A kvantumfizika bizonyítja, hogy a halál csak egy illúzió!

Új, kvantumfizikán alapuló kutatások szerint van bizonyíték a halál utáni élet létezésére, és a halál csupán egy illúzió. Mindezt a kvantumfizika bizonyítja.

Ma a tudomány legnagyobb százaléka nonszensznek, puszta tévképzetnek tartja azt, hogy létezik a halál után is élet. Gyakran hivatkoznak arra, hogy abszolút nincs rá bizonyíték, és ellent mondana minden általunk ismert fizikai törvényszerűségnek.

Azonban egyes tudósok úgy vélik, hogy

egy új kutatás során bizonyítékot találtak a túlvilági élet létezésére.ó, méghozzá a kvantumfizika segítségével.
Robert Lanza professzor vezetésével egy kutatókból, tudósokból álló csoport vizsgálta rendkívül behatóan a kérdéskört, és úgy hiszik, hogy a

halál valójában nem is létezik, az nem más, mint a tudatunk által generált illúzió.


A biocentrimus szerint a halál illúzió. Emberekként hiszünk a halálban, mert azt tanították nekünk, hogy meghalunk, pontosabban a tudatunk az életet a testünkkel azonosítja, és a testünk meghal.

A biocentrizmus szerint nem a világegyetem, hanem a biológiai élet a valóság alapja, és az teremti meg a világegyetemet, vagyis az emberi tudat határozza meg a tárgyak formáját és méretét.

Párhuzamos világok között ugrálunk
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Ha egy ember ránéz a tengerre, onnan tudja, hogy kék a színe, mert így tanulta, de az agyában lévő sejteket meg lehet változtatni úgy, hogy a tengert vörösnek vagy zöldnek lássa.

A biocentrizmus szerint így a tér és az idő valójában nem úgy viselkednek, mint ahogy a tudatunk mondja, annak csak eszközei.




Ha az elméletnek ez az alapja, az meg azt jelenti, hogy a halál és a halhatatlanság is egy olyan világban létezik, aminek nincsenek térbeli és időbeli határai.
Az elmélet szerint végtelen számú párhuzamos világ is létezik egymás mellett egyidejűleg. Lanza szerint minden, ami akár meg is történhet, meg is történik a multiverzumban, így a halál a hagyományos értelmében nem létezhet.



Valószínűleg halálunkkor átkerülünk egy másik párhuzamos világ síkjára, netán ott születünk újjá, mint a reinkarnációs elméletben, csak itt egy teljesen más világsíkon. Ily módon, a síkok között “ugrálva”

lelkünk, tudatunk soha nem szűnik meg létezni, csak más-más formát fog kapni, vagyis a halál csak az adott világ átmeneti illúziója lesz.
Egyre több szakember világít rá a különös teória kapcsán, hogy a kettős-rés kísérlet alátámasztja az elméletet. Az anyagnak és az energiának van részecske- és hullámtermészete is, attól függően, hogy hogy észleli az emberi elme.

A kettős rés kísérlet is bizonyíthatja
Vagyis a saját megfigyelésünk képes kihatni arra, hogy hogyan viselkedjen a körülöttünk lévő világ, a minket körbevevő anyag.

Egy elektron elméletileg egy nagyon-nagyon parányi elemi részecske – az általunk ismert anyagok miniatűr építőköve. Kizárt dolog, hogy egyszerre két különböző helyen legyen – mint például a kétrés kísérlet nyílásai -, főleg ha azok a helyek milliószor távolabb vannak egymástól, mint az elektron mérete. Így az is kizárt dolog – gondolhatnánk – hogy mindkét résen egyszerre haladva át, önmagával interferáljon.

Nos, látszólag nem is ez történik, hanem valami még ennél is furcsább. Egy önálló elektron (és egy fény-foton is), a kétrés-kísérletben valójában mindig csak egyetlen, jól meghatározható (de előre ki nem számítható) helyen csapódik be a túloldalon lévő képernyőre. Nem hoz létre semmilyen mintázatot, csak egy pontot.

Az igazán elképesztő és klasszikus világképünkkel teljességgel megmagyarázhatatlan jelenség akkor válik megfigyelhetővé, ha egymás után sokszor megismételjük ugyanezt

Tehát, hogy egy-egy önálló elektront, vagy fény-fotont lövünk át a kétrés-kísérletben. A sok száz, ezer vagy tízezer egyedi részecske végül – ha becsapódási pozícióikat összegezzük – kialakítják az interferenciaképet, vagyis azt a mintázatot, amihez elvben azonos és egyidejű forrású hullámok interferenciája szükséges.

Hogyan lehetséges ez? Eddigi világnézetünkkel – sehogy. Mégis megtörténik.
Lehet, hogy a halál egyfajta dimenziók, terek, világok és síkok közötti utazás kezdete. Tudatunk egy másik “járműbe” száll át, hogy aztán végigrobogjon a következő országúton, mely mag a létezés, az élet.


ioinme

kvantumfizika-terido.jpg
 
Kvantumfizika, hmmm. :(

Mózes első könyve (szerint):

"27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
28. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
"

És a számok azt mutatják, hogy a Föld jelenlegi lakossága: 7 milliárd 443 milliónál is több.
A halál valóban nem létezik, mert az eredeti project töretlen, mivel a kettőtől eljutottunk meddig is? :)
És ez nem kvantumfizika, nem illúzió, hanem tény... :D
 
Utoljára módosítva:
érdekes elképzelés Rozsnaki László-tól : lélek, reinkarnáció,létezés,teremtés mindez egy volt katonától..

spiritualitás másként gondolatébresztő
 
Utoljára módosítva:
Engem az egész a feleletválasztós feladatokra emlékeztet, ahol is A állítás igaz, B állítás igaz, összefüggés nincs.

Azaz sok érdekes és létező tényt és fizikai ismeretet látunk itt felsorolva, mellettük vannak olyan feltételezések, amik akár igazak is lehetnek, de a kettőjük között gyakorlatilag semmilyen összefüggés nincs.
 
A biocentrimus szerint a halál illúzió. Emberekként hiszünk a halálban, mert azt tanították nekünk, hogy meghalunk, pontosabba
-
Hogy mit jelent a halál azt szép lassan megismerjük az öregedéssel, és ebben jobban lehet bizni mind vallásos mesékben.
-

-
Egy élölény nem egy anyagi részecske hanem ezek trilliardjai, ha az agyungban megpattan egy neuron alzheimert kapunk és szomoru modon megváltozik a személyiségünk. Aki azt képzeli, hogy az egész agyának a széthullása után jön a "dárido" ahogy a vallások tanitják, az menthetetlen.
-
Az emberi életet inkább egy megpenditett hurhoz hasonlitanám ami egyszer lecseng mert a hur elszakad, a gitárbol egy darab drot lesz, odavan a muzsika. Vagy nevezzük egy focicsapatnak, egy zenekarnak ami a tagjainak az öszjátéka nélkül nem létezik.
-
A zenész, focista (elemi részecske) létezhet tovább de az együttes felbomlása után nincs zenekar, nincs muzsika, nincs összjáték.
-
En biztos vagyok benne, ha a vallásos fanatikusok, öngyilkosjelöltek, vagy felelötlenek tisztába lennének ezzel, tudnák, hogy nincs "second life", ha a "game over" akkor minden odavan, jobban vigyáznának a saját és az embertársaik életére.
-
A vallásos örültség, nem teszi boldoggá a világot. Az islám azt állitja magárol, hogy ök kapták a "legutolso kinyilatkoztatást", hát én nem hiszem, hogy egy analphabeta emberhez beszélt volna egy földönkivüli amit ö aztán fejböl továbbadott és valaki leirta volna.
-
Azon is megvagyok lepödve, hogy a Vatikán a hidrogénbomba feltalálása után, 1953-ban "felfedezte", hogy a Nazáreti Maria testestül lelkestül az égbe szállt, emiatt aztán minden évben egy napra lebénitják a Bayor gazdasági életet. tegnap munkaszüneti nap volt.
-
13886947_1257260624314592_8166319992438905146_n.jpg

- Ismételten szeretném a figyelmébe ajánlani, a Maya jövendölésekbe nincs egyetlen szo sem Öméltoságának a közvetlen menybemeneteléröl.
 
Hogyan lehetséges ez? Eddigi világnézetünkkel – sehogy. Mégis megtörténik.

Démokritosz szerint a világunkat felépítő alapvető elemek alkotják, melyeket az átomosz azaz oszthatatlan jelzővel illetett. Ma már tudjuk, hogy nem csak protonokra, neutronokra és elektronokra oszthatóak, hanem annál tovább is.
A kvantumokat már nem figyelhetjük meg pontosan, mert jól tudjuk, hogy a méréssel felborítjuk a szuperpozíciójukat és szükségszerűen előidézzük az egyik vagy másik állapotot. Így a kétrés kísérletben sem tudjuk igazából elcsípni, hogy az elektron/foton valójában mindkét résen áthaladt, hiszen a méréssel előidézzük, hogy az addig hullámtermészetet mutató elektron vagy foton részecskévé omoljon össze, egy részecske meg csak egy lyukon tud áthaladni.
De mi van akkor, ha a hullámtermészet abból adódik, hogy valójában a kvantumoknál is kisebb(vagy általunk nem ismert formációjú) elemibb részek hullámtermészetet mutatva el tudnak úgy kenődni a térben, hogy áthaladjanak a két résen egyszerre, majd a túloldalt újra kapcsolatba kerülve ismét az általunk ismert hullámtermészetet mutassák?

Attól, hogy ma vannak kérdéseink, nem biztos, hogy ezekre a válaszok azok lesznek, amiket mi odaálmodunk.
 
A halál a látható testünk levetése. Ami azután jön,oda nem lehet atomok vagy molekulák formájában átlépni.Ezeket az alkotóelemeket itt kell hagynunk,ha akarjuk,ha nem.Egy valami "csusszanhat " csak át odaátra és ez a tudat.Ha úgy tetszik, a halál felfogható egyfajta dimenziókapuként is. Miért csodálkozunk ezen?Szerintem pont jól van megcsinálva. Nem kell félni a haláltól,az biztosan bekövetkezik ,attól kell inkább félni,hogy nem éltél igazán előtte!

Mi a tudat? Honnan van? Nem az agyunk "terméke"? Létezhet-e tovább a tudat a test, az agy halála után? Hova lép át? Mi, vagy hol az az "odaát"?
Nincs igazán válasz ezekre a kérdésekre, ezért van a hit. (Bármiféle is legyen az.)
Én úgy vélem, nem kell félni a haláltól, mert felesleges félni attól, ami elkerülhetetlen.
 
Utoljára módosítva:
Mi a tudat? Honnan van? Nem az agyunk "terméke"? Létezhet-e tovább a test, az agy halála után? Hova lép át? Mi, vagy hol az az "odaát"?
Nincs igazán válasz ezekre a kérdésekre, ezért van a hit. (Bármiféle is legyen az.)
Én úgy vélem, nem kell félni a haláltól, mert felesleges félni attól, ami elkerülhetetlen.
"Én nem félek a haláltol. Csak nem akarok ott lenni amikor megtörténik"
Woody Allen

Kéremszépen, én is így vagyok ezzel.:D
 
Kvantumfizika, hmmm. :(

Mózes első könyve (szerint):

"27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
28. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
"

És a számok azt mutatják, hogy a Föld jelenlegi lakossága: 7 milliárd 443 milliónál is több.
A halál valóban nem létezik, mert az eredeti project töretlen, mivel a kettőtől eljutottunk meddig is? :)
És ez nem kvantumfizika, nem illúzió, hanem tény... :D

Ezt nem értem.
Miért jelenti a föld lakosságának mai létszáma azt, hogy nincs halál?
 
Valamit fel kell mutatni ahhoz hogy meg dolgozzanak a fizetésükért!!(így értelmezem ezt a kutatást)
Eleg rosszul ertelmezed. Amit nem tudunk azt kutatni kell es addig meg bizonyossagot nyerjunk a mindenkit foglalkoztato kerdesekre valaszokat akarunk erdemes , es kell kutatni ,es aldozni ra penzt.
Az egyszeru embereket kielegit a hitvilag a tulvilagi mesek, de bizonyossagot a letezesukrol senki nem szolgaltatott. Senki nem jott vissza se a prugatoriumbol se a mennyorszagbol ,se nem unta meg a 77 szuzet es tert vissza a foldre az eletbe. A halotbol atszallo lelekre sincs semmi konkret bizonyitek , de honan is lenne ennyi kobor lelek a ma 7milliard embernek.
Misztikum ovezi azt amit nem tudunk , pont azert mert nem isemrjuk nem tudjuk, mindenki abba hisz amit o helyesnek gondol,de a kutatoknak az a dolguk,hogy utana nezenek kitalaljak bebizonytsak azt amit mi foldi halandok nem tudunk biztosan.
 
Elettani termeszetes folyamat a szuletes es a halal.
millio eves muniak se tamadtak meg fel , pedig regebbiek mint a feltamadast hirdeto vallas. Az emberiseg miota az eszet tudja keresi kutatja az elet elixirt ami biztositana az orok eletet. Borzalmas pazarlo a termeszet ,hogy mire osszeszedi az ember a tudasat bolcseseget stb vege az eletenek, szinte karba vesz minden halalaval.
Meg az az elmelet se igazolodott be hogy a tudasod beepul a DNS-be es az utodokra orokitodik.....tudas oreg korra tudod megszerezni ,gyereket meg fiatalon csinalsz.Ezer pela hogy szegeny hatterbol is lehet valaki zseni vagy tudos.
Jelen allas szerint nem tudjuk mi is van valoban a halal utan,
 
Mi is a tudat? Saját tudásom összesége (úgy-ahogy rendszerezve)?
De hisz' az naponta változik! (Izé, egy ideje egyre csökken.)
És akkor, hányan is "laknak bennem"??? :dr_64:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,838
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére