A kanadai magyarok megvásárolhatóak!?

Nem Kanadában élek, de engedtessék meg ezt a kis történet.

Elmúltak már azok az idők amikor kanadaiak segélyezték a szegény magyar menekülteket, mostanában az Orbán-kormány támogatja a gazdag kanadaiakat. Pedig Magyarország ma is igencsak szegény ország, a Visegrádi négyek közül az egyetlen ország, ahol a régiók többsége (hétből négy) immár húsz éve nem tud az EU-s átlaghoz felzárkózni.

A történet azzal kezdődik, hogy néhány éve Torontóban eladták a régi Magyar Házat, és mindjárt botrány kerekedett a tranzakcióból. Többek elmondása szerint - például ebben a KMTV-interjúban is - kiderült, hogy közel 600 ezer kanadai dollár (mintegy 120 millió Ft) adósságot is felhalmozott az előző vezetés. Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács (KMKT) elnöke úgy fogalmazott, hogy “rossz gazdálkodás” okozta a pénzek eltűnését.

Tavaly, miután elkezdték építeni az új Magyar Házat, kiderült hogy nincs pénz annak befejezéséhez. A gazdag torontói magyar közösség nem tudta összekalapozni az anyagiakat. Ekkor jött az ötlet hogy kérjenek segítséget az Orbán-kormánytól, hiszen az amúgy is „nemzetben gondolkozik, nem országban.” Somorjai asszony levelet írt a magyar miniszterelnöknek és a budapesti kormány azonnal meghozta az 1480/2015. (VII. 20.) határozatot „a torontói Magyar Ház építése befejezésének finanszírozása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról.” (Itt olvasható a teljes szöveg.)

Persze voltak Torontóban is akadékoskodók, akik felvetették hogy mégiscsak szégyen, hogy a csontszegény Magyarország segélyezi a gazdag Kanadát. Somorjai asszony megnyugtatta őket, hogy a magyar kormány „boldogan támogatja” a tengerentúliakat.

128,6 millió forintnak megfelelő kanadai dollárt átutaltak Kanadába és ott az épületet időben át is adták.

Közvetlenül a pénzátutalás után, 2015 szeptember 18-án, Somorjai asszony a kanadai magyarok nevében egy levelet hozott nyilvánosságra: „Elismerésünket és együttérzésünket fejezzük ki Miniszterelnök Úrnak és minden magyar honfitársnak ezekben a nehéz időkben, amikor a kormány a magyar állampolgárok, családjaink, barátaink biztonságát és nemzetünk kultúrájának, örökségének védelmét szem előtt tartva, az EU jogszabályait figyelembe véve, mérhetetlen erőfeszítéssel próbálja emberien kezelni az illegális és törvénytelen bevándorlást.

Mi, kanadai magyarok ezúton elutasítjuk azokat a sértéseket és kritikákat, amik a magyar kormányt a migráns helyzet kezelésének vonatkozásában érték.” (Itt olvasható Somorjai asszony levele.)

Somorjai asszony időközben Torontóból Budapestre költözött, hiszen mindkét Kanadában született fia Magyarországon él, és idén március 15-én Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úr a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki „a kanadai magyarság érdekében végzett, a magyar kultúra megismertetését és népszerűsítését szolgáló sokrétű szervező munkájáért.” Bessenyeiné Somorjai Ágnes jelenleg a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke és „magyarországi megbízottja.”

Lázár György

Diaszpora-Kanada.jpg

A Kanadai Magyar Kulturális Tanács tagjai Budapesten Kövér Lászlóval, a Parlament elnökéve (középen). Somorjai asszony a kép balszélén.
 
Azokat, akik elhagyták a szülőhazájukat és az új választott hazában mindent elkövetnek, hogy ártsanak azoknak akik itt maradtak, őket ki vásárolta meg?

Latod szepen hazamennek a hangadok es otthon fejtik ki az aldasos tevekenyseguket. Hala istenek... a legjobb amit tehettek hogy hazamentek.
Orban ur fizet mint a katona tiszt 600ezer dollart +140 ezer dollart szoborra, es meg van egy ket uzlet ami erosen erdekelt es tamogatott itt Torontoba es sok ilyen nagy varos van ahol van magyar kozosseg, ha mindenhol igy kinyitja a bugyeralist akkor mindig lesz aki elfogadja a tamogatast.
 
De jó vagy hozzánk... ;)
 
Magyarországon alig lehet közlekedni az utakon, a falvakban még járdák is alig vannak, de ennél sokkal súlyosabb a kórházak helyzete, a szerencsétlen betegekről nem is beszélve. Személy szerint nekem ultrahangos vizsgálatra olyan távoli időpontot adtak, hogy ha nem megyek el magánrendelésre és ezáltal nem kerülök műtőasztalra, már rég nem élnék. Értem én Orbán Viktort is, hogy a magyarság fenntartása számára kulcskérdés, de a fontossági sorrend sem elhanyagolható.
Mégis mindezek ellenére mondok egy nagyon furcsa dolgot: rá, Orbán Viktorra fogok szavazni, mert még mindig ő kisebb rossz, szemben a Jobbikkal, akikről köztudott, hogy fasiszta eszméket vallanak. Az én lelkiismeretem nem engedné, hogy az általam tisztelt és szeretett zsidóság ezek martalékává váljon.
 
Magan ugyed ugyan kire szavazol, de ha a fidesznyikokra adod a voksot akkor miert is haborogsz hogy nem kapsz idopontot hisz ok milliardokat vettek ki az egeszsegugybol. Aki nem tudj amegfizetni a maganrendelest az haljon meg?
A jobbik a zsurbubi viselkedesukkel hiaba csak azt lehet megteveszteni aki nem lat, nem olvas,nem hall es nem gondolkodik.
Az ellenzekben van vagy 6 part akik azert kinalnak alternativat csak el kene olvasni a programjukat.
 
Latod szepen hazamennek a hangadok es otthon fejtik ki az aldasos tevekenyseguket. Hala istenek... a legjobb amit tehettek hogy hazamentek.
Orban ur fizet mint a katona tiszt 600ezer dollart +140 ezer dollart szoborra, es meg van egy ket uzlet ami erosen erdekelt es tamogatott itt Torontoba es sok ilyen nagy varos van ahol van magyar kozosseg, ha mindenhol igy kinyitja a bugyeralist akkor mindig lesz aki elfogadja a tamogatast.

Inkább erre költse a pénzünket, mint kisvasútra, stadionra, olimpiára és kamionos gázoló gyilkosok importálására.:) Jó ez a fotó, amit betettél. Látszik a hölgyeken, hogy jó soruk van Kanadában... :D
 
Mégis mindezek ellenére mondok egy nagyon furcsa dolgot: rá, Orbán Viktorra fogok szavazni, mert még mindig ő kisebb rossz, szemben a Jobbikkal, akikről köztudott, hogy fasiszta eszméket vallanak. Az én lelkiismeretem nem engedné, hogy az általam tisztelt és szeretett zsidóság ezek martalékává váljon.
Van olyan parlamenti párt ami embereket akar martalékká tenni?????
Kérlek erről mesélj!
Csak azért szavazol a rosszra hogy elkerüld a másik rosszat??
Akkor szavazz az mszp-re ez a demokratikus játék ha nem válnak be jön a következő választás...De a bebetonozás nem megoldás!
 
Magyarországon alig lehet közlekedni az utakon, a falvakban még járdák is alig vannak, de ennél sokkal súlyosabb a kórházak helyzete, a szerencsétlen betegekről nem is beszélve. Személy szerint nekem ultrahangos vizsgálatra olyan távoli időpontot adtak, hogy ha nem megyek el magánrendelésre és ezáltal nem kerülök műtőasztalra, már rég nem élnék. Értem én Orbán Viktort is, hogy a magyarság fenntartása számára kulcskérdés, de a fontossági sorrend sem elhanyagolható.
Mégis mindezek ellenére mondok egy nagyon furcsa dolgot: rá, Orbán Viktorra fogok szavazni, mert még mindig ő kisebb rossz, szemben a Jobbikkal, akikről köztudott, hogy fasiszta eszméket vallanak. Az én lelkiismeretem nem engedné, hogy az általam tisztelt és szeretett zsidóság ezek martalékává váljon.

Honnan veszed, hogy Orbán 2 év mulva még egy alternativa lesz? :)
-
De legjobban azon vagyok meglepödve, hogy ez az Obán mindig megmentöként lép fel. :)
-
A saját bevallása szerint, nemrég még ö akadályozta meg, hogy az EU kiirtsa a magyar akácokat, most a muzulmánok ellen nyujt nekünk védökardot, két év mulva a zsidokat fogja megmenteni. :rolleyes:
 
Latod szepen hazamennek a hangadok es otthon fejtik ki az aldasos tevekenyseguket. Hala istenek... a legjobb amit tehettek hogy hazamentek.
Orban ur fizet mint a katona tiszt 600ezer dollart +140 ezer dollart szoborra, es meg van egy ket uzlet ami erosen erdekelt es tamogatott itt Torontoba es sok ilyen nagy varos van ahol van magyar kozosseg, ha mindenhol igy kinyitja a bugyeralist akkor mindig lesz aki elfogadja a tamogatast.
Nem a saját zsebéből fizeti :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,650
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére