Magyar kamionosok British Columbia-ban

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyar gimnazistát tart követendő példának a brit média

Győrfi Róza most fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és tudta meg, hogy évfolyamelsőként jutott be az egyetemre abból az állami iskolából, amiben tanul. Ez a történet így elég mindennapos, hiszen minden gimnáziumban van osztályelső, akit felvesznek az egyetemre, de Róza sztorija mégis különleges. Őt ugyanis nem egy magyar egyetemre vették fel, hanem Oxfordba. És nem egy drága magániskolából jutott be, hanem egy brit állami középiskolából.

Az itv angol televízó számolt be arról hogy az érettségi eredmények (A-levelsnek hívják) alapján a londoni középiskolák tanulmányi eredményei fejlődtek a legszembetűnőbben az utóbbi években, köszönhetően egy olyan tényezőnek, amit esküszünk, soha nem fognak kitalálni.

A bevándorlóknak.
A hírműsor szerint a fővárosban 35 000 diáknak sikerült elérnie az egyetemi felvételhez szükséges szintet, ami nagyban annak köszönhető, hogy a bevándorlók gyerekei az iskolákban egyszerűen jobban teljesítenek a briteknél. Egy dél-londoni iskolában a tanulók 90 százalékát migránsok teszik ki, de ez nem tartozik az extrém esetek közé, ahogy az sem, hogy Róza évfolyamában egyetlen diákot sem buktattak meg.
Egy nemrég készített felmérés szerint a migráns gyerekek sikere az ambíciónak és az eltökéltségnek köszönhető, nem a vele született képességeknek. Róza például különórákra járt, melyekről azt mondta az itv riporterének, hogy reméli, nem emésztették fel tanárai összes szabadidejét. Külföldön született társaihoz hasonlóan ő is többet és keményebben dolgozott, mint amit az iskola megkövetelt, és ennek lett meg az eredménye: ő az első diák a Southfields Academy nevű iskola történetében, aki bejutott Oxfordba.

Az iskola igazgatója, Wanda Golinska szerint ezen nincs mit csodálkozni, a külföldről érkező diákok jobban tanulnak, mint brit társaik, mert jobb életet szeretnének maguknak, mit amit maguk mögött hagytak.

Nem késnek, nem lógnak, az iskolában maradnak különórákra, megcsinálják a házi feladataikat, egyszerűen jobbak akarnak lenni, többet akarnak tudni.
(a vastagon-kiemeles tolem...)

A felmérés a diákok gimnáziumi tanulmányait követte le az első évtől az érettségiig. A The Times oktatási mellékletét szerkesztő William Stewart szerint az eredményeket értékelve az lesz a nagy feladat, hogy a tapasztalatokat több diákra kiterjesztve alkalmazzák.


Meg kell tudnunk, mivel másabbak, jobbak azok az otthonok, azok a családi körülmények, melyek ezeket az eredményeket hozzák, majd ezt kell alkalmaznunk szélesebb körben.


Az eredeti cikk ITT (videoval):
http://index.hu/kulfold/2015/08/14/magyar_gimnazistat_tart_kovetendo_peldanak_a_brit_media/
============================================================
...es most azok a gondolataim, amik errol a nagyszeru, szorgalmas lanyrol jutottak eszembe:

Tisztelt Nagyerdemu,
Errol a mai cikkrol az (a nalam is sokkal kedvesebb, Angliaban gurulo Forumtag) jut az eszembe, aki egyszer, regebben, valami ilyesmi mondatot irt a kamionos topicba, a tema akkor a napi "tulvezetes" volt, ha jol emlekszem:

"A napi kemeny munkara a szuletett angol, penzert sem hajlando"

Nos, nincs ez maskent Kanadaban sem, sok-sok tortenetem, es persze kepeim is vannak errol, amiket persze sohasem osztottam meg a nyilvanossaggal, hogyan trukkoznek, csalnak, es IGEN... SZABOTALNAK, sot kamiont tornek ossze, a szuletett kanadai kamionosok, mert ha valamit ok nem akarnak megtenni, akkor arra oket senki sem kenyszeritheti.

Emlekszem, hogy a kamionos eletem kezdetei (tobbszor is elofordult) ota avval kezdodott a "kirekesztesem", hogy a diszpecserem elmondta (masoknak), "itt van pl. ez az europai bevandorlo, nem beszel (jol) angolul, gondjai vannak a tolatassal is (sohasem vezettem korabban "nyerges, felpotkocsis kamion es a "teljes" potkocsissal mas a tolatas "taktikaja"), de megis tobbet es jobban dolgozik, mint ti..."

Csak hab volt a "tortan", hogy a treasurer (fokonyvelo vagy valami ilyesmi) mindenhol figyelte a kamionok futas-teljesitmenyet es altalaban a 2-ik, 3-ik honapban amikor a telepen voltam, felhivatott es felajanlott egy teljesen uj kamiont, volt, hogy 5 uj kamion kozul szabadon valaszthattam, es kulon, nevre szolo parkolot kaptam az udvaron... ugye?... ertheto, hogy a "regiek" nem kedveltek... no comment... igaza volt/van az angliai, kamionos kolleganak...

Ezek a visszajelzesek/sikerek tartast adtak, es igazoltak, hogy helyes az irany, csak nem feladni!

Azok az IGAZI bevadorlok, akik VALOBAN egy jobb elet remenyeben vandoroltak be Kanadaba, es az "oslakosokat" megszegyenito mennyisegben es minosegben kepesek, es akarnak is dolgozni, hiszen (szinte) az eletukert dolgoznak, minden hatter-segitseg nelkul, tehat nincs is mas valasztasuk...
--------------------------------------------
Ez van az elobbi cikkben is, VALOBAN TENNI azert, hogy egy UJ, JOBB elet elinduljon, ismerjek el es becsuljek meg a jo munkat. Ha van egy olyan "kornyezet", mint ez esetben pl. Anglia vagy Kanada ahol elismerik a jol vegzett munkat, nehany honap alatt TENYLEG UJ OTTHON-ra lehet talalni...es ez itt a LENYEG!

Ez a lany, Győrfi Róza, a legjobbat tette, amit tudott, pedig nem nehez elkepzelnem, hogy megkaphatta az iskolaban nehany tarsatol, hogy "stréber", en gratulalok, sok sikert Oxforban... megerdemli !!!

Udvozlettel: Campona
 
Utoljára módosítva:

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Nagyerdemu,
Bitang közúti bunkóság, gyilkos indulat Angliában
(...nem minden tanulsag nelkul...)​

Ez a történet annyira cifra, hogy nehéz lenne elhinni videós bizonyítékok nélkül. Két közlekedő, két motoros, egy gázolási kísérlet.

Kicsi a világ. Szoktuk mondani, amikor egy régi ismerőssel, elhagyott szerelemmel találkozunk, de a következő történetre is tökéletesen illik ez a közhely.

Az angliai motoros araszolt előre a dugóban, amikor egy teherautó szó szerint a szalagkorláthoz préselte. Mikor felállt, és kérdőre vonta a sofőrt, az nagy nyugalommal igazgatta a visszapillantó tükröt, és önelégült pofával szólt vissza. Ezen a ponton nehéz megérteni, emberünk miért nem rántotta ki a kabinból és verte bucira a vigyorgó fejét, de higgadt maradt, és jól tette.

Mert később kiderült, hogy találkoztak már (ez a videó elején látszik, és itt az eredeti felvétel), és az akkor motoron közlekedő őrültünk addig üldözte a videót készítő motorost, amíg el nem kapta egy kis baráti csevejre.

Csakhogy a net még keményebb bosszúálló pszichopata. A hatóságtól kapott 500 font bírságot, plusz az eljárás költségei, a motoros pártját fogó netezők viszont elözönlötték a cég honlapját, Facebook profilját, ahol dolgozott. A sok fenyegető komment, hekkertámadás elérte célját az erőszakos idiótát sikerült kirúgatni az állásából.

Tanulság?
- Felejtsük el végre ezt a gyalogos-kerékpáros-autós-motoros ellentétet.
- Aki egy beteg állat, annak mindegy mit hajt, ugyanolyan kretén maradt a tonnák, illetve a kerekek számától függetlenül.

Eredeti cikk itt:
http://www.vezess.hu/vezetunk/bitang-bunkosag-gyilkos-indulat-angliaban/62916/
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Nagyerdemu,

Az "egyszeri", Szaudi-Arábiai kamionossal tortent:

Egy személyautó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogyan az előtte haladó teherautó felemelve hagyott platója letarolja az autópálya felett átívelő táblát.

Mindez egy szaúd-arábiai autópályán történt. Arról nem érkezett információ, megsérült-e valaki. A látványos felvételek viszont felrobbantották az internetet. A kínos balesetről készült videóra pár óra alatt kilencvenezren voltak kíváncsiak a YouTube-on.



Udv: Campona
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
"Tizenkét rendőr kísért hazáig. Sosem felejtem el"
Interjú az évtizedek után megszólaló Krasznai Jánossal

130 ezer ember szurkolt neki élőben, Szíriában Kalasnyikovot fogtak rá, mínusz 42 fokban a fűtés ellenére megfagyott a víz a kamionja fülkéjében.



Éppen aludt, amikor hívtam. Délután három múlt.

Európában ma már sokkal jobban lehet haladni éjszaka, nappal nem csak mozogni, parkolni is nehezebb. 800 kilométert is meg tudok tenni éjjel, szemben a nappali 400-zal.

Most honnan hová tart, és mit szállít?

Bajorországból Ausztriába viszek uborkát.

Ki az a Krasznai János?
Az idősebbeknek nem kell bemutatni Kelet-Európa első, Magyarország évtizedekig egyetlen kamionversenyzőjét. Az 1952-ben született Krasznai 75-szörös jégkorong-válogatottság után lett fuvarozó a Hungarocamionnál, az Atlanti-óceántól a mesés Keletig eljutott mindenhová, majd egy többlépcsős hazai válogató után versenyezni kezdett. Ebben nagy szerepet játszott, hogy 1987-től a Vasfüggöny mögött, a Hungaroringen is rendeztek futamot a Kamion Európa-bajnokságban.

83685_692561_784x523.jpg

Krasznai János és Kiss Norbert ma.

Előbbi az élmezőnyig jutott, utódja Európa-bajnok lett (forrás: FB, Kiss Norbert)

A következő két évben már gyári Mercedes-támogatással ment Krasznai a szériában, aztán hirtelen vége szakadt az egyértelműen felfelé ívelő versenyzői karrierjének. Kis szünet után visszatért a fuvarozáshoz, 63 évesen jelenleg is kamiont vezet.

Ma zöldséget szállít, 1987 májusában viszont 130 ezer ember szurkolt önnek a Hungaroringen, plusz milliók a tévé előtt, az újságok címlapjain Krasznai János szerepelt, még Vitray Tamás is meghívta a Tereferébe. Mindez kutatómunka eredménye, személyesen nem emlékszem, gyerek voltam. Ekkora sztár volt?

Valóban sokat foglalkozott az indulásommal a sajtó, de hokisként hozzászoktam korábban a lelkes szurkoláshoz. Akkoriban minden a Fradiról szólt, és évekig a válogatottban is játszottam. Az 1986-os első Forma-1-es Magyar Nagydíjon ámulva kint ültem a tömegben, és néztem a világhírű versenyzőket a pályán, majd egy évvel később egy csoda folytán már én versenyezhettem ugyanott. Felemelő érzés volt, szívvel-lélekkel hajtottam, hogy örömet okozzak az embereknek.

Beugratós kérdés: mit gondol, akkoriban Magyarország leggazdagabb emberének volt 200 ezer német márkás autója?

Nem, nem hiszem. Ha jól emlékszem, 25 ezer márka körül lehetett egy csúcs-Merci.


Ön viszont egy 200 ezer márkás Mercedesszel versenyzett.

Az első szezonomban még a 330 lóerősről 550-re felerősített utcai kamionommal versenyeztem, de 1988-ra megkaptam a Mercedes gyári versenykamionját 1250 lóerővel. A puszta ára valóban 200 ezer német márka volt, de a fejlesztésekkel együtt kétmillió márkába került az a csodaautó.

Mit tudott akkor ez a versenykamion?

Két turbó dolgozott benne, 6 bart tudott nyomni. Nem 0,6-ot, hanem 6 bart! ABS, kipörgésgátló, és V8-as blokk, eszméletlenül ment.

83685_692562_784x523.jpg

A Hungaroringen


Térjünk vissza 1987-be. Az előválogatóra titokban készült a Trabantjával, hogy ön lehessen az első magyar kamionversenyző. Ha jól tudom, tönkre is vágta.

Előfutamokon válogatta ki munkaadónk, a Hungarocamion a leendő versenyzőt. Akkoriban 50 forintért be lehetett menni a Hungaroringre, ahol egy autóversenyző barátommal köröztem, tanultam az íveket. Ráment egy tank benzinem, és a végére generáloztatni kellet a Trabantot 11 ezer forintért, de nem bántam. Végül én nyertem, én indulhattam a versenyen.

Brands Hatch-ben debütált a Kamion Európa-bajnokságon, majd jött májusban a Hungaroring, élete második futama, ahol szombaton szakadt az eső...

...aminek nagyon örültem, hiszen tapasztalatlan újonc voltam a profik között, és sokkal gyengébb kamionnal mentem. Az eső valamennyire eltüntette az erőfölényt.

Szombaton 4-ik lett, másnap 7-ik a 22 autós mezőnyben. Vasárnap aztán 12 darab motoros rendőr kísérte hazáig önt és a feleségét a Trabantjukban. Ez hogyan jött össze?

(nevet) Aki ezt nem látta, nem hiszi el, én viszont sosem felejtem el. A futam után úgy döntöttem, majd inkább otthon zuhanyozom, hiszen Budán lakunk, elfáradtam, a versenyzői overallban gyorsan bepattantam a kocsiba, és araszoltunk volna kifelé a feleségemmel a tömérdek autó között, amikor megláttam az egyik motoros rendőrt. "Segíts egy kicsit, fáradt vagyok, hadd jussak haza" - vetettem oda neki, kint voltak már az edzéseken is, látásból ismertük egymást. "Mi csak oszlopban haladunk, várj egy kicsit" - válaszolt, aztán elhajtott, mi meg csoszogtunk tovább a Trabanttal. Egyszer csak megjelent mind a 12 motoros, szétnyitották előttünk az utat, és hazáig húztak minket. Bámultak a városban az emberek, hogy ki ez az ember az ütött-kopott Trabantban, akit 12 motoros rendőr vezet fel villogva, V-alakban. Csoda volt.

Lehúzott még két szezont az Európa-Bajnokságban. Hogyan ragadt önre a Kamikaze becenév?

A hosszú egyenes után Zeltwegben, egy S-kanyarban keresztbe állt előttem egy kamion, miközben egy centivel mögöttem üldözött éppen a svéd Johansson. Hajmeresztő mutatvány volt, de beejtettem a kamiont az S-kanyarba, úgy, hogy vamiként sikerült balra húzódnom, mire mögülem ketten belerongyoltak a keresztbe állt kamionba, én viszont megúsztam.

Úgy tudom, különcökből és milliomosból álló társaság volt akkoriban a bajnokság mezőnye.

Nagyrészt igen. Heinz Dehnhardt például haverja volt Helmuth Kohlnak, a Ruhr-vidéken felvásárolt fémlemezeket szállította autógyártóknak, ebből lett multimilliomos. Richard Walker a magánrepülőjével utazott a futamokra, Rod Chapman minden télen Hawaiin nyaralt, ott volt a mezőnyben az Abba zenekarának a dobosa, Slim Borgudd is.

83685_692563_784x523.jpg

Balra Krasznai, mellette a felesége

(forrás: Krasznai János - Kamion sztori, Műszaki Könyvkiadó, 1988)

A könyvében írja, ön is meglehetősen jól keresett akkoriban. Megkapta a Hungarocamiontól az alapfizetését, a saját versenykamionjának a versenyekre szállításáért fuvardíjat fizettek, a versenyeken szerzett pontokért pedig plusz ezresek jártak.

Egyszer nem is akarta kifizetni a munkaügyes hölgy az adott hónapra járó pénzemet, 625 ezer forintot. Azt mondta, a vezérigazgató 250 ezret keres, ő bizony ennyi pénzt egyszerűen nem hajlandó kifizetni egy sofőrnek. Fel kellett telefonálni a vezérhez, aki visszakérdezett: jól számolták ki azt a 625 ezret? Igen! Akkor fizessék ki!

Aztán maga Bernie Ecclestone vetett véget a karrierjének.

Közvetetten. Rá akarta tenni a kezét a Kamion Európa-bajnokságra, amit nem engedtek neki. Összebalhéztak a szériák vezetői, mire Ecclestone kitiltatta a kamionversenyeket azokról a pályákról, ahol Forma-1 volt. Mivel így kiesett a Hungaroring, és a Rábaring nem volt megfelelő, a csapatot létrehozó Hungarocamion számára érdektelenné vált a széria.

Utána mit csinált? Ennyi volt a versenyzés, visszaült az utcai kamionjába és ismét fuvarozott?

Pénzem volt, kivettem közel két év szabit, és élveztem a semmittevést. Egyszer csak jött egy barátom, hogy sok pénzért sofőrt keres egy cég, és engem ajánlott. Azt javasolta, jó sok pénzt kérhetek, mire én direkt annyit kértem, amire biztos voltam, hogy úgy is nemet mondanak. Kiderült, hogy éppen a volt hungarocamionos főnököm vezeti a vállalkozást, megörültünk a viszontlátásnak, azóta is nekik dolgozom. Kamionozom, szeretem.

I. Hungarian Truck Fest

83264_689165_300x225.jpg

Szeptember 5-én és 6-án egész hétvégés kamionos fesztivál lesz a Hungaroringen.

Az Európa-bajnok Kiss Norbi címvédőként indul az FIA Truck Race European Championship mezőnyében, ahol több mint 1000 lóerős kamionok vívnak csatát. Az eseményen két teljes értékű versenynapot rendeznek, szabadedzéssel, időmérővel és napi 2-2 futammal.

A pályán kívül is garantált a szórakozás, hiszen kitelepül a helyszínre a Csodák Palotája, a Lego city, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Tropicarium is, de kézműves foglalkozások is lesznek. Fellép az Alma együttes, illetve az esemény első napján, szombaton este Ákos ad koncertet, amely a hétvégi jeggyel rendelkezők számára ingyenes lesz.


A jegyek elővételben kedvezményes áron megvásárolhatók: a napi 4900 forinttól, a hétvégi 6900 forinttól, a családi jegy pedig 9900 forinttól. A 14 év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés.

Melyik volt a legszebb ország, ahol valaha járt?
Baromira mérges vagyok Szaddámra, hogy lerohanta egykor Kuvaitot. Az volt a leggyönyörűbb ország.

Mi volt a legveszélyesebb helyzet, amibe került?

Éppen Bagdadban jártam az Irak-Irán háború kitörésekor. Hallottam persze a Kossuth rádióban, hogy...

...na, ne hülyéskedjen. Irakban hallgatta a Kossuthot?

Úgy húzott, mint itthon. Szóval mondták, hogy forrong valami, de nem érdekelt a politika, nem figyeltem rá, azt persze láttam, hogy mindenki katonaruhába öltözött. Amikor kifelé mentem az országból, az egyik út mellett egy csoport tagjai fegyvert fogtak a közelgő kamionra, és integettek, hogy álljak meg. Nagyon bekakiltam, gyorsan hátradöntöttem az ülést, lefeküdtem benne, a lábammal pedig kormányoztam, és elporoztam közöttük. A tükörből láttam, hogy fegyverrel a kezükben dermedten néznek a fegyveresek egy sofőr nélkül közöttük elhúzó kamion után. De máskor is fogtam rám fegyvert, Szíriában Kalasnyikovot egy kamasz, aki cigit követelt.

83685_692564_784x523.jpg

A saját versenykamionját szállítja

(forrás: Krasznai János - Kamion sztori, Műszaki Könyvkiadó, 1988)

Ha szó szerint nézzük, hol volt a legforróbb, és leghidegebb fuvarja?

Egyszer egy török fennsíkon mínusz 42 fok volt. Elég jól ismertem a kutast, kinőtt ruhákat is hordtunk a gyerekeinek. Éjszaka járt a motor, ment a fűtés a kamionban, de reggelre így is befagyott az utastérben a víz az edényembe. A legmelegebb plusz 53 fok volt a Kerbela melletti sivatagban, ahol a lengyelek építettek valami gyárat, én meg Bosch-alkatrészeket szállítottam nekik. Szó szerint csíkot húztak a kamion kerekei a megolvadt aszfaltba, az agyam is felforrt.

Mi volt a legérdekesebb szállítmánya pályafutása során?

Sózott birkabőrt szállítottunk Irakból Angliába, iszonyat, milyen büdös volt. Csomó dokumentum kellett hozzá, de a só összetételéről szóló papírt így sem találtuk meg, így Doverben dekkoltattak egy hétig, ám a kamiont a kikötő legtávolabbi, legeldugottabb, senki által nem használt sarkába állíttatták a szaga miatt, amit több száz méterről érezni lehetett. A fuvar alatt használt ruháimból az itthoni, többszöri mosás után sem ment ki az a bűz.

Meddig kamionozik még?

Nézze, több millió kilométerrel a hátam mögött sosem volt saját hibás balesetem, ehhez értek, ezt szeretem, ebben vagyok jó. Mondanám, hogy amíg 18-nak érzem, minek menjek nyugdíjba? Persze ez túlzás, egészséges vagyok, de sajnos dohányzom, és a feleségem régóta mondogatja, hogy hagyjam már abba. Decemberben leszek 63 éves, jövőre lejár a hivatásos jogsim, és nem vagyok biztos benne, hogy már meghosszabbítatom. Csak ezt nem tudom, mi a fenét fogok otthon csinálni. Tudja, ez sofőrbetegség.

Eredeti cikk:

http://www.vezess.hu/haszongepjarmu/krasznai-janos-interju-kamionversenyzo-europa/63043/
 
Utoljára módosítva:

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Eltévedt magyar kamionoson röhögnek Angliában

"A magyar kamionsofőrnek olyan napja volt, amit sosem felejt majd el" - ezzel a mondattal indít az Examiner cikke.
Amiből egy szerencsétlenül járt hazai fuvarozó történetét ismerhetjük meg.

A szigetország bővelkedik meglepetésekben, a vidéki utakon akadnak olyan szűk szakaszok, amiket még személyautóval is kihívás legyűrni. Ilyen akad például a Scapegoat Hill nevű településen, ahol honfitársunk elakadt. Az újság értesülései szerint két navigációs eszközt is használt, mégis sikerült a szűk útszakaszra fordulnia.

84971_704312_784x523.jpg


Ráadásul tábla is figyelmeztet a szakaszra, igaz a nemzetközi jelzés helyett csak szöveggel kiírva, angol nyelven, amit főszereplőnk nem tudott értelmezni.
84971_704313_784x523.jpg


"Ez probléma a navigációk elterjedése óta, és mindig kelet-európaiakkal fordul elő" - nyilatkozta egy helyi lakos. A mentőakció hét óráig tartott, ennyit kellett várniuk a megdöbbent vidéki angoloknak, akik lehet, hogy az eset után felvethetnék a közútkezelőnél egy ilyen tábla kihelyezését is.
84971_704311_784x523.jpg

Eredeti cikkek:

http://www.examiner.co.uk/news/west-yorkshire-news/what-you-you-cross-lost-10233196

http://www.vezess.hu/haszongepjarmu/eltevedt-magyar-kamionoson-rohognek-angliaban/64548/
 
Utoljára módosítva:

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Önvédelem vagy bűncselekmény a magyar kamionos húzása?

A hét videóját jog-, és érdekvédőkkel együtt néztük végig - 2015.11.27. 11:10

Dobálják a kamiont a menekültek, magyar sofőrje ráhúzza a szerelvényt a gyalogosokra.

Megdöbbentő fedélzeti kamerás videót tett közzé egy magyar kamionos Calais-ból. A 15 perces film szélsebesen terjed a netezők között.

Súlyos kérdéseket vetnek fel a látottak, de mielőtt valaki éles karddal a járművezető oldalára áll, vagy elkezdi vakon a menekülteket védeni, érdemes elolvasni, mit gondolnak a fuvarozók érdekszervezetei, a jogász és a jogvédő. Velük néztük végig a filmet.

Igaz, hogy több magyar kamionost bántalmaztak már Calais-nál?

Régóta kapjuk az információkat, hogy kritikus körülmények jellemzik a franciaországi kompterminálok, elsősorban Calais környékét - mondja Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője. Az MKFE-nek a magyar sofőrök rendre panaszolják, hogy az Angliába igyekvő menekültek felmásznak a szerelvényekre, feltörik a járművek ajtaját, letépik a záró plombát, behajtják a tükröket, vagy éppen palackokkal, kövekkel dobálják a kamionokat, hogy lassításra, megállásra kényszerítsék őket.

Árvay állítja: számos alkalommal fizikailag is bántalmaztak magyar gépkocsivezetőt, miközben próbálta megvédeni a járművét.

86179_715485_784x523.jpg

Ebben a pillanatban, ezen a szakaszon biztonságban a kamionok (fotó: Europress)

Nem szeretnek Calais-ba menni a kamionosok. A kisebb fuvarozócégek egy része nem is vállal utat Angliába, a nagyobbak - a videón látható a legnagyobb magyar cég több járműve - ezt viszont nem tehetik meg, mondja Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT) főtitkára. Szerinte nem csak itt van ilyen rossz helyzetben a járművezető, némileg hasonít rá egyes orosz és ukrán országrészeken a kéregető gyerekek kőzápora, akiknek ha nem dob ki kólát a sofőr, repül a kő a szélvédőre.

Mit tehet ilyen helyzetben a sofőr?

Nagyon úgy tűnik, a kamionosok és a rakományuk addig vannak biztonságban, amíg a lépésben haladásnál nagyobb sebességgel mozog a szerelvény. Csakhogy a több kilométeres összefüggő sor gyakran megállásra kényszeríti őket.

Árvay szerint "egy konkrét támadás elhárításához szükséges és arányos mértékben a gépkocsivezető akár erőszakot is alkalmazhat - ez a jogos védelem. A hangsúly az arányosságon van - és persze az adott ország jogszabályait is be kell tartani -, tehát ha egy támadás az emberéletet vagy a testi épséget veszélyezteti, akkor arányos lehet egy erőszakos, akár komoly sérülést okozó elhárító válasz is.

A kamionosnak azonban elsősorban az a feladata, hogy árut szállítson, azaz haladnia kell, miközben ügyelnie kell a gyalogosokra, a járműre, az árura, és be kell(ene) tartania a járművezetésre, fuvarozásra vonatkozó szabályokat is" - így az MKFE szóvivője.

86179_715488_784x523.jpg

Ez a jellemzőbb kép (fotó: Europress)

Itt és most önvédelem vagy bűncselekmény a szerelvény szándékos ráhúzása a gyalogosokra?


"A sofőr magatartása lehet gyűlölet-bűncselekmény, a közösség tagja elleni erőszak kísérletét is felvethetik, ha azért akar valakit elütni, mert ő menekült vagy migráns, akit az elkövető gyűlöl" - reagál Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a videó egyik jelenetére.

A jogvédő szerint a Btk. 216. § (2) bekezdése is fennállhat akkor, amikor 5 perc 10 másodpercnél ráhúzza a kormányt az út szélén gyaloglókra: "Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt bántalmaz, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Iván Júlia állítja, a közösség tagja elleni erőszaknál nem számít, hogy az áldozat provokál-e, maximum a bizonyításnál okoz majd nehézséget, hogy a bűncselekményt vegyes motívummal követték el (vagyonvédelem és gyűlölet egyszerre), "de ez pl. a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata szerint nagy valószínűséggel gyűlölet-bűncselekménynek minősülne". A magyar eljárási szabályok szerint hivatalból kellene ilyenkor eljárást indítani, mondja Iván, viszont tudott, hogy a francia rendőrség Calais-nál finoman szólva is túlterhelt, nem ezzel foglalkoznak.

86179_715491_784x523.jpg


Mindkét fuvarozói érdekvédő szervezet mélységesen elítéli ezt a mozdulatot. Mindketten magyar és nemzetközi fórumon is szóvá tették, hogy a helyi hatóságok feladata a közlekedésbiztonság fenntartása, mert a kialakult helyzetben benne van a tragédia lehetősége. Ezek mind gyerekek

Behajtott tükörrel tolatva, véletlen halálos gázolásért felelőssé tehető a sofőr?

A videón látható szélsőséges körülmények között véletlenül is bármikor bekövetkezhet a tragédia, ráadásul szándékosan akadályozzák a járművezetőket a biztonságos haladásban. Első blikkre sokan rávágják, és igazuk van: autópályán nincs helye gyalogosnak. Ettől még a járművezetőknek kötelességük az életük védelme.

Bonyolítsuk meg egy kicsit a dolgot, a videót elnézve ez is bekövetkezhet bármikor. Egy menekült behajtja a kamion jobboldali tükrét, ez után hirtelen az elöl haladó kamion megáll, valamiért elkezd tolatni, az immár behajtott tükörrel közlekedő szerelvényt is tolatásra késztetve. Csakhogy ennek sofőrje nem lát jobb oldalon hátra, és emiatt ráhajt egy gyalogosra. Mert ugye behajtották a tükröt.

Piszok nehéz helyzetbe kényszerítették, de ettől még adott a kérdés: felelőssé tehető a gázolásért?

"Természetesen," - vágja rá Bálint Annamária, a NiT jogtanácsosa - "neki ugyanis minden lehetséges módon meg kell győződnie arról, hogy biztonságos-e a tolatása. Ugyanakkor több lehetősége van jelezni a körülötte lévőknek a vészhelyzetet. Egyrészt kötelezően csipog, másrészt dudálnia kell előtte lévőnek, utána haladónak. Jó eséllyel az előtte lévő látja valamelyik tükörből, hogy mondjuk áll mögötte a kamion, így ő is megáll majd - szóval több lehetőség van, hogy elkerülje a tragédiát."

86179_715489_784x523.jpg

Ott a kerítés, mégis százszámra feljutnak a menekültek az autópályára (fotó: Europress)

Dittel Gábor közbeveti, az ilyen szélsőséges esetek rutinos megoldása érdekében a közelmúltban jelezték a 3000 fuvarozó tagjuk felé, Calais-ba csak a tapasztaltabb, nyugodtabb sofőröket küldjék. Előtte őket is készítsék fel a várható nehézségekre.

Az asszonyok a terroristák ellen harcolnak otthon?
A férfiak pedig Európába özönlenek - erről beszél a kamionos a videóban. A Magyar Helsinki Bizottság szerint tényszerűen hamisak a kamionos állításai. Az Európába érkezett menekültek jelentős része gyermek és nő, de van magyar adat is: a 2015 augusztusában Magyarországra érkezettek 40 százaléka volt az. A jogvédők szerint az a percepció is hamis, hogy kizárólag fiatal férfiak menekülnek el a háború elől, hátrahagyva a feleségeiket. A törökországi menekülttáborok populációjának körülbelül a fele nő és gyerek.

Ha kifosztják a kamiont, ki fizeti meg a kárt?

Ebbe az irányba a komolyabb értékű árut szinte minden cég fémdobozos szerelvényben szállítja, a videón is látszik, hogy nagyrészt ilyen kamionok mozognak a komp előtti kilométereken. A károkozás a ponyvásoknál van, mint a videót készítő sofőr járműve. Az általunk megkérdezettek szerint több magyar kamion rakományát megdézsmálták már.

86179_715486_784x523.jpg

Ez sem ritka (fotó: Europress)

"Ha tudja igazolni a járművezető, hogy ki volt a tolvaj, indítható eljárás ellene, de ez sajnos rendkívül nehéz ilyen helyzetben" - folytatja Dittel. A fuvarozóknak kötelezően van ún. árukár-felelősségbiztosításuk, ami nem értékre, hanem az áru kilogrammjára egységáras.

Ebből nyilvánvalóan következik, hogy akitől kis súlyú nejlonharisnyát lopnak, az rosszabbul jár a biztosító kártérítésével, mint akitől vasárut. Az értékesebb árura többnyire kötnek a fuvarozók speciális biztosítás.

Ott tartunk, hogy arccal és névvel vállalva a széles nyilvánosság előtt más emberek lebombázásáról beszélünk?

A KRESZ nem tiltja a káromkodást vezetés közben, de autós lapként sem tudjuk megkerülni a kérdést: mit gondolnak arról, hogy a kamionos ilyen stílusban beszél a menekültekről, névvel és arccal a nyilvánosság elé tárva mondandóját. Sőt, napalmot küldene rájuk.

"Ebből a videóból is sajnos egyértelműen látszik, hogy a 2015-ös gyűlöletkeltő menekült- és bevándorlóellenes kampány sokaknál meghozta a kormány által kívánt eredményt. Kiengedték a dzsinnt a palackból, nagyon nehéz és hosszadalmas lesz utóbb helyrehozni az elfogadást, toleranciát segítő üzenetekkel, oktatással, kampányokkal. Sajnos az idei hisztéria eredménye, hogy valaki névvel, arccal is vállalja ezt a véleményét, mert a menekültgyűlölet széles társadalmi körökben mára már pc, a 'comme il faut' része lett. Sajnos" - válaszolja Iván Júlia.

86179_715487_784x523.jpg

Ez sem (fotó: Europress)

"Egyetlen példából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, általánosítani. A magyar fuvarozók és gépkocsivezetők hosszú évtizedek óta megállják a helyüket a nemzetközi porondon, sosem volt rossz hírünk, legyen szó szakmaiságról, etikáról, viselkedésről. Az MKFE határozottan elítél mindenfajta erőszakos, rasszista megnyilvánulást, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról a pszichés terhelésről, amely a menekülthelyzet miatt a gépjárművezetőket éri. A nemzetközi forgalomban tevékenykedő gépkocsivezetők hónapok óta kénytelenek ilyen körülmények között dolgozni Calais-nál, de sok más, a menekültek által preferált területen is" - mondja Árvay Tivadar.


Forrás:
http://www.vezess.hu/magazin/kamionos-menekult-calais-video/65900/
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
A. Levente ( a videot feltolto kamionos) nyilatkozata:
-----------------------------------------------------------------
"...a videót közzétevő Á. Levente Jeddi szombat délelőtt regált a videót övező nagy figyelemre. A férfi közölte, hogy “közlekedésszakértői véleménnyel fogom bebizonyítani, ha kell, hogy veszélyeztetés ott nem volt, maximum minket veszélyeztet ott az a csőcselék.” Majd közölte, hogy neki nem az “igazi menekültekkel” van baja, hanem azokkal, akik az autópályán randalíroznak.

Valamint tudatom mindenkivel, hogy rendszeresen ajándékozok az igazi menekülteknek cigarettát, üdítőt, élelmiszert. Akik az autópályán randalírozva fosztogatnak és garázdálkodnak, azok maximum a törvény elől menekülnek valahonnan. Vannak igazi és sajnálatra méltó szerencsétlenek is ez tagadhatatlan. Ők a bozótos sűrűjéből ki -kitekintgetnek, karonülő gyerekeiket rongyos ruhákban húzzák, vonják és a nagyobbacskákkal veszekednek, hogy tegyék le ami a kezükbe van és NE DOBÁLJÁK a kamiont. Akikkel a bajok vannak azok mind új ruhában és cipőben mindennel fel vannak szerelve. Szerintem a tábor területén ezek a szarháziak kifosztják a szerencsétlenebbeket akik csak keserű képpel sóvárogva szégyenlik magukat valamiért… ott a bozótban.


Majd a felvételen elhangzó kemény kijelentésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy “a video felvételeken megejtett hangnem a tehetetlenségünk keserű hangja és nem büszkeség. A barátaimnak szóló sajátságos üzenet.
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Meghalt Krasznai János

Dátum: 2015.11.28. 15:55

Szombat hajnalban elhunyt Krasznai János, aki két különböző sportágban is kiemelkedőt alkotott.



Hirtelen jött súlyos betegségben szombat hajnalban elhunyt Krasznai János.

A Kamikaze nevű legendás sportolót az idősebbeknek nem kell bemutatni. Kelet-Európa első, Magyarország évtizedekig egyetlen kamionversenyzője volt, aki 75-szörös jégkorong-válogatottság után lett fuvarozó a Hungarocamionnál, majd az Atlanti-óceántól a mesés Keletig eljutott mindenhová.
Nemrég jókedvű interjúban sztorizgatott nekünk kalandjairól, a versenyzésről, arról, hogy egykor 130 ezer ember szurkolt neki a Hungaroringen, majd 12 rendőr kísérte hazáig a Trabantját.

Szeptemberben ő vezette fel a kamion-eb mezőnyét a Hungaroringen a verseny előtt, a közönség állva tapsolta meg.

Felesége, lánya és unokája gyászolja a 63 évesen elhunyt egykori kiválóságot.

Itt van Krasznai életének legnagyobb sztorija!

Forras:
http://www.vezess.hu/haszongepjarmu/meghalt-krasznai-janos/65935/
 
Utoljára módosítva:

kaiser g

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sajnálom!Gyermek koromból felvillannak azok a képek,mikor nagy sztár volt Magyarországon.Részvétem a családnak.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Feljelentették a magyar kamionost

A be- és feljelentéseiről ismert Tényi István az Országos Rendőr-főkapitányságnak küldött levelében bejelentést tett ismeretlen elkövető ellen közúti veszélyeztetés miatt.

Ahogy arról az Origo is beszámolt egy magyar kamionos Calais-nál járt, és videót posztolt a Youtube-ra az útjáról, amin az látszik, hogy ráhúzza a kormányt az úton gyalogló menekültekre.


Először percekig szidalmazza az úton sétáló menekülteket, akik többször megdobálják a járműveket. A magyar sofőr ezután egyszer csak ráhúzza a kormányt a gyaloglókra.A pillanatot 5:12-nél nézheti meg.



Feljelentették a kamionost
Tényi István lapunknak is eljutatta levelét, amit az Országos Rendőr-főkapitányságnak küldött. Ebben ismeretlen tettes ellen bejelentést tesz közúti veszélyeztetés miatt.
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs több kikerülési manőver: kirúgták az ország kedvenc kamionsofőrjét

A Dabeda sro. osztrák tulajdonosa, Peter Gratz indoklás nélkül felmondta a munkaviszonyomat. Ezekben a percekben indultam el Ausztriából Magyarországra. Le fogok merülni és Pozsonyból jelentkezem online.

Üdv mindenkinek! - osztotta meg Fb-oldalán a fejleményeket - melyek bekövetkezte sajnos csak idő kérdése volt - az ország kedvenc kamionsofőrje, Árpád Levente.

A DABEDA sro. Osztrák tulajdonosa Peter Gratz indoklás nélkül felmondta a munkaviszonyomat. Ezekben a percekben indultam el az Ausztriából Magyarországra. Le fogok merülni és Pozsonyból jelentkezem online. Üdv mindenkinek!


Forras:
https://www.facebook.com/jeddilevente/posts/969254269764006
 

xinof

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Peter Gratz indoklás nélkül felmondta a munkaviszonyomat.
boritekolhato volt , a jolmegmondom-mutatom torveny felett allok -- vagy azert megsem ??
mifelenk a legnagyobb sertes HA valakit TRACK DRIVER -nek neveznek (nem ok nelkul)
a figura a tipikus truck driver abbol is a massziv bugris fajtabol
en nem csak kirugtam volna hanem eljarast is inditottam volna
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Lehet sok embernek jopofanak tunt a megmodno ember de , a kozlekedes nem jatek es a kresz mindenkire kotelezo.
Ha valakit elutott volna a szandekosagot ki nem magyarazna egy birosag elott se. A rasszista dumajara meg nem vevo senki. Nem az o dolga itelkezni es rendezkedni a menekultek korul az orszag utakon. Az o feladata egyik pontbol a masikba szallitsa balesetmentesen a rabizott arut.
 
Utoljára módosítva:

sirion01

Kitiltott (BANned)
Azokra a banditákra nem kötelező a kresz és a törvény akik már 10 éve támadják a kamionokat Calais-nál ? Csak regében 10-20 , most 100 ?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A rendorok azert kapak a fizetesuket es vannak ott szolgalatban hogy rendezek a terepet ugy ,hogy biztonsagos kolekedest
legyen.
Tudod milyen pici kell egy balesethez eleg ha megcsuszik a cipoje a menekultnek es a 18 kerek ala kerul.
Gondolom nem a magyar kamionosnak kell rendet tenni Calaisnal.
Mi lesz a valasz? megdobaljak kovel , kart tesznek a camionba.
Most olvastam egy francia sofor ugy oldotta meg , hogy latta felszallnak az emberek a camionjara es szepen letert az utrol es egyenesen a rendorsegre hajtott es ott helybe lekapcsoltak oket es sittre vagtak az osszes migranst a platorol.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Meghalt Krasznai János

Dátum: 2015.11.28. 15:55

Szombat hajnalban elhunyt Krasznai János, aki két különböző sportágban is kiemelkedőt alkotott.



Hirtelen jött súlyos betegségben szombat hajnalban elhunyt Krasznai János.

A Kamikaze nevű legendás sportolót az idősebbeknek nem kell bemutatni. Kelet-Európa első, Magyarország évtizedekig egyetlen kamionversenyzője volt, aki 75-szörös jégkorong-válogatottság után lett fuvarozó a Hungarocamionnál, majd az Atlanti-óceántól a mesés Keletig eljutott mindenhová.
Nemrég jókedvű interjúban sztorizgatott nekünk kalandjairól, a versenyzésről, arról, hogy egykor 130 ezer ember szurkolt neki a Hungaroringen, majd 12 rendőr kísérte hazáig a Trabantját.

Szeptemberben ő vezette fel a kamion-eb mezőnyét a Hungaroringen a verseny előtt, a közönség állva tapsolta meg.

Felesége, lánya és unokája gyászolja a 63 évesen elhunyt egykori kiválóságot.

Itt van Krasznai életének legnagyobb sztorija!

Forras:
http://www.vezess.hu/haszongepjarmu/meghalt-krasznai-janos/65935/


Reszvetunk a csaladjanak!
 

sirion01

Kitiltott (BANned)
Még ne örüljenek a calais-i "migranték":máris több állásajánlatot kapott Árpád Levente

Árpád Levente az Origónak azt mondta: szlovák nyelvű felmondólevelet kapott, amit még nem tudott lefordíttatni, és ő maga nem beszél szlovákul. Egy hónapja dolgozott a cégnél, próbaidőn volt, így munkáltatója indoklás nélkül felmondhatott neki. Nem fontolgat munkaügyi pert, ráadásul már több munkaajánlatot kapott más cégektől.
 
Oldal tetejére