Mutáns aranyhalak lepték el a tavat

A közkedvelt aranyhalat általában lakásban díszes háziállatként tartják, ám az egész Dragon Lake-et, azaz Sárkány-tavat ellepték a kanadai Quesnelhez közel.

Azt feltételezik, hogy egy-egy korábbi aranyhal-tulajdonos dönthetett úgy, hogy a tóba ereszti kis kedvencét, és valószínűleg ez okozta a populáció nagy mértékű megugrását.

Jelenlétük azonban nagy problémát okoz az őshonos fajtáknak, az újonnan megszaporodott jövevények ugyanis nemcsak az élőhelyüket, de a táplálékkészleteiket is veszélyeztetik.

Elképesztő felvétel látott napvilágot, amely alátámasztja a nyomasztó helyzetet: egy halász a hálója segítségével igyekszik megtisztítani a tavat az elszaporodott aranyhalak ezreitől.



aranyhalak.jpeg
 
Az emberi oda nem figyelés.
Megveszik mert azt hiszik milyen szép lesz a lakás az akváriumtól majd kiderül hogy túlszaporodnak, munka van vele....
Majd úgy döntenek elengedem mert állatvédő vagyok...(mert vannak olyan emberek akik elpusztítják a számukra feleslegessé vált hobbi állatokat de én nem vagyok olyan menj élj a nagy vízben)..:dr_4:
 
Az evolutio müködésének parádés példája. :)
-
Az aranyhalak megesznek mindent, gyorsan szaporodnak és nagyon alkalmazkodoképesek.
 
Az emberek azért felelősség teljesebben viselkedhetnének a házi kedvenceikkel. Ha már egyszer akarnak ilyet, akkor gondozzák is rendesen, nem csak ameddig pici és szép, meg ameddig jó nézegetni. Szomorú, hogy csak úgy kidobnak mindenfélét :(
 
Az evolutio müködésének parádés példája. :)
-
Az aranyhalak megesznek mindent, gyorsan szaporodnak és nagyon alkalmazkodoképesek.

ne-haragudj de ez nem evolúció, az evolúció az más , az ilyen fajokat INVÁZIÓS fajnak hívjuk , hosszú távon egyensúly alakulhat ki az adott területen , de addigra kiszoríthatják az őshonos fajokat és azok kipusztulhatnak.

Sajnos a fajok terjedését természetellenesen felgyorsította a kereskedelem, az utazás, és mint a jelen esetben látható mesterséges betelepítés. Ezek az invazív, vagy özönfajok megváltoztathatják a korábbi ökológiai viszonyokat, így kiszámíthatatlan hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre, és komoly gazdasági károkat okoznak-okozhatnak.

Jelenleg az idegenhonos özönfajok behurcolása a második oka annak, hogy a bolygó biodiverzitása csökken , közvetlenül az élőhely pusztítás mögött. Az özönfajok behurcolása minden szinten kedvezőtlen, pl, környezeti, gazdasági, egészségügyi szinten. Úgy számolják, hogy az özönfajok a 21. században nagyobb kárt fognak okozni mint a teljes ipar.

nem tudom, hogy, hogy van máshol, de nálunk az állatkereskedők 99% visszaveszi a megunt kedvencet, illetve a szaporulatot is meg szokták venni vagy be lehet cserélni pl állateledelre. Tehát tiszta hülyeség , Magyarországon a kedvenceket szélnek ereszteni. Ennek ellenére már 4 db ékszerteknőst , és egy aligátor teknőst szedtem össze. Az aligátor teknőst ment az altkerteseknek mivel ugye az már nem tartható, az ékszerteknőst pedig a helyi állatkereskedőnek.
 
ne-haragudj de ez nem evolúció, az evolúció az más , az ilyen fajokat INVÁZIÓS fajnak hívjuk , hosszú távon egyensúly alakulhat ki az adott területen , de addigra kiszoríthatják az őshonos fajokat és azok kipusztulhatnak.
-
Miért szoritják ki az öshonos fajokat? Azért mert a honos fajokkal ellentétben az aranyhalak megesznek mindent, gyorsan szaporodnak és nagyon alkalmazkodoképesek. Az evolutio bizony igy müködik, ezek a kis lépések.
-
Sajnos a fajok terjedését természetellenesen felgyorsította a kereskedelem, az utazás, és mint a jelen esetben látható mesterséges betelepítés. Ezek az invazív, vagy özönfajok megváltoztathatják a korábbi ökológiai viszonyokat, így kiszámíthatatlan hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre, és komoly gazdasági károkat okoznak-okozhatnak.
-
A gazdasági károkkal egyetértek, nem tudjuk kiszámolni milyen következményei vannak a természetes kiválasztodásnak.
-
Gyorsan hozzáteszem, hogy a növények, háziállatok amiket ma tartunk nem léteznének nélkülünk, mi kanalizáljuk a génmutatiokat. Ha nem szolnánk bele a természetbe a tyukok, macskák, lovak, tehenek.... a buza, rozs, káposzta.... mind eltünne a földröl ebböl a formábol ami most van.
-
Jelenleg az idegenhonos özönfajok behurcolása a második oka annak, hogy a bolygó biodiverzitása csökken , közvetlenül az élőhely pusztítás mögött. Az özönfajok behurcolása minden szinten kedvezőtlen, pl, környezeti, gazdasági, egészségügyi szinten. Úgy számolják, hogy az özönfajok a 21. században nagyobb kárt fognak okozni mint a teljes ipar.
-
A leg önzöbb faj az ember! :)
A tyuk nem önként adja nekünk a tojást hanem elveszük tölle, és csak azzal hagyjuk pározni amelyik a mi számunkra elönyös utodot hoz létre. Kakasra pl. nincs szükség, ahogy kibujnak a tojásbol megöljük öket....
 
Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy valaki úgy mond véleményt , hogy még az alapfogalmakkal sincs tisztába, vagy nagyon is tisztában van és csak egy sima internetes troll. Egyik se túl hízelgő.

Miért szoritják ki az öshonos fajokat? Azért mert a honos fajokkal ellentétben az aranyhalak megesznek mindent, gyorsan szaporodnak és nagyon alkalmazkodoképesek. Az evolutio bizony igy müködik, ezek a kis lépések.

ere csak egy látványos példával válaszolnék (van még jó pár) :

A barna fakígyó véletlen behurcolásával Guam szigetére. Ez valamikor 1950 táján történt és valószínűleg egyetlen megtermékenyített nőstény került valamilyen szállítmány potyautasaként a szigetre. Mára négyzetkilométerenként 5000-nél több kígyó él az erdőkben. Korábban nem volt a fákon vadászó ragadozó a szigeten, ezért a kígyó a sziget 11 madárfaja közül mára 9-t kipusztított.

Gyorsan hozzáteszem, hogy a növények, háziállatok amiket ma tartunk nem léteznének nélkülünk, mi kanalizáljuk a génmutatiokat. Ha nem szolnánk bele a természetbe a tyukok, macskák, lovak, tehenek.... a buza, rozs, káposzta.... mind eltünne a földröl ebböl a formábol ami most van.

ezt mezőgazdaságnak, állattenyésztésnek , fajnemesítésnek, mesterséges szelekciónak, neveztük semmi köze a felvetett problémához, se az evolúcióhoz, se az invazív fajokhoz

A leg önzöbb faj az ember! :)
A tyuk nem önként adja nekünk a tojást hanem elveszük tölle, és csak azzal hagyjuk pározni amelyik a mi számunkra elönyös utodot hoz létre. Kakasra pl. nincs szükség, ahogy kibujnak a tojásbol megöljük öket....

Avval én is egyetértek, hogy a legönzőbb faj az ember, de én , az úgynevezett özön fajokról beszélek, (a cikk is arról ír), vagy invazív , illetve adventív (jövevény) elnevezést is használhatjuk mindegyik helyes. Amiről írsz itt az megint az alátenyésztés, kategóriájába esik sőt azt, hogy nem tenyésztünk olyan állatot amire nincs szükségünk az már gazdasági szükségszerűség, vagy kényszer .

Inváziós faj az a faj, amely egy adott területen nem őshonos, gyorsan terjed (tehát gyorsan vándorol és gyorsan szaporodik is), természetes ellensége nincs, és kiszorít, kipusztít más fajokat akár ragadozóként, akár az élőhely elfoglalásával.

Evolúció:
szüntelen, fokozatos, ugrás nélküli változásokból összetevődő mozgásformája a természetnek.
A biológiában evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Más megközelítésben az evolúció alatt a populációknak a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodását értjük, mely alkalmazkodást génállományuk, ezen keresztül tulajdonságaik megváltozásával érik el. A tulajdonságok, jellegek géneken keresztül fejeződnek ki, melyek a reprodukció során másolással adódnak tovább a következő nemzedékbe.


itt van két cikk az invazív fajok által okozott fenyegetésről

http://ec.europa.eu/environment/pubs/pdf/factsheets/Invasive Alien Species/Invasive_Alien_HU.pdf

http://www.eletestudomany.hu/kiszorulnak_az_oshonos_novenyek
 
Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy valaki úgy mond véleményt , hogy még az alapfogalmakkal sincs tisztába, vagy nagyon is tisztában van és csak egy sima internetes troll. Egyik se túl hízelgő.



ere csak egy látványos példával válaszolnék (van még jó pár) :

A barna fakígyó véletlen behurcolásával Guam szigetére. Ez valamikor 1950 táján történt és valószínűleg egyetlen megtermékenyített nőstény került valamilyen szállítmány potyautasaként a szigetre. Mára négyzetkilométerenként 5000-nél több kígyó él az erdőkben. Korábban nem volt a fákon vadászó ragadozó a szigeten, ezért a kígyó a sziget 11 madárfaja közül mára 9-t kipusztított.



ezt mezőgazdaságnak, állattenyésztésnek , fajnemesítésnek, mesterséges szelekciónak, neveztük semmi köze a felvetett problémához, se az evolúcióhoz, se az invazív fajokhoz



Avval én is egyetértek, hogy a legönzőbb faj az ember, de én , az úgynevezett özön fajokról beszélek, (a cikk is arról ír), vagy invazív , illetve adventív (jövevény) elnevezést is használhatjuk mindegyik helyes. Amiről írsz itt az megint az alátenyésztés, kategóriájába esik sőt azt, hogy nem tenyésztünk olyan állatot amire nincs szükségünk az már gazdasági szükségszerűség, vagy kényszer .

Inváziós faj az a faj, amely egy adott területen nem őshonos, gyorsan terjed (tehát gyorsan vándorol és gyorsan szaporodik is), természetes ellensége nincs, és kiszorít, kipusztít más fajokat akár ragadozóként, akár az élőhely elfoglalásával.

Evolúció:
szüntelen, fokozatos, ugrás nélküli változásokból összetevődő mozgásformája a természetnek.
A biológiában evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak. Más megközelítésben az evolúció alatt a populációknak a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodását értjük, mely alkalmazkodást génállományuk, ezen keresztül tulajdonságaik megváltozásával érik el. A tulajdonságok, jellegek géneken keresztül fejeződnek ki, melyek a reprodukció során másolással adódnak tovább a következő nemzedékbe.


itt van két cikk az invazív fajok által okozott fenyegetésről

http://ec.europa.eu/environment/pubs/pdf/factsheets/Invasive Alien Species/Invasive_Alien_HU.pdf

http://www.eletestudomany.hu/kiszorulnak_az_oshonos_novenyek

En csak a fogalmak tisztasága miatt kardoskodok.
-
Semmi kétség, hogy biologilag izolált területekre becipelt élölények a helybelieknek konkurentiát jelenthetnek, vissza tudják szoritani öket, söt a teljes kipusztulásukhoz is vezethet. A speciális fajok izoláltságban jöttek létre ez pedig evolutios jelenség.
-
En is tudnék rengeteg példát Ausztráliárol, vagy az Indiai oceánon levö Mauritius szigeten betelepitett állatok álltal kipusztitot Dodo-rol megemliteni.
-
Amiről írsz itt az megint az alátenyésztés, kategóriájába esik sőt azt, hogy nem tenyésztünk olyan állatot amire nincs szükségünk az már gazdasági szükségszerűség, vagy kényszer .
-
Itt gyorsan hozzátenném, hogy a háziállatok, kulturnövények nem léteznének ha nem tenyésztettük volna ki öket, és ha nem védenénk öket el is tünnének.
-
Tudom én mik az invaziv fajok, hogy vannak növények amiket csak védöruhában lehet irtani, azzal is tisztában vagyok mekkora károkat tudnak az embernek okozni.
-
Az evolutio hozzátartozik az élethez, a "fitness" azt jelenti, hogy amelyik lény a jobban passzol a környezetéhez annak nagyobb az esélye a tuléléshez. Az invaziv élölények ilyenek az uj otthonukban.
-
Nem mondtam én ellen neked csak kiegésztettelek.
 
A közkedvelt aranyhalat általában lakásban díszes háziállatként tartják, ám az egész Dragon Lake-et, azaz Sárkány-tavat ellepték a kanadai Quesnelhez közel.

Azt feltételezik, hogy egy-egy korábbi aranyhal-tulajdonos dönthetett úgy, hogy a tóba ereszti kis kedvencét, és valószínűleg ez okozta a populáció nagy mértékű megugrását.

Jelenlétük azonban nagy problémát okoz az őshonos fajtáknak, az újonnan megszaporodott jövevények ugyanis nemcsak az élőhelyüket, de a táplálékkészleteiket is veszélyeztetik.

Elképesztő felvétel látott napvilágot, amely alátámasztja a nyomasztó helyzetet: egy halász a hálója segítségével igyekszik megtisztítani a tavat az elszaporodott aranyhalak ezreitől.



Csatolás megtekintése 1513775

*
Más állatokkal is ez már megtörtént. Mint a Balatonban is elszaporodott a busa. Ami később problémát jelentett a többi halakra. Ha viccesnek tudnám ezt a nagyon is komoly helyzetet venni, akkor azt írnám, hogy nem is kell olyan sokat halászgatni, hogy ki fogjunk egy arany halat, s akkor már nincs is más hátra, mint elrebegni a kívánságainkat. Csak éppen ez nem vicces.
 
Tudom én mik az invaziv fajok, hogy vannak növények amiket csak védöruhában lehet irtani, azzal is tisztában vagyok mekkora károkat tudnak az embernek okozni.
-
Az evolutio hozzátartozik az élethez, a "fitness" azt jelenti, hogy amelyik lény a jobban passzol a környezetéhez annak nagyobb az esélye a tuléléshez. Az invaziv élölények ilyenek az uj otthonukban.
-
Nem mondtam én ellen neked csak kiegésztettelek.
Ha a kiegészítéseid passzolnának a témához, jobban örülnénk.
Nem az az invazív faj, amit csak védőruhában lehet megközelíteni, hanem az, amelyik elfoglalja az őshonos fajok elől a területüket, élőhelyüket.
Például van az ecetfa, avagy bálványfa. Idézet a wikipédiából: (olyan szépen van megfogalmazva, hogy én nem tudok jobbat! :) )
A bálványfa Közép-Európa egyik legveszélyesebb invazív faja. Éghajlatunkon 70-80 évig él, származási helyén ennek kétszeresét is megéri. Nagyon gyorsan szaporodik, 1 év alatt akár 200–300 m²-es területet is elfoglalhat. Sűrű és magas lombja elfogja a fényt a honos növényzettől, valamint a lomb nagy nitrogén-felhalmozódást eredményez, ami a ragadós galajhoz hasonló gyomnövények terjedését segíti elő. A bálványfa allelopatikus hatása révén a fa gyökere, illetve a levelei továbbá képesek olyan biomarkerek kiválasztására, amelyek a környezetében lévő lágyszárú és fás szárú növények életfolyamataira negatív hatást gyakorolnak. A fagy sem árt neki, mert serkenti a gyökérsarjak képződését. Ellene permetezéssel, sorozatos sarjkenéssel (mely során a vegyszert csepegésmentes kézi szerkezettel kenik rá a célnövényre) vagy fainjektálással (mely során a hatóanyagot közvetlenül a fa törzsébe juttatják) lehet védekezni.

Ehhez még annyit, hogy érzékenyebb embereken gyenge allergiás tüneteket okoz. Az irtásához emberi erő kell, védőruha nélkül. :)
A faipar a fáját nem tudja felhasználni, mert gyorsan tönkremegy. A fa kemény, jól faragható, esztergálható - de minek, mikor egy-két év alatt szétreped, elkorhad. Gyorsan elhasználható csomagolásra (élelmiszer) sem jó, mert a szaga mindent átjár.
Az ötvenes években a gondozatlan kertekben terjedt, mert sűrű árnyékot adott és nem kellett vele foglalkozni. Azóta ez megváltozott.

Az evolutio, avagy magyarul az evolúcióhoz az is hozzátartozik, hogy a mutáció által létrejött fajhoz létrejön annak az ellensége is. A természet már csak ilyen. A kínai ezüstpontynak Kínában van ellenfele, egy élősködő. Annak az élősködőnek is van ellenfele, valami apró élőlény, nem vírus, nem bacilus - és ezek egymást képesek az eredeti élőhelyükön szabályozni egymást. Az amerikai tudósok már törték a fejüket, hogy ezeket is át kellene telepíteni, de - jogosan - féltik az őshonos, a még le nem gázolt faunát. A pontyokat le lehet halászni, (és omega3-t készíteni belőlük) de mit kezdjenek egy 2 mm-es élőlénnyel, ami valami mást is kiirthat??? Ezért a kutatók más megoldást keresnek.

A tatárok, mikor szétdúlták, lehengerelték az Uralon inneni népeket és végül a magyarokat is (tatárjárás), nekik is megvolt az ellenfelük: a trónutódlás. Dzsingisz kán meghalt, mire minden hódító szinte azonnal visszavonult eldöntendő az utódlást. Aminek a következménye az volt, hogy az utód, Ögödej Mongóliában kiirtotta a Tangud királyságot úgy, hogy irmagja sem maradt. Erre gondolva, mi még jól jártunk.
 
Az ember ugyan egy állat de egy tudattal rendelkezö állat ezért nem lehet ugyan azzal a mércével mérni az invaziv élölényeket a betelepedett emberekkel.
-
Az állatoknak, növényeknek nincsenek céljaik, ök nem tudnak hosszutávon gondolkodni, nincsenek alternativái mind az embernek.
-
Az alternativa nállunk az, hogy képesek vagyunk egy más világot teremteni, nem vagyunk anyira kitéve a természet játékainak.
-
Ajánlom mindenkinek, hogy nézzen egyszer tudatosan körül, mindent amit megfog, a szájába vesz, rálép, amibe a szeme ütközik... és tegye fel a kérdést, lenne ez az emberiség nélkül is vagy sem?
-
Még a cica amit simogatunk, a lágytojás amit reggelizünk, a fü amiben a parkon sétálunk, a kenyérröl nem is beszélve nem lenne emberiség nélkül.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,202
Tagok
615,593
Legújabb tagunk
Vincesic
Oldal tetejére