Vezető óvónői tanácsok kezdőknek

Piri58

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Megtörtént a 4 évenként kötelező játszótéri eszközök felülvizsgálata. A jegyzőkönyv szerint néhány játékot javítanunk kell. Tudnátok segíteni abban, hogy a javítást hogyan kell dokumentálni és mit kell pontosan elküldeni a fogyasztóvédelemhez?
 
Csatolások

  • Ellenőrzési és Karbantartási Terv 2016.doc
    158 KB · Olvasás: 109

avarka97

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Ismét több kérdés merült fel bennem:
Tavaly ősszel nyitottunk meg, és egész évben hiába lobbiztam a helyi nevtannál logopédiai fejlesztésért, csupán annyit tudtam elérni, hogy szűrték az 5 életévet betöltött gyerekeket, de hiába lett volna szükségük fejlesztésre egész évben arra hivatkoztak, hogy kevés a logopédusuk. Hogyan tudnám mégis elérni, hogy kijárjon házzánk logopédus?

Másik problémám a gyermekorvossal volt, aki bár aláírta a szerződést, nem csinált semmi az óvodában, csak az OEP-es papírját lebegtette, hogy pecsételjem le, hogy kaphassa a pénzét. Arra hivatkozott, hogy a védődő nélkül nem vizsgál, a védődnő pedig azt mondta, hogy mióta a státuzsvizsgálatra a szülő viszi a gyereket, ő nem közreműködhet az óvodában, csak a gyerekek haját nézheti meg. A szerződésben a 26/1997. (IX.3.)NM rendelet az iskola- egészségügyi ellátásról is szerepelt, ahol a 2. mellékletben szerepel az óvodások vizsgálata is, nemcsak az iskolásoké. Nálatok végeznek vizsgálatot az orovosok? Ha nem tett eleget a kötelezettségéének, akkor köthetek mással szerződést? Vagy arra, hogy elvégezze a vizsgálatokat plusz pénzt kellene fizetni az óvodának?

Következő kérdésem: az óvodások balesetbiztosítása, nem találok sehol nyomtatványt, másik munkahelyemen anno szülőnek alá kellett írni ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatot, van még ilyen-? Illetve, ha véletlen baleset történik, akkor mi alapján fizet a biztosító?

Az ingyenes étkezésnél az egy főre jutó jövedelem összege változott tavaly óta, hisz a minimálbér emelkedett.

És egy utolsó: olyan sokféle verziót lehet látni a hiányzások nyilvántartásával kapcsolatban, van ahol külön dokumentumot vezetnek az orvosi és szülői igazolásokról. Elég, ha megőrizzük az igazolásokat, vagy kell erről külön gyerekeknként nyilvántartást vezetni?

Elnézést kérek a sok kérdésért, és előre is köszönöm a válaszokat :)
 
minwa

2016. jan.01-től: 95.960Ft -ra változott az egy főre jutó jövedelem
Nálunk: Baleset biztosítás
egységes, nincs nyomtatvány se szülői kitöltés. Szükség esetén a szülő beviszi a jegyzőkönyvet a biztosítóhoz, ami ki van jelölve ovisoknak. Változtatnak rajta, jelenleg ill. szeptembertől már nem tudom melyik.
 
Érdekelt, így utána néztem, hogy Generáli maradt-e, hát nem!
https://www.allianz.hu/hu/sajtoszoba/ujra-az-allianznal-a-gyermek-balesetbiztositas/
 
Csip-csup

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan értelmezitek, a mindennapokban hogyan érvényesítitek a módosított 326-os tv-ben leírt kötött munkaidőt és a kötött munkaidő neveléssel-oktatással le nem kötött részét?
 
avarka97

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, hogy ennyit kérdezek, de ezekkel még mindig nem vagyok tisztában:

Tavaly ősszel nyitottunk meg, és egész évben hiába lobbiztam a helyi nevtannál logopédiai fejlesztésért, csupán annyit tudtam elérni, hogy szűrték az 5 életévet betöltött gyerekeket, de hiába lett volna szükségük fejlesztésre egész évben arra hivatkoztak, hogy kevés a logopédusuk. Hogyan tudnám mégis elérni, hogy kijárjon házzánk logopédus?

Másik problémám a gyermekorvossal volt, aki bár aláírta a szerződést, nem csinált semmi az óvodában, csak az OEP-es papírját lebegtette, hogy pecsételjem le, hogy kaphassa a pénzét. Arra hivatkozott, hogy a védődő nélkül nem vizsgál, a védődnő pedig azt mondta, hogy mióta a státuzsvizsgálatra a szülő viszi a gyereket, ő nem közreműködhet az óvodában, csak a gyerekek haját nézheti meg. A szerződésben a 26/1997. (IX.3.)NM rendelet az iskola- egészségügyi ellátásról is szerepelt, ahol a 2. mellékletben szerepel az óvodások vizsgálata is, nemcsak az iskolásoké. Nálatok végeznek vizsgálatot az orovosok? Ha nem tett eleget a kötelezettségéének, akkor köthetek mással szerződést? Vagy arra, hogy elvégezze a vizsgálatokat plusz pénzt kellene fizetni az óvodának?

És egy utolsó: olyan sokféle verziót lehet látni a hiányzások nyilvántartásával kapcsolatban, van ahol külön dokumentumot vezetnek az orvosi és szülői igazolásokról. Elég, ha megőrizzük az igazolásokat, vagy kell erről külön gyerekeknként nyilvántartást vezetni?

Köszönöm :)
 
gytina

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem rég téma volt itt a fórumon a gyermekek napi bent tartózkodásának vezetése illetve a 8 óra bent lét igazolása . Már akkor jeleztem felétek ,hogy szerintem teljesen jogtalanul és indokolatlanul kér tőletek a MÁk mindenféle kimutatást.
Akkor ígértem ,hogy beszélek ismerősömmel , aki osztályvezető a MÁk-nál és közben megjött az OH tanévkezdő kiadványa is, amiben benne van ,bár részben érintve, de ez a téma is.

Az óvoda teljes nyitvatartási időben fogadja a gyerekeket, ahol egész nap lehetnek . Csak azok a gyerekek számítanak napi 8 órát el nem érőnek:
- ahol a szülő kéri gyermeke felmentését az óvoda látogatása alól ,
- vagy csak a délelőtti "iskolaelőkészítő" foglalkozásokat látogatja a GYERMEK EZÉRT NEM ÉTKEZIK AZ INTÉZMÉNYBEN (ebéd előtt elmegy)
- illetve a fenntartó az óvodai nyitvatartást úgy határozza meg, hogy az NEM ÉRI EL A NAPI 8 ÓRÁT !!!!

Lányok ne engedjétek ,hogy ennyi dokumentáció mellett teljesen fölösleges, értelmetlen és JOGSZERŰTLEN dolgot csináltassanak veletek!!!

Bemásolom a kiadvány szövegét:
" VIII. Az óvodai neveléssel kapcsolatos változások - az óvodai nevelés finanszírozott időkerete
Az óvodai nevelés finanszírozott időkeretével kapcsolatos változásokat a Magyarország 2017.
évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2016. évi LXVII. törvény vezette be
2016. szeptember 1-jei hatályba lépéssel. A módosítások a Magyar Közlöny 2016. évi 88.
számában jelentek meg.
Az óvodai feladatellátás központi költségvetésből történő támogatásának jogi garanciája az
óvodai nevelés időkeretéhez kötődik. Ez az időkeret magában foglalja:
- heti ötven óra időkeretben a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozásokra
fordítható időt, egyben a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatok
ellátását, továbbá
- heti tizenegy óra időkeretben a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel
küzdő gyermekek fejlesztő, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek
egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatását.
Az Nkt. módosításával pontosításra került az óvodai nevelés folyamatában megvalósítandó
feladatok államilag támogatott időkerete és összhangba került az Nkt. 8. § (3) bekezdés
valamint e törvény 6. mellékélet táblázata 3. sorában rögzített gyermekek, tanulók
finanszírozott heti foglalkoztatási időkerete.
A heti ötven óra időkeretben az Óvodai nevelés országos alapprogramja szakmai kereteire
kidolgozott és külön eljárásrendben elfogadott óvodai pedagógiai program végrehajtása valósul
meg – az előírt személyi és tárgyi feltételek biztosításával –. A heti tizenegy óra időkeretben a
szakértői bizottság véleménye alapján a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési
igényű gyermekek helyben történő speciális ellátása teljesül olyan módon, hogy
• a beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeket az Nkt. 3. melléklet
szerint előírt fejlesztőpedagógus,
• a sajátos nevelési igényű gyermekeket Nkt. 3. melléklet szerint előírt a sajátos nevelési
igény típusának megfelelő szakirányon végzett gyógypedagógus
helyben foglalkoztatásával látnak el az óvodában.
Az óvodai időkeret tehát nem az óvodai nyitva tartás idejét, hanem az óvodai nevelés
folyamatában szakmai feladatok megvalósításához szükséges időkeretet fejezi ki az állami
támogatás jogi garanciájával.
A szakmai feladatok ellátásához rendelt időkeret teljesülését értelemszerűen befolyásolja az
óvoda nyitvatartási ideje. Erre figyelemmel új szabályként jelenik meg 2016. szeptember 1-jei
hatályba lépéssel az az előírás, amely szerint óvoda esetében a napi nyitvatartási idő legalább
nyolc óra. Ez az időtartam a fenntartó engedélyével csökkenthető, de ha a napi nyitvatartási idő
nem éri el a nyolc órát, úgy a fenntartót a költségvetési támogatás teljes összegben nem illeti
meg. A támogatás mértékét a mindenkori központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.
Amennyiben a fenntartó engedélye alapján az óvoda hat óránál rövidebb napi nyitvatartási
idővel működik, úgy a fenntartáshoz a központi költségvetésből támogatás nem igényelhető. Az
óvoda nyitvatartásával kapcsolatos új előírásokat az Nkt. 8. §-át kiegészítő (6) bekezdése
tartalmazza."
 
gonczi2

Állandó Tag
Állandó Tag
A véleményeteket szeretném kérni! SNI gyermek logopédiai fejlesztését (szakember hiány miatt) csak nyelvvizsga hiánya miatt diploma nélküli logopédussal tudnám megoldani. Szerintetek, hogy csinálok jobbat: ne legyen fejlesztve a gyermek, vagy a diploma nélküli logopédus fejlessze. Mindenhogy megbüntet a MÁK?
 
Szerintem alkalmazhatod, de csak abban az esetben, ha a tanulmányait lezárta /nyelvvizsgán kívül / és határozott időre ...:) Brigi
 
Adri73

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánat, hogy ennyit kérdezek, de ezekkel még mindig nem vagyok tisztában:

Tavaly ősszel nyitottunk meg, és egész évben hiába lobbiztam a helyi nevtannál logopédiai fejlesztésért, csupán annyit tudtam elérni, hogy szűrték az 5 életévet betöltött gyerekeket, de hiába lett volna szükségük fejlesztésre egész évben arra hivatkoztak, hogy kevés a logopédusuk. Hogyan tudnám mégis elérni, hogy kijárjon házzánk logopédus?

Másik problémám a gyermekorvossal volt, aki bár aláírta a szerződést, nem csinált semmi az óvodában, csak az OEP-es papírját lebegtette, hogy pecsételjem le, hogy kaphassa a pénzét. Arra hivatkozott, hogy a védődő nélkül nem vizsgál, a védődnő pedig azt mondta, hogy mióta a státuzsvizsgálatra a szülő viszi a gyereket, ő nem közreműködhet az óvodában, csak a gyerekek haját nézheti meg. A szerződésben a 26/1997. (IX.3.)NM rendelet az iskola- egészségügyi ellátásról is szerepelt, ahol a 2. mellékletben szerepel az óvodások vizsgálata is, nemcsak az iskolásoké. Nálatok végeznek vizsgálatot az orovosok? Ha nem tett eleget a kötelezettségéének, akkor köthetek mással szerződést? Vagy arra, hogy elvégezze a vizsgálatokat plusz pénzt kellene fizetni az óvodának?

És egy utolsó: olyan sokféle verziót lehet látni a hiányzások nyilvántartásával kapcsolatban, van ahol külön dokumentumot vezetnek az orvosi és szülői igazolásokról. Elég, ha megőrizzük az igazolásokat, vagy kell erről külön gyerekeknként nyilvántartást vezetni?

Köszönöm :)
Szia!
Hozzánk az orvos jár tavasszal, április környékén és az iskolába készülő gyermekeket szűri. Tavalyelőtt még a kicsiket is szűrte, de állítólag már őket nem kell. A védőnők itt vannak vele. Nálunk a szerződést, mivel önkormányzati fenntartású óvoda vagyunk, az önkormányzat köti. a doktornő mindig jelentkezik is becsülettel.
Mi az igazolást begyűjtjük, ezenkívül van füzetünk az öltözőbe akasztva, írja be a szülő, mikor hiányzik a gyermeke családi okok miatt+ aláírás.
 
Kriszta0005

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Régóta olvasgatom a fórumot, örülök h van egy ilyen jó közösség ahol ennyi hasznos információ van fenn. Szeptembertől megbízott vezetője leszek egy 2csoportos ovinak. Szeretném megkérdezni, hogy mikor lehet egy gyermek óvodai jogviszonyát szüneteltetni, és meddig? Válaszotok előre is köszönöm.
 
szamoca63

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdésem a következő!

Gyakornokunk májusban minősült! Az óra kedvezménye mikor szűnik meg. 2017 január 01-től amikor a Ped. I.-be lép,

vagy már most szeptembertől? Hol találok erre törvényt?
 
22. §
Az Ép.r. 5. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„5. Az átsorolás időpontja, az átsorolást követő kötelezettségek és a visszasorolás
13. § (1) A magasabb fokozatba történő besorolásra a sikeres minősítő vizsgát vagy minősítési eljárást követő év első
napjával kerül sor.

Tehát míg nincs magasabb fokozatban (Ped. I-ben), addig gyakornok és órakedvezménye van. Január 1-től Ped. I-es, és a fokozathoz tartozó óraszáma lesz.
 
SOMNE

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdeklődni szeretnék, hogy van-e az óvodátokba angol nyelvoktatás, ha igen, akkor milyen formában? Nálunk a szülők szeretnék, hogy megszervezzük, de nem volt eddig még hasonló fizetős foglalkozás az óvoda épületében.
 
gildi

Nálunk régebben volt. Bérleti díjat fizetett a nyelviskola. A szülők a nyelviskolának fizettek. Nekünk csak hely biztosítása volt a feladatunk.
 
Oldal tetejére