"Adják vissza a tanítás örömét!"

Itt van a Kossuth téri pedagógustüntetés képekben

A helyszínen tartózkodó hírportálok tudósítói szerint megtöltötték a budapesti Kossuth teret a szombaton délelőtt kezdődött demonstráció résztvevői. Összeállításunkban a legkorábbi információkat cikkünk végén olvashatják.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Amihez a kormánypárt tagjai hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy tönkretették - élettapasztalatuk nincs, az egyetemi székből egyből a bársonyszékbe ültek. Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér": Nem engedjük, hogy a kormány szabja meg, hogy a kijelölt ünnepeken előre megírt szövegeket szavaljanak gyermekeink. Értük követeljük a szabad tankönyvellátást. Tegyétek meg, ne engedjetek a diktatúrának. Majd: Sokkoló megélni, amikor gyermekek műtétjei maradnak el eszközhiány miatt, és ezt az egészségpolitikusok európai szintű ellátásnak merik nevezni. Sándor Mária öt perces csendet kért a tüntetés befejezése után, amivel a tiltakozók a rendszer - a Buda Cash, a trafikmutyi és más visszaélések - kárvallotjaival fejezik ki együttérzésüket.

2016021314origoill.jpg

Fotó: Origó

Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára: Az ország versenyképességének feltétele a minőségi közszolgáltatás, de lehet ott versenyképesség, ahol nincs kréta, kötszer és gyógyszer? Mint mondja, több százezer közalkalmazott nyolc éve egy fillér béremelést nem kapott, köztük védőnők, hivatalnokok. A lopás szót hallva maffiát emleget a demonstrálók tömege.

ptunti2.jpg

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (b) és Pilz Olivér tanár, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke: A kormány három éves szorgalmas munkájával tönkre tette a magyar oktatást. Nagy reformjukkal olyan rendszert hoztak létre, ami rossz a gyereknek, tanárnak és szülőnek, az egész országnak - és végképp elveszik a tanulás, tanítás szabadságát. A hatalom szerinte tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét.

(Origó)

Egy most közölt kutatás szerint a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit - foglalja össze a kutatási eredményeket az Index.

kutatasill.png

Fotó: Publicus Intézet

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

pedtuntbp1_0.jpg

Fotó: Marjai János (MTI)

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.
adz8630-01-jpeg.exact611x407.jpg

adz8628-01-jpeg.exact611x407.jpg

tanar1.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit
A követelések validálása és a módszerekről alkotott vélemény, valamint a képviselettel rendelkezők elfogadása nagyon nem ugyanaz a halmaz.

Mert pl. a képvisleti egység jegyében 3 pedagógiában érdekelt szakszervezet szólalt fel.
Egyik vezetője sem tegnap született, és nem is tegnap került a szakszervezet élére.
Namármost: holvoltak eddig? holvoltak, amikor az iskolákban, szüülői értekezleteken nyomták Orbán megválasztását? Hol voltak Balog egyeztetésein? Ja bocs. Ott ültek vele. (2012,2013)
Ja, hogy most hirtelen megvilágosodtak? Az más? A jövőbe látnak már? Ha már a múltjukra nem emlékeznek?
 
Ja megvilagosodtak,mert par eve azt hittek rosszul mennek a dolgok, azota viszont egyre rosszabbul megy minden ,attol fuggetlenul, hogy egyre jobban telesit a kromany.

A lenyeg nem az hol voltak regen hanem most a helyukon vannak, es vegre a gyerekek erdekeben a jovo nemzedekert is felemeltek a szavukat.
Eleg sokan voltak pedig zuhogot az eso.:dr_24:
:hurra:
 
Követeléseiket pontokba szedték:

  • tananyag radikális csökkentése,
  • a kötelező tanulói óraszámok mérséklése,
  • az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetését,
  • a kötött munkaidő megszüntetése,
  • az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács visszaállítása,
  • az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállítása,
  • a szakképzési centrumok jogi helyzetének rendezése,
  • a tankönyvválasztás szabadsága,
  • a köznevelésben a csaknem ötvenezer, az oktatást, a nevelői munkát segítő dolgozó bérének rendezése

    images

    images

    images
 
Itt van a Kossuth téri pedagógustüntetés képekben

A helyszínen tartózkodó hírportálok tudósítói szerint megtöltötték a budapesti Kossuth teret a szombaton délelőtt kezdődött demonstráció résztvevői. Összeállításunkban a legkorábbi információkat cikkünk végén olvashatják.

Szűcs Viktória, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete: Amihez a kormánypárt tagjai hozzányúltak, azt vagy ellopták, vagy tönkretették - élettapasztalatuk nincs, az egyetemi székből egyből a bársonyszékbe ültek. Többen vagyunk itt, mint a stadionokban a futballdrukkerek. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a Fidesz-KDNP-eseknek eddig és ne tovább!

Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér": Nem engedjük, hogy a kormány szabja meg, hogy a kijelölt ünnepeken előre megírt szövegeket szavaljanak gyermekeink. Értük követeljük a szabad tankönyvellátást. Tegyétek meg, ne engedjetek a diktatúrának. Majd: Sokkoló megélni, amikor gyermekek műtétjei maradnak el eszközhiány miatt, és ezt az egészségpolitikusok európai szintű ellátásnak merik nevezni. Sándor Mária öt perces csendet kért a tüntetés befejezése után, amivel a tiltakozók a rendszer - a Buda Cash, a trafikmutyi és más visszaélések - kárvallotjaival fejezik ki együttérzésüket.

2016021314origoill.jpg

Fotó: Origó

Boross Péterné, az MKKSZ főtitkára: Az ország versenyképességének feltétele a minőségi közszolgáltatás, de lehet ott versenyképesség, ahol nincs kréta, kötszer és gyógyszer? Mint mondja, több százezer közalkalmazott nyolc éve egy fillér béremelést nem kapott, köztük védőnők, hivatalnokok. A lopás szót hallva maffiát emleget a demonstrálók tömege.

ptunti2.jpg

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (b) és Pilz Olivér tanár, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke: A kormány három éves szorgalmas munkájával tönkre tette a magyar oktatást. Nagy reformjukkal olyan rendszert hoztak létre, ami rossz a gyereknek, tanárnak és szülőnek, az egész országnak - és végképp elveszik a tanulás, tanítás szabadságát. A hatalom szerinte tudatosan taszítja szegénységbe a felnövekvő nemzedék nagy részét.

(Origó)

Egy most közölt kutatás szerint a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. Még a fideszesek kétharmada is elismeri a pedagógusok követeléseit - foglalja össze a kutatási eredményeket az Index.

kutatasill.png

Fotó: Publicus Intézet

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

pedtuntbp1_0.jpg

Fotó: Marjai János (MTI)

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.
adz8630-01-jpeg.exact611x407.jpg

adz8628-01-jpeg.exact611x407.jpg

Csatolás megtekintése 1428501

Miközben a minisztériumokban megy a pazarlás,addig az iskolákban bizony évek óta ment ez a "vegetálás".
A KLIK nem becsödölt,hanem halva született.
 
Követeléseiket pontokba szedték:
Az idézet követelések egy része pozicionális inkább, mintsem szakmai. Nem is okvetlenül a gyermek érdekeit szolgálja.
pl.
az általános iskolában a délután négy óráig tartó kötelező benntartózkodás megszüntetését,
Ha nincs megoldva, mert nem oldható meg a szülő jelenléte, gyermekfelügyeleti jogának gyakoroltatása, akkor többet árt, mint használ. Különösen 10-12 éves korig.
az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács visszaállítása,
Ez mitől lenne alanyi jogon jobb, bármely más centrum-szervezetnél?
az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállítása,
Egyértelmű pozicionális kérdés. Számos esetben az iskolaigazgató helyi kiskirályként élt mindezzel vissza.

Nem követelni kell. Ilyen listát sokan, sokfélét össze tudnak állítani. Anno magam a sokat emlegetett netadós tüntetés kapcsán fogalmaztam meg ezeket a pontokat. (2015 január) (A jelen tüntetés kapcsán természetesen sok irreleváns közülük):
  • Megtörtént-e a tüntetést szervezők elhatárolódása a Jobbiktól, és minden szélsőséges politikai erőtől egyaránt?
  • Megtörtént-e a tüntetéssel elérendő, az Orbán Viktor lemondatásán túlmutató, politikai cél lefektetése?
  • Megtörtént-e, kapcsolódva az előzőhöz, egy szakértői testület felállításának előkészítése a tüntetés szervezésével egy időben?
  • Mennyiben jelent pártsemlegességet, ha párthoz köthető, vagy egykor pártpolitikát folytató felszólaló jelenik meg a színpadon?
  • Megtörtént-e, kapcsolódva az előzőhöz az elhatárolódás az LMP-től, mint olyan párttól, amely szintén része a jelen parlamenti politikának is?
  • Megtörtént-e az elhatárolódás a korábban jelzett, a tüntetőket és a szervezőket minden felelősségben is egybemosó megnyilvánulásoktól?
  • Történt-e a felszólalók között szövegszintű egyeztetés a felszólalások tekintetében?
  • Az előzőhöz kapcsolódva minden felszólaló maga írta-e a beszédét? Különös tekintettel Takács Borbálára, aki nagyjából úgy olvasta fel a szöveget, mint egy egyetemi házi dolgozatot.
  • Amennyiben történt szöveg-egyeztetés, akkor milyen program, milyen célok mentén?
  • Amennyiben Takács Borbála beszédét nem maga írta, vagy jelentős külső segítséggel íródott, akkor ki volt a mentora?
  • A Facebook-on megadott adománygyűjtő számlaszám Takács Borbála nevére szól. Ez egy, csak a tüntetések számára nyitott számla, illetve alszámla? A választ nem pótolja a máskülönben példamutatónak tűnő elszámolás-közlés.
  • Biztosítható-e, hogy a jelenlegi tüntetések nem egy szociomaniplációs kísérlet részét képezik? 2012-ben Várady Zsolt nyilatkozta: „Van már egy-két ötletem, amely közösségépítő lehet, vagy közösséginek nevezhető, de ezekbe nem kezdtem még komolyan bele”. Nem lenne jó abban a hiszemben lenni, hogy az októberben hirtelen megtalált közéletiség mögött csak egy ilyen ötletkísérlet van.
De, a programokra, a célokra, a hogyan továbbokra vonatkozók nagy része a tanártüntivel kapcsolatban is nyitott, ahogy másutt, máskor írtam.
Viszont: Ezekre a kérdésekre nem sikerült választ adni. Nem nekem, mert kis pont vagyok. Hanem a tömegeknek. El is sülyedt a netadós mozgalom. Váradyval és Borbálával az élen.
Netadó nem lett, de az akkor még csak egy tervezet felvetésének ötlete volt. Sosem fogjuk megtudni, hogy mennyi volt mögötte a szándék, és mennyi a manipuláció

Valós válaszok nélkül a tanártüntetésekre egy év mulva ugyancsak könnyes nosztalgiával fognak sokan gondolni. Eredmények nélkül.
 
A lenyeg nem az hol voltak regen hanem most a helyukon vannak,
Csak kérdés kinek a szempontjűból vannak a helyükön.
Elfogadom, hogy amikor elég alaposan megtolták Orbán szekerét a választások előtt, akkor tévedtek.
Nem láttam, hogy ennek kapcsán bármelyik, kiemelném: bármelyik szakszervezeti vezető akárcsak felajánlotta-e a lemondását.
Holott egy egyértelműen pártos, politikailag állást foglaló fellépés nyomán ez lett volna a legkevesebb.
 
Az idézet követelések egy része pozicionális inkább, mintsem szakmai. Nem is okvetlenül a gyermek érdekeit szolgálja.
pl.

Ha nincs megoldva, mert nem oldható meg a szülő jelenléte, gyermekfelügyeleti jogának gyakoroltatása, akkor többet árt, mint használ. Különösen 10-12 éves korig.

Ez mitől lenne alanyi jogon jobb, bármely más centrum-szervezetnél?

Egyértelmű pozicionális kérdés. Számos esetben az iskolaigazgató helyi kiskirályként élt mindezzel vissza.

Nem követelni kell. Ilyen listát sokan, sokfélét össze tudnak állítani. Anno magam a sokat emlegetett netadós tüntetés kapcsán fogalmaztam meg ezeket a pontokat. (2015 január) (A jelen tüntetés kapcsán természetesen sok irreleváns közülük):

  • Megtörtént-e a tüntetést szervezők elhatárolódása a Jobbiktól, és minden szélsőséges politikai erőtől egyaránt?

  • Megtörtént-e a tüntetéssel elérendő, az Orbán Viktor lemondatásán túlmutató, politikai cél lefektetése?

  • Megtörtént-e, kapcsolódva az előzőhöz, egy szakértői testület felállításának előkészítése a tüntetés szervezésével egy időben?

  • Mennyiben jelent pártsemlegességet, ha párthoz köthető, vagy egykor pártpolitikát folytató felszólaló jelenik meg a színpadon?

  • Megtörtént-e, kapcsolódva az előzőhöz az elhatárolódás az LMP-től, mint olyan párttól, amely szintén része a jelen parlamenti politikának is?

  • Megtörtént-e az elhatárolódás a korábban jelzett, a tüntetőket és a szervezőket minden felelősségben is egybemosó megnyilvánulásoktól?

  • Történt-e a felszólalók között szövegszintű egyeztetés a felszólalások tekintetében?

  • Az előzőhöz kapcsolódva minden felszólaló maga írta-e a beszédét? Különös tekintettel Takács Borbálára, aki nagyjából úgy olvasta fel a szöveget, mint egy egyetemi házi dolgozatot.

  • Amennyiben történt szöveg-egyeztetés, akkor milyen program, milyen célok mentén?

  • Amennyiben Takács Borbála beszédét nem maga írta, vagy jelentős külső segítséggel íródott, akkor ki volt a mentora?

  • A Facebook-on megadott adománygyűjtő számlaszám Takács Borbála nevére szól. Ez egy, csak a tüntetések számára nyitott számla, illetve alszámla? A választ nem pótolja a máskülönben példamutatónak tűnő elszámolás-közlés.

  • Biztosítható-e, hogy a jelenlegi tüntetések nem egy szociomaniplációs kísérlet részét képezik? 2012-ben Várady Zsolt nyilatkozta: „Van már egy-két ötletem, amely közösségépítő lehet, vagy közösséginek nevezhető, de ezekbe nem kezdtem még komolyan bele”. Nem lenne jó abban a hiszemben lenni, hogy az októberben hirtelen megtalált közéletiség mögött csak egy ilyen ötletkísérlet van.
De, a programokra, a célokra, a hogyan továbbokra vonatkozók nagy része a tanártüntivel kapcsolatban is nyitott, ahogy másutt, máskor írtam.
Viszont: Ezekre a kérdésekre nem sikerült választ adni. Nem nekem, mert kis pont vagyok. Hanem a tömegeknek. El is sülyedt a netadós mozgalom. Váradyval és Borbálával az élen.
Netadó nem lett, de az akkor még csak egy tervezet felvetésének ötlete volt. Sosem fogjuk megtudni, hogy mennyi volt mögötte a szándék, és mennyi a manipuláció

Valós válaszok nélkül a tanártüntetésekre egy év mulva ugyancsak könnyes nosztalgiával fognak sokan gondolni. Eredmények nélkül.
Bevezették az őszi szünetet olyan sok a szünetjük hogy már a tanulás rovására megy főleg ha még a tananyagot is csökkentenék akkor mit fognak tudni a gyerekek.
 
C
... szőrszáhasogatás...

Valós válaszok nélkül a tanártüntetésekre ...

Csak elfogult, ostoba lát benne tanártüntetést. Az oktatás szisztematikus, hozzánemértő szétverése elleni tüntetés volt.
Ahol kisebbségben vettek részt tanárok is. A műveletlen, semmihez nem értő hülyegyerekek "képzése"a biztos út a leszakadáshoz, a tuti nyomorhoz.
Ha ezt képtelenek felfogni a félnótás és bábjai, akkor őket is elsodorhatják, de nem ez a cél.
Normális ember nem akar politizálni, szervezkedni, harcolni, hanem nyugodtam a szakmájában dolgozni.
Akkor is, ha az unatkozó bérfanok hangos ám kisebbsége papagáj módra ismételgeti a bohócok megkomponált uszításait.
Ja, és bármit is fognak majd a napokban harsogni, a pedagógusok nem béremelést követeltek.
 
Bevezették az őszi szünetet olyan sok a szünetjük hogy már a tanulás rovására megy főleg ha még a tananyagot is csökkentenék akkor mit fognak tudni a gyerekek.

A tananyagot nem fűnyíró elven kell csökkenteni, hanem ésszerű módon. Sőt itt ne csak csökkentésről, hanem átstrukturálásról és reformról kell(ene) beszélni. Ugyanis a PISA teszten nem azért vagyunk lejtmenetben, mert kevés tananyagot próbálunk letolni a gyerek torkán.
Egyébként meg messze nem ördögtől való ötlet lenne a 2.5 hónapos nyári szünet megnyírása, de nem a tananyag rovására, hanem pont az olyan szünetek létrehozására, melyek pihenési időszakot biztosítanak. Van olyan környező ország, ahol még síszünet is van rendes év végi téli szüneten túl.
 
C
Bevezették az őszi szünetet olyan sok a szünetjük hogy már a tanulás rovására megy főleg ha még a tananyagot is csökkentenék akkor mit fognak tudni a gyerekek.

Mielőtt ilyen lózumgot írsz, légyszíves vedd elő a naptárt és mondd meg mettől meddig volt az őszi szünet, de vedd ki belőle azokat a napokat, ami a pór népnek is munkaszüneti nap volt. (És nem szólok a németeknél szokásos szünetekről, mert még megrémülnél.)
 
Az őszi szünet hatására a tanítási napok száma nem csökkent, mert annyival tovább tart a tanév nyár elején. A tanítási napok száma rögzített.
Nem teljesen egyenrangú a két idősáv. Ez nem olyan, mint a golyóstoll-összerakás, hogy este korábban lefekszel, reggel korábban kelsz, és megvan a napi teljesítmény.
 
Igazad van. Amennyire emlékszem, sem az őszi szünetet, sem a nyári hosszabítást nem a tanárok javasolták. Az őszi szünet valójában 2-4 munkanap iskolától függően, ahogy a síszünet megléte is az iskolától függ. A nyár eleji hosszabítas 1 hét, és akkor mostanában már többnyire nagyon meleg van, nem öröm a gyerekeknek iskolába járni. Azt nem tudom, hogy hány munkanap elvesztése vagy beillesztése befolyásolja érdemben az oktatást. Talán egy hét még nem, de egy hónap már biztosan.
 
Csak elfogult, ostoba lát benne tanártüntetést.
Hogyne, hogyne. Össztrársadalmi, már-már polgárháborús tömegmozdulás volt. Kár, hogy nem szóltál a szervezőknek, hogy csak egészen ostoba ember szervez kifejezetten poedagógusokra alapozottan tüntetést, pár meghívott előadóval.
Mert ugyebár a spontán csatlakozók nem voltak ott a szervezők között. Vagy igen? Pl. taxisok is szervezők voltak? A Szoli is?
Az oktatás szisztematikus, hozzánemértő szétverése elleni tüntetés volt.
Ahol kisebbségben vettek részt tanárok is.
Erről van biztos adatod? Ide vele a forrást. Mert akkor ez azt jelenti, hogy a 3 pedagógiában érdekelt, szervező szakszervezet (bölcsi és két tanári) képtelen megszólítani a tanárokat.
A műveletlen, semmihez nem értő hülyegyerekek "képzése"a biztos út a leszakadáshoz, a tuti nyomorhoz.
Ez tuti.
a ezt képtelenek felfogni a félnótás és bábjai, akkor őket is elsodorhatják, de nem ez a cél.
Főleg az utso félmondat abszolút igaz. S egyben marhaság is. Ha alapvetően nem Orbán eltolása a cél, hanem újabb cári adomány kisajtolása, akkor a kegyúri rendszert sikerül csak konzerválni.
a bohócok megkomponált uszításait.
Mondjuk az Orbántakarogy elég hangos volt. Szerinted ki fizette?
a pedagógusok nem béremelést követeltek.
Sőt! Szemen is köpik azt, aki béremelést akar nekik adni!
Komolyan is gondoltad?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére