Ezek az alapvető különbségek Obama és Trump között

Nyolc év és négy nap telt el Barack Obama és Donald Trump megválasztása között. A jelenlegi és a leendő amerikai elnök múltjában szinte egyetlen párhuzam sincs.

- Hosszú ideje várunk erre a pillanatra, de ma este elérkezett az idő, hogy megváltoztassuk Amerikát – mondta 2008-ban Barack Obama.

- Itt az ideje, hogy Amerika leszámoljon a megosztottsággal. A republikánusoknak, a demokratáknak és a függetleneknek is együtt kell dolgozniuk. Itt az ideje, hogy egy egységes nép legyünk – fogalmazott szerda hajnalban Donald Trump.

A jelenlegi és a leendő elnök által képviselt irány között jelentős különbségek voltak és vannak.

Barack Obama sokáig küzdött az egészségbiztosítási rendszer megújításáért. A reformot végül elfogadták, bár a republikánusok ellenezték az Obamacare-t. Trump a törvény visszavonását ígérte.

- Megszabadulunk az Obamacare-től. Hatályon kívül helyezzük, és lecseréljük – mondta egy kampányrendezvényen.

A megválasztott elnök az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény felmondását ígérte, de ellenzi a Csendes-óceáni Partnerséget is, melyet februárban írtak alá.

- Csak képzeljük el, hány autóiparban dolgozó munkahelye szűnik meg, ha a TPP-t ténylegesen jóváhagyják. Katasztrófa lesz. Ezért kihátrálunk majd belőle, mert soha, de soha nem léphet életbe – közölte korábban Trump.

Barack Obama a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fő szószólója lett.

- Az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy szerepet kell vállalnia a probléma megoldásában. Határozottan kiállok amellett, hogy a nemzetközi ügy élére álljunk – mondta egyszer.

Donald Trump teljesen másképp gondolkodik a klímaváltozásról. Szerinte az egy drága átverés, mely mögött Kína áll, mert nem versenyképesek az amerikai termékekkel.

A két politikus mást gondol a muzulmánokról is.

- Nem használja a radikális, az iszlám és a terrorizmus szavakat sem. Nem tudom, hogy az elnök tisztában van-e azzal, hogy mi folyik itt. Tényleg nem tudom – mondta a San Bernardino-i lövöldözés után Trump.

Olykor Barack Obama is szóba hozta a most megválasztott elnököt.

- Azt akarja, hogy egyetlen muzulmán se jöhessen be az Egyesült Államokba. Ezzel vajon a republikánusok is egyet értenek? – tette fel a kérdést egyszer.

November elsején úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump alkalmatlan elnöknek.

- Donald Trump… ne fügyüljük ki… Donald Trump egyszerűen képzetlen ahhoz, hogy elnök legyen – mondta.

obama es trump.jpg
 
Kétségtelen, hogy Trump sok kérdésben előadja a populista hülyét, ahol nehéz kitalálni, hogy ezt most komolyan gondolja vagy csak szavazókat akar nyerni.
De kicsit belenézve Obama és Trump iskoláiba és életútjába, elért eredményeibe, elég erős kijelentés ez a képzetlenség.

Nem az iskola és nem a papír teszi és garantálja a józan észt.
Ha te sem az USA-ban élsz, térjünk vissza az értékelésére egy év múlva, oké?

Minden esetre én felhoztam a gyalogsági ásót a pincéből és memorizáltam a legközelebbi temető fekvését...:confused:
 
mivel FOGALMAD SINCS ,hogy a valosagban az hogyan IS mukodott
igy elnezem neked ,hogy ezt a cimeres okorseget postolod !!

NEM veletlen ,hogy azt igerte a Trump hogy AZONNAL ELTORLI
EZZEL NYERTE MEG A DOLGOZO AMERIKAIAKAT OK SEM AKARJAK az obmacare-t

Nem a dolgozó amerikaiak nem akarják, hanem a republikánusok (a fafejű szavazó, akit meghülyít a csúsztató frázisokkal a politikus - jé, pont, mint Mo-n!). De tudod, mit? Én nem fogok veled vitatkozni. Örüljél, hogy nem lesz olcsóbb egészségügy, és hogy továbbra is a biztosítók szelektálnak a rászorulók között.
 
Obama már kellően mélypontra süllyesztette az orosz-amerikai kapcsolatokat, Clinton pedig egyenesen belenavigálta volna a világot a harmadik világháborúba.
Ennél Trump csak jobb lehet!
 
"Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon hívta fel Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, és mindketten hangsúlyozták, hogy aktívan együttműködnek az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette be késő este a Kreml sajtóosztálya.

A hivatalos közlés szerint Putyin és Trump megállapodott abban, hogy telefonon keresztül kapcsolatban maradnak és a későbbi időszakra személyes találkozót helyeztek kilátásba.

Első telefonbeszélgetésük során Putyin és Trump azonos véleményen volt azzal kapcsolatban, hogy szükség van erőfeszítéseik egyesítésére a nemzetközi terrorizmus elleni harcban - állt a Kreml közleményében, amely utalt arra is, hogy az orosz államfő és a megválasztott amerikai elnökmegvitatta a szíriai válság rendezésének kérdéseit is.

- Az orosz vezető ismételten gratulált Trumpnak az elnökválasztáson aratott győzelméhez. Sok sikert kívánt neki választási programja megvalósításához és kifejezte készségét az az új adminisztrációval való partneri párbeszéd kiépítésére,aminek az egyenjogúságon, a kölcsönös tiszteleten és az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson kell alapulnia - állt a közleményben."
(origo)

Ez a beszélgetés Clintonnal elképzelhetetlen lett volna.
Drukkoljunk nekik! Azt hiszem, a mi szempontunkból ez a legfontosabb különbség Obama és Trump között. A mi érdekünk az, hogy a két nagyhatalom jóban legyen egymással, és nem az a feszkó, amit Obamáék generáltak!
 
Mókás hozzászólások vannak itt.

Tény az, hogy Killery háborút akart. Elmondta. Az atomháború lenne, s Európábol nem sok maradna. Ez az amiknál kollaterális kár.

Tény az, hogy Trump nem akar háborút az oroszokkal.

Innen nincs miröl beszélni. A mi szempontunkból.
Hogy esetleg Amerikában még egyéb következmények is lehetnek, az az ö életük.
Hogy mit fog tenni DT, az nem lehet tudni egyelöre. De ha nem akar háborúzni az oroszokkal - mint Killary - akkor nincs az az egyébként kemény intézkedése, amit a béke melletti állásfoglalása ne kompenzálna s ne irna felül.
 
Utoljára módosítva:
Minimális angoltudást feltételezve a Hillary és a kill szóösszetételböl jöve az vala. S aki az angolszász sajtóba csak alkalmanként belekukkant, az tudja, kiröl van szó.
De, mégegyszer: Hillary Clinton beceneve.
 
Mókás hozzászólások vannak itt.

Tény az, hogy Killery háborút akart. Elmondta. Az atomháború lenne, s Európábol nem sok maradna. Ez az amiknál kollaterális kár.

Tény az, hogy Trump nem akar háborút az oroszokkal.

Innen nincs miröl beszélni. A mi szempontunkból.
Hogy esetleg Amerikában még egyéb következmények is lehetnek, az az ö életük.
Hogy mit fog tenni DT, az nem lehet tudni egyelöre. De ha nem akar háborúzni az oroszokkal - mint Killary - akkor nincs az az egyébként kemény intézkedése, amit a béke melletti állásfoglalása ne kompenzálna s ne irna felül.

Nem tudom mire alapozod az állitásaidat?
Hillary már college student kora ota aktivan résztvesz a politikában és mindig az eröszak ellen volt,
mig Trumpnak semmi tapasztalata nincs a politikai parketton,
az egész élete arrol árulkodik, hogy nem tud uralkodni magán, meggondolatlanul reagál.

-
Trump utszéli kifejezésekkel, megtudta nyerni az országa választoinak egy részét, de nemzetközi politikát nem lehet ilyen stilusban folytatni, ahelyett, hogy Amerika hirnevét, befolyását növelné izolátiohoz fog a stilusa vezetni.
-
Ami az eröszakot illeti, elfelejtetted már, milyen kétértelmü szojátékot használt Trump,
Hillary és a fegyverlobi közötti differencia megoldására?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,038
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére