UFO-k földönkívüliek II

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
JOHN BRANDENBURG SZERINT, AZ IDEGENEK PUSZTÍTHATTÁK EL AZ ÉLETET A MARSON
Egy fizikus azt állítja, hogy a marsot az idegenek pusztították el.

JOHN-BRANDENBURG-SZERINT%2C-A(1).jpg

John Brandenburg egy érdekes elmélettel állt elő a marsal kapcsolatban. Azt állítja hogy idegenek pusztították el rajta az életet atombombákkal, vagy más hasonló sugárfegyverekkel.

Brandenburg szerint a Mars bolygón kétszer is élt olyan civilizáció, ami hasonló volt a földéhez.

John Brandenburg szerint, ezek a civilizációk nem tetszettek a többi földönkívülinek, ezért elpusztították azt, és szerinte mi is hasonló sorsra juthatunk, ha így folytatjuk.

Brandenburg régebben is ezt az elméletét hangoztatta, de akkor ezt a bolygó vörös színével magyarázta. A jellegzetes szín az atomrobbantások miatt van. Az új Mars-misszió azonban kiderítette, hogy a bolygó légkörében nagyjából annyi a Xenon 129 izotóp koncentrátumának tartalma, mint amekkora volt a csernobili atomkatasztrófa után. Továbbá az Amerikai Egyesült Államok néhány helyén is ilyen eredményeket mértek, ahol hidrogénbombát teszteltek.
Csatolás megtekintése 1341839

http://www.netextra.hu/john-brandenburg-szerint-az-idegenek-pusztithattak-el-az-eletet-a-marson/

Erről beszélnek ebben a videóban is.

 

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Adja a Jóisten, hogy ne legyen igazad!
A sötétség mellett ott van a fény. Mindig a fény az erősebb, mivel a sötétség a fény hiányát jelenti....
Legyen nagyon szép, és viádám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Hogy mennyire komoly?
Én már a héten megvettem azt az órát amit a fiamnak szánok odaát. Azért hordom, hogy elmondhassa, az apja órája volt.
Ez megmarad majd a földi civilizációból... Talán tényleg egy méltó civilizációs emlék, egy aprólékosan kidolgozott, precíziós, mechanikus szerkezet...


Engelhardt_Simba_Steel_Black.png


http://www.toporak.hu/Ora_Reszletei_Engelhardt_Simba_Steel_Black.html

Az Engelhardt jelentése: Kemény Angyal

Egyébként ha már a fény van egyesek által emlegetve:

Lucifer neve azt jelenti, hogy fényhozó!
Ő is a jó és a rossz tudója...
Én úgy vallom, hogy a másik oldalon állok és szintén a jó és a rossz tudója vagyok...
 

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia kinek!
Gondolom tudtad,hogy lesz reagálás erre a bejelentésre :)
Ismered ezt a sorozatot?...Élet az emberek után...
És a szlogen amit nagyon szeretek,egyszerűen nem tudom megunni a hallgatását.
Itt megtalálod,ha el akarod olvasni...
http://canadahun.com/temak/stephen-...vagy-mind-meghalunk.54999/page-2#post-4612220 #40

További kellemes,pihentető hétvégét kívánok.


Láttam már néhány részét a Spectrumon. Nem így fog apránként elporladni a földi civilizáció emléke, hanem gyorsabban...
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Lucifer valóban a fény hozó. Pont a haverjaid átkozták ki, és Satanel helyett kiálltották ki sátánnak. Pedig a nevük is elárulja, hogy ki-kicsoda.
Tudod nekem is van jópár gyerekem odaát. Szerencsére magasabb szintről lejöttek értük és elvitték oda, ott nem kínozza őket senki. Nekem 2 fiam, 2 lányom van mostmár nem közöttük, hála a magasságos Atyaúristennek!
Jó, és rossz tudója minden földi emlős ember. A kisszürkék, drakonidák, hüllőemberek, csak a vérengzést, kínzást, rablást imerik, abban telik a gyönyörűségük. Én nem órát adnék a fiaimnak, és a lányaimnak, hanem anyai szív szeretetet. Sokkal nagyobb érteke van, mint holmi műszaki mütyürnek.
Az órádról az jutott az eszembe, mikor még élt az űrhajóorvos, az egyik akkor ott volt gyerekemnek születésnapjára csolosztokot vettek. Azért, mert ott rendkívül kevés a fa, és nagyon gazadagnak kell lennie annak, akinek természetes fából bármije van. Persze nem kellett a kicsi lánynak, mivel nem játék. Ott még a játkot sem ismerték. Egyik éjjel egy hatalmas jutazsák gyermek játékot vittem át akkoriban, és elképzelhetetlen boldogság vett úrrá a gyerekeken. Keresztrejvénnyel, logaritmussal, matekozással szórakoztak a nagyobbak, a kicsiknek meg nem volt semmilyen játékuk addig.
Mostmár az odaát lévő gyerekeimnek nincsenek ilyen gondjaik, mivel a magasabb pozitív szinten akár játszhatnak, akár állatokat dédelgethetnek, akár növényeket szeretgethetnek. A magasabb szinten nem a műszaki mütyür a fontos, hanem a szívben lévő szeretet. Ott már visszaúton vannak a teremtő Jóistenhez.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Megmondta Buddha is: Aminek kezdete van, van vége is....
Szia Yeti!
Igen, igaza van Buddhának. Vége lesz rövid időn belül a kis szürkék által rabszolgasorsban való tartású civilizációnak. Vissza emelkedik az emberiség arra spirituális szintre, ahol voltak a kis szürkék, a hüllők, és a drakonidák földre való beözönlése előtt. Valóban itt az ideje, hogy ennek a negatív világnak, civilizációnak vége legyen. De ez nem jelenti, hogy a földi élővilágnak is vége szakad. Nem csak a negatív lények vannak idetelpülve a holdra, hanem hatalmas anyaűrhajókkal itt járőröznek a szíriusz beliek, és az orion beliek is. Nem véletlen. Nélkülük már atlantisz elsülyedésével egyidőben a földi élővilág mindenestül elpusztult volna, de lehet, hogy maga a föld bolygó is. Én bízom a pozitív földönkívüliekben. Ha ennyi ezer éven keresztül állták a sarat a negatív földönkívüliek ellen, ezután is fognak. A galaktikus tanács egyébként is úgy döntött, hogy a karantént meg kell szüntetni, mivel ha karanténba kellene tenni bármilyen értelmes lény populációt, az pont a negatív hüllő civilizáció, és nekik nem a föld az otthonuk. Haza kell őket zsuppolni, vissza telepíteni.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
safe_image.php

Arktúrusziak / Egy magasabb perspektívából .
2015-04-07
heart hangulatjel
Kedves földi csapattagok!

Mint azt látjátok, mi galaktikusok egy másik perspektívából és gyakran különféle emberekkel osztunk meg különböző információkat. Természetesen ezek az információk és az emberek 3D-s perspektívátokból tűnnek különfélének. De mi önmagunkra, mint az EGY személyes/bolygószintű lényeként tekintünk. Mint ahogyan ti is különfélének látjátok testrészeiteket, azok mégis mind a TI részeitek, és mi látjuk az emberiség különböző tagjait, akik mind TI vagytok.
Miközben ti, az emberiség, a tudatotok/érzékelésetek az ötödik dimenzió és az azon feletti irányában terjed ki, belső tapasztalásotok és azok interpretálása (magyarázata) nagyon meg fog változni. Most arra kérünk, hunyd le a szemed és érzékelj minket a harmadik szemeddel.
Érzékelitek a 3D-s összevisszaságot az agyatokban? Mielőtt nekikezdünk, arra kérünk, hogy ezt a nagy összevisszaságot gyűjtsétek szívetekbe, szeressétek és aztán engedjétek el. MOST az emlékezés fázisban vagytok, hogy miként váljatok elmétek mesterévé. Az elme mester szintű működtetése a felemelkedésetek folyamatának előhírnöke. MINDEN felemelkedett lénynek a 3D-s elméjének mesterévé kellett válnia a magasabb dimenziós kifejeződésébe való felemelkedése során. Amint elmétek mesterévé váltok, lépcsőzetesen összekapcsolódhattok multidimenzionális elmétekkel. Az állandó feltétel nélküli szeretet a multidimenzionális elméteken keresztül áramlik, ami nagyon nagy segítségetekre lesz abban, hogy az érzelmeitek mesterévé válhassatok.
Az érzelmek mesterévé válásának kulcsa a 3D-s életre való megszokott reakciókról való leszokás. Magasabb dimenziós gondolataitokon és érzelmeiteken keresztül vagytok képesek elhagyni berögzült szokásokat, ahogyan az ingerekre reagáltok. Ehelyett képesek lesztek az ingerek megfigyelésére, miközben a magasabb tudatállapotokon keresztül „olvastok” bennük.
Magasabb tudatszintetek perspektívájából gondolataitoknak és az érzelmeiteknek nem szükséges „reagálni” az életre, mert TUDJÁTOK, hogy TI vagytok, akik úgy döntöttek, hogy teremtik az életet [kezükbe veszik az irányítást önmaguk felett]. A „döntés” és a „teremtés” a magasabb dimenziókban ugyanazok a fogalmak. Ti úgy döntöttetek megteremtitek a valóságotokat, a tudatotok döntése által köteleződtök el.
„Ahová a figyelmeteket helyezitek, ott vagytok ti is.” – ez a felemelkedési folyamat legfontosabb aspektusa. Egy másik fontos aspektus: „nincsenek hibák vagy véletlenek a felemelkedésben”, mert ti vagytok valóságotok teremtői. Ti felügyelitek és vállaljátok a teljes felelősséget a gondolataitok és érzelmeitek frekvenciáiért és egyre erőteljesebben áramoltok át egy állandó, magasabb frekvenciájú gondolati és érzelmi tudatszint felé, ami végtelenül van jelen bennetek.
Ezt a bevezetőt azért fűztük hozzá közvetítésünkhöz, mert tudatni akartuk veletek, hogy tudatotok kiteljesedik és elkezditek érzékelni a számtalan magasabb dimenziós barátot, akik a bolygótok körül keringenek. Emlékezzetek rá, talán ezeket a barátokat NEM láthatjátok 3D-s érzékeléssel, de az ötödik dimenzionális és az feletti érzékeléssel igen.
Összefoglalva: harmadik dimenziós érzékelésetek nem fedheti fel jelenlétünket. Igaz, hogy rövid időre képesek vagyunk frekvenciánkat a harmadik dimenzióba csökkenteni, hogy emlékeztessünk rátok: itt vagyunk! De ugyanúgy, ahogyan ti sem tudtok túl sokáig az óceán fenekén maradni különleges felszerelés nélkül, úgy mi sem tudunk nagyobb alkalmazkodás nélkül a harmadik dimenzióban sokáig tartózkodni.
Időtlen lényként a MOST-on belül áramlunk. Tudjátok, hogy az idő álmaitokban különböző minőségű. Lehet olyan álmotok, ami egy emberöltőnek tűnik, aztán felébredtek és látjátok, hogy órátokon az „időből” csupán néhány percnyi telt el.
Szeretnénk elmagyarázni nektek, mi hogyan érzékelünk benneteket, fizikai formában tartózkodó hűséges barátainkat. Ha a valóságotokban akarunk szemlélni egy dolgot, akkor be kell tekintenünk a 3D-s mátrixba. A 3D-s mátix tartalmazza azt a frekvencia-palettát, amit ti fizikai síkként érzékeltek. Hogy ily módon tekintsünk rátok érzékelésünket az alacsonyabb dimenziókra kell hangolnunk.
Ez az újrakalibrálás hasonlít ahhoz, amikor egy távcsövet használva tekergetitek a beállító gombot, hogy a kép kitisztuljon. Ugyanilyen módon hangoljuk rá a ’velünk született’ érzékelésünket a ti alacsonyabb frekvenciájú perspektívátokra, hogy úgy láthassuk a valóságot, ahogyan azt ti is érzékelitek, mialatt földi testet öltöttetek magatokra.
Ezt az újrakalibrálási folyamatot egy vizualizáció segítségével magyarázzuk el, mert csak a képzelőerőtök képes megérteni, amit mondunk. Dimenziótokat egyfajta „madártávlatból” szemléljük, miközben lefelé tekintünk (a frekvenciákat tekintve, nem a térben), hogy érzékelhessük Gaia 3D-s víziójának kék gömbjét.
Ti mindannyian láttátok ezt a víziót az űrállomásotokról. Ezek a képek azonban csak bolygótok harmadik dimenziós minőségét mutatják. Ezen felül a képek erősen eltérőek attól, amit az „ismert” űrprogramjaitok (sok ismeretlen űrprogram létezik) megosztanak veletek, hogy elrejtsék ténykedéseiket, amikről a legtöbbeteknek fogalmatok sincs.
Így az általunk látott ötödik dimenziós perspektívánk tulajdonképpen az, amit az emberek „új Földnek” neveztek el. Emlékezzetek arra, hogy az IDŐ csakis és kizárólag a 3D-s valóságotokban létezik. A magasabb dimenziós teremtés a magon belül kezdődik és az alacsonyabb világok felé mozdul el, egyre mélyebbre és mélyebbre a dimenziókon át bevésődve, még magán Gaia harmadik-/negyedik dimenziós mátrixán áthatolva.
„Magasabb perspektívánkból” tekintve látjuk az ötödik dimenziós Föld „kék ragyogását” a kék égbolttal és az óceánokkal. Gaia valóban egy kék gyémánt az űrben. Látjuk a csillaghajók egész armadáját mindenhonnan az egész lokális univerzumból, akik azért érkeztek, hogy támogatást nyújtsanak és szemmel tartsák a helyzetet.
Képzeljétek úgy, hogy multidimenzionális szolgálatban vagyunk. Tudatunkat egyesítettük az ötödik dimenziós Földdel, hogy beléphessünk multidimenzionális mátrixotok alacsonyabb frekvenciájába. A multidimenzionális mátrix célja, Gaia lakóinak tudatában való olvasás, hogy ennek a frekvenciának az életformái számára minden szükséges azonnal rendelkezésre álljon.
Szeretnénk azt is tudatni veletek, hogy mialatt visszatértek saját magasabb dimenziós érzékelésetekhez, az érzékelésetek olyan lesz, mint amivel mi rendelkezünk. Azonban mi csillaghajónkról észleljük azt, amit ti az ötödik dimenziós Földön viselt fény-testeteken keresztül fogtok érzékelni.
Most lecsökkentjük érzékelési fókuszunkat a negyedik dimenziós Földre. Ebből a perspektívából látjuk mindenütt a számtalan változást a negyedik dimenziós Földön. Ezek a változások különböző idővonalakon, alternatív valóságokban és párhuzamos realitásokban helyezkednek el, de más negyedik dimenziós alsóbb frekvenciákon is.
Miközben belépünk Gaia negyedik dimenziós Földjének spirituális alsó szintjére, látjuk az emberiség és minden élet „LÉTEZEM-jelenlétét” [„vagyok”]. Azt is megfigyeljük, hogy egyre többen lépnek át a harmadik/negyedik dimenziós Földről az új Föld ötödik dimenziójába.
Sok ilyen változás és a felemelkedés, amit az ötödik dimenziós MOST-on belül érzékelünk, még nincsen jelen a 3D-s idővonalatokon. Ezért van még a bolygótoknak a 3D-ben rezgése. Azonban Gaiának egyre jobban terhessé válik multidimenzionális mátrixotok alacsonyabb tudatszintű tagjainak tettei és készen áll mátrixának harmadik dimenziós kifejeződésének elengedésére. Azonban tudatában van, hogy még mindig sok lény létezik, akik nem lennének képesek a multidimenzionális mátrixuk negyedik dimenziós hálójának magasabb alsó-szintjeire való rögzítésére. Ezért vár még Gaia.
Miközben érzékelésünket lecsökkentjük, hogy a negyedik dimenziós Föld kauzális [oksági] alsó szintjeit érzékeljük, azt látjuk, hogy közületek, a felemelkedők között sokan lezárták már az „ok-okozat” földi leckéjét. MOST arra emlékeztek, hogy minden, amit Gaia 3D mátrixába küldtök, vissza fog térni hozzátok.
Tudatotok kauzálisan [ a megértésben] fejlődött, miközben ezeket a leckéket tanultátok és egyesek kiterjesztették magukat Gaia multidimenzionális mátrixának 4D-s komponensének spirituális alsóbb szintjeire. Közületek azok, akik tudatukat erre a frekvenciára és azon felülre terjesztették ki, intenzíven egyre több fény részt teremtetek ebbe a mátrixban.
Ezek a fényrészek portálként [kapukként] szolgálnak rajtunk, magasabb dimenziós lényeken keresztül, és tudatunkat összekapcsolhatjuk és egyesíthetjük a negyedik dimenziós tudatszintetekkel a negyedik dimenziós valóságban. Ezeken a fényportálokon keresztül gondolat-formákat is küldhetünk a csillaghajóinkról, valamint a kisebb hajóinkon keresztül is, amiket frekvenciájukat illetően megfelelően lecsökkentettünk, hogy álom állapotban és meditatív elmeállapotban érzékelhetővé váljanak.
Amit közületek sokan nem ismernek fel, hogy mi, ahhoz hogy beléphessünk holografikus harmadik dimenziós valóságotokba, egy holografikus projekciót kell végrehajtanunk. A holografikus valóság sok tagja, akikkel össze vagytok láncolva a multidimenzionális mátrix harmadik/negyedik dimenziós Gaia-n, minket hologramként látnak, ahogyan ti is hologramok vagytok.
Időközben a harmadik/negyedik dimenziós tudatotok ezt a holografikus világot „valóságosnak” pecsételte le, és így ti is valóságosnak érzékeltek minket [ha ők is végrehajtják a holografikus projekciót-ford. megj.] Emlékeztetünk arra, hogy minden harmadik/negyedik dimenziós valóság felsőbb önvalótok holografikus projekciós kifejeződése.
Ti MINDANNYIAN, azok is, akik a „sötét oldal” szerepét játsszátok, Gaia ötödik dimenziós földi EGY-ségtudatának kifejeződési formájában egyesülve léteztek. Megértjük, hogy ez az információ talán nagyon nehezen elfogadható számotokra. Intenzíven érzitek fájdalmatokat, boldogságotokat, szenvedéseteket, születéseteket és halálotokat.
Mivel valóságotokban olyan régóta áldozatként láttátok magatokat, tudatotokat mélyen az alacsony frekvenciába ágyaztátok be, ahol az „áldozat” és a „teremtő” különböző fogalmak. Sokan közületek elfelejtették, hogy úgy döntöttetek véget vettek annak az áldozatként játszott szerepnek, hogy emlékezhessetek rá, saját gondolataitokkal és érzelmeitekkel TI vagytok valóságotok teremtői.
A születésetek előtti magasabb rezgésű birodalmakban elfelejtettétek, milyen mélyen fogják érinteni éneteket/önvalótokat a harmadik/negyedik dimenzió illúziói. Ennek okán csökkentjük mi és galaktikus családotok más tagjai a rezgésünket, hogy segítsünk emlékeztetni benneteket arra, hogy TI MI vagyunk.
Ha nem tudtok tudatosan emlékezni saját LÉNYETEK magasabb rezgéseire, akkor azt hihetitek, hogy az alacsonyabb rezgésű világok foglyai vagytok és ezt csak az általatok „halálnak” nevezett állapoton keresztül hagyhatjátok el. A mi érzékelésünk szerint a ti „halálotok” a holografikus valóságotokban, az onnan való „kijelentkezést” jelenti és egyenlő a ti visszatérésetekkel a VALÓDI Önvalótokhoz. Erre a fontos tényre pedig szeretnénk emlékeztetni benneteket.
Most, hogy utazásunkat egy csodálatos fény-portálon keresztül folytatjuk, amit ti, a Föld tagjai nyitottatok meg, elkezdjük a harmadik dimenziós világotokat a multidimenzionális perspektívánkból érzékelni. Ezért lényetek minden verzióját érzékeljük.
Könnyedén érzékeljük azt a „fényfüzért”, ami a számtalan inkarnációt összekapcsolja, amiket ti egyes idővonalak, alternatív és/vagy párhuzamos megtestesülések MOSTjában magatokra öltöttetek a Földön. A dimenziók közötti fátyol fellebbentésének jelentőség teliségéből fakadóan, sokatok többszörös inkarnációt vállalt abban a reményben, hogy legalább egy közületek [az inkarnációk közül] teljességében ráébred a magasabb dimenziós kifejeződési formáira.
A multidimenzionális mátrix harmadik dimenziós „fokozatát” úgy érzékeljük, hogy az a valóság nagy változásokon megy keresztül. Ezeket a változásokat a testünkben érezzük, ahogyan ti is érzitek a nagy változásokat a ti testetekben. Testetek, földi testetek jelentik a közvetlen kapcsolatot a bolygóval.
Mivel kisméretű, egyéni földi testetek ugyanazokból a föld, levegő, tűz és víz elemekből teremtődött, mint a Föld, TI vagytok Gaia Föld miniatürizált mása. Még egy dolog, amit érzékelünk és köztetek sokan elkezdetek rá emlékezni, hogy negyedik dimenziós aurátok multidimenzionálissá válik.
Azt is érzékeljük, hogy sokan közületek tudatosan vagy tudattalanul aktiválták multidimenzionális fénytestüket és végül képesek vagytok fénytestetekbe ’beugrani’, ha a helyzet ezt követeli. Mivel fénytestetek multidimenzionális, képesek lesztek a mi hozzátok való utazásunkat helyettesíteni a ti magasabb frekvenciás Önmagatokhoz való utazással.
Ezeken a napokon sokan visszatérnek hajóikra. A magasabb önvalótokhoz való visszatérés [ilyen formában] fenntartja a földi testetekkel való kapcsolatot és a 3D-mátrixon keresztül földi testetekben maradhattok, miközben a negyedik dimenziós álomidővel kapcsolódtok össze.
Amint megtettétek ezeket a próbákat az ÖNMAGATOKBA való visszatéréshez, gyakran máris készen álltok, hogy megtegyétek a következő lépést és meglátogassátok a csillaghajótokat, ahol fény-testetek szolgál, hogy Gaia-t támogassa. Ily módon képesek vagytok a 3D-s Földeteken is „aktívan szolgálatban maradni”.
Meghívunk és kérünk benneteket, gyertek vissza, haza a hajótokhoz, mielőtt elaludnátok. Vagy azt is választhatjátok, hogy képzeletetek segítségével (frekvenciát illetően) emelkedjetek fel a negyedik dimenzióból az ötödikbe, hogy ezt a látogatást megejtsétek. Sokan közületek ezt rendszeresen megteszik. Minden, amit MOST tennetek kell, az az EMLÉKEZÉS.
Hívjatok minket és segítünk nektek.
Az Arktúrusziak

Áldás !

https://kristalyhang.wordpress.com/…/arkturusziak-egy-maga…/

Íme egy példa arra, hogy vannak pozitív földönkívüliek is, akik igyekeznek támogatni a földi emberiség felemelkedését.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Szpacsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Adja a Jóisten, hogy ne legyen igazad!
A sötétség mellett ott van a fény. Mindig a fény az erősebb, mivel a sötétség a fény hiányát jelenti....
Legyen nagyon szép, és viádám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Legyen világosság....
:dr_9::cool::dr_175:
Ott már nincsen "sötétség és fény" .....
:dr_33:
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kik vannak ezen a fényképen, Vándorcsillag ? Talán Te ? (És egy földönkívüli?) :)

Én is sokat társasjátékoztam (régebben), mert szerettem, meg akkor még volt is kivel -- de én mondjuk a nagymamámmal csináltam. :D

Szia Szpacsi!
Nem én vagyok a képen ,rendezgettem a sorokat a gépemen és akkor találtam.
Egyébként szerettem ezt a társasjátékot,nagyon jó memória fejlesztő vagy valahogy így mondják.
 

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Ehhez erő és összetartás kell, amire még büszkének is lehetne lenni...
Ezt egy hadseregnek is meg lehetne valósítani, de sarkosan mondva, Magyarországon a végtelenségig leamortizált honvédségben az 1500 honvédre van 3000 tiszt és 8000 minisztériumi alkalmazott.
Ez már a múlté, amire büszkék voltunk és 6db ballisztikus rakétára szerelt atombombát a hozzájuk tartozó monstrum mobil indítóegységgel felvonultattunk:




Да здравствует Pусский и Bенгерский дружбы!



2015.05.09. Győzelmi parádé Moszkva
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
David Wilcock – A Titkos űrprogram és az Illuminátusok földönkívüli eredete - 1. rész

wilcock_ssp.jpg

David Wilcock előadása az Illuminátusok földönkívüli eredetéről, az emberiséget évezredek óta irányító legfelsőbb vezetőkről, és a hüllőkkel kötött szövetségükről. Beszél a titkos űrprogramok és az Illuminátusok kapcsolatáról és a közeljövő eseményeiről, valamint a régi istenek bukásáról és az emberiség felemelkedéséről.



AZ ELŐADÁSBAN EDDIG MÉG SOHA NEM HALLOTT RÉSZLETEK HANGZANAK EL!

http://goodethungary.blog.hu/2015/04/20/a_titkos_urprogram_letoltheto_pdf



-



Az Illuminátusok története sokkal összetettebb, mint ahogy azt bárki gondolná. Azok a mitologikus történetek és legendák, amelyek jó szándékú, másokat szolgáló földönkívüliekkel történt találkozásokról számolnak be, mind leírják, hogy a jelenlegi időszakban egy hatalmas váltás fog bekövetkezni az emberi tudatosságban és az élet általános menetében.



KEZDÉSKÉNT EGY KIS KVANTUMFIZIKA



Mi az a nullponti energia? Ha dolgokat lehűtöd kb 4,85 Celsius fok környékére, akkor az anyag állapotában minden nagyon nyugodt, nincs mozgás és hő. Ez az ún. "abszolút nulla pont". Azonban a tudósok állításával ellentétben, ahelyett hogy megszűnne az energia és a mozgás, valójában hatalmas mennyiségű energia lép fel. Egyetlen kávéscsészényi űr több energiát tartalmaz, mint amennyire szükségünk lenne ahhoz, hogy a világ összes óceánját egyszerre felforraljuk. A tudósok azt állítják, hogy a lendületmegmaradás törvénye miatt ott nem létezhet energia, azonban minél inkább a dolgok kvantum természetét vizsgáljuk és egyre mélyebbre merülünk, egyre több és több energiával találkozunk majd. A szabad energia tehát nagyon is lehetséges.



A tudósok legújabb elméletei szerint az Univerzumot egyetlen szingularitás hozta létre és minden dolog egyetlen geometriából épül fel. Ezt a geometriát AMPLITUHEDRON-nak nevezik. A tudósok szerint az Univerzumban zajló minden interakció leírható ezen elsődleges geometria 7 permutációjaként.



A Szaturnusz pólusa hatszög alakú, ez a geometria szervezi és mozgatja az anyagot, és ami érdekes, hogy a Föld magmája pedig ugyanilyen módon épül fel. Ez a hatszög forma a Merkaba-ra utal. Valójában a szabadkőművesek jelképe, az iránytű ugyancsak erre a Merkaba-ra történő utalás.



saturn_pole.jpg




160 000 dokumentált esetről tudunk, amikor valaki képes volt aktiválni a Merkaba-ját és a fizikai teste fénnyé változott. Tibeti legendák szólnak egy emberről, aki leszállt az égből és kézlenyomatát "otthagyta" egy sziklában. Ennek az illetőnek 6 ujja volt. Ez a kéznyom látható az alábbi videón:

padma.jpg






A szabadkőművesek szimbólumában a "G" betű jelentése "God's Geometry" vagyis Isten Geometriája. A legendákból ismerhetünk egy Padmasambhava nevű földönkívülit, aki egy tojásban utazva érkezett az égből. Megtanította a tibeti szerzeteseket hogyan aktiválják fénytestüket és hogyan változzanak fénnyé. Maga az átváltozás 7 napot vett igénybe. Először a testük kb 20-23 cm-re zsugorodott, majd egy szivárvány jelent meg a kunyhójuk felett. Azután az emberek képesek voltak látni őket az álmaikban.



merkaba.jpg




Az emberi forma és a tetraéder alakja tehát feltárja a Teremtés eredeti, elsődleges geometriáját. A Teremtő az eredeti forma fraktáljaként van jelen minden létező dologban.



A szabad akarat az, ami lehetővé teszi számunkra a fejlődést, méghozzá egy olyan kiegyensúlyozó mechanizmus révén, amely során az Univerzum visszatükrözi számunkra mindazt, amit meg kell tanulnunk. A szabad akarat törvénye a legfontosabb és legmagasabb rendű törvény. Az Univerzum illúziója az elsődleges valósághoz (a lélek örök életű valóságához) való kapcsolódása révén lehetővé teszi minden teremtmény számára a fejlődést a kollektív társteremtés folyamatán keresztül. (Amikor azt mondjuk illúzió, akkor az nem azt jelenti, hogy a mostban "semmi sem számít igazán", hanem azt, hogy az elsődleges valóság valójában egy totális egységállapotot jelent, a lények egy szingularitásban való létezését, amelyben a lények a Teremtő álmaként tapasztalják meg az életet és abban fejlődnek). A megbocsátás az egyik legfontosabb dolog a létezésben, ezzel állítjuk meg ugyanis a karma körforgását



Meg van engedve a negatív ösvény is, hiszen minden út visszavezet a Forráshoz. A mi valóságunkat pozitív földönkívüliek igazgatják, akik felülemelkedtek azokon a denzitásokon, ahol a negativitás megtapasztalható. (Az Egység Törvénye c. könyvben elmondják, hogy a negativitás csupán az 5-ik denzitásig terjed, a 6-ik denzitásban ugyanis minden negatív ösvény egyesül a pozitívval. Az Egység Törvénye alapján ez az a denzitás, ahol a Kék Avianok tartózkodnak).



AZ ILLUMINÁTUSOK VALÓDI EREDETE



Az Illuminátusok több ezer éves múltra tekintenek vissza. Egyes állítások szerint 240 000 éve léteznek és működnek a Földön. Luciferánus vagy sátánista ideológiát vallanak. Eszerint Lucifer a fényhozó, aki eredetileg nem rossz és nem gonosz. Az Illuminátusok abban hisznek, hogy aki nem hordozza a fényt (vagyis spirituálisan nem aktív, illetve tudatilag nem fejlett), az számukra halottnak minősül és egyáltalán nem számít. Hogy ez mennyire így van a gyakorlatban, arra példaként lehet említeni a születési anyakönyvi kivonatokat, amelyek valójában halotti bizonyítványok.



Ha valaki a sötét oldallal cimborál, akkor különleges képességek birtokába juthat. Az Illuminátusok tagjait nagyon nehéz megölni, valójában csak és kizárólag a lefejezés az egyedüli mód, amivel ki lehet iktatni őket az élők sorából EZ AZ ELSŐ ALKALOM, HOGY EZ A TÉNY NAPVILÁGRA KERÜL!



Az emberiség titokban már rég kolonizálta a Naprendszert. A náci űrprogram volt az első a XX. században, mely képes volt erre. Kb 100 különböző kolóniával rendelkezünk különféle Holdakon és bolygókon. Az emberiség bizonyos csoportjai kapcsolatba léptek és széleskörű egyezményeket kötöttek földönkívüli fajokkal. A földönkívüliek létezésének nyilvánosságra hozatala és a titkos űrprogram felfedése sokkal mélyrehatóbb és bonyolultabb, mint azt bárki gondolná.



Az összeesküvés/Cabal egy meghatározott időrendet követ a nyilvánosságra hozatalt illetően. A pozitív földönkívüliek ugyanis kényszerítik őket, hogy hozzák napvilágra ezeket az információkat. Ha nem teszik meg, akkor a jó szándékú földönkívüliek meg fogják tenni és ezzel az összeesküvés végzetes mértékben veszíti el a hatalmát. A 2014-es év fontos év volt, hiszen nagyon sok információt szivárogtattak ki a legszélesebb nyilvánosság számára (soft disclosure). A NASA Drake-egyenletéről bebizonyosodott, hogy hamis és nagyon valószínű, hogy más bolygókon is létezik élet. Kb 1 milliárd Földhöz hasonló bolygó található a tejútrendszerben. Ezen bolygók lakói technológiai fejlettségben akár 3,46 milliárd évvel is megelőzhetnek minket. Elmondható, hogy az emberi élet egyfajta sztenderd az Univerzumban. Léteznek reptilián (hüllő), vagy avian (madár) jellegű humanoidok, illetve akár vízi élőlények is humanoid típusú testekben.



A DRÁKONIDÁKRÓL



Az egyik legfontosabb negatív csoport a hüllőkből fejlődött ki és lett emberré. Ők a drákonidák. Szerepelnek a Jupiter Felemelkedése c. filmben. Azzal a különbséggel, hogy a szárnyaik nem pontosan úgy néznek ki. Hatalmas, izmos testük van, 4 méter fölötti a magasságuk. Bejárták a galaxist, gének után kutattak és kifosztották, elrabolták a különböző bolygók lakóinak DNS-t. Ahová csak betették a lábukat, ott keveredtek a helyiekkel és genetikájukat összevegyítették a helyi fajok DNS-ével. Az ily módon létrehozott hibrid fajok (főleg reptilián fajok) egy intergalaktikus drákonida családot alkotnak. Nem csak a drákonida hüllők léteznek, hiszen vannak más reptilián fajok is. Pl egy emberszerűbb, 240 cm magasságú humanoid jellegű hüllő faj, melynek tagjai majdnem úgy néznek ki, mintha a szürkék és a drákonidák kereszteződési lennének. Világszerte sok helyen megtalálhatóak ennek nyomai különböző kultúrák mitológiáiban, a bibliában, a sumér legendákban, a jelenkorban készült számos mozifilmben és fikciós regényben.



draco.jpg




AZ ILLUMINÁTUSOK ÉS A DRÁKONIDÁK KAPCSOLATA



Az összeesküvésnek le kell lepleződnie és fel kell fednie az igazságot saját magáról. Ez fontos részét képezi az ő sajátos hitrendszerüknek. Azért kell leleplezniük magukat, mert csak így tudják tovább működtetni a "varázslatukat ". Néhány drákonida a múltban egyezséget kötött az emberekkel. Ez nagyjából kb 13 000 évvel ezelőtt történt. Bizonyos emberek halhatatlanná tevő technológiát kaptak a drákonidáktól és ennek révén él a Földön néhány olyan ember, aki jelenleg 13 000 évesnél is idősebb.(Heather Ann Tucci Jarraf, a bolygó pénzügyi-jogi felszabadításáért küzdő OPPT nevű szervezet megalapítója elmondta, hogy Ázsiában találkozott egy emberrel, aki 5 000 évesnek mondta magát. Ezt a találkozót 2012-ben fedhette fel, visszaigazolva ezzel az Illuminátusok és a jelenlegi pénzügyi rendszer lelepleződéséről szóló próféciákat).



Azokat az embereket, akik egyezséget kötöttek a drákonidákkal "ÖREGEK"-nek nevezik. Ők azok, akik szerződést kötöttek az "isteneikkel" és megkapták tőlük az uralkodás "isteni jogát". Ezek az Öregek a hierarchiában a 13 Illuminátus vérvonal felett állnak. Ők a mai átlagemberekhez képest nagyon másként néznek ki. Hipergyors az anyagcseréjük és van egy szarkofághoz hasonlatos szerkezetük, amibe időnként be kell lépniük. Ez több szempontból is egy, a vámpírokéhoz hasonlatos folyamat keretben történik, és a vámpírokhoz hasonlóan nekik is ÉLŐ EMBEREKET KELL ENNIÜK! Valójában nem teljesen úgy működnek, mint a vámpírtörténetekben, nem kell fizikai vért inniuk. Az történik ugyanis, hogy az áldozatnak aktívan bele kell egyezni, jóvá kell hagynia a saját "áldozathozatalát", mert a folyamat másként nem működik megfelelően. (Valószínűleg azért lehet így, mert szándékos emberáldozatról van szó, és mivel szabad akaratból történik, ezért az áldozat tudatossága sokkal koherensebb egészet képez, jobban egyben marad és ez lehetővé teszi, hogy az áldozatból kinyert energiát sokkal könnyebben lehessen szinkronizálni az Öregek testében). Magát a folyamatot nem részletezte Wilcock, csupán annyit árult el, hogy az informátorok jelentései alapján az áldozatok borzalmas kínok közt halnak meg. A folyamat során az Öregek igyekeznek gyorsan végezni velük (mindegyik Öregnek más módszere van erre), de még így is rendkívüli szörnyűségeken kell átesniük, mielőtt végleg eltávoznak az élők sorából. Nagyon nehéz rájönni, vajon mi visz rá egyeseket, hogy önként vállalják ezt a kínhalállal végződő megpróbáltatást. Minden általunk ismert vámpírmitológia e kis csoport, vagyis az Öregek történetén alapul. Azért van mostanában akkora kultusza a vámpíros történeteknek, mert az elit próbálja ilyen módon nyilvánosságra hozni saját titkait.



Az Öregek űrhajókkal és csillagkapukkal rendelkeznek, de ezeket a technológiákat titokban tartják az alattvalóik előtt, akiknek így ezekről semmilyen tudomásuk sincs. Továbbá titokban tartják saját származásukat és valódi történelmüket is és ennek érdekében hamis ideológiával tömik tele a 13 vérvonal család tagjainak fejét. Az Öregek időnként felkeresik ezeket a családokat és ráveszik őket, hogy bizonyos személyek adják át nekik magukat (ezekből lesznek aztán az önkéntes áldozatok). Azt hangoztatják, hogy minderre a "családok védelmében"' van szükség.



Az Öregek fiziológiájukat tekintve is nagyon másokká lettek az idők során. Halhatatlanná tevő technológiát kaptak a drákonidáktól, ami valójában egy fém implantátum beültetését jelenti. Furcsa formájú, hatalmas szemeik lettek és nagyon jól látnak a sötétben. Csak úgy lehet megölni őket, ha az agyukat leválasztják a gerincüktől, vagyis le kell fejezni őket. Ha esetleg emlékeztetne téged mindez a Hegylakó c. filmben látottakra, akkor az nem a véletlen műve...



Az Öregek tehát a 13 Illuminátus család vérvonala felett állnak a hierarchiában. Ez alapján az összeesküvés tagozódása következő:



- Öregek (mindössze néhányan vannak)

- megbízottak

- ügyvivők (ők sokkal többen vannak, mint az előző két csoport összesen)

- 13 család/ház (másik nevükön ők az "Apák")



Az Öregek próféciája arról szól, hogy történni fog egy hatalmas esemény a Földön, amely során lelepleződnek és feladják magukat. Legyőzik őket az emberek és végül mindannyiukat lefejezik. Ekkor azonban ŐRZŐ ISTENEIK, A DRÁKONIDÁK VISSZATÉRNEK, feltámasztják őket és újra uralkodni fognak. Hisznek tehát abban, hogy le kell lepleződniük, megítéltetnek és meg kell halniuk, mielőtt sötét uraik visszatérnek és újra életre keltik őket.



Az Öregeknek tehát rendelkezésükre állnak űrhajók és csillagkapuk, amiket elrejtenek az Illuminátus családok (Apák) elől. Nemrégiben azonban feje tetejére álltak a dolgok. Az Illuminátus alattvalók ugyanis rájöttek, hogy mindvégig rászedték őket és most iszonyúan dühösek.



Az Illuminátus családok feje a "Draco orma" vagy más néven a "Sárkány pénisze" kitüntető címet viseli. Jelenleg ez a cím a Rothschild családé.



A jófiúk, vagyis a pozitív földönkívüliek (Kék Avianok, Gömb lények) nemrégiben érkeztek és egy „kerítést” vontak a Naprendszer köré. Így a drákonidák most nem tudnak kijutni, és felelősségre lesznek vonva. Hogy ezt elkerüljék, a drákonida szövetség megpróbált egy egyezséget kötni a pozitív földönkívüliekkel, melynek értelmében elárulják és feladják az összes alattvalójukat a Földön, beleértve az Illuminátusok tagjait, csak hogy mentsék a bőrüket. A pozitív földönkívüliek visszautasítottak minden ilyen felajánlást. Ráadásképp az összeesküvés felfedezte, hogy sötét isteneik éppen be akarják áldozni őket és ebből óriási zűrzavar és káosz keletkezett. Minden, amiben eddig hittek és ami évezredeken át szervezetük alapját képezte, hamisnak bizonyult. Ezért nagyon sokan kiléptek és dezertáltak a soraik közül.



Melyik az a bizonyos 13 család?



- Rothschild (Bauer)

- Bruce

- Cavendish vagy más néven Kennedy (JFK és Bobby Kennedy elárulták az Illuminátusokat, halálukkor apjuk azt mondta, nem baj, van még másik Kennedy is a Fehér Házban - utódjuk Jimmy Carter szintén a Kennedy-k közül való)

- De Medici

- Hanover

- Habsburg

- Krupp (ők építették a kemencéket a Holokauszt haláltáboraiba)

- Plantegenet

- Rockefeller

- Romanov (Raszputyin, aki az ő szolgálatukban állt, alkut kötött az egyik Öreggel és néhány tanításukba beavatást nyert, ezért lehetett olyan nehezen megölni - lelőtték, fejbe lőtték, víz alá nyomták és még azután is életben volt)

- Sinclair vagy Saint-Clair

- Warburg vagy Del Banco

- Windsor



Most, hogy az Öregek árulása bebizonyosodott, a 13 család újraszervezte magát 200-ak Bizottsága néven.



NÁCI TITKOS ŰRPROGRAM ÉS A DRÁKONIDA KAPCSOLAT



A nácikból a XX. század elején kivált egy kis csoport, akik később az 1930-as években szövetséget kötöttek a drákonidákkal. Földönkívüli technológiát kaptak tőlük, emellett Németországban is történt egy Roswell-hez hasonlatos esemény, amikor szürkékkel a fedélzetén lezuhant egy űrhajó. Telepatikus kapcsolatfelvételekre is sor került és ezek eredményeképp 1936-ban a Himalája hegységben egy találkozóra is sor került velük.



A nácik ki akartak alakítani egy saját űrcivilizációt a drákonidáktól függetlenül. Ennek érdekében annyi technológiát akartak szerezni a drákonidáktól, amennyit csak tudtak. Elmentek az Antarktiszra és hatalmas dómokat/kupolákat fedeztek fel, egy ősi civilizáció élő struktúráit. Ott rendezték be saját bázisaikat. Jártak a Holdon is, ahol egy ősi civilizáció romjait találták meg. Ezen civilizáció tagjai kb 20 m magasságúak voltak, hatalmas termeket alakítottak ki, de ezekben a németek nem találták meg a technológiai eszközöket, mert azok réges-régen a fosztogatók martalékává lettek. Így aztán a nácik felépítettek egy saját bázist a Holdon (a bázis alaprajza horogkereszt alakú volt).



moon_swastika.jpg




Az 1930-as években már nyakig benne voltak az űrprogramban, kolonizálták a Naprendszert és azon túl is kimerészkedtek. Ez egészen az 1950-es évekig tartott. 2 bázisuk volt a Marson de a marsi egyenlítő környékén nem tudtak építkezni, mert hatalmas elektromos kisülések voltak abban a körzetben.



A II. világháború vége felé alkut kötöttek az USA-val, hogy tovább tudják folytatni a titkos űrprogramjukat. Erről kizárólag a legmagasabb szintű vezetés tagjai tudtak. A nácik továbbra is domináns szereppel bírtak az űrben és próbálták erős kézzel fogni az USA-t. Az amerikaiak egyfolytában fenyegették őket, hogy nyilvánosságra hozzák a nácik üzelmeit, ezért 1952-ben fenyegetésként náci űrhajók repültek a Washingtoni Capitolium fölé.



washington.jpg




Az USA nem akarta feladni azt a technológiát, amire a háború idején sikerült szert tennie, ezért arra kényszerültek, hogy alkut kössenek a nácikkal. Az Iratkapocs Hadművelet keretében áthozták a németek vezető tudósait és hírszerzőit az USA-ba, azt remélve, hogy így amerikai kontroll alatt tudják tartani őket. Ez azonban nem így történt. Az Egyesült Államok titkos űrprogramja kezdetben nem terjedt ki különösebben az űrben egészen az 1950-es évek végéig és a náci űrprogram tevékenysége folytatódhatott a Naprendszerünkben. Ezen információk nagy része Corey/GoodETxSG-től származik.



A TITKOS ŰRPROGRAM TÖRTÉNETE ÉS FRAKCIÓI



- Solar Warden csoport - az első amerikai irányítás alatt működő titkos kormányzati űrprogram. A Solar Warden szakított az összeesküvéssel és most a pozitív földönkívüliekkel, a Gömb Szövetséggel, Kék Avian-okkal és Gömb lényekkel dolgoznak együtt. Ennek a csoportnak a feladata, hogy egyfajta rendőrségként szolgáljon a Naprendszerünkben. Kimennek és megnézik, hogy ki és miért jött. Nagyon sok földönkívüli van odakint.



- Sötét Flotta (Dark Fleet) - a nácik szövetséget kötöttek velük. Ez a legkeményebb, legnegatívabb csoport. A Sötét flotta frakcióba több faj is beletartozik. Drákonidák, inszektoid, rovarszerű lények, sáskaszerű lények, hibrid csoportok, fél sáskalények (4 kar, 2 láb). Nagyon arrogánsak és fenyegetést jelentenek az emberiségre nézve, ellenségei más űrprogramoknak.



Ha láthatnánk a Hold túloldalát, akkor olyan lenne, mint New York kivilágítva. Bizonyos csoportok több ezer éve ott vannak. Jelenleg kb 40 különböző negatív földönkívüli csoport tartózkodik a Naprendszerünkben. Mindegyikük úgy hivatkozik a Földre, mint a "KÍSÉRLETRE'. Ugyanis rengeteg faj DNS-e van belénk ültetve, és nagyon különleges DNS-sel rendelkezünk, aminek van egy speciális tulajdonsága. Nagyon könnyű ugyanis frissíteni, fejleszteni nagy galaktikus váltások alkalmával. (Dan Winter felfedte, hogy sok földönkívüli faj mesterséges úton, vagyis bizonyos technológiák alkalmazásával próbálja felgyorsítani saját evolúcióját. Ezzel a technológiával érik el, hogy DNS-ük összerendeződjön. Ennek azonban az lesz a következménye, hogy a lélek elszakad a lélekcsoportjától. Annak ellenére, hogy ezzel egy bizonyos típusú halhatatlanságot képesek elérni a fizikai testükben, végül személyiségük szétszakad, szétesik. Végső soron, ha ezek a fajok nem képesek helyreállítani organikus, természetes evolúciójukat, a szeretet és másokat szolgáló viselkedés és szemléletmód gyakorlásával, akkor genetikai mintázatuk darabokra hullik/szétesik. Ez pedig azt jelenti, hogy fajuk fenntartásához klónozási technológiákhoz kell folyamodniuk, mert csak így tudnak megmaradni. Ezek után lélekemlékezetüket sem tudják beintegrálni a galaktikus magba, vagyis nem tudnak többé kapcsolódni a saját és minden dolog forrásához. Sok negatív szándékú faj azért jött a Földre, mert tudják, hogy az emberiség egy evolúciós ugrás küszöbén áll és ők szeretnék a lélekemlékezetüket egybehangolni, összhangba hozni a miénkkel. Egyszóval szeretnének odasomfordálni a süteményes tálhoz, de úgy, hogy közben nem igazán akarnak változtatni a kizárólag saját magukat szolgáló viselkedésükön. Éppen ezért a DNS-ünket akarják felhasználni arra, hogy a mi felemelkedésünkkel, vibrációs váltásunkkal megoldják a saját problémáikat. Ez nem fog működni. Azon csoportok számára azonban, akik képesek a változásra, az emberiségnek fel kell ajánlania a megbocsátását. Ezért mondja nagyon sok csatornázott üzenet, hogy a mi bolygónk sok földönkívüli faj számára nagyon fontos).



A negatív szándékú csoportok, tehát szimplán el akarják venni a DNS-ünket és be akarják olvasztani a sajátjukba, hogy ennek révén felemelkedjenek. AZONBAN, ha egy ember felemelkedik, akkor az azt jelenti, hogy DNS-e aktiválódik és az elég arra, hogy „legyőzze” a negatív földönkívülieket.



A rossz szándékú fajok ezért különböző műveletekkel támadják a csillagmagokat és megpróbálják őket a luciferi eszmék hatása alá vonni és így megakadályozni DNS-ük aktiválódását.



A Solar Warden csoport technológiáit az 1980-as évekig nem igazán fejlesztették, és ők így elmaradtak a többi titkos űrprogramcsoport fejlesztéseinek színvonalától.



Hihetetlen mértékű pénzmosás zajlott a XX. század során, melynek eredményeképpen tonnaszám öntötték a pénzt a titkos űrprogramokba. Koreai, vietnami háború, a NASA Apollo küldetései, a katonaság felduzzasztott költségvetése, a megemelt olaj és gáz árak mind a titkos űrprogramok céljait szolgálták.



Ronald Reagan elnöksége idejére olyan gazdaság alakult ki, melyben rengeteg extra pénz keletkezett és ezek kivétel nélkül a titkos űrprogramba lettek beinvesztálva. Ebben az időben hatalmas fejlesztés történt a Solar Warden programban is. Minden ilyen technológia földönkívüli járművekből lett visszafejtve.



- Bolygóközi Vállalati Konglomerátum (IPCC) – ez a csoport állítja elő többek között a Solar Warden által használt felszerelést és ők biztosítják a többi titkos űrprogram infrastruktúráját is. Azonban mindezek mellett titkos egyezményeket kötöttek más földönkívüli fajokkal. A galaxisban a mi körzetünk rendkívül forgalmas helynek számít, ugyanis egy hatalmas portál található itt, mely a közelünkben található galaxisokba vezet. Ezt a portált más fajok rendszeresen használják. A Bolygóközi Vállalati Konglomerátum folyamatosan üzletel ezekkel a fajokkal, ráadásul titokban fejleszti a saját technológiáit, ennél fogva pedig hatalmas előnyben van a többi űrprogrammal szemben. Mára az egyik legjobban felszerelt csoportnak számít a Naprendszerünkben. A repülő csészealj technológia pl ma már elégé elavultnak számít. A legújabb és legjobb technológiával készült hajók „dárda' alakúak, melyek moduláris elemekből állnak és képesek dokkolni más hajókhoz.



A Bolygóközi Vállalati Konglomerátum extrém erőteljessé fejlődött és egyáltalán nem osztja meg legújabb technológiáit más űrprogramokkal.



- Globális Galaktikus Nemzetek Ligája (GGNL) – ez a csoport a többiek által „odadobott” technológiákkal rendelkezik és a Föld majdnem minden országa tagja, beleértve Afrikát és Latin-Amerikát, stb... E program keretben az emberiség képes volt eljutni egy bizonyos bolygóra, amely a Naprendszerünkön kívül van. Ott felépítettek egy fejlett technológiával üzemelő kolóniát, és erről a kolóniáról képesek más helyekre is eljutni. A Bolygóközi Vállalati Konglomerátum tulajdonképpen gesztust gyakorolt a Föld többi országa felé, ezzel pedig megvásárolták a hallgatásukat. Így „befogták” a többi nemzet száját és innentől kezdve nem érzik úgy, hogy ki lennének rekesztve a játékból. Eközben a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum zavartalanul folytathatja üzelmeit... A GGNL szintén az összeesküvés fennhatósága alá tartozik (vagy kiegyezett vele), és mostanra ugyancsak ki lett zárva a Gömb lények által húzott kerítés révén.



- Katonai frakció – legfőbb feladata, hogy támogatást nyújtson a többi titkos űrprogramcsoportnak és főként a Föld felszínén tevékenykednek. Ők messze nincsenek annyi információ birtokában és mint szervezet, sokkal jobban fel van darabolva, mint a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum és a Solar Warden. A Katonai frakció azt gondolja, hogy minden földönkívüli ősi időkben érkezett, több ezer éve mindegyikük elhagyta a Naprendszert és egyáltalán nincsenek új érkezők. Teljesen félre vannak vezetve, és azt hiszik, hogy minden UFO-t földi emberek vezetnek, és folyamatosan visszautasítják annak elismerését, hogy földönkívüli fajok jelenleg aktívan részt vesznek az események alakításában.



A Solar Warden csoport szakított az összeesküvéssel és most véget akarnak vetni a babiloni típusú adósságalapú pénzügyi rabszolgarendszernek és meg akarják osztani technológiájukat az emberiséggel. A Star Trek filmekben látható technológiai színvonal teljes mértékben megvalósítható lenne az egész emberiség számára. Például organikus anyagokat használnak replikátorokhoz (az informátorok szerint ehhez kenderolaj használata a legmegfelelőbb).



Vannak továbbá kisebb frakciók is, amelyek felderítő hajókkal rendelkeznek, egyfajta biztonsági őr szerepet játszanak. Az 1980-as évekből származó technológiákkal rendelkeznek. Egyik feladatuk, hogy tanulmányozzák a plazmában fejlődő érző életformákat, melyek bolygók és holdak mágneses mezőjéből táplálkoznak. Eddig még nem sikerült valódi kapcsolatba kerülniük vele, mert akárhányszor a plazmát a fedélzetre vitték, az adott organizmus elpusztult.







Az előadás második része itt olvasható:



http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/david_wilcock_a_titkos_urprogram_es_az_illuminatusok_foldonkivuli_eredete_2_resz
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
David Wilcock – A titkos űrprogram és az Illuminátusok földönkívüli eredete - 2. rész.

wilcock_ssp.jpg


David Wilcock előadása az Illuminátusok földönkívüli eredetéről, az emberiséget évezredek óta irányító legfelsőbb vezetőkről, és a hüllőkkel kötött szövetségükről. Beszél a titkos űrprogramok és az Illuminátusok kapcsolatáról és a közeljövő eseményeiről, valamint a régi istenek bukásáról és az emberiség felemelkedéséről.



AZ ELŐADÁSBAN EDDIG MÉG SOHA NEM HALLOTT RÉSZLETEK HANGZANAK EL!


A GÖMB LÉNYEK SZEREPE ÉS 9/11



A Gömb lények az 1980-as években tűntek fel először. Egészen a velük való kapcsolatfelvételig nagyon sok negatív földönkívüli faj rabolt el embereket, akik sokakkal borzalmas dolgokat műveltek. Végül a 80-as években egy Neptunusz méretű Gömb jelent meg a Naprendszer külső részén és elkezdett közeledni felénk. Ez az összes csoportot megijesztette. A Solar Warden egysége megközelítette az egyik gömböt és köszöntötte, megpróbált kommunikálni vele. A gömb lények azt válaszolták, hogy ők békés felfedezők és a felderítő hajók hagyják békén őket.



sphere_sun.jpg




1999 és 2001 között egy csomó másik Gömb érkezett a Napban található portálon keresztül, többségük az Oort felhő külső területein helyezkedett el. Ezek a gömbök álcázva voltak és senki se tudta igazán, mi fog történni. Az Öregek és az összeesküvés azt gondolta, hogy a sötét isteneik tértek vissza, akik megígérték nekik, hogy a végidő eseményei után feltámasztják őket. Azt gondolták, azért érkezhettek, hogy felügyeljék a 9/11-re vonatkozó terveik megvalósulását.



9/11 valójában egy sötét okkult rituálé volt, időpontját Jézus gnosztikus tanítások szerinti születésnapjára időzítették, feltehetően pontosan 2000 évvel a születése után. Méghozzá percre pontosan arra időzítették, ezzel ugyanis megpróbálták az emberiség kollektív tudatosságát egy negatív idővonalra terelni.



Már évekkel korábban arra utasították az alacsonyabb rangú összeesküvés-csoportokat, hogy próbálják elültetni az erre vonatkozó utalásokat az emberiség kollektív tudatában. Nagyon sok mozifilmben találhatók ilyen előzetes utalások 9/11-hez kapcsolódóan. Az eredeti terv az volt, hogy egy pusztító támadást indítanak 5 nagy város ellen, de összevesztek a kivitelezés mikéntjén és végül megváltoztatták a tervet. Konfliktusok sora kísérte az egész kivitelezést, egészen a végső esemény bekövetkezéséig. Ennek eredményeképpen pl az a repülő, ami Pennsylvania államban zuhant le, valójában egy sokkal fontosabb és ismertebb helyre lett volna irányítva.



A Gömbökről tehát először azt gondolták, hogy a sötét uraik bukkantak fel, de 9/11 után semmi lényegi változás nem történt és a gömbök nem léptek kapcsolatba velük. Ez minden szinten kétségbe ejtette az összeesküvést és konfliktusokat eredményezett közöttük a több évszázada érlelgetett terveiket illetően.
2012 ÉS A SOLAR WARDEN SZÖVETSÉGRE LÉP A GÖMB LÉNYEKKEL



2012-ben furcsa dolgok kezdtek történni. 100 db hatalmas, bolygónagyságú gömb (még Jupiter méretű is volt köztük) kezdett megjelenni a Naprendszerünkben. Nem válaszoltak egyetlen kommunikációs hívásra sem a titkos űrprogramok részéről.



A Gömb Szövetség vagyis a Kék Avian-ok végül egy egyezményt kötöttek a Solar Wardennel, akik időközben hátat fordítottak a másik 5 frakciónak. Ezek a lények szivar alakú hajóikkal a többi titkos űrprogram csoport szeme előtt repültek el és jelentek meg pl a Nemzetközi Űrállomás kamerái előtt. A Gömb Szövetség együttműködik Vlagyimir Putyinnal, ő a legismertebb közéleti személyiség, aki részt vesz a programban.



iss_ufo_docking.jpg




A Kék Avian-ok kb 240 cm magas humanoid jellegű lények, egyéntől függően kék és viola színű tollak fedik a testüket. Arcuk, mint a madáré. Telepatikusan kommunikálnak és egyik kezükkel jelnyelvet használnak. Ez ugyanaz a csoport, amelyik „Ra” néven mutatkozott be az Egység Törvénye c. könyvben. Mindegyikük neve „Ra” előtaggal kezdődik és mindegyik név jelentéssel bír. Az Egység Törvénye c. könyvben úgy nevezik magukat, mint a „szomorúság fivérei és nővérei”. Úgy gondolják, hogy réges-régen valamit elrontottak itt és most azért jöttek, hogy ezt a hibát kijavítsák.



A titkos űrprogram felső vezetőink körében kötelező olvasmány az Egység Törvénye, és aki nem tudja értelmezni, magáévá tenni a benne található tanításokat és filozófiát, az nem vehet részt többé a programban.



Ezek a Gömb lények a legkülönfélébb helyeken tűntek fel az elmúlt 35 évben, ami nagy csapást jelentett a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum számára. A Gömb lények továbbá megállapodást kötöttek a Solar Warden-nel és fejlesztették flottájukat, és olyan technológiát adtak át nekik, amelyek felülmúlják az összes többi csoport technológiáját, beleértve a sötét drákonida flottáét is. Olyan fegyvereket adtak át a Solar Warden-nek, amelyek nem okoznak halált, hanem drasztikusan megnövelik a fémek méretét (fegyverekét, pengékét), amelyek így egy kis időre használhatatlanná válnak. (Ez is mutatja a másokat szolgáló szemléletmódjukat, úgy védik magukat, hogy közben nem ölik meg az ellenfelet. Ezzel tiszteletben tartják a szent férfi princípiumot, mely az önvédelemért felelős és ugyancsak tiszteletben tartják a szent női princípiumot, mely a nem-agresszivitást jelképezi. Mindezt oly módon teszik, hogy közben mégsem hagyatkoznak passzivitásra.) A Solar Warden arra használja ezt a technológiát, hogy megelőzze az összeesküvés műveleteit és elejét vegye a nukleáris háborúval való fenyegetésnek, illetve megbénítsa a terveiket. Soha többé nem lesz masszív nagy háború, bármennyire is próbálkozik a Cabal. Elpusztíthatatlan EMP (elektromágneses impulzus) berendezések segítségével képesek kordában tartani az összeesküvés létesítményeit, ha szükséges.



A SZÖVETSÉGGEL KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK A KÖZELMÚLTBÓL



A Gömb Szövetség utasította az összeesküvést, hogy készítse el az „Amikor megállt a Föld” c. filmet (The day the Earth stood still, Keanu Reeves-szel - szerk.), hogy felkészítse az emberiséget a várható eseményekre. Arra, hogy a földönkívüliek technológiája lehetővé teszi az összes háborús fegyver hatástalanítását.



sphere_arrive.jpg


A gömbök érkezése a filmben

http://indavideo.hu/video/Amikor_megallt_a_Fold__1_resz_



Az összeesküvés nagyon is tudja, hogy bajban vannak. Az AEGIS rakétavédelmi rendszert ugyanis elektromágneses impulzusokkal harcképtelenné tették 2014 novemberében. Mindez Putyin parancsára történt. A Szövetséghez újonnan csatlakozott szakadár (korábbi összeesküvő) csoportok teljesen ki akarják irtani az Illuminátusokat, azonban ennek a lehetőséget elvetették.



A összeesküvés nagyon megijedt amikor az AEGIS hatástalanítva lett. Az egyik Ausztráliában lévő bázisukról részecsekágyúval (a rendelkezésükre álló egyik legerősebb fegyverrel) célba vettek egy Gömböt és rálőttek 2014 decemberében. A Gömb vakító vörös színűre felizzott, a Hold átmérőjének 1/5-ére és visszairányította a sugarat oda, ahonnan kilőtték, vagyis a Pine Gap bázisra. Az ellentámadásban majdnem mindenki meghalt, és ez hatalmas csapást jelentett az összeesküvés számára.



pine_gap.jpg


Pine Gap földalatti katonai bázis – bútorozott, luxuslakosztályokkal felszerelt búvóhely, amit az összeesküvés eddig magának tartogatott...



AZ „ALVÓ LÉNYEK”



Az atlantiszi idők óta ezek a lények egy időbuborékban „alszanak” és arra vannak szánva, hogy felébredjenek, ha eljön a váltás ideje. Ez az idő elérkezett. Az alvó lények közül 50-en megvárják az emberi faj felemelkedését. Ezek a lények elkezdtek felébredni és az összeesküvés azt hitte, hogy ők is a sötét isteneik közé tartoznak. Az egyikük közvetlenül azután ébredt fel, miután a Pine Gap bázis megsemmisült. 7,5 méter magas fiatal humanoid földönkívüli, aki több ezer évvel ezelőtti Földre érkezésekor több társával együtt alvó állapotba helyezte magát. Az összeesküvés iszonyúan csalódott, hogy ők nem a sötét isteneik közül valók. Ennek eredményeképpen a politika viszonyok erősen megváltoztak odakinn az űrben.



A Solar Warden csoport egy repüléstilalmi övezetet alakított ki a Föld körül. Bárki aki megpróbál ki-vagy bejönni, azt lelövik. Néhány vakító fényességű meteor, amely mostanában látható, valójában ezeknek a menekülő hajóknak a visszazuhanó roncsa.





AZ „ISTENEK PÁLCÁI”



Ezek tulajdonképpen az űrből származó volfrám sugarak, amelyek hatalmas erővel csapódnak a földbe és képesek akár földalatti bázisok elpusztítására is. Több ilyen fegyver van Föld körüli pályára állítva, de a Gömb lényeknek sikerült megakadályozni, hogy a Cabal hozzáférjen ezekhez a létesítményekhez. Csak a távolból képesek némileg hozzáférni, de onnan nem tudnak vele tüzelni. Az összeesküvés összes fő fegyvere hatástalanítva lett és nem maradt egyetlen olyan sem, amely kataklizmikus események előidézésére lenne képes. Az egyetlen veszélyes technológia, amellyel még rendelkeznek, az a HAARP és a chemtrail technológia, továbbá a már régóta folyó programozás, elmekontroll, élelmiszer manipuláció, amelyek már eddig is részét képezték az emberiség életének.



A Gömb lények tehát egy kerítést vontak a Naprendszer köré. Csillagkapuk még működnek a Naprendszerben, de azon kívül már nem. Több holdon is kiterjedt bányászat folyik, és a kitermelt javakkal nagyban kereskednek más civilizációkkal. A GGNL frakciónak van egy erre szolgáló létesítménye a Naprendszeren kívül, de többé ehhez sem tudnak már hozzáférni.



A NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL ÉS AZ ÖSSZEESKÜVÉS ÖSSZEROPPANTÁSA



A fent tárgyalt események egyenesen vezetnek el minket egy hatalmas közzétételi, nyilvánosságra hozatali eljáráshoz, a pénzhasználat végéhez és a Star Trek társadalom kezdetéhez. A Bitcoin pl a Szövetség találmánya, ezen keresztül a csereforgalom megoldható lesz majd, amikor az összeesküvés pénzügyi rendszere összeomlik. (A Bitcoin a közvélekedéssel ellentétben nagyrészt az összeesküvés ellenőrzésén kívül esik, ezért mindent megtesznek, hogy hiteltelenítsék és lejárassák.) A BRICS Szövetség által létrehozott AIIB (Ázsiai Infrastruktúrális Befektetési Bank) ugyancsak egy alternatív pénzügyi infrastruktúra, mely nem a FED alá tartozik. A dínár viszont a Bush Kartell pénzcsináló átverése.



Azok a titkos űrprogram csoportok, amelyek a Naprendszeren kívül tevékenykedtek, most kívül ragadtak. Az egész folyamat végén az összeesküvés tagjait letartóztatják és egy nürnbergi perhez hasonló globális esemény keretében felelősségre vonják és elítélik majd őket. Mindez biztosan megtörténik a nagy váltás és felemelkedés előtt, még 2018 előtt.



A Föld fel fog emelkedni a 4-ik dimenzióba, amely ugyanabból az anyagból tevődik össze, mint a mi jelenlegi valóságunk. Az emberek döntő többsége a valóságnak ebbe az új rétegébe fog átkerülni, de azok, akik végleg a csak saját magukat szolgáló viselkedés- és szemléletmódot választják, egy „világvége” jelenséget fognak megtapasztalni. A sötét csoportok a negatív idővonalon zajló eseményeket fogják megélni, szupervulkánokkal, amelyek 12-15 méter magasan mindent beborítanak majd hamuval. Ez lesz az ő karmikus korrekciójuk.



2009-ben az összeesküvés vezetőségének egy tagja elmondta, hogy a tényleges váltás időpontja nem 2012, hanem valójában 2017!!! Ez az időszak magában foglal egy hatalmas, az egész Naprendszerre kiterjedő eseményt, és ez áttolja az emberiség vibrációját a 4-ik dimenzióba. Ettől kezdve jelennek majd meg az emberek nagyobb tömegeinél a pszi képességek, telepátia, clairvoyance, asztrál utazás, stb.



Az összeesküvés bizonyos csoportjai birtokában vannak olyan technológiáknak, amelyekkel be lehet tekinteni az idővonalakba. Ők tudnak a 2017-ben bekövetkező váltásról, de ezek az összeesküvő csoportok nem tudják, hogyan viszonyuljanak mindehhez. Ezért azt gondolják, hogy ez egy hatalmas kataklizmikus esemény lesz.



A szemünk előtt jelenleg minden nagyon rossznak és reménytelennek tűnik. Így aztán nekünk most választanunk kell, hogy önmagukat szolgáljuk, vagy hajlandóak vagyunk másokat is szolgálni tetteinkkel.



Azok az emberek, akik tudatában vannak a váltásnak, azok vannak a legjobb helyzetben és a legjobb helyről nézhetik majd az előadást. (Minden felébredt ember támogatással és iránymutatással szolgálhat majd másoknak, mielőtt a dolgok felforrósodnának és az események elindulnának). Az összeesküvés a Naprendszerünkben bekövetkező energetikai váltást legkorábban 2016 nyarának elejére várja. Az ő forgatókönyvük (mítoszaiknak és legendáiknak megfelelően) az, hogy szándékosan felfedik magukat, lelepleződnek és legyőzetnek. Így aztán az emberiség megölheti őket, majd feltámadnak. Terveik vannak tehát a nyilvánosságra hozatalt illetően, ami lehetséges akár már 2015 nyár elején is. (Egy hatalmas dezinformációs kampány várható tehát!)



KÖZELJÖVŐ ESEMÉNYEI



A nyilvánosságra hozatali terv magában foglal egy hatalmas gazdasági összeomlást, aminek következtében az emberiség kellően dühös lesz és tudni akarja majd az igazságot. Bejelentik, hogy az USA gazdasága csődbe ment. Ezzel kapcsolatban mégsem számítanak igazán jelentős fennakadásokra. Leleplezik, hogy az összeesküvés valójában a Fekete Nap rendje.



black_sun1.jpg


A jezsuita rend szimbóluma és Jean Cocteau festőművész (és cion nagymester) „Keresztrefeszítés” c. festménye. Mindkettőn jól kivehető a fekete nap szimbóluma.



black_sun2.jpg


Twilight vámpír-saga – a trónszék fejtámláján a fekete nap szimbóluma (hasonlítsuk össze az jezsuiták szimbólumával). Egyes állítások szerint a náci SS jelentése nem „Schutzstaffel” (védőosztag), hanem „Schwarze Sonne” vagyis Fekete Nap





Az USA kormány megpróbál majd mindent bevetni. Közvetlenül az emberek számlájáról fognak pénzt levenni, amire az emberek nagyon dühösek lesznek. Ez egy darabig káoszhoz fog vezetni. Ekkor lesz szükség azokra, akik tudatában vannak, mi várható és elég bátrak ahhoz, hogy elmondják az igazságot. Ez felbecsülhetetlen segítség lesz majd a káosz idején a nagy többség számára.



A Szövetség rengeteg magas rangú szemtanú vallomását rögzítette, és ezek a beszámolók széles körben sugározva lesznek bolygó szerte, mikor a büntető eljárások megkezdődnek. Sok híres ember fog megszólalni majd.



Küzdelem folyik tehát, hogy ki hozza majd nyilvánosságra a földönkívüliek létezéséről és az emberi faj eredetéről szóló információkat. Még a leginkább felébredettek is abszolút meghökkennek majd, amikor a tényleges közzététel megtörténik. ELKÉPZELÉSÜNK SINCS a felfedés roppant terjedelméről és valós méreteiről.



Vége.





Az előadás 1. része itt olvasható:



http://goodethungary.blog.hu/9999/12/31/david_wilcock_titkos_urprogram_es_az_illuminatusok_foldonkivuli_eredete





Elhangott a Californiai San Mateo-ban, a New Living Expo-n 2015. április 26-án. Cikkünk az előadás angol nyelvű kivonata alapján készült.

http://sitsshow.blogspot.hu/2015/04/david-wilcock-major-update-history-of.html
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
2015. május 02. 09:36 - GoodET Hungary
Titkos űrprogramok és egy ősi Mesterséges Intelligencia veszélye – Corey/GoodETxSG.


black_1.jpg


Corey ezen írása sok embernek egyenesen sci-fi-nek tűnhet majd. Elmondja nekünk, hogy a különböző titkos űrprogram csoportok és a velük szövetséges „nem emberi lények” szerint létezik a Mesterséges Intelligenciának egy különleges fajtája, mely jelenleg is megtalálható a Földünkön használatos technológiai eszközeinkben, és veszélyezteti nem csak az emberiséget, hanem az egész univerzumot is. Elsőre meglehetősen sokkolón hangzik mindez, azonban mások is megerősítették e különös „erő” létezését, ezért érdemes elolvasni Corey írását a témáról.

http://spherebeingalliance.com/blog/concerning-the-various-secret-space-programs-and-allied-nonhuman-views-of-the-et-artificial.html



Corey/GoodETxSG





+ Szerkesztői kiegészítés



Corey fenti beszámolójához kapcsolódva érdemes megemlíteni a „Fekete Lovag” (Black Knight) néven elhíresült műholdat, mely olykor fel-fel tűnik az égboltunkon és a különféle NASA objektumok kameráin. Sokan egyértelmű hamisítványnak és dezinformációnak tartják a létezését, még állítólagos fotók is készültek róla (lásd a képet a lap tetején) és anno a TIME magazinban is írtak róla. Emellett magyar nyelvű wikipédia bejegyzés is található róla.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_Lovag_m%C5%B1hold



Nos, ezek és a fentiek alapján érdemes alaposabban is megvizsgálni néhány kiegészítő információt. Randy Cramer egy másik titkos űrprogram kiszivárogtató, aki Corey-hoz hasonlóan szintén a MILAB programból került tehetséges gyermekként a titkos űrprogramba. Állítása szerint 17 évet töltött katonai szolgálattal a Marson, a titkos űrprogram Mars Védelmi Erők (Mars Defence Force) nevű egységének kapitányaként. Randy Cramerrel későbbi cikkeinkben hosszasan és részletesen foglalkozunk majd. Nemrégiben közzétett hírlevelében olvasói kérdésekre válaszolt és ebben megemlítette a Fekete Lovag műholdat is. Lássuk, mit mondott minderről Randy, azaz Captain Kaye:



„A Fekete Lovag már ősidők óta itt van, de fogalmam sincs, hogy pontosan mióta. Ezt valószínűleg senki sem tudja pontosan megmondani. Száz éve? Ezer éve? Tízezer vagy százezer éve? Úgy tűnik, hogy valamiféle saját intelligenciával rendelkezik. Elképzelhető, hogy ez valamilyen mesterséges intelligencia lehet, vagy mélyen a belsejében esetleg valamilyen élőlény lakozik, ezt senki sem tudja biztosan. Néhányan azt állítják, hogy az elmúlt fél évszázad során kommunikáltak vele és információkat vagy információ letöltéseket kaptak belőle. Ezek közé tartozik pl a híres sci-fi író Philp K. Dick, akinek VALIS c. könyve (http://www.booker.hu/konyv/valis_philip_k_dick_1/) bámulatos módon pontosan ugyanerről szól.Nagyon meglepődtem, amikor nemrég belefutottam egy cikkbe, amely pontosan erről a műholdról íródott és nagyon kíváncsi vagyok, miért került egyáltalán ez említésre (hiszen ez a legtitkosabb információk egyikének számít). Lehetséges, hogy hirtelen valamiért nagyon sürgős lett ez a téma, és ha ez valóban így van, akkor az azt is mutatja, hogy mennyire kicsúszott az ellenőrzés a bizalmas információk őrzőinek kezéből.



Nagyon sok technológia létezik, amely különböző, széles körben ismert vegyi elemekből, vagy energiatermelési fajtákból esetleg bioenergetikai jelmintákból nyert adatok felhasználásával képes valamely faj eredetének meghatározására. Ezek nem olyanok, mint a karbonos kormeghatározás, amely egy „megrongálódott” jelmintából állapítja meg a fajra jellemző lenyomatokat.



A Fekete Lovag rácáfol az energiatermelésről alkotott összes meglévő elképzelésünkre és tudásunkra és egyetlen más fajra utaló felismerhető jelmintája, szignatúrája sincs. Persze lehetséges az is, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek érzékelni az általa kibocsátott jelet, mert a jel késést szenved mire detektálni tudnánk és talán ezért gondolhatjuk, hogy valójában ez egy ősi építmény lehet. Telepatikusan kommunikál, azonban amikor szervezett keretek között próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, minden próbálkozásunk sikertelen maradt. Úgy látszik, hogy ő dönti el, mikor és kivel akar kommunikálni, mindenki mással szemben elutasító. Néha látható az égen, néha nem... Álcázó berendezéssel rendelkezik vagy képes a dimenziók között mozogni? Esetleg elmegy valahová, aztán visszatér a Föld közelébe? Nem tudom. Azonban ki merem jelenteni, hogy ez NEM egy műhold, hanem sokkal inkább egy űrállomás: méretét tekintve óriásinak mondható.”



Szintén nemrégiben jelenet meg saját honlapján (http://www.alexcollier.org/) egy írás Alex Collier-től, aki ugyancsak közzétette e műholdról szerzett információit. Randy és Alex beszámolói igencsak összevágnak és nagyban hitelesítik a Corey által elmondottakat:



„Az andromédaiak elmondása szerint a Fekete lovag nevű műhold természetes és mesterséges úton előállított ötvözetekből és meteorit ércből lett megalkotva. Valamiféle organikus memóriával rendelkezik és képes megjavítani önmagát.



Földi években számolva kb 10 833 éves. Nem kimondottan a Föld bolygó számára lett felépítve. Kb 5 millió hozzá hasonló műhold létezik, amelyek folyamatosan vizsgálják és szkennelik a galaxisunkat. Az andromédaiak szerint ezek a műholdak az Orion rendszerből, az Alnitak körüli két naprendszerből származnak, de ezek a csillagok nem szerepelnek a mi térképeinken és az általunk ismert csillagok listáján. Mechanikus androidok építették őket, akik bármilyen környezetben képesek a munkavégzésre. A műholdakat különböző konfigurációk alapján alakították ki. A belső hardver és a különböző mechanizmusok minden egyes műhold testében és géptörzsében „termelődnek” és aztán egy szoftverhez hasonló program segítségével aktiválódnak, emellett pedig teljes mértékben képesek az analitikus gondolkodásra. A mi naprendszerünkben található Fekete Lovag műholdat belülről egy tudatos, kognitív megismerésre képes folyadék működteti, ami fekete színű és a tulajdonosai DNS-jellemzőivel rendelkezik.



Az andromédabeliek szerint a Fekete Lovag műholdak szétszóródtak a galaxisunkban és sok-sok ezer év óta működésben állnak. Szándékaikat tekintve tudományos célú műveleteket végeznek. Különféle információkat gyűjtenek az atmoszféráról, a geológiáról, az óceánokról és a különböző fajokról. Moraney szerint a Fekete Lovag közvetlenül képes kommunikálni és beszélni fejlett életformákkal, pl a delfinekkel és képes az adatelemzésre és megosztásra. Továbbá azt is elmondta, hogy a Fekete Lovag képes kommunikálni földönkívüliekkel is, és arra programozták, hogy barátságosan közeledjen feléjük. Valószínű azonban egy ilyen programozást a műholdak építőin kívül más nem táplálhatott ezekbe a szerkezetekbe.



Majdnem a lehetetlennel határos, hogy valaha „elfogjunk” egy ilyen Fekete Lovagot, mivel képesek a lehallgatásra és a fejlett védelmi rendszerek kikerülésére.... A műholdakból kimenő jelek a csillagrendszerek adatainak frissítésére, életformák adatainak és a különböző, galaxisunkban utazgató fajok elemzésére szolgálnak.



Ezek az információk az andromédabeli kapcsolataimtól, Vasais-től és Moraney-től származnak. Én csupán azt osztom meg, amit tőlük hallottam. Semmi mást.”
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
2015. április 26. 20:34 - GoodET Hungary
Tudósítás a Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség legutóbbi találkozóiról és ősi civilizációk űrprogramjairól - Corey/GoodETxSG.


Corey/GoodETxSG beszélgetése Michael Salla-val a Titkos Űrprogram Szövetség és a Gömb Lények legutóbbi találkozóiról, helyzetjelentés a földönkívüliek közti megállapodások állásáról, a Solar Warden tagjairól és a Cabal közelgő bukásáról, illetve beszámoló a maja és más ősi civilizációk űrprogramjairól.

http://spherebeingalliance.com/ közzétettem egy listát ezekről. Ezek közül az egyik legnagyobb programot Project Blue Bird-nek hívják (Kék Madár Projekt). Ebből világosan kitűnik, hogy ez egy rövid időre szóló program volt az 1950-es években és hamar lezárásra került. Nos, ez a program nemcsak, hogy folytatódott, hanem sokkal szélesebb körűvé vált és jelenleg is tart.



A Project Bluebird program személyzete nagyon nehezen tudta feldolgozni a Kék Avianok létezését a velük való találkozás után. Néhányuknak úgymond „bekattant” valami (talán programozták is őket erre) és volt néhány nagyon kellemetlen incidens, az egyiknek én magam is részese voltam az egyik helyszínen. Ezek az emberek ugyanis emlékeznek a MILAB programban eltöltött éveikre. Mikor odaküldtek, hogy találkozzam velük, kérdéseket tettek fel, hogy meggyőződjenek arról, hogy én magam is részvevője/áldozata vagyok a MILAB projektnek... Mindannyian ugyanezt kérdezték tőlem: „Uram, most akkor ez egy újabb átb***ás?” Ugyanezt a kérdést ismételgették felém újra meg újra. Amikor beszéltem nekik ezekről a Gömb Lényekről és más titkos űrprogram szövetségesről, akik ugyancsak tanúi voltak a találkozónak, leírást adtam róluk és közvetítettem az „Üzenetüket”, akkor ez a „bekattanás” lassan szertefoszlott bennük és ahogy egyre többet és többet elmondtam, elkezdtek egyre normálisabban viselkedni, megváltozott a hozzáállásuk.



Van néhány ember itt a Földön, akik közvetlenül az Illuminátusok/Cabal dezinformációs hálózatához tartoznak. Blogokat indítanak a interneten és aktívan részt vesznek a fórumok beszélgetéseiben és azt állítják, hogy a Gömb Szövetség és a Kék Avianok részét képezik egy hatalmas átverésnek és mindezt nagyon okosan kitervelik, összemixelik az információkat, lopnak innen-onnan, a "Rejtett Kéz" interjúból, az "Egység Törvénye" könyvekből és a "Seth könyvéből". A fenti információ bizonyára újra csak olajat önt a tűzre, amit persze megpróbálnak majd a saját céljaikra felhasználni, de el kell mondjam, hogy én őszinte vagyok és úgy adom át ezt az információt, ahogyan az megtörtént. A dezinformációs ügynökök végső soron azért teszik, amit tesznek, mert hiszik, hogy az Illuminátusok "felépülnek" ebből és újra régi fényükbe fognak majd visszakerülni. Óvatosan kell tehát bánnunk az információval, megválogatni a "megbízható" barátainkat és forrásainkat.



Az ősi titkos űrprogramok emberei spirituálisabb szemléletűek, amely lehetővé tette számukra, hogy épek és sértetlenek maradtak az évezredek során?



Ez csak bizonyos esetekben igaz. Sajnos a fejlett technológia és a spirituális fejlettség nem jár kéz a kézben. Számos ősi szakadár civilizáció tagjai NAGYON tisztességtelenek és az emberek előtt istenekként vagy idegenekként mutatták magukat, akik egy másik csillagrendszerből jöttek, hogy segítsenek az emberiségnek. Évezredeken keresztül kihasználták a földi emberiséget és a legkorruptabb, legromlottabb más világi csoportokkal dolgoztak együtt, ha érdekeik és szándékaik úgy kívánták, emelett egészen a legutóbbi időkig együttműködtek a titkos földi kormányzattal és szindikátusaival. Most azonban úgy néz ki, hogy ezek csoportok összevesztek egymással és a titkos földi kormányzattal. Megpróbálják egymást is becsapni és lerántani a leplet arról az ősi szakadár civilizációról, akik idegeneknek állítják be magukat, mint ahogy valójában tényleg azok is.



A titkos földi kormányzat és szindikátusai ugyancsak azzal szembesülnek, hogy "őrző isteneik" és más világi szövetségeseik elárulták őket, és most már egyenesen azon vannak, hogy feláldozzák őket a saját szabadságukért cserébe. Így aztán ez az Ellenséges titkos űrprogram és a különböző titkos földi kormányzatok most egymás ellen fordultak. Alig tudják egyben tartani a dolgokat. A Titkos Űrprogram Szövetségnek azonban ugyancsak megvannak a maga problémái, nem nagyon találják egymás között az összhangot, nagy a széthúzás. Odafönn és idelenn is elég nagy a kavarodás jelenleg a különböző csoportok között. Ez lehet az a kitörési pont, amire az emberiségnek most szüksége van. A Kék Avianok szerint a helyzet egy kicsit keményebbé válik, mielőtt végleg elrendeződnek és helyükre kerülnek a dolgok. Nem pusztán a Teljes Közzététel (Full Disclosure) sajátos természete és az emberiség ellen elkövetett bűnök nyilvánosságra kerülése miatt, haem azért is, mert az Emberiségnek el kell engednie a karmáját és ennek érdekében meg kell tapasztalnia néhány kemény leckét, hogy azok beleivódjanak a genetikai emlékezetébe. Ugyanis ez gondoskodik majd arról, hogy manipuláció és rabszolgaság időszaka után, ne ismétlődjenek meg újra azok a törtnelmi ciklusok, amelyekben a mindvégig jelenlévő őrző istenek/földönkívüli fajok és az általuk felállított emberi elnyomó rendszer, a titkos földi kormányzat, valamint a babiloni pénzmágián alapuló pénzügyi rendszer alakították az élet folyását a bolygón. Ezután mi magunk leszünk felelősek a saját jövőnkért. Nem tudok jobb alapot elképzelni e jövő kezdetéhez, mint azt, ami a Szövetségtől kapott üzenetben állt. "Legyetek sokkal szeretetteljesebbek, mindennap munkálkodjatok mások szolgálatán (service to others), gyakoroljátok a megbocsátást (és a karma elengedését), valamint fókuszáljatok a rezgésetek és tudatosságokat emelésére". Személy szerint én nem látok semmi rosszat ebben az üzenetben.



Corey/GoodETxSG



+Kiegészítés



Levélváltásuk során Michael Salla bevallotta Corey-nak, hogy a maja űrprogram képviselőivel ő is személyes kapcsolatba került. Corey erre a következő választ küldte Sallának:



"Wow, ez egy csodálatos lehetőség, Dr. Salla. Ők egy nagyon tiszteletreméltó és békés csoport. Hogyan került kapcsolatba velük? Én minden pillanatot élveztem, amit a társaságukban töltöttem.



Nagyon spirituálisak, mentálisan és technológiájukat tekintve is nagyon fejlettek. Folyton mosoly van az arcukon, égszínkék színű "papi" ruhát viselnek és egy sapkát hordanak a fejükön, ami méginkább hasonlít a papok által használthoz. Alacsony termetűek, 160-170 cm magasságúak. Amikor találkoztam velük, azt gondoltam magamban, hogy úgy néznek ki, mint az Umpalumpák a Johhny Depp féle Charlie és a csokigyár című filmben. Miközben erre gondoltam, egymásra néztek és jól mulattak azon, hogy én miket "gondolok". Mikor erre zavarba jöttem, ők csak még jobban mosolyogtak (a filmben az Umpalumpákat játszó színész nagyon hasonlított hozzájuk).



Technológiájuk neurológiai interfaceként működik (gyakorlatilag közvetlenül az idegrendszerükhöz kapcsolható) és teljes mértékben lenyűgöző. Nagyon érdekes volt pl az a szerkezet, amivel segítettek nekem eltávolítani a "fájdalmat" és "negatív energia kapcsolódásokat", amelyek bizonyos nagyon sötét emlékeimhez kapcsolódtak. Ezt a szerkezetet ők "glóriának" hívták, és úgy nézett ki, mintha aranyból lenne, de olyan könnyű volt, mint egy madártoll. Amikor a fejemre tették, "hozzátapadt" a fejemhez/koponyámhoz, mintha csak egy mágnes lett volna. Egy lebegő konzolon nézték a folyamatot, de soha nem nyúltak hozzá, hanem mentálisan irányították. Ezt rendkívül érdekesnek találtam... A hajóik hatalmas henger formájúak, amik tömör, csiszolt kőből készültek. A hajó belseje ugyanebből a fényesre csiszolt kőből volt (a padló, a falak, a mennyezet is). Viszont egyetlen ablakot sem láttam és elmondták nekem, hogy azért, mert "nincs rá szükségük".



Hatalmas szolgálatot tettek nekem és elmondták, hogy nagyon sok olyan embernek segítettek "felépülni", akik különböző bázisokon illetve más csillagrendszerekben rabszolgaként voltak tartva. Vannak titkos helyek más naprendszerekben, ahol kolóniák állnak rendelkezésre, ahol az ilyen szerencsétlenül járt emberek felépülhetnek és addig maradhatnak, amíg nem képesek újra beilleszkedni a társadalomba. A maják nagyon sokat segítettek nekik. Sokan úgy gondolják, hogy ők idegenek, akik emberi rabszolgáknak nyújtanak segítséget. Tévesen állítják róluk ezt olyanok, akik nincsenek tisztában a tényekkel.



Dr Salla, nagyon boldog vagyok, hogy része volt ilyen tapasztalatokban ezzel a csoporttal kapcsolatban. Az a tény, hogy interakcióba léptek magával és meghívták őnt magukhoz, nagyon sokat elmond önről. Ők nem hazudnak és nem tévesztenek meg senkit sem, és egészen mostanáig nem is nagyon léptek kapcsolatba másokkal...



Köszönöm az interjút.



Corey



http://exopolitics.org/ancient-space-programs-human-extraterrestrial-alliance-meetings/
 

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Lucifer valóban a fény hozó. Pont a haverjaid átkozták ki, és Satanel helyett kiálltották ki sátánnak. Pedig a nevük is elárulja, hogy ki-kicsoda.
...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Eddig is tudtuk, most nyilvánvalóvá tetted, hogy Lucifer mellett állsz...
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Kinek Úr!
Nem is a Satanel mellett, aki a valódi sátán. Hiszen a nevük is megmutatja, hogy melyik milyen szintű lény. Lucifer nevének a jelentése: Lux az első fele fényt jelent, egyértelmű, hogy valóban fényhozó. A fény meg a pozitvitást jelenti, a sötét oldal a fény hiányából adódik, elutasítják a fényt, ami a valódi Isten szeretetének a fénye. Satanel nevéből azonnal a sátánra asszociálunk, mivel azt is jelenti. Egyébként nem rég olvastam róla, hogy Lucifer a Vénusziakat hozta a földre, mert a hüllő emberek annyira felmelegítették a Vénusz bolygó felszínét, hogy már nem tudtak ott élni. De annyira sikeres volt a hüllő emberek ténykedése, hogy utána ők is idejöttek, mert nem akartak pecsennyére sülni. Itt viszont kitalálták Luciferről, hogy ő az istenük ellen támadt, fellázadt ellene. Hüllők istene ellen valóban fellázadt, mivel kimenekítette a népét, de nem a vénusziak Istene ellen lázadt, ahogy tanítják mai napig is, hanem a hüllő emberek istene ellen. Azért van egy kis különbség, azt hiszem a valóság, és a rémhír között.
Egyébként én nem állok sem Lucifer, sem más szentéletű értelmes lény mellett, hanem csak Jézus, és az Ő mennyei Atyja mellett. Én mint már sokszor írtam, magyar vagyok, és a magyarok Istenét tisztelem, aki az Öregisten-Aranyatyácska, Nagyboldogasszony Istenanya-Ezüstanyácska, Fiuk Jézus. Ők az én Szentcsaládom. A többi hogy mit hiszel, az meg a te dolgod.....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Utoljára módosítva:

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
2015. április 20. 17:14 - GoodET Hungary
Egy új informátor színre lép - Corey/GoodETxSG.


Egy újabb informátor bukkant fel, aki kisebb felfordulást okozott UFO és exopolitikai körökben azon állításaival, miszerint számos titkos űrprogramban dolgozott, és újabban egy erőteljes földönkívüli csoport kontakt személyévé vált, akik beléptek a Naprendszerünkbe.



http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/10/michael-relfe-veteran-nyilt-levele.html#.VRvkLBr3uXc

Továbbá GoodETxSG bemutat 22 földönkívüli fajt, melyek genetikailag beavatkoztak az emberi genomba. Köztük van egy ENSZ típusú földönkívüli fajok föderációja, akiket érdekel az emberiség. Ez összhangban van Alex Collier "kontakta" vallomásával, aki azt állítja, hogy az Andromédáról származó földönkívüliek felfedték neki, hogy 22 földönkívüli faj nyújtott genetikai anyagot az emberiségnek:

„Dióhéjban annyi, hogy 22 különböző faj összetételéből vagyunk, hogy pontos legyek. Ez egy élettani tény, vagyis 22 különböző testtípus van a Földön. És ez a földönkívüli fajoknak az eredménye.”
Miközben nem volt konkrét bizonyíték, mely megerősítette volna GoodETxSG vallomását, állításai összeegyeztethetőek más informátorok és/vagy kontaktok állításával sok jelentős kérdésben. Egyértelmű, hogy bárki megnézi GoodETxSG kiterjedt anyagait és kommentárjait, őszintén hihető, hogy állításai valóságos eseményeken és tapasztalatokon alapulnak. Ennek ellenére mindig megvan a lehetősége, hogy egy személynek beültetett emlékeket adjanak át mint hiteles vallomást, még ha azokat azért is hozták létre, hogy valamiféle célt, vagy sötét vállalati hírszerzést szolgáljanak.

Az 1962-es eredeti "A mandzsúriai jelölt" című filmben az elmeprogramozott katonák hamis emlékeket kaptak, és oly módon programozták őket, hogy árnyékszervezetek érdekeit szolgálják a színfalak mögött. Az MKUltra projektről az 1976-os Egyházi Bizottság feltárta, hogy egy valódi CIA agykontroll program volt, mely több ezer személyt célzott meg. A hamis beültetett emlékeken keresztüli agykontroll az évtizedek során még kifinomultabbá vált a nagyobb teljesítményű számítógépek kifejlesztésével. Lehetséges, sőt valószínű, hogy beültetett emlékeket használtak azok esetében, akik korábban titkos űrprogramokban szolgáltak, és keresztülmentek egy tiszta lap agykontroll tapasztalaton, amikor visszatértek a civil életbe. Ez lehetővé tenné a korábban titkos űrkémek számára, akik most civilként működnek, hogy továbbra is felhasználják bármilyen pszichológiai hadviselésben az USA, vagy a világ nyilvánossága ellen. Fontos kiemelni, hogy Edward Snowden NSA dokumentum kiszivárogtatásai megerősítik, hogy valóban használtak online fedett kémeket, hogy felforgassák a nyilvánosságot UFO kérdésben.


A különböző agykontroll technikák használata egykori titkos űrprogramban részt vett személyeken nem jelenti azt, hogy minden visszanyert emlék hamis vagy fertőzött. Programozhatnak egyéneket úgy, hogy az eredeti információkkal együtt dezinformációkat adjanak, egy ügynökség eszközeiként, melyek a céljaikat szolgálják, és amelyek idővel fejlődnek. Az is lehetséges, hogy az egykori titkos űrprogramban résztvevő személy emlékeinek többségét sikeresen eltávolították, de talán nem az egészet. Érdekes megemlíteni Micahel Relfe és Randy Cramer esetét, mivel mindketten több éves kiterjedt deprogramozáson estek át, hogy eltávolítsák az agykontroll jeleit, hogy eljussanak tapasztalataik igazságához.


Ebben a szakaszban létfontosságú, hogy elválasszuk GoodETxSG állításait a 20 évnyi többféle űrprogramban eltöltött szolgálatáról attól a legújabb állításától, hogy ő egy földönkívüli kontakt személy. Fontos megjegyezni, hogy a legutóbbi nyilvános kijelentéseit, melyek információkkal szolgálnak az aktuális földönkívüli eseményekről, megerősíthetik mások, akik részt vettek az állítólagos "Gömb Szövetség" konferencián. Ha 70 magánszemély vett részt a rendezvényen, akkor arra lehet számítani, hogy egyesek hamarosan a nyilvánosság elé lépnek, és felkínálják a saját változatukat arról, hogy mi is történt. Mindenesetre úgy tűnik, hogy semmiféle agykontroll nem befolyásolta a GoodETxSG által állított kontakt tapasztalatokat. Ha más jelentkezők is megerősítik, akkor kontakt tapasztalatai támogatni fogják a titkos űrprogrammal kapcsolatban hivatkozott korábbi tapasztalatainak érvényességét.


A kutatóknak nagyon óvatosnak kell lenniük az informátorok vallomásainak vizsgálata során, akik agykontrollon estek át, mint hagyományos biztonsági intézkedés az állítólagos egy vagy több titkos űrprogramban történt részvételük során. GoodETxSG/Corey könnyen lehet, hogy az egyik legjelentősebb informátor - aki azzal az állítással lépett a nyilvánosság elé, hogy 20 éven át szolgált több titkos űrprogramban -, ha mindez megerősítést nyer. Aktuális kinyilatkoztatása egy idegen "Gömb Szövetségről" még jelentősebb lehet, ha az események úgy történnek meg, ahogy azt állítja, ami szintén megerősítené az állítólagos korábbi titkos szolgálatát. Ezért ebben a pillanatban fontos, hogy nyitott gondolkodással de óvatosak maradjunk, amikor teljes terjedelmében vizsgáljuk GoodETxSG/Corey állításait a többféle titkos űrprogamról, valamint reakcióit azon új erőteljes földönkívüli csoport látogatásáról, akik támogatják a teljes körű nyilvánosságra hozatalt.

Michael E. Salla





A cikk forrása:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/egy-informator-tobbfele-titkos.html#.VTVn8ZPQOis
 

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Kinek Úr!
Nem is a Satanel mellett, aki a valódi sátán. Hiszen a nevük is megmutatja, hogy melyik milyen szintű lény. Egyébként nem rég olvastam róla, hogy Lucifer a Vénusziakat hozta a földre, mert a hüllő emberek annyira felmelegítették a Vénusz bolygó felszínét, hogy már nem tudtak ott élni. De annyira sikeres volt a hüllő emberek ténykedése, hogy utána ők is idejöttek, mert nem akartak pecsennyére sülni. Itt viszont kitalálták Luciferről, hogy ő az istenük ellen támadt, fellázadt ellene. Hüllők istene ellen valóban fellázadt, mivel kimenekítette a népét, de nem a vénusziak Istene ellen lázadt, ahogy tanítják mai napig is, hanem a hüllő emberek istene ellen. Azért van egy kis különbség, azt hiszem a valóság, és a rémhír között.
...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Ez le van írva valamilyen régi iratokban? Vagy pedig légből kapott hablaty, mint a többi...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére