Barbie-babákból készített Betlehemet a művészpáros

Az argentín művészpáros, Pool Paolini és Marianela Perelli 33 darabból álló Barbie kollekciója két évvel ezelőtt akkora felháborodást keltett a vallásos közönség körében, hogy le kellett mondaniuk a Buenos Aires-i Popa galériában meghirdetett Barbie-s kiállításukat.

Akkor több, névtelen halálos fenyegetés is érkezett a galériába, idén azonban mégis újra megpróbálják.

“Van egy szentély a konyhánkban, ahol több szent található, mint a Vatikánban” – védekezett akkor Paolini, aki szerint munkájuk igazi üzenete egyáltalán nem vallásellenes. A művészpáros szerint:

Ha van orvos, tanár és rendőr Barbie, akkor miért ne lehetne Szűz Mária Barbie vagy Jézus Krisztus Ken is?

Idén Los Angeles 1986-ban alapított galériája, a La Luz de Jesus figyelt fel a művészpáros alkotásaira, és kiállítást szervezett nekik.

A nem mindennapi tárlatot december 2. és december 31. között lehet megnézni, de akár vásárolni is lehet a Barbie szentekből. Bármilyen vallás ikonikus figuráját szeretnénk megvenni 700 dollárt, vagyis nagyjából 204 ezer forintot kell értük fizetni.

A provokatív kiállításon ezúttal a hindu vallás követői háborodtak fel. Olyannyira, hogy a Universal Society of Hinduism elnöke, Rajan Zed nyilatkozatában felszólította a galériát, hogy vonja vissza a Barbie-szerű Krisnákat, mert az sérti a hívőket.

newsgram

be7a1195e833ab87b9cac5ef0625f5aa.jpg
 
Halálos fenyegetések érkeztek....de miért??
Inkább örülni kellene hogy még szélesebbre nyílik a vallás köre.
 
Nézd, én ateista vagyok, de úgy gondolom ez már átlépi azt a határt, ami egy hívő számára tolerálható.
Gondold tovább, mi lesz a következő? Kitömött állatok, plasztik zombik, vagy sorolhatnám az agyament ötleteket napestig.

Tiszteljük egymás hitét, meggyőződését mindaddig, amíg nem sért másokat és nem akar rákényszeríteni senkit semmire.
 
Amíg nem sért másokat? Nem akar rákényszeríteni senkit semmire?
De a vallások ÉPP erről szólnak.
Megmondják hogy mi a jó, mi a rossz és ezt EL KELL fogadnod.
Máskülönben miért is csatlakoznál egy vallási vagy bármilyen közösséghez.
 
A választásod szabad.... hiszel, vagy nem, a te dolgod. Ki milyen vallást választ, az ő dolga. Ha választotta valamelyiket, azzal elfogadja az előírásait.
De amint te akarod nekem megszabni, hogy miben higgyek az a kényszerítés.
 
Akkor több, névtelen halálos fenyegetés is érkezett a galériába, idén azonban mégis újra megpróbálják.
Hogy mik történnek dél amerikában....
Lehet hogy elkellene gondolkodni a karácsony megszüntetéséről ha ilyen vad pusztító hatást tudnak kiváltani....visszahozni a télapót azzal talán nem lesz ennyi baj.
 
Az odáig rendben van, hogy akinek igénye van rá, higgyen. De az már nagyon nincs rendben, hogy azon az alapon, hogy őt sérti valami a hitében mások életére tör.
 
Szerintem nem rosszak, igaz még ingyen sem kéne, mert nem vagyok hívő meg ilyesmik, de azért nem ízléstelenek, csak egy bizonyos nézet ellen vannak, minden más is lehet az. Vannak ennél ízléstelenebb, vallásromboló játékok, de azokat nem ennyire egyértelműek, talán azért nem is kerülnek célkeresztbe.
 
Az argentín művészpáros, Pool Paolini és Marianela Perelli 33 darabból álló Barbie kollekciója két évvel ezelőtt akkora felháborodást keltett a vallásos közönség körében, hogy le kellett mondaniuk a Buenos Aires-i Popa galériában meghirdetett Barbie-s kiállításukat.

Akkor több, névtelen halálos fenyegetés is érkezett a galériába, idén azonban mégis újra megpróbálják.

“Van egy szentély a konyhánkban, ahol több szent található, mint a Vatikánban” – védekezett akkor Paolini, aki szerint munkájuk igazi üzenete egyáltalán nem vallásellenes. A művészpáros szerint:

Ha van orvos, tanár és rendőr Barbie, akkor miért ne lehetne Szűz Mária Barbie vagy Jézus Krisztus Ken is?

Idén Los Angeles 1986-ban alapított galériája, a La Luz de Jesus figyelt fel a művészpáros alkotásaira, és kiállítást szervezett nekik.

A nem mindennapi tárlatot december 2. és december 31. között lehet megnézni, de akár vásárolni is lehet a Barbie szentekből. Bármilyen vallás ikonikus figuráját szeretnénk megvenni 700 dollárt, vagyis nagyjából 204 ezer forintot kell értük fizetni.

A provokatív kiállításon ezúttal a hindu vallás követői háborodtak fel. Olyannyira, hogy a Universal Society of Hinduism elnöke, Rajan Zed nyilatkozatában felszólította a galériát, hogy vonja vissza a Barbie-szerű Krisnákat, mert az sérti a hívőket.

newsgram

be7a1195e833ab87b9cac5ef0625f5aa.jpg

*
Ez már igazán elüzletesítése a vallásnak... Részemről izléstelennek tartom.
 
Halálos fenyegetések érkeztek....de miért??
Inkább örülni kellene hogy még szélesebbre nyílik a vallás köre.
két dudás egy csárdában
a fogyi társadalom meg az egyház ugyanazt a portékát ....árulja érzéseket

az meg nem művész aki újracsomagol ....a művész maga alkot !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,946
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére