Kedves Phoenyx,
tapasztalatom szerint sokszor az, hogy "meg akarjuk mutatni" az otthonmaradóknak, hogy milyen sikeresek vagyunk, megkeseríti az életet. Ismertem Angliában olyan fiatalembert, aki éjt nappallá téve dolgozott, elég sokat is keresett, és mindent félretett. Viszont évente kétszer hazautazott, és ott aztán jól megmutatta... elköltötte az összes pénzét, hogy bizonyítsa, milyen jól megy neki. Nagyon sajnáltam őt. Az apja sohasem fogadta el, és neki igyekezett megfelelni, hasztalan. Meg az otthoni barátoknak.
Drága Ida,
Én nem ilyen esetekről beszéltem, természetesen van erre is példa.
Aki ilyen indittatással marad külföldön, és azért hajt, hogy otthon, ha hazalátogat, majd jól megmutatja, kivé lett, nem találja igazán helyét!
Osztálytalálkozó alkalmával volt hasonló ismerős, aki a 'kivagyiságával' érkezett közénk, de nem volt boldog...mindannyian kint élünk, akik az osztálytalákozóra érkeztünk, és zöme a társaságnak megmaradt oly természetesnek, mint diákkorunkban voltunk, annak ellenére, hogy orvosokká, mérnök-kutatókká váltak sokan... Emberként maradtak, így nagy betűvel! A hangulatot nem zavarta meg a 'nagymenő', igazán oldott beszélgetések születtek, őt is meghallgattuk, de láthatóan nem osztozott a kötetlenség érzésünkben...
Olyan esetről is tudok, aki visszafordult. Nem pusztán a honvágy miatt, nem is csak a barátok/rokonság hánya, hanem a fogadtatás, az újszerű helyzetek, helyenként a megvetés, mert a bevándorló 'messziről jött ember' akinek vagy hisznek, vagy nem, és még sorolhatnám az okokat, ami inkább visszairányította őket..
Én róluk beszéltem elsősorban előző hozzászólásomban, de tény, kell hozzá türelem és kitartás, hogy külföldön is boldoguljon aki a költözésre szánja magát! Nekik mindez fogytán volt. Pedig jóravaló, becsületes emberek...ezek szerint nekik ott, nekem itt a helyem! Ahol megtalálja nyugalmát, ott boldogul, és ott tudja otthon is érezni magát, tehát mindez így van jól.