Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.


Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Jól mondod Ernő NÁLUNK nincs előírva hogy ki-kivel házasodok , itt sem fél senki sem attól hogy összekeverednek a népek hisz követjük ismerjük Szent István tanait egy nyelvű egy szokású nép gyenge és esendő, ezért van a határnál ellenőrzés hogy mi is megválogathassuk hogy kit fogadhatunk be.De hol is van előírva hogy ki-kivel házasodhat? Sajna valami közelkeleti népcsoportoknál divat ez és ha nem tartják be a szerelmesek akkor még saját családtagját is megölik. Ezek a rasszisták...de örülök Ernő hogy látod hogy mi folyik ott távol....
Bojana elég messze van ez a Gulágoktól hisz ott dolgozni is kellett mert máskülönben nem volt étel....
Pedig ezek az emberek állítólag nagyon szeretnének dolgozni akkor mi akadályozza meg őket Pl: szerbiában??? Benyújtsák a papírt és már élhetnek is .

Kedves setni
-
Hanyszor hangzott már el itt pro. magyar kormány hivötöl hogy "feketék" nem tudnak beilleszkedni, a kormányfö direkt azzal fogja a választoit, hogy muszlemokat nem jöhetnek be...?
-
Az is érdekes, ahogy fogalmazol: "ezért van a határnál ellenőrzés hogy mi is megválogathassuk hogy kit fogadhatunk be."
-
Ki az a "mi?" A karhatalom? A mélymagyarok? Fogalmatok sincs kik állnak a határotoknál.

Akik azt állitják a polgárainak, hogy a menekülésben levö szülök, BBC reporterek spriccelnek paprikasprayt a gyerekek szemében az nem alkalmas arra, hogy a szomszédomrol döntsön.
 
Az is érdekes, ahogy fogalmazol: "ezért van a határnál ellenőrzés hogy mi is megválogathassuk hogy kit fogadhatunk be."
Érdekes a megfogalmazásom? TE hivatkozol állandóan hogy ti, ti..pl: Kanada is válogatott legénységet enged az országába.
Ki az a "mi?" A karhatalom? A mélymagyarok? Fogalmatok sincs kik állnak a határotoknál.
A mi, az az állam. Hivatalos ügyintézés.
Mélymagyar? Nos azok kik????
 
Vannak segítő szervezetek, amelyek dolgozhatnak, és dolgoznak ott - még támogatást is kapnak a munkájukhoz. Akik politizálni meg uszítani mennek oda, azokat kitiltják - jogosan.
Nocsak, mégis vannak, akiket nem gáncsolnak?
migracio6.jpg


20150911magyar-maltai-szeretetszolgalat-roszke-menekult1.jpg


img.php


mrsz_r_3.jpg


Hegyeshalom_distribution_refugee150923-8.jpg


img.php
Elnézegetve ezeket a képeket eszembe jut miért is van ekkor szemét a környékükön.
Nem lehet szemeteseket szerezni vagy kinevezni egy helyet a hulladéknak???
Vagy ha összeszednék nem csak kiesne a kezükből ott ahol épp állnak.
 
*
Innen már csak egyetlen lépés a kolera, a kanyaró, a tifusz. Sejtem, hogy ezeket a betegségeket a kerítés nem állítja meg. Itt most hangosan jajgathatnékom támadt, de ez a két miniszterelnököt a szerbet és a magyart egyáltalán nem érdekli. Ez egyenesen a pokol és nemcsak a kapuja.
Mi uralkodik itt? Önkény, s a lelkiismeretlen, embertelen eljárás. Mi ez, ha nem egy újabb Gulág?!

Akkor nem jajgattál, amikor a "demokráciát exportálták" a forrásországokba?
 
Látszik, hogy fogalmad sincs a témáhrol a Tampont külföldön cserélni szokták és nem utánatölteni.
De a Magyar határon nincs erre alkalmas helység, se WC, se folyoviz, se szemétgyüjtö.
-
2013_04_carrie_stephenking_w.jpg

-
Amikor nem volt "Libresse" akkor a nöknek két hetet a házon kivül, egy sátorba kelett tölteniük.
Mind a "keresztény bástya védöjének", tudnod kéne ezt a bibliábol.
-
A mobiltelefon életkérdés a menekülésben levök számára.

Ez valami aberráció nálad, hogy ennyire rá vagy kattanva a tampon-témára? ;)
 
A kerítés nem a Magyar határra épült, a kerítésen kívül még van Magyar terület, néhol több máshol kevesebb, ennek technikai okai is vannak. Ebből következően akik a kerítés túlsó oldalán vannak azok jórészt sétálgatás közben ki-be lépnek a tényleges határon. A kerítésen kívül épített három soros pengedrót (GYODA) is Magyar területen van, és azon kívül van a határ.A Kerítésen kívül várakozók többsége már Magyar területen van!
Oda nem engedik át időnként a segély szervezeteket!

Én már öreg vagyok rosszul látok, legalább ti lássatok tisztán!


Ha egy picit keresgélsz, láthatod, hogy dolgoznak ott segélyszervezetek. Érdekes mód azok reklamálnak, akik nem kaptak az állami támogatásból. Meg azok (gyakran fedi egymást a két dolog), akiket elzavartak, mert transzparensekkek látták el, és/vagy lázadásra uszították a migránsokat.
 
Utoljára módosítva:
Se nem a te kivansagod se nem az enyem , hanem egy Genfi egyezmeny amit alairt Mo is a menekult ugyekben.
De maga Orban ur Magyarorszag Miniszer Elnoke is alairta februarban a menekultek befogadasat fel is tettem sot mas mediabol is feltettek.
Mo volt uldozo es uldozott befogado es kitaszito. Nem jart dicsoseggel mikor epen kitaszito volt.
Segitett sok nemzetnek is gorogoknek bulgaroknak stb.


Az itt is sokat idézett Genfi Egyezmény szerint az első biztonságos országig menekültek. Nem az égből pottyantak Magyarországra, ahogy Németországba is számos biztonságos országon keresztül vezetett az útjuk.
Ha úgy kéne értelmezni az Egyezményt, ahogy te szeretnéd, akkor én is jelentkezhetnék mondjuk Ausztráliában menekültként. Szerinted mit reagálnának? De oké, magyarázd el a migránsoknak, hogy itt kell maradniuk... ;)

A "a többek által hivatkozott utalás a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján.
Hangsúlyozta: ez önkéntes szétosztási mechanizmus volt, Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen."
 
A lényeg hogy a miniszterelnök üzent....
"Most fog eldőlni, hol lesznek migránstelepek" Értsd úgy ahogy akarod ..én úgy értem hogy amelyik településen sok igen lesz ott épül egy szállás....
 
Nos, ha titeket befogadtak, akkor joggal vagytok hálásak, és lehet viszonozni. Mi, akiket nem fogadtak be (igaz, nem is kértük), mi miért is legyünk hálásak? Azért, mert téged befogadtak, én nem érzem úgy, hogy nekem is be kéne fogadnom bárkit. Ahogy azt sem érzem, hogy ettől rasszista lennék. Tisztában vagy egyébként a szó jelentésével egyáltalán? Mert baromira nem illik a helyzetre. Ahogy az sem igaz, hogy a milliós tömeg mind bombák elől menekült, viszont az igen, hogy csóró országot nem találnak elég jó menedéknek. Segítek, akin én akarok, nem te fogod nekem előírni, hogy kin kellene. Te is segíts, akin te akarsz, nem szólok bele. Több ezer km távolság még nem jelent feltétlen erkölcsi magaslatot.
Ha igazán érdekelne, találnál infót arról is, hogy az évek során kiket fogadott be Magyarország, vagy kiknek, hogyan segített, de igazad van, ilyen dolgokról nem lehet olvasni - legalábbis itt nem. Csak te tudod, miért.

egyet értek. minden szavaddal.
 
A lényeg hogy a miniszterelnök üzent....
"Most fog eldőlni, hol lesznek migránstelepek" Értsd úgy ahogy akarod ..én úgy értem hogy amelyik településen sok igen lesz ott épül egy szállás....

szerintem is evidens, elvégre igent mondanak arra, hogy hozzájuk bármennyi migránst beköltöztethetnek, felső határ nincs.
 
A lényeg hogy a miniszterelnök üzent....
"Most fog eldőlni, hol lesznek migránstelepek" Értsd úgy ahogy akarod ..én úgy értem hogy amelyik településen sok igen lesz ott épül egy szállás....

Én inkább úgy értem, ahogy mondta:

„Felső határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani, és könnyítenék a családegyesítés folyamatát”. Brüsszelnek azonban ez sem elég„cselre készülnek”, mert ha nem boldogulnának a nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak a baloldali városokkal, hogy majd azok befogadják a migránsokat – mondta el Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.

„Ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel, (…) most fog eldőlni, lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek” – mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésű településeken élőknek is azt tanácsolta, hogy menjenek el szavazni október 2-án – fogalmazott a miniszterelnök.
 
Én inkább úgy értem, ahogy mondta:

„Felső határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani, és könnyítenék a családegyesítés folyamatát”. Brüsszelnek azonban ez sem elég„cselre készülnek”, mert ha nem boldogulnának a nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak a baloldali városokkal, hogy majd azok befogadják a migránsokat – mondta el Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.

„Ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel, (…) most fog eldőlni, lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek” – mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésű településeken élőknek is azt tanácsolta, hogy menjenek el szavazni október 2-án – fogalmazott a miniszterelnök.

megéri mindez grave ha a hallgatóság füle ennyire szelektiv a túloldalon? csak rank nyomjak a rasszista jelzőt, ami egyebként kedvenc szavuk. ha nincs ellenvelemény jon az hogy rasszista vagy meg egyébként is. de hát most jovok ra ez IS a rasszizmus egyik formaja. :)
 
Jól mondod Ernő NÁLUNK nincs előírva hogy ki-kivel házasodok , itt sem fél senki sem attól hogy összekeverednek a népek hisz követjük ismerjük Szent István tanait egy nyelvű egy szokású nép gyenge és esendő, ezért van a határnál ellenőrzés hogy mi is megválogathassuk hogy kit fogadhatunk be.De hol is van előírva hogy ki-kivel házasodhat? Sajna valami közelkeleti népcsoportoknál divat ez és ha nem tartják be a szerelmesek akkor még saját családtagját is megölik. Ezek a rasszisták...de örülök Ernő hogy látod hogy mi folyik ott távol....
Bojana elég messze van ez a Gulágoktól hisz ott dolgozni is kellett mert máskülönben nem volt étel....
Pedig ezek az emberek állítólag nagyon szeretnének dolgozni akkor mi akadályozza meg őket Pl: szerbiában??? Benyújtsák a papírt és már élhetnek is .

Kedves Setnie
-
A magyar határon testosteron-packet disko-ajtonálok és több zoll vastaságu kerités dönt arrol, hogy kit érdemes beengedni kit nem. Számos forum-hozzászolo a menekültek börszinére és vallására hivatkozik.
-
Egy nagyfoku beképzeltség azt állitani, hogy a magyar kerités miatt jönnek olyan kevesen. Most nem akrok belemélyedni mert uj hirek vannak.
-
Az EU Magyarország kizárásán gondolkodik. Legujjabb jelentések a német médiákban. :(
A legjobb lenne ha az oktoberi választáson erröl döntenétek, azzal meglehetne sporolni egy csomo idöt.
 
Minek lenne vécé a magyar határon? Mégis hogy képzeled, állítsunk fel vécéket körben az ország határán?

Miért, Németország körbe van rakva tojtojjal, vagy mi?
A határátkelőn van vécé Ernoe, mindenhol a világon.
Meg a menekült táborokban, tudod?

Nállunk a menekülteket fogadják, meghallgatják. Igen nállunk vannak provizoris sátrak, elsösegély helyek, tisztálkodási lehetöség.
-
Magyarország a gyülöletsitással tullépet minden megengedhetö határt. Ma egyáltalán nem lenne chance belépni az Eu-ba. Ha igy folytatja ki is fogják penderiteni.
-
Ne haragudj de ahogy a biztonsági szakember a M. TV-ben azt állitotta, hogy a szülök, a nyugati ujságirok spricceltek paprikasprayt a gyerekek szemébe a hatás kedvéért az nagyon nagy manipulálás, ami engem a naci és kommunista propagandára emlékeztet.
-
Kiváncsi vagyok mit szolnak a megvádolt országok reporterei hozzá ha megtudják.
Lekel forditani minden ilyen magyar propagandát angolra és németre. Hagy tudja meg a világ mi folyik ott.
 
Utoljára módosítva:
Ez is az igazsághoz tartozik:

"A Magyar Idők a Welt am Sonntag-ra hivatkozva azt írja, a Németországban menekültstátust élvező szíriai, afgán és libanoni emberek közül sokan visszatérnek nyaralni abba az országba, ahonnan állítólag elmenekülni kényszerültek.

A Magyar Idők a Welt am Sonntag-ra hivatkozva azt írja, a Németországban menekültstátust élvező szíriai, afgán és libanoni emberek közül sokan visszatérnek nyaralni abba az országba, ahonnan állítólag elmenekülni kényszerültek. A német lap szerint mindez beismerése annak, hogy senki sem üldözte őket a hazájukban. A munkanélküliként nyilvántartott, így szociális segélyekre is jogosult menekültek évente hivatalosan 21 napot távol lehetnek befogadó államuktól."

Vajon melyik magyar ember képes azt megtenni, hogy a napi 8-10 óra munkával megteremtett keresetéből családostól felpattan egy repülőre és ellátogat Libanonba? :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,297
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére