A kvantumfizika bizonyítja, hogy a halál csak egy illúzió!

Új, kvantumfizikán alapuló kutatások szerint van bizonyíték a halál utáni élet létezésére, és a halál csupán egy illúzió. Mindezt a kvantumfizika bizonyítja.

Ma a tudomány legnagyobb százaléka nonszensznek, puszta tévképzetnek tartja azt, hogy létezik a halál után is élet. Gyakran hivatkoznak arra, hogy abszolút nincs rá bizonyíték, és ellent mondana minden általunk ismert fizikai törvényszerűségnek.

Azonban egyes tudósok úgy vélik, hogy

egy új kutatás során bizonyítékot találtak a túlvilági élet létezésére.ó, méghozzá a kvantumfizika segítségével.
Robert Lanza professzor vezetésével egy kutatókból, tudósokból álló csoport vizsgálta rendkívül behatóan a kérdéskört, és úgy hiszik, hogy a

halál valójában nem is létezik, az nem más, mint a tudatunk által generált illúzió.

A biocentrimus szerint a halál illúzió. Emberekként hiszünk a halálban, mert azt tanították nekünk, hogy meghalunk, pontosabban a tudatunk az életet a testünkkel azonosítja, és a testünk meghal.

A biocentrizmus szerint nem a világegyetem, hanem a biológiai élet a valóság alapja, és az teremti meg a világegyetemet, vagyis az emberi tudat határozza meg a tárgyak formáját és méretét.

Párhuzamos világok között ugrálunk
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Ha egy ember ránéz a tengerre, onnan tudja, hogy kék a színe, mert így tanulta, de az agyában lévő sejteket meg lehet változtatni úgy, hogy a tengert vörösnek vagy zöldnek lássa.

A biocentrizmus szerint így a tér és az idő valójában nem úgy viselkednek, mint ahogy a tudatunk mondja, annak csak eszközei.

Ha az elméletnek ez az alapja, az meg azt jelenti, hogy a halál és a halhatatlanság is egy olyan világban létezik, aminek nincsenek térbeli és időbeli határai.
Az elmélet szerint végtelen számú párhuzamos világ is létezik egymás mellett egyidejűleg. Lanza szerint minden, ami akár meg is történhet, meg is történik a multiverzumban, így a halál a hagyományos értelmében nem létezhet.

Valószínűleg halálunkkor átkerülünk egy másik párhuzamos világ síkjára, netán ott születünk újjá, mint a reinkarnációs elméletben, csak itt egy teljesen más világsíkon. Ily módon, a síkok között “ugrálva”

lelkünk, tudatunk soha nem szűnik meg létezni, csak más-más formát fog kapni, vagyis a halál csak az adott világ átmeneti illúziója lesz.
Egyre több szakember világít rá a különös teória kapcsán, hogy a kettős-rés kísérlet alátámasztja az elméletet. Az anyagnak és az energiának van részecske- és hullámtermészete is, attól függően, hogy hogy észleli az emberi elme.

A kettős rés kísérlet is bizonyíthatja
Vagyis a saját megfigyelésünk képes kihatni arra, hogy hogyan viselkedjen a körülöttünk lévő világ, a minket körbevevő anyag.

Egy elektron elméletileg egy nagyon-nagyon parányi elemi részecske – az általunk ismert anyagok miniatűr építőköve. Kizárt dolog, hogy egyszerre két különböző helyen legyen – mint például a kétrés kísérlet nyílásai -, főleg ha azok a helyek milliószor távolabb vannak egymástól, mint az elektron mérete. Így az is kizárt dolog – gondolhatnánk – hogy mindkét résen egyszerre haladva át, önmagával interferáljon.

Nos, látszólag nem is ez történik, hanem valami még ennél is furcsább. Egy önálló elektron (és egy fény-foton is), a kétrés-kísérletben valójában mindig csak egyetlen, jól meghatározható (de előre ki nem számítható) helyen csapódik be a túloldalon lévő képernyőre. Nem hoz létre semmilyen mintázatot, csak egy pontot.

Az igazán elképesztő és klasszikus világképünkkel teljességgel megmagyarázhatatlan jelenség akkor válik megfigyelhetővé, ha egymás után sokszor megismételjük ugyanezt

Tehát, hogy egy-egy önálló elektront, vagy fény-fotont lövünk át a kétrés-kísérletben. A sok száz, ezer vagy tízezer egyedi részecske végül – ha becsapódási pozícióikat összegezzük – kialakítják az interferenciaképet, vagyis azt a mintázatot, amihez elvben azonos és egyidejű forrású hullámok interferenciája szükséges.

Hogyan lehetséges ez? Eddigi világnézetünkkel – sehogy. Mégis megtörténik.
Lehet, hogy a halál egyfajta dimenziók, terek, világok és síkok közötti utazás kezdete. Tudatunk egy másik “járműbe” száll át, hogy aztán végigrobogjon a következő országúton, mely mag a létezés, az élet.

ioinme

kvantumfizika-terido.jpg
 
Mózes első könyve (szerint):
"27. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
28. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
"

És a számok azt mutatják, hogy a Föld jelenlegi lakossága: 7 milliárd 443 milliónál is több.
A halál valóban nem létezik, mert az eredeti project töretlen, mivel a kettőtől eljutottunk meddig is? :)
:)
A tudomány is azt tartja, hogy eleinte nagyon kevés (majom)-ember voltunk....
És akkor mi is történt? Átjött 7,5-milliárd "tudat" és beleépült a földi micsodába? Tudtunk nélkül?
:)
 
elolvastam a cikket es nagyon erdekesnek talaltam es elgondolkodtato.A teny ,hogy meg varnunk kell a teljes es valosagos bizonyitasra de szivesen megvarnam a kutatasok eredmenyeit es akkor jobban kezen-ill.felfogokepessegunkhoz fogva `atlathatobba lesz a bizonyitek.Mindenestre koszonom a cikket!:)
 
:)
A tudomány is azt tartja, hogy eleinte nagyon kevés (majom)-ember voltunk....
És akkor mi is történt? Átjött 7,5-milliárd "tudat" és beleépült a földi micsodába? Tudtunk nélkül?
:)
A tudomány nem jól tudja. Az, hogy csak elenyészően kevés "elő-ős" lelet került elő, az nem jelenti azt, hogy kevesen is voltunk!
Igenis már akkor megvolt a több mint hétmilliárd tudat, csak az ásatások olyan lassan haladnak, hogy ki tudja mikor kerül mindenki elő.
Nézd csak meg, egy-egy régészeti ásatás során milyen lassan piszmognak. :D :D :D
Nahát...
20160805hiszti.gif
miért nem lehet ezt elhiníííííí :D
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom a tutit, nem tudom mi az élet, így azt sem tudom eldönteni, hogy mi lesz a halál után, vagy van e halál egyáltalán. Lehet, hogy azoknak a jó, akik csak rálegyintenek az ilyen kérdésre, hogy nincs semmi, csak anyag, - már mint a materiális anyag - születünk véletlenül, élünk céltalanul, és meghalhatunk bármikor, hiszen azt is csak a materiális anyag minősége dönti el, hogy mikor jön el az idő, vagy pedig egyszerűen a véletlen okozza a halált.

De,akik a régi vallási tanokkal szemben a modern tudomány által felállított paradigmákkal hadakoztak, hát, azoknak egyre kevesebb muníció marad a régi ismeretekkel szemben.

A tudomány megállapította, hogy anyag nincs. Olyan, mint anyag, nem létezik....Ezért aztán nem is találták meg az anyag legkisebb alkotóelemét. "Szabják" az anyagot kisebbre, még kisebbre, és egyszer csak azt veszik észre, hogy eltűnt az anyag.....nem találják a legkisebb alkotóelemet. Nincs alkotóelem.

Az atomok tömegének túlnyomó része – legalább 99,95%-a az atommagban koncentrálódik. Az atommagot elektronfelhő veszi körül. Egy-egy elektron anyaghulláma úgy csévéli körül az atommagot, mint fonál a gombolyagot, s úgy viselkedik, mint valamiféle rugalmas hártya, amelynek bármelyik pontjában az elektron bizonyos valószínűséggel jelen is van meg nincs is jelen.
A különböző atomokhoz tartozó negatív töltésű elektron burkok az egyébként elektromosan semleges atomok közvetlen közelében egymást taszítják. Emiatt az atomok nem tudnak túlságosan közel kerülni egymáshoz és úgy töltik ki a teret, mintha egy hatalmas csarnokot felfújt léggömbökkel töltenénk tele.
Az atom külső átmérője mintegy 100 000 –szer nagyobb, mint az atommag átmérője, térfogata pedig mintegy 1 000 000 000 000 000 –szer nagyobb, mint az atomot alkotó részecskék valóságos helyigénye.
Ha az atomot alkotó részecskéket sikerülne szorosan egymás mellé helyezni, az anyag sokkal kisebb helyen elférne. Ezzel a módszerrel pl. a Parlament épületét egy akkora porszembe lehetne zsúfolni, amit szabad szemmel már alig lehet észrevenni.

Ez csupán az általunk anyaginak nevezett Világra vonatkozik, és ezt még sokkal-sokkal tovább lehet boncolni - gyorsan hozzáteszem - a modern tudomány eredményei alapján....

De, mint tudjuk, az embernek - állatnak és növénynek is ! - nem csak teste, de szelleme, lelke is van.

Mit mondanak erről az okos emberek?

Nikola Tesla:

„Én csak egy antenna vagyok, amit rá kell hangolni a megfelelő frekvenciára. Az univerzumban van egy bizonyos mag, ahonnan a tudást, az erőt és az ihletet kapjuk. A titkát nem ismerem, de tudom, hogy létezik. Az univerzum információs világa ez, amiben minden benne van.”

De, akit érdekel, az utána nézhet alaposan a modern agykutatásnak, illetve annak eredményeihez.

Magyaroké az agykutatók első Nobel-díja

".....mindenki ünnepel és lázban ég - válaszolta gratulációnkra Freund Tamás akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének 51 éves igazgatója, aki a három díjazott közül egyetlenként dolgozik idehaza. (Somogyi Péter 61 éves, magyar/brit állampolgár, az Orvosi Kutatások Tanácsa (MRC) Anatómiai Neurofarmakológia Intézetének igazgatója és a Neurobiológia Professzora az Oxfordi Egyetemen, Buzsáki György pedig, aki ugyancsak 61 éves, magyar-amerikai állampolgár, a Newark-i Rutgers Egyetem Molekuláris- és Viselkedés-Idegtudományi Központjának professzora az USA New Jersey államában)....."

Freund Tamás "Az agy a Teremtő műve" c. könyvében írja:

".....Annak idején a szocializmus derekán iskolai tanulmányaink közben szó sem eshetett a vallási hittételek mélyreható vizsgálatáról, így csak a cáfolatokból sejthettünk meg valamit azok eredeti tartalmából.

Ma már olyan időket élünk, amikor a tanároknak nem kell elhallgatniuk, ha egy-egy említésre méltó természettudós hiszi az Úristent....."

Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg emberi megtapasztalást, mely az ember "színre lépése" óta jelen van Világunkban, és napjainkban is számtalan élmény formájában jelentkezik nagyon sok embertársunknál. Aki ezen dolgokat nem veszi figyelembe, az szerintem azt sem tudja, mit tagad.....

Nem lehet nem észre venni, hogy a modern tudomány lépésről lépésre igazolja a régi tanokat.....

Szintén egy komoly szakembert, napjaink egyik legérdekfeszítőbb tudományos területének a kutatóját ajánlom meghallgatni, aki elmondja, hogy hogyan lett neki egy fia.....

hát igen ,Csermely Pétert végighallgatni élmény volt , és nagyon örülök, hogy felmerült Tesla neve ő a feltalálói díj átvételekor
így fogalmaz (nem pontos) :"nem találtam fel semmit csak felfedeztem ami már amúgy is megvolt" felfedezőnek tartotta magát
és hihetetlen ismereteket tárt fel a föld energetikájával kapcsolatban ,generátorelv ionoszféra, rádió, tv,a mostani net lehetősége,
viselkedésbefolyásolás elektromos hullámokkal kapcsolatban tesla-tornyoknál tapasztalta először a halakkal kapcsolatban
frekvenciák jelentősége stb , stb
Tesla a teremtés megértéséhez: a videó már fent volt de annyira idevág:rolleyes:
 
Eleg rosszul ertelmezed. Amit nem tudunk azt kutatni kell es addig meg bizonyossagot nyerjunk a mindenkit foglalkoztato kerdesekre valaszokat akarunk erdemes , es kell kutatni ,es aldozni ra penzt.
Az egyszeru embereket kielegit a hitvilag a tulvilagi mesek, de bizonyossagot a letezesukrol senki nem szolgaltatott. Senki nem jott vissza se a prugatoriumbol se a mennyorszagbol ,se nem unta meg a 77 szuzet es tert vissza a foldre az eletbe. A halotbol atszallo lelekre sincs semmi konkret bizonyitek , de honan is lenne ennyi kobor lelek a ma 7milliard embernek.
Misztikum ovezi azt amit nem tudunk , pont azert mert nem isemrjuk nem tudjuk, mindenki abba hisz amit o helyesnek gondol,de a kutatoknak az a dolguk,hogy utana nezenek kitalaljak bebizonytsak azt amit mi foldi halandok nem tudunk biztosan.

Ez mind teljesen korrekt amit írtál, a baj csupán az hogy a topiknyitó cikkben egyetlen porszemnyi bizonyíték sincs, holott a címe bizonyítékot ígért!

A cikket úgy értelmezem, hogy az ipse összetákolt mindenféle tudományosnak hangzó (valójában még csak azt se lehet ráfogni hogy tudományos - mondjuk inkább, a tudomány határterületeiről összeszedett hipotézisekről van szó) gondolatokat direkt úgy, hogy tudományos eszközökkel NE lehessen bebizonyítani (egyelőre...) a végkövetkeztetés helytelenségét!

Na ilyesmit akármikor megteszek én is ha akarom. Igazából már két alkalommal meg is tettem. Igen, van saját vallásom, amit én alkottam magamnak, sőt, nem is egy, mert mindjárt KÉTféle is! És garantáltan mindegyik tökéletesen megcáfolhatatlan a jelenlegi tudomány számára. Sőt, állítom, tízezer év múlva se lehet megcáfolni egyik vallásomat se semmiféle tudományos eszközzel!

(Nem, nem azért alkottam őket hogy egyházat alapítsak, becsületesebb vagyok annál. Ezek csak intellektuális játékok a számomra).

Na most mit bizonyít az hogy alkottam egy (két... akárhány...) cáfolhatatlan vallást?

Leírom. Azt bizonyítja, hogy a jelenlegi vallások elavultak, mert a legtöbb hittételük cáfolható. Az enyéim NEM, tehát modernebbek. Vagyis, bebizonyítottam hogy lehet modern vallást alkotni, mely nem ellentétes a tudománnyal.

Ennyit bizonyít az, amit alkottam. Ennyit, de NEM TÖBBET. Önmagában ugyanis az hogy valami nem cáfolható, még nem BIZONYÍTÉK az IGAZSÁGÁRA!

Teccikérteni?!

Megalkottam egy (két...) gondolatmenetet, ami nem cáfolható. Vélhető, hogy kismillió másik efféle is megalkotható még. És jópofák, tetszetősek, talán még hasznosak is lehetnek mint afféle remény-nyújtó placebók. De BIZONYÍTÉK, az nincs az igazságukra. A legtöbb amit elmondhatunk e téren, hogy akadnak bizonyos VALÓSZÍNŰSÍTŐ TÉNYEZŐK, melyek arra utalnak, hogy ESETLEG „van bennük valami igazságmag”. Ez máris több mint ami a hagyományos vallásokró elmondható, azaz meg lehetek elégedve magammal. Lássuk be azonban, ez rém távol áll attól, amit az én matematikusi elmém a „bizonyíték” szó alatt ért!

Na és száz szónak is egy a vége, a topiknyitó cikk fejtegetését körülbelül ebbe a kategóriába helyezem, mint a magam efféle fantáziajátékait. Ötletel a pasi így meg úgy, bizonyíték pedig egy szál se.

És még a kvantumfizikát is rosszul tudja. Én ugyanis úgy tudom, hogy az említett kétréses kísérletnél igenis már egyetlen elektron is képes interferálni önmagával!

Nem néztem most utána, régen olvastam a dologról így nem zárom ki hogy én tévedek ezúttal, de nagyon meglepődnék ha úgy volna hogy ebben tévedek, mert elég biztos vagyok a dolgomban.
 
A tudomány nem jól tudja. Az, hogy csak elenyészően kevés "elő-ős" lelet került elő, az nem jelenti azt, hogy kevesen is voltunk!
Igenis már akkor megvolt a több mint hétmilliárd tudat, csak az ásatások olyan lassan haladnak, hogy ki tudja mikor kerül mindenki elő.
Nézd csak meg, egy-egy régészeti ásatás során milyen lassan piszmognak. :D :D :D
Nahát...Csatolás megtekintése 1480418 miért nem lehet ezt elhiníííííí :D
Most nem is tudom, ez a kép minek lett beletéve a postodba, és mit ábrázol? Azt mutatja talán, hogy Gollam ateista lett és tiltakozik azellen, hogy majd a lelke túlél, vagy mi?!
 
Miért van olyan érzésem, hogy a tudomány is kezd el-iszlámosodni, és ezt még terjesztik is egyesek????
Ugyanis köztudott: ők nem hisznek a halálban...

Az eddigi tudományos gondolatokat és elméleteket LEKÖZLŐ hivatalos TUDOMÁNYOS folyóiratok ilyen alacsony színvonalú "blöfföket" el sem olvasnák, nem hogy leközölnék!

Persze ha a vallást nem valláson keresztül terjesztik (nem úgy mint a keresztes hadjáratoknál), hanem modern formátumú háborúban: átírva a tudományokat (pl.. fizika), történelmet..stb. úgy véleményem szerint baromi könnyű lesz ám utána a vallást is ráerőltetni az emberekre!
 
Van válasz: maga a hit abban , hogy létezik ez a válasz valahol. Még akkor is, ha én nem látom/érthetem azt. A haláltól való félelem szerintem nem a test félelme a fájdalomtól. Méginkább arról lehet szó,hogy lejár az időnk ,ami az értelmes életre lett kijelölve. És fájdalmasan húsba vág,hogy mit mulasztottunk el ...Én azt gondolom halálfélelemnek,hogy nincs replay-lehetőség.

Én halálfélelemnek a tökéletesen ismeretlennel szembeni félelmet érzem. Az emberi elme tudatában van, hogy véges az élete, de egyszerűen nem tudja elképzelni, és így elfogadni, hogy a halál után nincs semmi.
Ez annyira ijesztő lehetőség, hogy muszáj valamit kitalálni rá (legyen az hit, vagy bármi) hogy el tudjuk fogadni.
 
Mi is a tudat? Saját tudásom összesége (úgy-ahogy rendszerezve)?
De hisz' az naponta változik! (Izé, egy ideje egyre csökken.)

Nem a tudást (ismeretanyagot) érteném tudat alatt. Inkább azt, hogy tudatában vagyok annak, hogy élek, hogy ki vagyok, van egy énképem, vannak gondolataim és elképzeléseim, és tudom, hogy meg fogok halni. (Nagyjából így fogalmaznám meg legalábbis.)
 
hát igen ,Csermely Pétert végighallgatni élmény volt , és nagyon örülök, hogy felmerült Tesla neve ő a feltalálói díj átvételekor
így fogalmaz (nem pontos) :"nem találtam fel semmit csak felfedeztem ami már amúgy is megvolt" felfedezőnek tartotta magát
és hihetetlen ismereteket tárt fel a föld energetikájával kapcsolatban ,generátorelv ionoszféra, rádió, tv,a mostani net lehetősége,
viselkedésbefolyásolás elektromos hullámokkal kapcsolatban tesla-tornyoknál tapasztalta először a halakkal kapcsolatban
frekvenciák jelentősége stb , stb
Tesla a teremtés megértéséhez: a videó már fent volt de annyira idevág:rolleyes:

De ki a Rezegtető?
 
Mi is a tudat? Saját tudásom összesége (úgy-ahogy rendszerezve)?
De hisz' az naponta változik! (Izé, egy ideje egyre csökken.)
És akkor, hányan is "laknak bennem"??? :dr_64:

"...Ha a gondolataidat megfigyelheted úgy, mint bármilyen más tárgyat, akkor ki a megfigyelő? ..."

Kérdezhetném, kinek a tudata a megfigyelő......és kinek a tudatát figyeli....és akkor ki vagyok "én"?
 
Sosem volt nekem tiszta ez az "odaát" meg a reinkarnációs dolog. Ha újjá születek, "tiszta lappal", az azt jelenti, hogy mindaz, ami engem meghatároz - az emlékeim, az érzéseim, a tudatos énem - az eltűnik, vagyis az már nem én vagyok, vagy nem tudom, hogy én vagyok... akkor meg mi a fene értelme van, ha van egyáltalán? Ha meg emlékeznék az új életemben erre a mostanira, akkor most is emlékeznem kellene a régebbiekre? Á, valaki érti ezt?
 
Most nem azért hogy a vallást terjesszem, csak magyarázatképpen: a reinkarnáció hívei úgy vélik, legtöbb esetben nem a konkrét emlékek élednek fel az új testben (emiatt nem emlékszel te se most a korábbi életeidre) hanem a HAJLAMOK. A jellem. Azaz, mondjuk korábban egy nő odaadta magát mindenkinek első szóra, de rájött hogy ez nem jó mert kurvának nézik, megvetik, aztán emiatt a következő életében megfontoltabb lesz, mert ha a konkrét esetekre nem is emlékszik, de „megtanulta a leckét” és jobban megválogatja a partnereit. Vagy, előző életedben nagyon sokat foglalkoztál matematikával, megtanultad azt, így ebben az életedben ha matematikát kell tanulnod, az könnyebben megy majd neked, mert bár nem emlékszel a konkrét tételekre, de gyakorlatot szereztél abban, hogyan kell tanulni e tudományágat.
 
Igen, ez tiszta és érthető, de az a valaki akkor sem én leszek szerintem.
A férjem nagymamája két éve agylágyulást kapott, és láttam, ahogy elvesztek az emlékei, úgy halványult az öntudata. A halála előtt nem tudta hogy ki ő, csak volt. A motorikus dolgok mentek, tisztálkodás, evés, stb, hogy fél a békától, hogy szereti a komoly zenét, de nem tudta hol van, miért, hogy hívják, szóval semmi emlék. Nagyon remélem, hogy nem ez vár ránk a halál után, mert ennek semmi értelme. Én szeretek én lenni :)
 
B
Az a baj, hogy nem bizonyított dolgokban képesek vagyunk hinni, matematikailag, fizikailag, kémiailag bizonyított dolgokról megmagyarázzuk, hogy azok nem igazak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére