Újabb merénylet történt Törökországban egy bírósági épületnél

Erős robbanás történt a Törökországi Izmir városának egy bíróság épületénél – írja az Independent.

A CNN Türk információi szerint legalább három ember megsérült. Úgy vélik, autóba rejtett bomba robbanhatott. A robbanás után lövések is dördültek.

A helyszínen sok a mentőautó, állítólag egy újabb robbanástól tartanak, az embereket a környékről biztonságos helyre kísérték. A helyszínen készült fotókon látható, hogy a bíróság parkolójában kigyulladt egy jármű. Izmir, az égei-tengeri kikötőváros Törökország harmadik legnagyobb városa és második legnagyobb kikötője, népszerű úticél a turisták körében, az Égei-tenger partján fekszik.

izmir-525x600.jpg
 
Ez a terrorizmus, azon kellene gondolkodni hogy lehetne megakadályozni .
Mert meg kellene szüntetni, az okokat!
Ok mindig van a terrorra. Az ellene való küzdelem nem az elmúlt egy-két évtizedben kezdődött és vélhetően nem napjainkban fog megszűnni.
A terrorizmus nem napjaink terméke, története egyidős az emberiséggel. A szó (la terreur) a francia forradalom idején keletkezett, jelentése megfélemlíteni.
Az első szervezett megnyilvánulása a zelóták harca az I. században a római hódítók ellen a Közel keleten (a mai Izrael területén). A szikáriusokat kifejezetten gyilkosságokra készítették fel.
 
Nem is arra gondoltam hogy nincs ˝ ok˝hanem arra hogy nehogy téves következtetéseket vonjunk le abból hogy az arabok...a muzulmánok stb.
Mert az általánosítással épp a terroristákat segítsük hisz így eltudnak vegyülni a tömegben.
 
Erről szó sincs. Csak néhány név: IRA, Baszk szeparatisták, Vörös brigádok, stb. Egyik sem a Közel-keletről indult. A kezdet azonban mindenütt ott volt, ahol a birodalmak is hódítottak és ezzel beindult egy valamilyenféle ellenállás is. A megfélemlítés (terror) mint válasz lehetőség, nem népcsoport specifikus.
 
A Vörös Brigádok kilóg a sorból...
De értelek.
 
Sándor , de volt egy olyan hogy Asszaszinok, hogy mást ne is emlitsek ;) és ne keverd ide az IRA-t vagy az ETA-t sem !!
Itt a terrorizmusról, mint olyanról esett szó függetlenül a földrajzi és történelmi helyszínekről. A szervezetek nevei, pedig csak a példa kedvéért kerültek elő. II. Sándor orosz cárt egy narodnyik ölte meg és itt sem a csoport neve az érdekes, hanem maga a terror jellegű elkövetés. És vehetjük akár a gerilla, vagy a partizán mozgalmakat is, de mindenütt a megfélemlítés volt és van a cél.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,694
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére