Tíz zsidó találmány, amely megváltoztatta a világot

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
1.
Zsidó feltalálók, orvosok, közgazdászok és tudósok a kreatív gondolkodásnak és szorgalomnak köszönhetően sok területén otthagyták a kézjegyüket. Sorozatunk első részében a lézer, valamint a pacemaker és a defibirillátor feltalálóiról lesz szó.

TH-Maiman-1-640.jpg

Theodore Maiman
Lézer

Lézert rengeteg hétköznapi eszközben, DVD lejátszókban, bárkód szkennereknél, sebészetben, hegesztő anyagoknál használjuk. A katonaságban és a bűnüldözésnél célpotntokat jelölnek ki, sebességet mérnek vele. A lézer a modern élet számos területén jelen van a fegyverkezéstől a szórakoztatóiparig.

Az amerikai-zsidó fizikus, Theodore Maiman sikeresen indította be az első működő lézert 1960 május 16-án. Korábban Albert Einstein elméletei alapozták meg 1917-ben a lézer feltalálását. Zhores Alferov orosz-zsidó fizikus Nobel-díjat kapott 2000-ben munkásságáért, amely a heterotransistor feltalálásához vezetett. A heterotransistor egy olyan lézer, amely rendkívül magas frekvenciákat is tud kezelni.

zhores-alferov.jpg

Zhores Alferov

A Nobel-díj idején a Svéd Akadémia képviselője, Hermann Grimmeiss azt mondta: „Alferov nélkül nem tudnánk a szatelitekről továbbítani azt a rengeteg információt a Földre, nem lehetne ennyi telefonkapcsolat a városok között."
Pacemaker és defibrillátor

A pacemakerek és defibrillátorok számtalan életet mentettek meg. Az első elektromos impulzusokkal szabályozza a szívverést, a második újraindíthatja a szívet diszritmia esetén. Vannak olyan betegek, akik külső defibrillátort hordanak addig, amíg pacemaker műtétre várnak, hogy az automatikusan újraindítsa a szívüket olyan diszritmikák esetében, amelyek majdnem halálos mértékűek lehetnek.

Az amerikai-zsidó kardiológus, Paul Zoll az egyik úttörője volt a pacemaker és a defibrillátor kifejlesztésének.

Paul_Zoll.jpg
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
2.

Zsidó feltalálók, orvosok, közgazdászok és tudósok a kreatív gondolkodásnak és szorgalomnak köszönhetően sok területén otthagyták a kézjegyüket. Sorozatunk másdik részében a géntechnológia, valamint a rozsdamentes acél feltalálásáról lesz szó.

A géntechnológia

Bár a géntechnológiáról még mindig sokaknak a sci-fik világa jut az eszébe, a biotechnológiában használt DNS manipulációt a gyógyászatban és a mezőgazdaságban is használják. Genetikailag módosított organizmusokat használnak többek között az inzulin tömeges előállításához, és betegségekkel szemben rezisztens törzsek létrehozásához. Az eljárás alkalmazása élelmiszerek esetében sokak nem-tetszését váltotta ki, de a génmanipuláció ígéretes fegyvernek tűnik például bizonyos típusú a rák megbetegedésekkel szemben.

Az amerikai zsidó tudós, Paul Berg hozta létre az első DNS molekula kombinációt 1972-ben, amikor 2 vírus házasított össze, amely a modern génmanipuláció kifejlődését eredményezte. Egy évvel később Herbert Boyer és zsidó kollégája, Stanley Cohen megalkották az első transzgén organizmust, amikor géneket ültettek egy E. coli baktériumba.

Paul_Berg.jpg

Paul Berg
A rozsdamentes acél

7_Stainless-Steel.jpg

rozsamentes acél

A rozsdamentes acél a hagyományos vassal szemben nem korrodálódik. A háztartástól, az építőiparon keresztül a repülőgépgyártásig számos helyen használják.

A zsidó származású német kémikus, Hans Goldschmidt fejlesztette ki azt az eljárást, amelynek segítségével szénmentes krómot tudtak előállítani 1893-ban. Goldschmidt szabadalmaztatta a találmányát 1895-ben, amelynek következtében nagyon tiszta acélt tudtak előállítani. A rozsdamentes acélban több mint 10% alacsony széntartalmú króm található, így Goldschmidt felfedezése vezetett a rozsdamentes acél feltalálásához.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
3.

Zsidó feltalálók, orvosok, közgazdászok és tudósok a kreatív gondolkodásnak és szorgalomnak köszönhetően sok területén otthagyták a kézjegyüket. Sorozatunk harmadik részében a tömeg-energia ekvivalenciáról, valamint a kolera és a pestis elleni oltás feltalálásáról lesz szó.

A tömeg-energia ekvivalencia

A tömeg-energia ekvivalencia - amelynek talán jobban ismert a képlete: E = mc² - szerint a test nyugalmi energiája (E) megegyezik a tömeg (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával. Ez a megállapítás vezetett el többek között az atombomba megalkotásához.

Az elmélet természetesen Einsteintől származik! Ugyan nem ő volt az első, aki kapcsolatot létesített a tömeg és az energia között, ám ő volt az, aki elsőként fogta fel a tömegenergia egyenletet a tér és az idő relativisztikus szimmetriájából fakadó alapelvként.

6_Mass-energy-equivilence.jpg

A kolera és a pestis elleni oltás

Kolera és bubópestis pusztított Közép-Ázsiában és Indiában a 19. század közepén. A nemzetközi kereskedelemnek köszönhetően a járvány eljutott Európába és az Egyesült Államokba is 1827-ben. A kolera a 19. század egyik legelterjedtebb és legpusztítóbb betegsége volt, több tízmillió embert szedett áldozatul. A bubópestist először a 6. században fedezték fel, és feketehalál néven vált ismertté, a középkorban ugyanis elárasztotta Európát és a történelem egyik legpusztítóbb betegségeként tartották számon. A 19. században még mindig nem volt védőoltás erre a betegségre, amely időről-időre felütötte a fejét Indiától Hawaii-ig. Habár a bubópestis még ma is létezik, jelentősen visszaszorult, ám a kolera továbbra is szedi milliós emberáldozatait.

Az 1300-as években sokszor a zsidókat okolták a feketehalál kitöréséért. A 19. században egy zsidó bakterológus, Waldemar Haffkine elsőként kezdett védőoltást kifejleszteni a kolera és a bubó-pestis ellen. A saját életét kockáztatva önmagán próbálta ki mind a két védőoltást, és Indiába költözött, hogy a betegség kitörésének forrásaihoz is közel legyen. Munkásságáért a brit sebész, Sir Joseph Lister az emberiség megmentőjének nevezte Haffkine-t, és lovaggá ütötte 1897-ben.

haffkine1.jpg

Haffkine és speciális flaskája, amelyet a pestis elleni szérum feltalálása során fejlesztett ki
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Dunába lőtték a Kalmopyrin atyját

Richter Gedeon gazdag földbirtokos család fiaként látta meg a napvilágot 1872. szeptember 23-án Ecséden. Szüleit valójában nem is ismerhette, egyéves korában mindketten elhunytak. Ezután testvérével Gyöngyösre került, ahol édesanyja családja, az Engel család nevelte. Nagy gondot fordítottak Gedeon nevelésére, taníttatására, örökölt vagyonát híven, lelkiismeretesen kezelték.

Gyöngyös városa akkoriban az oktatás, a gazdaság és az egészségügy területén is jeleskedett, a ferences gimnáziumban – ahova Richter is járt – olyan személyiségek végeztek, mint Bajza József, Török Ignác vagy Vachot Imre.

Utazott és tanult
Egészen ifjan érdeklődni kezdett az egészségügy iránt, a középiskola után gyógyszerészgyakornoknak jelentkezett Gyöngyös egyik kiváló patikájába. A sikeres vizsga után beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, 1895-ben jeles értékeléssel szerezte meg gyógyszerészi oklevelét.

A fiatal Richter nem elégedett meg a “papírral”, égető tudásvágyát követve budapesti, majd külföldi patikákban dolgozott. Négy évig utazott, német, angol és francia gyógyszertárakban ismerkedett a legmodernebb módszerekkel, és a kisüzemi gyógyszergyártás fortélyaival.

1901-ben tért haza, pénzzé tette örökségét, és megvásárolta a Sas patikát Budapesten az Üllői út és a Márton utca sarkán. Magasan képzett, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező gyógyszerész volt megfelelő anyagi fedezettel, vállalkozó kedvvel. Kiváló szervező volt, kortársai kiemelkedő, alkotó személyiségként ismerték, tele emberséggel.

Optimista, humanista szemlélet jellemezte nagyfokú jóhiszeműséggel párosulva. Hitt abban, hogy életcélja segíteni a beteg embereken. Dolgozóiról a messzemenőkig gondoskodott, gyárát, hazáját, munkásait és betegeit még akkor sem hagyta el, amikor folyamatos életveszélyben, bujkálva tengette napjait a nyilasok által terrorizált Budapesten.

Hyperol és Kalmopyrin
De térjünk vissza szakmai tevékenységéhez. Gyógyszerészeti laboratóriumában organoterápiás szereket készített, azaz gyógyszereit állati szervekből állította elő – tevékenysége nemcsak Magyarországon, világszinten is úttörőnek számított.

Így született meg például a vérnyomást növelő mellékvesehormon-kivonat, a Tonogen suprarenale amelyet még ma is használnak. Készítményeivel nemcsak tudományos hírnevét növelte, de vállalkozása is virágzott, csakhamar ki is nőtte az Üllői úti patikát. Egyetlen év alatt, 1907-ben építette fel Kőbányán hazánk első korszerű gyógyszergyárát. Bővítette termelési profilját, növényi kivonatok és szintetikus készítmények gyártásába kezdett.

Még ma is ismerősen cseng a hatékony fertőtlenítőként alkalmazott Hyperol, illetve a kalmopyrin. Utóbbival 1911-ben lépett a piacra, sikerült vele kiküszöbölni a Bayer nagy sikerű Aspirinjének mellékhatásait.

Világsiker
A Richter világszerte ismert márka lett, a gyár termékei már 1912-től megjelentek Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Svájcban és Ázsiában. Az első világháború kitörésekor Richternek már 24 gyógyszerszabadalma volt, a II. világháború elején öt világrészre kiterjedő képviseleti hálózattal és 10 leányvállalattal rendelkezett. A ’30-as években a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár az Egyesült Izzó mellett ez volt hazánk legnagyobb exportáló vállalata volt.

A második világégés során a Richter is rákapcsolt, 1939-1944 között 30 új készítménye került forgalomba, a Dreher sörgyárral összefogva például tápszert készített a sörgyártás melléktermékeként keletkező sörélesztőből. A háború előrehaladtával aztán egyre több alapanyagból jelentkezett hiány, beszűkültek a piacok, a gyár tevékenysége 1944 őszén szinte teljesen megbénult. Richter Gedeon viszont már nem élhette meg az újraindulást.

A zsidótörvények értelmében először igazgatói tisztségéből kellett távoznia, majd a gyárból is kitiltották. De nem vonult vissza, illegálisan, bizalmas munkatársai útján továbbra is ő irányított. A nyilas hatalomátvétel után sem menekült, nem volt képes itt hagyni élete művét – Raul Wallenberg jóvoltából kerülte el a halált egy darabig. A nyilasok 1944. december 30-án elfogták, és a Dunába lőtték.

thumb
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Golyóstoll: menekülnie kellett a feltalálónak

Bihari Dániel

A hazai zsidótörvények miatt Bíró László Argentínában kényszerült tökéletesíteni találmányát, amit a brit légierő tett világhírűvé.
Korábban a témában:

Eleink évszázadokon keresztül kihegyezett, tintába mártott lúdtollal rótták a betűket, ami nehézkes, “piszkos” munka volt. A tollról hamar elfogyott a tinta, sűrűn kellett mártogatni, és odafigyelni, hogy egyenletesen vigyék fel. Könnyen csöpögött, pacát hagyott, ami tekintve a drága papírt vagy bőrt, komoly problémának számított.

Az első tollra, amely magában hordozta a tintát az 1800-as évek elejéig kellett várni, és az első, mai értelemben töltőtollnak nevezhető eszközt csak 1884-ben tervezte meg L.E.Waterman, egy New York-i biztosítási üzletember.

Ezt követően számos terv készült a töltőtoll továbbfejlesztésére, ám a gyakorlatban egyik sem működött. Egészen a ’30-as évek végéig, amikor Bíró László bejelentette első szabadalmát a golyóstollra.

Gyerekjáték adta az ötletet?
Bíró László 1899 szeptemberében született a budapesti Terézvárosban zsidó vallású családban, eredetileg Schweiger László József néven. AZ 1920-as években újságíróként kereste kenyerét, olyan nagy lapoknak írt, mint a Pesti Hírlap vagy a Pesti Napló. A tollak minősége tehát érzékenyen érintette.

Számos mendemonda kering arról, hogyan született az ötlet. Az egyik szerint golyózó gyerekeket nézett az utcán, és felfigyelt, hogy a pocsolyán átgurított golyó víznyomot hagy maga után. A másik azt állítja, a nyomdagépek rotációs hengerének egyenletes munkája ragadta meg a képzeletét.

Bárhogy is volt, kísérletezni kezdett, és 1931-ben bemutatta egy nagy golyóval ellátott ládaszignáló tollát. Ezzel viszont még nagyon rossz minőségben és főleg csak nagy méretben lehetett írni.

Biro pen
Ezt lekicsinyítve jutott el később a már írásra is alkalmas golyóstollhoz. Működési elve – most már – egyszerű: egy vékony cső aljára kis acélgolyót helyezett, fölé tintát töltött. Ahogy a tollat a papíron végighúzták, a golyó forgott, és folyamatosan kente a papírra a felette lévő tintát.

Az első példányok viszont még alkalmatlanok voltak betűk írására, és a golyó is rendre elakadt bennük. Bíró nem adta fel, mert meg volt róla győződve, hogy az elv jó, csak az alkatrészek megmunkálása nem elég finom. Évekig kísérletezett tovább, míg 1938 tavaszán bejelentette első golyóstollszabadalmát. Aztán megszületett az első zsidótörvény, ami elől az azóta már evangélikus hitre tért Bíró családjával Párizsba menekült, végül Argentínában telepedett le.

Itt sikerült kifejlesztenie a tökéletesen működő golyóstollat, és megtalálni hozzá az ideális tintát: 1943. június 10-én kapott rá szabadalmat.

Ezek a tollak már megjelentek a kereskedelmi forgalomban, a liszenszjogokat később megvette az angol kormány, amely a légierő számára keresett olyan tollat, amivel nagy magasságban és nagy nyomáson is tudnak használni. Ott biro pennek hívták, és Bíró László találmánya végül Nagy-Britanniából indult világhódító útjára.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A zsidó név alatt a vallást érted?
Mert akkor ha valaki venné a fáradtságot közzé tehetné a keresztény feltalálókat, tudósokat és így tovább, engem nem zavar de ezt olyan megkülönböztetésnek érzem.
Megint más ha Izraeli találmányt sorolna fel a lista mert az már megfogható.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem kotelezo olvasnod ha zavar, de mar nyitottam hires magyar nok
feltalalok csak keresobe usd be maris eleg sok topic foglalkozik vele de ha kevesled , maris nyithatsz egyet es egy gyujtemenyt is osszehozhatsz mindenki oromere.
A zsidosaguk miatt lettek a Dunaba love, mert nem igen tartottak oket egyenrangu magyarnak.
A magyar es a zsido kultura resze munkajuk feltalalt dolgaik es alkotasaik. Ne hogy mar te kerdojelezd meg szabad -e megemlekezni roluk, mikora vilag megbecsuleset elvezik halhatatlansagukba.
 
Ha zavarna nem olvastam volna el. Egyáltalán nem keveslem hisz érdekelnek a feltalálok. Ráadásul ezek egy részének élete ahogy olvastam eléggé szomorú véget ért.
Megkérdőjeleztem???? Mikor?
Hisz ez a TE oldalad arról emlékezel meg akiről szándékodban áll, én csak egy kérdést tettem fel .
Éppen ezért furcsállom hogy külön vannak választva a magyar polgárságtól, semmi közöm nincs azokhoz akik a dunába lőtték őket.
Számomra ők magyarok.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nem kotelezo olvasnod ha zavar, de mar nyitottam hires magyar nok
feltalalok csak keresobe usd be maris eleg sok topic foglalkozik vele de ha kevesled , maris nyithatsz egyet es egy gyujtemenyt is osszehozhatsz mindenki oromere.
A zsidosaguk miatt lettek a Dunaba love, mert nem igen tartottak oket egyenrangu magyarnak.
A magyar es a zsido kultura resze munkajuk feltalalt dolgaik es alkotasaik. Ne hogy mar te kerdojelezd meg szabad -e megemlekezni roluk, mikora vilag megbecsuleset elvezik halhatatlansagukba.
*
A válasz itt van: megemlekezni kell róluk, mert maradandót alkottak. Kivétel nélkül olyat, amivel az emberiséget munkájukkal, találmányukkal megsegítették. S, halhatatlanságukban is jogos a világ, megbecsülése. S, lám, lám, nap, mint nap kezünkbe fogjuk a golyóstollat. S, ha bajunk van, a Richter Gedeon által alapított gyárból, az Ő találmányával gyógyítjuk magunkat. Akkor viszont, amikor azok a szégyenteljes gyilkosságok megtörténtek, akkor nem volt segítség. Ezen még mindig nem lehet tovább lépni, mert nincs hová.
Nap, mint nap egyre többször szembe találkozom rasszista, kirekesztő megjegyzésekkel, akik bántják a zsidókat - a zsidóságuk miatt, a cigányokat, mert cigányok, a homoszexuálisokat, mert úgy élnek, ahogyan. Akkor tulajdonképpen merre van az arra? Mindig kell valakikre vicsorogni? Nem tudom elfogadni azt a "fűnyíró-módszert", amivel mindenkit egyenlőre kell(ene) megszabni. Mélyen elítélem a kirekesztő politikát, a megkülönböztetést, a megalázást és a másik ember semmibe vevését, a gyűlöletkeltést.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is elgondolkodtam már ezeken, miért van az hogy a magyar irodalomban, közéletben, tudományokban annyi zsidó vallású ember található.
A vallásuk ad erőt nekik ehhez?
Mert tanulni általában más vallásúak is részt vehetnek.
Miért kellett bizonyos számban megszabni e vallásuk részt vételét a közéletben, iskolákban?
Pusztítani akartak? Nem . Akkor mi volt a baj velük??
Egy anekdota is fennmaradt amikor az atombomba kutatása folyt a tudosok dolgoztak és egyszer kiment az amerikai katonai vezető akkor így szólt Szilárd Leo ...- nos akkor folytassuk magyarul-
Ezeket az embereket nem bírta az akkori kormány megtartani.....
Erről ennyit.
 
Nagyon jó, hogy ilyen klassz módon összeszedted ezeket a nagyon értékes embereket is. Nagyon szomorú, hogy a legtöbbjüknek szomorúan ért véget a sorsuk itt a földön.
 
Nekem is van valahol egy ilyen listám, talán megtalálom és it is közzéteszem, de itt olyan részletesen be lett mutatva, hogy kik is voltak ők és mit csináltak, mit, miket találtak fel. Az én listámon sajnos csak a nevük és a találmányuk volt megnevezve.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Én is elgondolkodtam már ezeken, miért van az hogy a magyar irodalomban, közéletben, tudományokban annyi zsidó vallású ember található.
A vallásuk ad erőt nekik ehhez?
Mert tanulni általában más vallásúak is részt vehetnek.
Miért kellett bizonyos számban megszabni e vallásuk részt vételét a közéletben, iskolákban?
Pusztítani akartak? Nem . Akkor mi volt a baj velük??
Egy anekdota is fennmaradt amikor az atombomba kutatása folyt a tudosok dolgoztak és egyszer kiment az amerikai katonai vezető akkor így szólt Szilárd Leo ...- nos akkor folytassuk magyarul-
Ezeket az embereket nem bírta az akkori kormány megtartani.....
Erről ennyit.
*
Az ok a gyűlölet, a többnyire biztos családi háttér, az összetartás, ami jellemző a zsidó családokra. Pontosan tudom, hogy egy zsidó családban a legfontosabb a gyerekeik taníttatása, a lehető legmagasabb képzettség megszerzésére való ösztönzés. Ha úgy szükséges, a kereskedő család, éjt-nappallá téve dolgozott, csak a gyerekek ki- illetve megtanulják akár az orvos, akár másfajta szakma legbrilliánsabb elsajátítását. Aztán a töretlen szorgalom, a soha nem adom fel életfelfogás. Kemény dolgok ezek, miért pattantak el így, azok a húrok. S, miért gyilkoltak halomra embereket, csak azért, mert zsidók voltak. A "csak azért" miatt, mert bennük, akik e rettenetet elkövették, a fenti értékek töredéke, többnyire nem volt meg. Már a téma is rendkívül felzaklat, mindig és mindenkor.
 
Szerintem ezeket a szörnyűségeket, talán csak a Tóra alapján lehet valahogy értelmezni. Valahol Mózes által elhangzik, talán az 5. könyv 23. fejezetésben, ahol az áldások és azok feltételei, illetve ezek hiányában az átkoknak a felsorolása van. A Mózes halála után utáni eseményeket rögzítő Bírák könyve szinte végig erről szól. Ott újra és újra előfordul olyan, hogy ha Izrael elfordult a Mindenhatótól, akkor prófétákat küldött hozzájuk, hogy visszafordítsa őket a gonosz útjaikról. Amikor ezeket megvetették, megverték, megölték, akkor újakat küldött, a legvégén viszont kiszolgáltatta őket a környező népeknek. Amikor nagyon nyomorgatták őket és kizsákmányolták, akkor el kezdtek újra a Mindenhatóhoz folyamodni, akkor Ő megszánta őket és megszabadította őket.
 
Bocsánat, tévedtem:

Mózes 5. könyve 28. fejezet az áldások után: "És ez átkok mind reád szállanak, és üldöznek téged és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyeket parancsolt néked. És rajtad lesznek jelül és csudául, és a te magodon mind örökké. A miatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén: Szolgálod majd a te ellenségeidet, a kiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged."... stb
 
Márta0320

Állandó Tag
Állandó Tag
Mélyen Tisztelt Tagtársaim !

Őszinte szeretettel és tisztelettel köszöntök Mindenkit vallási , etnika , származási és egyéb hovatartozás megkülönböztetése nélkül !!!
Ha megengedik , néhány gondolatban szeretném magam is kifejteni gondolataimat e témában ....
Számomra mindig nagyon fájó érzés volt , lelkileg összetört , ha megkülönböztetéssel találkoztam életem során !!! Ez rendkívül igazságtalan , méltatlan , kirekesztő , és s SZERETET teljes hiányáról tanúskodik !!!
A Teremtő az EMBERT teremtette meg !!! Az EMBERT minden adottságával , szerető lélekkel és szívvel !!! Egyforma jogokat és kötelezettségeket gyakoroltak , és ebbe természetesen beletartozik az " ÉLETHEZ " való jog is !!!! Ez alapvető emberi jog !!!
Rendkívül sajnálatos , szégyenteljes , ami ezekkel a jobb sorsra érdemes családokkal történt !!! FEJET KELL HAJTANUNK ELŐTTÜK , de a TÚLÉLŐK előtt is !!!!
Becsületességre , tisztességre , szorgalomra , a SZERETET gyakorlására nevelték gyermekeiket szüleik !!! Fogékonyak voltak a szegények , elesettek iránt , ott segítettek , ahol csak tudtak !!!
Drága Édesapám elbeszéléséből hallottam mindezt ( aki ekkor még kisfiú volt ) !! A legnagyobb tisztelettel , szeretettel beszélt a közelükben élő családról , akik kereskedők voltak , így Ők Náluk vásároltak ( többek megrökönyödése , ellenséges megjegyzése ellenére ) !!!
Nagyon sok tragédiát kellett megélniük drága Édesapáméknak !!! 11 éves nővére egyik napról a másikra halt meg !!! Egy temetés költsége ma is egy vagyonnal ér fel , azonban akkor sem volt másként !!! Teljesen a padlóra kerültek lelkileg is , anyagilag is !!! Drága Nagyanyám ( aki születésem előtt hunyt el , ui. nem tudta feldolgozni drága lánya halálát , rákot kapott és követte kislányát !! ) továbbra is Édesanyaként 4 gyermekről gondoskodott , taníttatott stb ....

Ez a DRÁGA ÚR természetesen tudott a családot ért tragédiáról , így saját maga ajánlotta fel drága Nagyanyámnak , hogy nyugodtan vásároljon , és vigye el hitelbe az árut !!! Hosszú hónapokig ( tavaszig ! ) így történt , és a legnagyobb diszkrécióval kezelte az ügyet az ÚR !!!
ÁLDOTT LEGYEN NEVE , EMLÉKE !!!!
Kérdezem : ma megteszi ezt az együttérzésből , szeretetből fakadó segítséget bárki is ??!! Ugye , hogy NEM !!! Neki TERMÉSZETES volt mindez !!! Ma ennek teljes ellentéte történik !!! Hányszor megtörtént , hogy utcán , közterületen , középületben rosszul lettem , eszméletemet vesztettem - segítség hosszú idő múlva érkezett .... Ha valaki betegség , vagy egyéb ok miatt anyagi segítségre szorulna , segítséget NEM kap !!! ( A jobb módban élőktől biztosan NEM ) !!!

Ami a feltalálókat illeti : Igen , nagyon sokan olyan éles ésszel , tudományos érdeklődéssel lettek megáldva , hogy számos okos feltalálás köthető a nevükhöz !!! Büszkének kell lenni Rájuk , ( hiszen honfitársaink Ők !! ) , hazánknak hoztak hírnevet , elismerést !!! Rendkívül szomorú , hogy külföldön kamatoztathatták tudásukat , ott egy befogadó , szerető közösségre találtak , akik megbecsülték Őket !!!

Mélyen meghajlok Előttük , és a fogadó közösség előtt is !!!
A történt borzalmakért viszont nem elegendő ( hiszen MEGBOCSÁTHATATLAN , ÉGBEKIÁLTÓ BŰN !! ) a bocsánatkérés , jóvátételre nincs lehetőség - SAJNOS !!!

Ha egészségem , no és pénzem megengedné (születésem óta komoly betegségekkel küzdök ) , kimennék a táborba , és ott rónám le részvétemet !!!
 
Köszönöm, hogy megértettél. Számomra mindig és mindenkor elítélendő az, ha bárkit csupán a vallása alapján ítélnek meg. Ha valaki úgy gondolkozik, mint a régi/mai indiánok, akik tisztelik a Föld, a Víz Istenét és mindent megszemélyesítenek, sőt Istennek képzelnek, s hozzá imádkoznak, légyen ez az Ő hitük. Soha nem bántanék ezért senkit, mert Ő abban hisz. Van, ismerek olyan embert, aki bocsánatot kér a Föld Anyától, mert folyamatosan lerabolják, bántják, ez meg az Ő hite. Soha nem mondtam neki ellent, igaz nem is bólintottam rá, az ebbéli beszélgetéseket kértem, mellőzzük. Ő nem tud meggyőzni engem, nekem nincs sem akaratom, de erőm sem arról, hogy ilyen dolgokban vitába szálljak. A barátságunk ennél sokkal többet ér, hiszen ezen kívül vannak dolgok, amelyekben egybehangzó véleményünk. S, különben is, nagyon jól érezzük magunkat családilg, társaságilag úgy együtt, a fenti témát kerülve. Jó és igaz ember.
 
Oldal tetejére