Orbánt és Merkelt is kiosztotta a kanadai professzor

A nyugati külpolitika okozza a menekültválságot – állította Michael Ignatieff a lapunknak Budapesten adott interjúban: Afganisztánban, Irakban, Líbiában csődöt mondott a nyugati beavatkozás, miközben az intervenció elmaradt a szükséges pillanatban Szíriában.

A kanadai professzor, az ottani Liberális Párt volt elnöke szerint repüléstilalmi és biztonságos zónákat kellett volna még 2012-ben kialakítani Szíriában. A nyugati kormányok képtelenek voltak finanszírozni a menekültellátást Törökországban, Libanonban és Jordániában. Nem véletlen – utalt rá –, hogy amikor az ENSZ Világélelmezési Programja (UNWFP) csökkentette a menekültek ellátását, újabb hullám indult Európa felé.

A válság másik okát Ignatieff az európai határvédelmi politikában látja. Az EU-nak ugyanis nincsenek védhető határai a Földközi-tengeren. Közrejátszott az állapotok kialakulásában Angela Merkel döntése, hogy felfüggeszti Dublint, s befogad mindenkit, aki megérkezik Németországba. Ez óriás nyomás volt Magyarországra, és más frontállamokra. Magyarország kerítésépítéssel válaszolt, Görögország mindenkit átenged. Az európai államok hagyták a menekülteket a Balkánon átvonulni. – A balkáni hosszú menetelés ezeknek az embereknek a népszavazása volt, amelyben elítélték a Nyugat közel-keleti politikáját – summázta véleményét.

Míg a magyarországi közbeszédben migránsokat, jobb életre vágyó gazdasági bevándorlókat emlegetnek, Ignatieff szerint a szíriaiak a pusztítás, a halál elől menekülnek, aljasság őket a könnyebb életet kereső migránsoknak nevezni. Sok afgán, iraki, észak-afrikai hasonló okokból kelt vándorútra. Az afganisztáni harcok, az eritreai kényszersorozás, a nőkkel való bánásmód lehetetlenné teszi e régiókban az életet. Torz állítás, hogy élősködni akarnak Európa szociális rendszerén. Vannak persze koszovói, dél-balkáni gazdasági migránsok, akik menekültkérelmeket adnak be Németországban, őket a németek visszaküldik. Lehetséges tehát a különbségtétel.

Michael Ignatieff szerint a német kancellár alapvető dilemmája, hogy hány menekültet fogadjanak be. Sem a menekültügyi konvenciók, sem a német alaptörvény nem tartalmaz útmutatást. Nincs plafon, de a befogadást illetően a demokratikus konszenzusnak viszont vannak határai. Ezeket keresi most Merkel – állítja Ignatieff. Az egyik lehetősége, hogy időleges moratóriumot jelentenek be, miszerint egyelőre képtelenek több menekültet befogadni. Azt is kimondhatná, hogy csak a Szíriával határos országokból fogadnak be menekülteket. Ignatieff szerint a moratórium bejelentésével Merkel megőrizhetné az integrációs politikájához szükséges konszenzust és a nemzetközi rokonszenvet is.

– Orbán egészen másképpen lépett, amikor azt mondta: egyedül választópolgáraival szemben visel felelősséget – tért ki a magyar magatartásra. Nincs kötelezettsége másokkal szemben – idézte a miniszterelnököt. A nemzetközi jog viszont egészen egyértelmű. Jogos megvédeni a határokat, jogos prioritásként kezelni a saját polgárok érdekeit, de nem írhatja felül Magyarország korábbi nemzetközi felelősségvállalásait. A magyaroknak mindenki másnál jobban kell tudniuk: ők is szorulhatnak nemzetközi védelemre. A külföldet – állítja Ignatieff – nem az háborítja fel, hogy a magyarok lezárták a határaikat. Ezt mindenki megteszi. Hanem az, hogy elfelejtik, nem is olyan rég ők is nemzetközi menekültvédelemre szorultak.

Ignatieff emlékeztetett: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) felkérte az Egyesült Államokat, hogy fogadjon be a közel-keleti táborokból 65 ezer sürgős rászorulót, sérülteket, árvákat. – Ezt nem fogják megtenni a választási évben – vélekedik a Harvard tanára, aki szerint az USA növelhetné az adományait a határországoknak. Ahogy más országok, Japán, Kanada vagy az Öböl-államok is megtehetnék ezt. Kuvait jelentősen hozzájárult a menekülttámogatási alaphoz, mások viszont szánalmas összegeket adtak. A szaúdiak sokkal többet tehetnének, miközben az oroszok nem segítenek – állítja az orosz felmenőkkel bíró expolitikus. – Moszkva globális szereplőként, világhatalomként szereti feltüntetni magát, de az vicc, amit a UNHCR-nak ad! – fakadt ki, hozzátéve, hogy ez a megállapítás Kínára is igaz.

Szíriában a legfontosabb 2016-ban a tűzszünet elérése – állítja Michael Ignatieff. A baj az szerinte, hogy a harcok nem szűnnek, míg a résztvevők azt hiszik, hogy győzhetnek. Lehetségesnek tart egy „kifáradási tűzszünetet”. Európa azonban ezután is célpontja marad a népvándorlásnak. A kontinenstől délre sok állam van, ahol veszélyes az élet, nincs biztonság, a migráció dél felől folytatódik. Európának ezért szüksége van közös határpolitikára, védelemre.

– Orbán képes volt azt mondani a magyaroknak, hogy ő megoldotta a menekültproblémát. Nem igaz! Aki részesül az EU előnyeiből és támogatásaiból, annak hozzá kell járulnia a megoldásokhoz is – hangoztatta. Félmillió magyar dolgozik az EU-ban, hazautalásaik jelentősek a magyar gazdaság számára. Nem lehet csak élvezni a klubtagságot. A kölcsönösséget joggal kérik majd számon Orbánon, aki most megtagad minden hozzájárulást az EU közös menekültpolitikájához. Előbb-utóbb emiatt elszigetelődik az unióban. Ezt egy kis ország nem engedheti meg magának – szögezte le a kanadai professzor.

Névjegy
Michael Ignatieff

Kanadai történész és író, felmenői között két cári miniszter s több fontos kanadai politikus van. 1947-ben született Torontóban. Három évtizeden át tanult és tanított brit és amerikai egyetemeken. A Liberális Párt színeiben 2006–2011 között parlamenti képviselő, 2009–2011 között pártelnök. Több regény, életrajz és film alkotója. Felesége magyar születésű, nagy figyelemmel kíséri a magyarországi eseményeket.

Miklós Gábor
15082-Ignatieff_MOR.jpg
 
B
Én nem így látom. Ahogy jelenleg mennek a dolgok, még azt se tartom teljesen lehetetlennek, hogy O.V. kerül nemsokára Angela Merkel pozíciójába... Bizony!

Abban van csak igaza a profnak, hogy nagyon kéne egy közös európai határvédelem. De épp ez az hogy ezt így látja az EU polgárainak többsége is, és ez az amit Merkel nem ad meg nekik! Orbán viszont épp ezt szajkózza és hajtogatja. És meg is csinálta kis léptékben, tudniillik Magyarországon, s ezzel hitelessé tette a véleményét a többi EU polgár szemében!

Távol álljon tőlem O.V. dicsőítése, utálom mint a bűnt, de ugye „vak tyúk is talál szemet”, azaz ebben az egy kérdéskörben kifejezetten a legjobbat húzta. Az marhára nem számít ha emiatt Merkel bepöccen rá, mert a hölgy nem sokáig oszthatja már az észt szerintem. Elismerem amúgy a jóakaratát, de most rossz lóra tett. TÚL JÓ akart lenni a világ szemében, holott aki ilyen magas pozícióban van, annak sokszor kegyetlen döntéseket is fel kell vállalnia, azért, hogy el ne árulja a saját népét és választóit. Aki arra nem képes, nem való politikusnak...
 
B
Meghogy „repüléstilalmi zónák”, röhög a vakbelem...

Mire mentek volna vele?! Sokat érdekelte volna az ISIL-t, komolyan azt hiszi valaki?! A légifölény ott jelen pillanatban is a nyugati hatalmaké, aztán semmire se mennek vele. Szárazföldi csapatok nélkül nem tudják felszámolni azt a gennygócot, csak annyit érhetnek el a legicsapásokkal, hogy tönkreteszik a civil lakosság infrastruktúráját is, ami csakis a menekültek számának megnövekedését eredményezheti!

Szóval a prof nagyrészt hülyeségeket dumál már bocs.

Annyi igaz, hogy a jelenlegi helyzetet a nyugati országok taktikája is okozta. S ez az, hogy nem ismerték fel, az ottaniak még BARBÁROK, azaz nem érettek gondolkodásukban egy többnemzetiségű és több-vallásu államban élésre! És így az országhatárokat nem etnikumok és vallási határok mentén húzták meg. Na EZ A BAJ, minden bajok gyökere!
 
Előbb-utóbb emiatt elszigetelődik az unióban. Ezt egy kis ország nem engedheti meg magának
Már ugyan miért ne?
Hiszen ez egy hős lelkű ország mindennel szembe.
Vezess a harcra,
sok sápadt arcra.
 
Utoljára módosítva:
Teljesen egyetértek!
Én meg vele:
akár hogy is berzenkednek mi vagyunk harcos nép:rolleyes:
Rétibe és kapiba,
nagy fűbe jár a liba,
mondd meg édes gúnárom,
lesz-e zsiba a nyáron?
Lesz, lesz, lesz,
ha a fene
meg nem esz!

Előbb-utóbb emiatt elszigetelődik az unióban. Ezt egy kis ország nem engedheti meg magának
Csak kíváncsi vagyok ki hetvenkedik
 
Utoljára módosítva:
B
Meg az hogy a legfontosabb a TŰZSZÜNET elérése lenne Szíriában a prof szerint... Basszus, az ürge az ISIL fizetett propagandistája! Gondolkozzatok már: a tűzszünet azt jelenti, hogy van kivel megegyezni a tűzszünetről... Vagyis: ebben az esetben az ISIL nincs LEGYŐZVE! Tehát, egy tűzszünetet az a terrorszervezet kizárólag HATALMAS SIKERKÉNT értékelhet, mert hiszen ha tűzszünet van, akkor nem támadják őt tovább, azaz ha hivatalosan nem is, ám „de facto” elismerik, hogy az ISIL az úr a megmaradt területein!

Egy tűzszünettel tehát gyakorlatilag legitimálják a hatalmát, elismerik az „iszlám állam” létezését, még ha nem is akkora területen, mint amilyenen azt az óhajtaná!

Minél tovább és többször olvasom a prof véleményét, annál jobban ráncolom a homlokomat, mert annál gyanúsabb amit ír, s annál nagyobb ordas logikai bukfencekre bukkanok benne. Efféle „mélyenszántó” elemzés úgy kb egy falusi kocsmában számítana színvonalasnak, de ott is már a sokadik féldeci után csak, mezőgazdasági idénymunkások és tartós munkanélküliek közt, ahol az átlagos iskolai végzettség 7 általános, a hatodikat kétszer járva...
 
Meg az hogy a legfontosabb a TŰZSZÜNET elérése lenne Szíriában a prof szerint... Basszus, az ürge az ISIL fizetett propagandistája!

Én is így látom, már a "repüléstilalmi zóna" ötletével is az IÁ-nak kedvez, hisz a légicsapásoknak köszönhetően sikerült valamennyire visszaszorítani a terroristákat. Akkor szerinte még ne is bombázzák őket?
 
Nyilván azzal indokolná a tűzszünetet, hogy az milyen jó lenne az ottani civileknek, azaz humanitárius indokokat hozna fel. Na most ez engem kísértetiesen emlékeztet arra, hogy annó a hitleri Németország ellen is nagyon fanyalogva léptek háborúba a nyugatiak, nem volt sok kedvük hozzá, hagyták egy ideig terjeszkedni, mert tudták hogy egy háború nekik sok anyagi és embeáldozatba kerülne, még akkor is halogatták amikor már tudni lehetett a zsidóirtásokról, és persze ezt szégyellték bevallani, inkább azzal takargatták a késlekedésüket, hogy olyasmiket mondtak, hogy „ha megtámadjuk hitleréket, akkor csak még rosszabb lesz a zsidóknak, mert rajtuk fogja megbosszulni”.

Pfff.....

Szóval a prof elemzése a szememben kb ezen a szinten áll. Olyasmi, hogy ha látom hogy laposra veri a nejét a szomszéd, akkor se lépek közbe, nem szedem ki a karmai közül, mert hátha majd ezt is az asszonyon bosszulja meg, pár hét múlva. Ami nem is kizárt, de még mindig jobb mintha hagyom agyonverni. Meg aztán miután megmentettem, el is válhat vagy akármi. De nem, nem lépek közbe, mert félek vagy lusta vagyok, de mással magyarázom... Szégyen, na, egy efféle „elemzés” egy kanadai professzortól!
 
Nyilván azzal indokolná a tűzszünetet, hogy az milyen jó lenne az ottani civileknek, azaz humanitárius indokokat hozna fel. Na most ez engem kísértetiesen emlékeztet arra, hogy annó a hitleri Németország ellen is nagyon fanyalogva léptek háborúba a nyugatiak, nem volt sok kedvük hozzá, hagyták egy ideig terjeszkedni, mert tudták hogy egy háború nekik sok anyagi és embeáldozatba kerülne, még akkor is halogatták amikor már tudni lehetett a zsidóirtásokról, és persze ezt szégyellték bevallani, inkább azzal takargatták a késlekedésüket, hogy olyasmiket mondtak, hogy „ha megtámadjuk hitleréket, akkor csak még rosszabb lesz a zsidóknak, mert rajtuk fogja megbosszulni”.

De azért szorgalmasan szállították a fegyvereket Hitlernek.
 
Félmillió magyar dolgozik az EU-ban, hazautalásaik jelentősek a magyar gazdaság számára. Nem lehet csak élvezni a klubtagságot.

Ezeknek a magyaroknak jelentős része akkor is ott dolgozna, ha nem létezne ez EU, mert olcsó(bb) munkaerejükre igen nagy szükség van nyugaton. Összefüggés majdnem nulla, a pénzek az EU tagság nélkül is jönnének.
(Jelzem ezzel a kijelentéssel nem vagyok EU ellenes, csak az összefüggés voltát vitatom)
 
No ez azért nem egészen így van ,bizonyos támogatások stb. EU tagság nélkül nincsenek.!

Ez igaz, csak amire ezt válaszoltad, nem erről szólt, hanem a külföldön dolgozó magyarokról. Az is hogy én kint vagyok, nem ám a támogatásoktól függött, nem azon múlt...
 
A New York Times-ben jelent meg egy cikk, ami nagyon kritikus volt Merkellel, pedig ez a lap erősen liberális. Azt írta Merkelről, hogy "ostoba".

Ma volt egy riport Földi László titkosszolgálati szakértővel, aki szerint amit Merkel és a brüsszeli vezetők tesznek, az hazaárulás, amiért felelni fognak, mint ahogy az lenni szokott a történelem folyamán, de az már Európának késő lesz.
Nem sok vigasztaló hangzott el, mert amit tenni kellene ahhoz, hogy ez a háború ne eszkalálódjon Európában azt nem fogják megtenni. Egyetlen esélye van az európaiaknak az ő véleménye szerint. Mivel azok, akik jelenleg vezetik Európát összefogtak, (a liberálisok a muzulmánokkal) ezért nekünk, keresztényeknek is össze kell fognunk azokkal, akiket ugyancsak ellenségnek tekintenek és gyűlölnek ezek az ideözönlő emberek, azaz a zsidó szervezetekkel. Ugyanis ők is érzik a veszélyt és hangoztatják is.

Rabbinikus nyilatkozat: Egy zsidó–keresztény partnerség felé

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/...latkozat_egy_zsido_kereszteny_partnerseg_fele

A mandiner.hu-n olvastam, hogy egy civil szervezet feljelentette Angéla Merkelt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon.

"Nemzetközi Büntetőbíróságon (International Court of Justice) feljelentette Németország kormányát, illetve Angéla Merkelt, ugyanis alaposan gyanúsítható emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésnek kísérletével. A kancellár felhatalmazás nélkül meghívott több millió bevándorlót (hogy pótolja a német munkaerő-hiányt), akiket az őshonos népek társadalmaira ráeresztett. Ötszáz millió európai polgár nyugalma, élete, fennmaradása veszélyben forog! A TARTÓZKODÁSI JOGCÍM NÉLKÜLI BELÉPÉS EGY ORSZÁGBA – AZ ILLEGÁLIS HATÁRÁTLÉPÉS – BŰNCSELEKMÉNY, EZÉRT BÜNTETHETŐK AZOK IS, AKIK ELŐSEGÍTIK AZ ILYEN CSELEKMÉNYT! A bíróság gyakorolhatja joghatóságát egy eset felett, ha a vádlott egy, a szerződéshez csatlakozott ország állampolgára, vagy ha a feltételezett bűncselekmény egy ilyen állam területén történt. A jogállamiság megszilárdítása, az emberi jogok tiszteletben tartása, a békefenntartás és a nemzetközi biztonság megerősítése az Európai Unió alapvető értékei, ezért a NBB a nemzetközi közösséget érintő legsúlyosabb bűncselekményeket elkövető személyek ellen fellép.”
 
Annyi bizonyos, messze szívesebben látnék 30 millió zsidó bevándorlót jönni Európába, mint tizedannyi muszlimot. És most tessék, lehet fújni rám hogy milyen rasszista vagyok...
 
Nem kell ide feltenned a kedvenc oldalad osszes hireit.
Aki ilyen baromsagokat kozol hogy Merkelt a Hagai birosagra viszi az nincs tisztaba sok mindennel elsosorbana nemet torvenyekkel , masodsorban a Genfi menekulugyi torvenyekkel ,
harmadsorban az emberi jogokkal ebbol kovetkezik minden tovabbi szovegnek semmi alapja nincs, ill. koszono viszonyban nincs a valosaggal a realitassal.
 
Annyi bizonyos, messze szívesebben látnék 30 millió zsidó bevándorlót jönni Európába, mint tizedannyi muszlimot. És most tessék, lehet fújni rám hogy milyen rasszista vagyok...
Miért, csak az rasszista aki nem szeretne Németországban sok muszlimot? Aki azért szeretne sok muszlimot, hogy eltűnjenek a zsidók, melegek, stb. az nem rasszista?
 
B
Miért, csak az rasszista aki nem szeretne Németországban sok muszlimot? Aki azért szeretne sok muszlimot, hogy eltűnjenek a zsidók, melegek, stb. az nem rasszista?

He?! Bocs de ezt nem értem. Mármint, nem értem, ezzel mit akarsz mondani, hova akarsz kilyukadni.

Ami engem illet, én annyit tudok mondani, hogy nekem még soha nem volt semmi bajom se zsidóval, se muszlimmal. Feltételezem azonban hogy csak amiatt, mert kizárólag Magyarországon vagy az USA területén találkoztam velük...

Ellenben, az nem teljesen lehetetlen hogy valamikor majd a jövőben ellátogassak Izraelbe, meglátogatandó néhány ottani barátomat. Az is biztos viszont, hogy eszem ágában se lenne elutaznom turistáskodni Szíriába, mert azt már messze veszélyesebbnek tartanám, mint Izraelbe utazni!

Gyakorlatilag tehát ezt leegyszerűsíthetjük úgy, hogy messze több bennem a bizalmatlanság egy muszlim, mint egy zsidó iránt, teccikérteni?! Úgy vélem, egy zsidó reám nézve nem sok fenyegetést jelent, mert ha nem is nullát matematikai egzaktsággal nézve, de a nullához nagyon közeli értéket, gyakorlatilag ugyanannyit csak mint egy magyar vagy egy amerikai. Vagyis, ha teljesen véletlenül nem egy olyanba botlok bele aki a népesség 0.0000001%-ába tartozik, amiatt, mert súlyosan őrült és most szökött a diliházból, akkor nem fog engem meggyilkolni!

Egy muszlim esetében sajnos, ahogy most állnak a dolgok, ebben cseppet se lehetek biztos... Nem azt mondom most se persze hogy mind ilyen, erről szó sincs. Mély meggyőződésem, hogy még most is nagyon rendes ember a TÖBBSÉGÜK. Sajnos azonban, mégis messze több köztük az idegbajos, dzsihádista téveszmékkel fertőzött közveszélyes őrült, mint a zsidók közt.

Remélem most már érted, miért fogadnék szívesebben holmi „zsidó beözönlést” mint a muszlimok bejövetelét. (félreértés ne essék, nem hiszem hogy jönnének zsidók tömegestül, nem amiatt írtam).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére