Választási egyszeregy: Így választ Amerika

Ki lesz a gyoztes?

  • Mrs .Clinton

    Szavazat: 7 43.8%
  • Mr. Trump

    Szavazat: 9 56.3%

  • Összes szavazó
    16
November első hétfőjét követő kedden – amely idén november 8-ára esik – milliók járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, ki vezesse az Amerikai Egyesült Államokat az elkövetkezendő négy évben.

Formálisan csak decemberben nevezik meg az új elnök személyét, akit 2017. január 20-án iktatnak be hivatalába. Milyen út vezet a győzelemig? Milyen lehetőségek között választhatnak az amerikai állampolgárok, és miként épül fel az amerikai választási rendszer? Cikkünkkel az alapokat szeretnénk összefoglalni.

Az Egyesült Államoknak elvileg bárki elnöke lehet, ha születetésétől fogva amerikai állampolgár, 14 éve állandó lakhellyel rendelkezik az USA-ban, valamint betöltötte a 35. életévét. A születéssel kapcsolatos kritériumot többen úgy értelmezik, hogy az illetőnek az Egyesült Államok területén kellett világra jönnie, azonban ezzel kapcsolatban a Szenátus tehet kivételt. Nyolc évvel ezelőtt például a republikánus jelölt, John McCain is indulhatott, aki egy panamai katonai támaszponton született. Barack Obama 2008-as elnökké választása után pedig csak késve tudta bemutatni a születési anyakönyvi kivonatát, s ez gyanakvásra és mindenféle feltételezésre adott okot. A szavazáson pedig minden 18. életévét betöltött amerikai állampolgár részt vehet.

Hogyan lehetsz elnökjelölt?

Minden, elnöki ambíciókat dédelgető személynek első lépésként támogatókat és szponzorokat kell találnia. Ha komolyan gondolja indulását, politikai szempontból ma két nagy párt között választhat, aszerint, hogy a republikánusok vagy a demokraták állnak közelebb a világnézetéhez, s támogatói is minden bizonnyal a jelölthöz hasonló elképzelésekkel bírnak.

A párton belüli előválasztási kampány akár évekkel az országos választások előtt elkezdődhet. A jelölt utazik, kampánybeszédeket tart, támogatókat szerez – elsőként az adott párton belül. Ha az előválasztási időszak elején a jelölt jól szerepel, olyanok támogatását is megszerezheti, akik a kampány előtt még más jelöltben gondolkodtak, ha viszont a versenyben lemarad, a korábbi támogatói is elfordulhatnak tőle. Ez teljesen érthető. A jelölt visszaléphet, hiszen a kampány pénzbe kerül, és egy előre látható kudarc mindennap csak anyagi veszteséget jelent. Egy-egy jelölt visszalépésekor „tisztul a kép”, mivel egyre kevesebben maradnak talpon. Az egyes pártok nagygyűlésén – nemzeti konvencióján – dől el végül, kinek ad a párt felhatalmazást.

22000.jpg

MTI

clinton3.jpg
 
Elég sokára fog kiderülni ki lesz a befutó.
Minden esetre, ha Trumpot engedik a piros gomb közelébe, lemegyek a pincébe megkeresni a gyalogsági ásót és betájolom a legközelebbi temetőt...nem szeretek másoknak gondot okzni... :confused:
 
Clinton mar masodszor indult neki az elnok valasztasnak.NAgyon keves orszagban van fiatal vezeto, bar en is inkabb a fiatal elnokre voksolnak ha lenne es szavazhatnak.
Borzalmas sok penz kell hozza ,hogy ideig eljusonak.
Obama es Bush fiatal.
 
November első hétfőjét követő kedden – amely idén november 8-ára esik – milliók járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, ki vezesse az Amerikai Egyesült Államokat az elkövetkezendő négy évben.

Formálisan csak decemberben nevezik meg az új elnök személyét, akit 2017. január 20-án iktatnak be hivatalába. Milyen út vezet a győzelemig? Milyen lehetőségek között választhatnak az amerikai állampolgárok, és miként épül fel az amerikai választási rendszer? Cikkünkkel az alapokat szeretnénk összefoglalni.

Az Egyesült Államoknak elvileg bárki elnöke lehet, ha születetésétől fogva amerikai állampolgár, 14 éve állandó lakhellyel rendelkezik az USA-ban, valamint betöltötte a 35. életévét. A születéssel kapcsolatos kritériumot többen úgy értelmezik, hogy az illetőnek az Egyesült Államok területén kellett világra jönnie, azonban ezzel kapcsolatban a Szenátus tehet kivételt. Nyolc évvel ezelőtt például a republikánus jelölt, John McCain is indulhatott, aki egy panamai katonai támaszponton született. Barack Obama 2008-as elnökké választása után pedig csak késve tudta bemutatni a születési anyakönyvi kivonatát, s ez gyanakvásra és mindenféle feltételezésre adott okot. A szavazáson pedig minden 18. életévét betöltött amerikai állampolgár részt vehet.

Hogyan lehetsz elnökjelölt?

Minden, elnöki ambíciókat dédelgető személynek első lépésként támogatókat és szponzorokat kell találnia. Ha komolyan gondolja indulását, politikai szempontból ma két nagy párt között választhat, aszerint, hogy a republikánusok vagy a demokraták állnak közelebb a világnézetéhez, s támogatói is minden bizonnyal a jelölthöz hasonló elképzelésekkel bírnak.

A párton belüli előválasztási kampány akár évekkel az országos választások előtt elkezdődhet. A jelölt utazik, kampánybeszédeket tart, támogatókat szerez – elsőként az adott párton belül. Ha az előválasztási időszak elején a jelölt jól szerepel, olyanok támogatását is megszerezheti, akik a kampány előtt még más jelöltben gondolkodtak, ha viszont a versenyben lemarad, a korábbi támogatói is elfordulhatnak tőle. Ez teljesen érthető. A jelölt visszaléphet, hiszen a kampány pénzbe kerül, és egy előre látható kudarc mindennap csak anyagi veszteséget jelent. Egy-egy jelölt visszalépésekor „tisztul a kép”, mivel egyre kevesebben maradnak talpon. Az egyes pártok nagygyűlésén – nemzeti konvencióján – dől el végül, kinek ad a párt felhatalmazást.

22000.jpg

MTI

Csatolás megtekintése 1502879
*
Tetszik ez a szavazásos, tippelési dolog. Mrs. Clintonra szavaztam, a rendszer is ezt mutatja. Már alig várom, holnap reggel magyarországi idő után reggel 5 órakor lesz a közvetítés a választásról. Úgy emlékszem, hogy a HIR TV-ben, de lehet, hogy tévedek. Mindenképpen végig vadászom a csatornákat, mert izgulok, hogy ki lesz a befutó győztes.
 
Idézet egy írásból aminek mondanivalójával én is egyet értek:

"Akárhogy is lesz, a világ holnap hajnalban ismét fordul egy nagyot. Megválasztják az USA 45. elnökét, és ez alapvetően hatással lesz majd a világunkra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberiség szempontjából lényeges kérdéseink – korrupció, háborúk, környezetszennyezés – tekintetében ismét semmilyen érdemi változás nem lesz. Nem lesz világháború, nem oldjuk meg a menekültválságot, ellenben a tengereket ugyanúgy szennyezni fogjuk, és ugyanúgy mindent át fog hatni a korrupció, mint a történelemben bármikor."
 
ejh ha csak a tengerszennyezes maradna es valoban ugy lenne mint josolod -- érdemi változás nem lesz
mi mar MOST tudjuk ,hogy ezt te nagyon rosszul gondolod !!!
(ilyen hatter intezkedes meg egyetlen elnokvalasztasnal SEM volt mit az elmult es az e het)
Valóban én nem láthatok be a kulisszák mögé és jós sem vagyok, de az idézett gondolattal egyetértek,
kivétel a nem lesz világháború, mert az sajnos nagyon érik.
 
Idézet egy írásból aminek mondanivalójával én is egyet értek:

"Akárhogy is lesz, a világ holnap hajnalban ismét fordul egy nagyot. Megválasztják az USA 45. elnökét, és ez alapvetően hatással lesz majd a világunkra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberiség szempontjából lényeges kérdéseink – korrupció, háborúk, környezetszennyezés – tekintetében ismét semmilyen érdemi változás nem lesz. Nem lesz világháború, nem oldjuk meg a menekültválságot, ellenben a tengereket ugyanúgy szennyezni fogjuk, és ugyanúgy mindent át fog hatni a korrupció, mint a történelemben bármikor."
Nekem egyik jelolt sem tettszik...Mindkettotol tartok...anno Bill C. nem volt megnyero politikaja a Balkan szamara..a felesegetol sem varok jobbat.Donald az en izlesemnek tul agressziv...majd hajnalban meglatjuk ki a befuto...
 
Ahogy az előző hsz-ben is írtam, én nem láthatom mi folyik a háttérben, de annyit azért már láttam az életem során,
hogy pénz nélkül nem lehet se nyerni, se kormányozni, ergo: majdnem mindegy ki ül az elnöki székben,
mindíg a pénzvilág fog diktálni.
 
nnna pont az lenyeg lehet hogy befut DE ...
Irigyellek vigilant azért a téjékozottságért amit mutatsz az amerikai elnökválasztás belső szobáiból,
a globális menekült kérdésről, a magyarországi politikáról és cigánykérdésről, a kanadai indiánok legbensőbb titkairól.
Teljes, fölényes bizozonyossággal szólalsz meg bármely témában, tehát rengeteget kell hogy olvassál,
nagyon sok emberrel kell hogy beszéljél és nem is akárkikkel - mond csak, mikor tudsz pihenni ?
 
En nagyon remelem, hogy az amerikai nep jol fog szavazni. A legutobbi tortenelem soran mar ketszer megtette amikor a tet igazan nagy volt.
Megvalasztottak Kennedy-t (Demokrata) es kesobb Ronald Reagant (Republikanus).
Most legalabb annyi ha nem tobb forog kockan.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére