakmai gyakorlatba a TGYÁS folyósításának időtartama beleszámít, hiszen az a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapjának felel meg, ellenben a GYES, GYED 30 napon túli fizetés nélküli szabadság időtartama már nem vehető figyelembe a szakmai gyakorlati idő számításakor."

Köszönöm!
 
Huncut Boróka

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a tanító-műveltségterület dolog egy kicsit változatlanul izgat.
Valahol ott lett ez elrontva, amikor a naggyon okos "szakemberek" szétverték a magyar pedagógusképzés lépcsőfokait, s valamiféle ál-európai egységes katyvaszba próbálták gyömöszölni az itt kiérlelt több száz éves helyi tapasztalatokat, persze először is szétrombolva azokat.
Jött a nem-szakrendszerű tanítás, a tanítók kvázi fel-, egyben a szaktanárok egyértelmű lefokozásával. (Külön tanfolyamot kellett végezniük, hogy taníthassanak 5-6. osztályokban... na, erre nem voltam hajlandó.)
Saját, nyilván belterjes tapasztalat: nálunk egyetlen tanító sem kívánt 4. után saját korábbi osztályában "szakot" tanítani, sőt.
Aki ilyesmit akart, az korábban ráfejelt, s inkább felsős tanárként dolgozott. (Ma már a ráfejelés sem megy: újra kell, hogy kezdje szinte az egészet...)
Aztán itt van a mostani minősítés, amikor a "mezei" (nem-műveltségterületes) tanító már nem érzi magát kompetensnek a műveltségterület kiterjesztésére, azaz az 5-6. osztályra.
Csakhogy pontosan ugyanilyen logika alapján a szaktanár is mondhatja ám, hogy ő meg nem tanító, tehát azért nem tudja megítélni műveltségterületes kollégája 5-6. osztályos teljesítményét.
És hát persze közben fogynak a szaktanárok is, sebaj, a szaktárgyakat is meg fogják szüntetni, lesz minden helyett - tesi...
Majd utat vág valahogyan az OH, de elég nehéz elképzelni azt, hogy a minősítés szakszerűsége minden egyes alkalommal meg van/lesz oldva.
Bocsi a kitérőért, ez régen bennem volt...
És........... még mindig nem világos számomra, hogy a tanító miért nem taníthat testnevelést alsó tagozaton..................néhány igazgató véleménye alapján?
 
vbagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Ép. r. 36. §-a a következő (11) és (12) bekezdéssel egészül ki: „(11) A 2015. év során megvalósuló minősítő vizsgák és minősítési eljárások esetében az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzés során a látogatott foglalkozások tapasztalatainak és az összegző értékelésnek az áttekintése, értékelése, valamint az önértékelés megismerése nem képezi részét a pedagógus értékelésének. A pedagógust 2015. évben az 1/A. mellékletben foglaltak szerint kell értékelni. (12) 2015. évben az a pedagógus, aki legkésőbb a minősítési eljárásra történő jelentkezés határidejéig tizennégy év szakmai gyakorlatot szerzett és a) pedagógus-szakvizsgával rendelkezik, kezdeményezheti a Mesterpedagógus;
Ez tegnap jelent meg, most megint nem értem, a (12), kire vonatkozik?????
most akkor mindenféle ped-szakvizsga jó...vagy nem???? itt is úgy van, (lesz) mind a katonáknál: az utolsó parancs van érvényben???
mert ez felülírja a miniszteri közleményt, vagy már szövegértésből sem vagyok kompetens:eek:
 
V. P. Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdezném azoktól, akik még nem tudták kinyomtatni a dari felületről a szakértői névjegyzékbe kerülésük igazolását, hogy nektek is ez jelenik meg a felületen:
alert.jpg

A szakértői igazolás egyelőre a lekérdezett adatokkal nem készíthető el.

logo.png
????????? Mit jelenthet ez? Valamit nem jól csináltam? De eddig az igazolás jelent meg, csak nem volt rajta még dátum.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók! Segítségeteket kérném. Ma kaptam kérdésként: "A táppénz 30 napot meghaladó része se számítható be a szakmai évek számába?"
Tudnátok erre §-t mondani, ha így van? (Tudom, ez a téma már többször felmerült, de ezen átsiklottam...)

Ez a rész tiszta:
"A pedagógus-életpályamodellel összefüggésben a szakmai gyakorlati idő számítása a pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló 326/2013. Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése szerint történik: a szakmai gyakorlat időtartamába nem számít be a foglalkoztatási jogviszony esetén a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, továbbá a jogviszonyban pedagógus-munkakörben eltöltött idő, ha a pedagógus foglalkoztatása nem érte el a munkakörre megállapított heti neveléssel-oktatással lekötött munkaidő huszonöt százalékát.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 115. § (2) bekezdése alapján munkában töltött időnek minősül a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának tartama. A 128. § értelmében a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
A fentiek alapján a szakmai gyakorlatba a TGYÁS folyósításának időtartama beleszámít, hiszen az a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapjának felel meg, ellenben a GYES, GYED 30 napon túli fizetés nélküli szabadság időtartama már nem vehető figyelembe a szakmai gyakorlati idő számításakor."

Köszönöm!

Ezt a tévedést a betegszabadságról (táppénz) valaki alaposan elültette a köztudatba, mert nálunk is felütötte a fejét. Gondolom a nyugdíj-számítás miatt gondolják, hiszen ott valóban nem számít, minden napot levonnak, amin mertél betegszabin lenni.

DEE! A szakmai gyakorlati évek kiszámításánál csak az a megkötés van, amit Te is idéztél, tehát a 30 napon túli fiz.nélküli nem számít bele. Ha viszont gyermekgondozás céljából vetted igénybe, akkor hat hónap, a mi időnkben szülési szabadságnak hívták, most TGYÁS/ gyerek viszont beleszámítandó.

Ha az a rész tiszta, 326/2013 (VIII.30.) Kr. 13.§ (2), szerintem mindent jól tudsz :)
 
Utoljára módosítva:

Camelback

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Barátaim!
Ma volt az első elnöki szakértésem!
Megosztom veletek pár élményem!
Pedagógus portfóliója rendben volt -kivéve fényképek, reflexiók, nevek... Kértem hiánypótlást, ezt meg is kaptam!
Elnökként bementem az órára - engedéllyel!!! :) -, szeretek órákat nézni, tanulok belőlük!
Gördülékenyen ment minden, az órák is nagyjából rendben voltak!
Az igh volt az iskolai megbízott, szintén szakértő, s így együtt hárman mindent gyorsan megoldottunk a felületen...
A jegyzőkönyveket a titkárnő segítségével beszkenneltük, s egy doksiban fel is töltöttük...
Utána mehetett a végleges értékelés néhány kritikus pontjának egyeztetése.
Pogácsa és fornetti volt a pedagógus jóvoltából, s az iskola is kínált ásványvízzel, kávéval. Mi is vittünk magunkkal vizet, szendvicset, azt hiszem, ennyi elegendő is!!!!
Izgultam!!!:rohog:
Mindent összevetve jó volt, hogy az eljárásrenddel együtt vizsgáztunk, az ott tanultak visszajöttek!
Nagyon kellemes napnak vagyok utána, s jó hangulatban búcsúztunk el! Mindenkinek ilyen szakértői napokat, munkát kívánok!:hurra:
 
Köszönöm a megerősítést!
 
Köszönjük, hogy megosztottad az élményeidet, tapasztalataidat! Ez mindenkit bátorít, aki még előtte áll a nagy eseménynek (én jövő hét kedden megyek először).
 
Kunika1

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők?
Kollégám kérdezteti, aki a jövő kedden minősül, hogy milyen ellátásotok volt? Büféasztal, ebéd, kávé, pogácsa...? Kaptatok-e virágot?:dr_175:
A" vörös szőnyeg"-en nem estem hasra, az igazgatónő egy kávéval megvendégelt. Nagy könyörgésre a menzán befizethettem egy menüre. Az iskolai könyvtárban nyugodt feltételeket biztosítottak, internettel, nyomtatóval: ennek örültem leginkább.
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdezném azoktól, akik még nem tudták kinyomtatni a dari felületről a szakértői névjegyzékbe kerülésük igazolását, hogy nektek is ez jelenik meg a felületen:
alert.jpg

A szakértői igazolás egyelőre a lekérdezett adatokkal nem készíthető el.

logo.png
????????? Mit jelenthet ez? Valamit nem jól csináltam? De eddig az igazolás jelent meg, csak nem volt rajta még dátum.

IGEN
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
most akkor mindenféle ped-szakvizsga jó...vagy nem???? itt is úgy van, (lesz) mind a katonáknál: az utolsó parancs van érvényben???
mert ez felülírja a miniszteri közleményt, vagy már szövegértésből sem vagyok kompetens:eek:

A kormányrendelet magasabb szintű jogszabály. Ha az, amit ellentmondásnak gondolunk, valóban ellentmondás.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
most akkor mindenféle ped-szakvizsga jó...vagy nem???? itt is úgy van, (lesz) mind a katonáknál: az utolsó parancs van érvényben???
mert ez felülírja a miniszteri közleményt, vagy már szövegértésből sem vagyok kompetens:eek:
Itt már a módosításokkal egybeépített jogszabályt mellékeltem.
Másrészt, a mindenkori 326-os kormányrendelet mindig hivatkozott a különös feltételekre, tehát mindig is együtt kellett a két dokumentumot értelmezni.
Lásd itt:
10. § (1) A miniszter minden év február utolsó napjáig közzéteszi a következő naptári évre vonatkozóan a lebonyolításra kerülő minősítő vizsgák és a minősítési eljárások számát (a továbbiakban: minősítési keretszám), a minősítő vizsgák és minősítési eljárások szervezésének központi szabályait és a minősítési tervbe történő felvétel különös feltételeit.
 
Csatolások

  • 326-2013-20150417.doc
    579 KB · Olvasás: 119

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
2015. április 9-én megvolt nálunk az első minősítés. Nem voltam bent, csak ma beszéltem a kolléganővel.
Óra: oké
Megbeszélése: oké
ppt-s védés rendben,
kérdések : oké
SZAKMAI BESZÉLGETÉS: TELJES MÉRTÉKBEN A PORTFÓLIÓTÓL, ÓRÁTÓL ELVONATKOZTATVA OLYAN KÉRDÉSEK HANGOZTAK EL, MELYEK AZ ADOTT INDIKÁTOROK SZEMPONTJÁBÓL IRRELEVÁNSAK, MIVEL A PORTFÓLIÓ ÉS A VÉDÉS SORÁN MÁR PONTOZHATÓAK.
(egyéni fejlesztés, kapcsolódó tantárgyak ( vektorok volt az óra, a fizika-kémia említve volt, fizikára példa volt az órán, táblán szerepelt is)
pl: hátrányos helyzetű tanulók kezelése, milyen módszereket használ ekkor?, a tantárgy-tananyag kapcsolódása más tárgyakhoz,
És egy rémálomként élte meg a kolléga...

Az elő 2 óra volt a látogatott óra, de fél 2-kor fejezte be a "szereplést". Kissé túllépték az időkeretet is... pedig csak 30 perc szünet volt a kolléganőnek.

Jövő héten lesz egy másik minősítés... Az elnök kijelentette, hogy 8 óra előtt nem hajlandó kezdeni (nálunk az első óra 7.30-kor kezdődik:cool:.

A kolléganőt megnyugtattam, hogy ne izguljon, az elnöknek nem kötelező az órán jelen lennie :dr_31: , jöhet fél 9.10-re is, mert akkor lesz vége az első 2 órának és neki akkor lesznek feladatai :dr_4:
Ő 2 db kérdést kapott, :dr_175:de darabja 5 soros....
Nem néztem mik voltak, de biztosan ügyes volt a kérdés megfogalmazója, mert összemixelt jópár indikátort!

Nálunk így járja....
A tesis kolléga szünetben épp szidta :dr_123:a tesis szakértőket - ismeri őket és órát + gyereket az utcáról ismerik - és beszóltam neki, hogy épp rólam beszél :cool:... és mint mindig, a jelenlévők kivételek! Mondta Ő is, és MONDOM ÉN IS a hozzászólásomat illetően!!!!
Szép napot / estét- jó hétvégét és fel a fejjel, előre a feladat felé.......
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére