Kiderült, ki követte el a hackertámadást az amerikai választások előtt

Sikerült azonosítani azokat az orosz ügynököket, akik az amerikai elnökválasztást megelőzően meghekkelhették a demokraták e-mailjeit – adta hírül az Independent.

A vád szerint az ügynökök az ellopott e-maileket a WikiLeaks-nek továbbították, így próbálva Donald Trumpnak kedvező irányba befolyásolni a szavazás végkimenetelét.

Oroszország tagad bárminemű érintettséget, a WikiLeaks megalapítója, Julian Assange szerint pedig nem Moszkvától érkeztek az információk.

Trump, aki szintén cáfolja a híreket, pénteken találkozik ezügyben a titkosszolgálatok képviselőivel.

A gyanúsított ügynökök neve eddig nem került napvilágra.

computer-1591018_960_720.jpg
 
De hol vannak az alapok? Eddig még egyetlen bizonyítékot sem láttunk.
Én nem védem Putyint, de nem ez lenne az első eset, amikor Amerika támadást indít egy ország ellen hamis vádak alapján. És ez most a mi bőrünkre menne.
Mármint milyen bizonyítékot? Hogy Sanderst ellehetetlenítették a demokraták, hogy ezzel kerüljön Clinton jó pozícióba? Vagy az e-mail botránya? Ezek mind tények, nem orosz fantazmagóriák.
 
Hol találtak vegyi fegyvert Szaddam padlásán ? Van erről valahol egy kis plusz infó? No meg a "borak" rakétáról se igen találtam semmit.

A New York Times hozott egy cikket valamikor 2014-ben, hogy „Bush száz százalékig őszinte volt a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban az iraki háború során.” „A fegyverek végig ott voltak Irakban. Át kell írni a történelemkönyvekben Bush elnökségét, és ez az első lépés.” de ezt később úgymond egy katonai jelentésre cáfoltak miszerint idézet a jelentésből:

"....erre azonban most sem került elő bizonyíték. Csak arra, hogy a korábbi, első Öböl-háború előtti fegyverprogramból maradt néhány ezer lerobbant, rossz állapotban lévő robbanófej. Az összes megtalált töltet 1991 előtt készült, piszkos és rozsdás állapotban találtak rájuk, jó néhányban nem volt semmilyen gáz, a legtöbb csak nyomokban tartalmazott már veszélyes anyagot. Ha akarták se tudták volna bevetni őket... "

Operation Avarice. Szarin. 2015-ben feloldották a titkosítást.
 
Mármint milyen bizonyítékot? Hogy Sanderst ellehetetlenítették a demokraták, hogy ezzel kerüljön Clinton jó pozícióba? Vagy az e-mail botránya? Ezek mind tények, nem orosz fantazmagóriák.

Ez egy verseny ki tud tobb szavazot szerezni .
Obama mikor indult akkor Hillary is indult es visszalepett Obama javara. Most is indultak vagy heten, Harman maradtak majd Sanders is visszalepett, maradtak ketten, es gyozott Trump.
 
Ha megengeded, ezt a mondatodat nagyon sokszor fogom idézni. "Maniatok a multidon ragodni, amin mar valtoztatni nem lehet". érdekes lesz olvasni Orbán Viktort érintő hozzászólásaidat követően.

Ha nyelvtani fogalommal határoznám meg Orbánt, ő folyamatos jelen.
Egyébiránt nem találok analógiát Mrs. Clinton és közte, így értelmetlen felemlítened.
 
Melyik országbol is jössz Gyulám? :)
Fontos dolog, hogy nem jöjjön IS-harcos a menekültekkel hozzánk de azt is megkelett volna nézni hova lett a 300.000 "nem-hivatalos" stasi-spicli. Ha enyi nemhivatalos volt akkor menyi lehetett föfoglalkozásu. :)
-
Vannak emberek akik hük maradnak magukhoz, nem meglepö az affinitásod Putyinhoz. Különösen az, hogy kritika nélkül mindent beveszel tölle. :)

Ó, Ernő! Ezt épp te kérdezed? Mit gondolsz hogy lettek kedvenceid, a mai "hatalmasságok" iskolázatlanul, úgy, hogy egyiküket az éttermi viselkedésre is Khol kancellárnak kellett megtanítani Európa teljhatalmú urai? Az, hogy CIA ügynökök is vannak köztük? Ezt sem tudod? Furcsállom, mert úgy teszel, mintha mindenkinél mindent jobban tudnál. Abban nyugodt lehetsz, hogy "Gyulád" pontosan tudja, hogy a belügyminisztered nagybátyja is stázi ügynök volt.

Talán azt sem tudod hova tűntek el nyomtalanul a náci-vezérek százai és azok, akik a háborút és a koncentrációs táborokat finanszírozták? Túlságosan arra hagyatkozol, amit előtte a politikusaitok jól megcsócsáltak. Ha ki akarod oktatni Gyulát, akkor szélesebben kellene meríteni a szemed előtt található forrásokból. ;)
 
Utoljára módosítva:
Amikor a Warsoi-Szerzödésben voltunk akkor nem volt veszélyes Amerika Oroszországi politikája? :)

Képzeld, akkor nem. Ezen te csodálkozol? Gratulálok!


-
Obama nem tehet arrol, hogy az édesapja után kapta a nevét mind ahogy valoszinü Putyint sem Lenin miatt hivják Wladimirnak.
Igaz amig a titkosszolgálnál dolgozott egy elöny is lehetett :)


Szokásod szerint mellébeszélsz. Nem azt mondta Melitta, hogy tehet róla, hanem azt, hogy Trump hazudott, mert nem úgy hívják. Nem mindegy, hogy sz.r mellett csapnak, vagy csap mellett sz.rnak. :D
 
Dehát tényleg Huszeinnek hívják.

Sőt! Ez egyáltalán nem baj, de még hithű muzulmán is. Ő hozta ránk ezt a hordát, amikor azt mondta, hogy a "keresztesek" - akik ugye mi volnánk, te is Jászladány és a gyerekeid is - semmivel sem jobbak, mint a most európaiakat megkéselő, agyonlövő és lopott kamionnal halálra gázoló és az Unió pénzéből élősködő (94 milliárd euró!) "menekültek".
 
Ó, Ernő! Ezt épp te kérdezed? Mit gondolsz hogy lettek kedvenceid, a mai "hatalmasságok" iskolázatlanul, úgy, hogy egyiküket az éttermi viselkedésre is Khol kancellárnak kellett megtanítani Európa teljhatalmú urai? Az, hogy CIA ügynökök is vannak köztük? Ezt sem tudod? Furcsállom, mert úgy teszel, mintha mindenkinél mindent jobban tudnál. Abban nyugodt lehetsz, hogy "Gyulád" pontosan tudja, hogy a belügyminisztered nagybátyja is stázi ügynök volt.

Talán azt sem tudod hova tűntek el nyomtalanul a náci-vezérek százai és azok, akik a háborút és a koncentrációs táborokat finanszírozták? Túlságosan arra hagyatkozol, amit előtte a politikusaitok jól megcsócsáltak. Ha ki akarod oktatni Gyulát, akkor szélesebben kellene meríteni a szemed előtt található forrásokból. ;)

Nem szégyen, hogy egy ostblockban felnevelkedett embernek elkell magyarázni, hogy az Atischoke "szivét" eszi meg az ember és nem az egész levelet.... Sokan Banánt is csak az egyesités után láttak elöször élöben, ez a volt rendszer szégyene nem az individuumé.
-
A Gyula gondolataiban bennevan a diktaturában valo bizalom, ebböl nem csinál titkot. Lehet, hogy a Gyulának problémái voltak/vannak a CIA ügynökökkel, és semmi a Stasival, ez is csak világnézeti kérdés.
-
Már hogyne tudnám hova bujtak a nacik, én diákként még a Liska felelöségrevonása érdekében demonstráltam... De ha érdeklödsz utánuk akkor kérdezd meg Hitler utolso finanzminiszterének az unokáját.
-
afd-frau-beatrix-von-storch-gibt-ihren-braunen-senf-dazu.jpg

-
Ö már felszolitotta Merkelt, hogy a visszalépése után meneküljön Chilébe. :(
 
Viktor , kérlek mutasd már be ha ennyira mindent tudsz , hogy hol a francban vannak azzok az iraki vegifegyvereket gyártó teherautok melyeket Collin Power elvtárs még az UN elött is bizonygatott mivel a CIA szerint ott vannak a teherautok melyek ide oda utazgatnak . Ezért indult el a bombázás nem a vegyi gyárak miatt !! Mert utána Ö maga is beismerte a hazugságot !! Tudomásom szerint azért is lépett vissza !!
 
Képzeld, akkor nem. Ezen te csodálkozol? Gratulálok!



Szokásod szerint mellébeszélsz. Nem azt mondta Melitta, hogy tehet róla, hanem azt, hogy Trump hazudott, mert nem úgy hívják. Nem mindegy, hogy sz.r mellett csapnak, vagy csap mellett sz.rnak. :D

Ki beszél itt Melittárol, itt arrol van szo, hogy Trump a választok alantas instinktjeire, a rasszizmusva apellálva gyüjtött magának választokat. Ha nem vetted volna észre Obama a Trump vádja ellen foglal állást amikor a születési bizonyitványát bemutatja a nyilvánosság elött.
-
Ha már idegenkedés, Trump felesége a második elnök-feleség Amerikai történelemben aki külföldön született. Hogy a beszédét ugy lopta az egy igazi szégyen.
 
Viktor , kérlek mutasd már be ha ennyira mindent tudsz , hogy hol a francban vannak azzok az iraki vegifegyvereket gyártó teherautok melyeket Collin Power elvtárs még az UN elött is bizonygatott mivel a CIA szerint ott vannak a teherautok melyek ide oda utazgatnak . Ezért indult el a bombázás nem a vegyi gyárak miatt !! Mert utána Ö maga is beismerte a hazugságot !! Tudomásom szerint azért is lépett vissza !!

Ezt ugyan már a Sorosrol szolo hireknél megakartam emliteni.
-
Soros hosszu éveken keresztül nem probált befoyást gyakorolni az US-politikára. Az elsö ilyen lépést Georg W. Busch ujraválasztásánál tette, ezért egy ebszolut marhaság Sorost a szétesett Irákkal kapcsolatba hozni. Soros 23,5 millio dollárral támogatta a Busch elleni mozgalmat és nyilvánosan egy katasztrofális hibának nevezte az Iraki háborut. Utána kellene olvasnod Gyulám.
-
2008-ban egy interviewban, a "Terror elleni háborut" egy félrevezetö fogalomnak nevezte és ezt tette felelösé az amerikai katonai és politikai hatalom példátlan veszteségének.
-
Ugyanakkor szabadjon megjegyeznem, hogy az elsö Irak-háboru idelye alatt Izraelben gázállarccal ülltek az emberek a pincében, Saddam pedig rakétákkal lötte Haifat....
-
als-ich-zum-ersten-mal-mit-einer-rakete-beschossen-wurde-1469788959.jpg

-
Németországba a munkahelyükre pendlizök átlaga naponta több kilométert hagy maga mögött mind Izrael széltében.
-
Egy másik gondolat, a feszültség Irakban az Amerikaiak elött is megvolt, a vallási ellentétek többszáz évesek. Mi lett volna ha az IS egy komplett államra tudott volna támaszkodni.
-
Ez nem jelenti azt, hogy ne lennék pacifista csaupán azt, hogy a világ komplexebb annál, hogy fellehetne osztani jora és gonoszra.
 
Utoljára módosítva:
Ki beszél itt Melittárol, itt arrol van szo, hogy Trump a választok alantas instinktjeire, a rasszizmusva apellálva gyüjtött magának választokat. Ha nem vetted volna észre Obama a Trump vádja ellen foglal állást amikor a születési bizonyitványát bemutatja a nyilvánosság elött.

Nem igaz, hogy nem emlékszel, hogy mire válaszolsz, amikor Melittának ezt a bejegyzését mág lájkoltad is. :confused:

Szmájli.gif


Soproni Ede
8 evig hazudott Trump Obamarol , hogy nem amerikaba szuletett es Huszein nek hivjak. Akkor?????? jobb ha a templomba mesz hinni.

Ha már idegenkedés, Trump felesége a második elnök-feleség Amerikai történelemben aki külföldön született. Hogy a beszédét ugy lopta az egy igazi szégyen.

Az szerintem nagyobb szégyen, hogy van egy ország, ahonnan a nácizmus útnak indult és ahol a bestseller a Mein Kampf, ami épp a 6. kiadást éri meg 2017-ben. Ennek az országnak a vezetői merészelik magukat az európai demokrácia és a liberális "értékek" védelmezőinek nevezni, mindenki mást lenácizni és ahol az igazságügyi miniszter legfőbb gondja a gender WC-k bevezetése az állami tulajdonban levő épületek WC-iben.
 
Utoljára módosítva:
[
Egy másik gondolat, a feszültség Irakban az Amerikaiak elött is megvolt, a vallási ellentétek többszáz évesek. Mi lett volna ha az IS egy komplett államra tudott volna támaszkodni.

Jesszus Ernő! Tényleg nagyon tájékozatlan vagy. :D Nézz már utána ki hozta létre a fejlevágó undorító gyilkos bandát az ISIS-t. A Google a barátod. :rohog: Annyit segítek, hogy Wesley Clark nyugalmazott amerikai tábornokot kell megkeresni a YouTube-on és a saját szájából fogod hallani.
 
Utoljára módosítva:
A világ egyik legnagyobb digitális biztonságra szakosodott cége, a McAfee kategorikus hülyeségnek titulálta a feltételezést, miszerint állami szinten Oroszország állna az amerikai elnökválasztás kapcsán felmerült kibertámadás mögött.

Attól most tekintsünk el, hogy a kibertámadások eredményeként tulajdonképpen az történt, amit normál esetben az amerikai médiának kellett volna megtennie – valaki nyilvánosságra hozta Hillary Clinton és a demokraták mocskos titkait -, most már hetek óta a hogyanon pörög a teljes amerikai politika.

Igen ám, csak egy bökkenő van: a világ egyik legnagyobb biztonsági szoftvercége, a McAfee hamuba sült baromságnak tartja a szervezett, állami szintű orosz beavatkozás mellett felhozott hírszerzési érveket.

Szerintük négy tény bizonyítja, hogy az oroszok állnak a hackelés mögött. Teljes badarság az egész. Elsőként, az (…) orosz nyelv megtalálható a maleware-ben. Másodikként, cirill billentyűzetet alkalmaztak. (Ezek szerint) a kriminalisztika már képes megállapítani, milyen típusú billentyűzetet használtak egy malware fejlesztésénél.

Harmadrészt, a kód működéséért felelős szerkesztő program mindig időbélyegzőket hagyott. Az időbélyegzők egy időzónában voltak a moszkvai, szentpétervári és egyéb orosz helyszínek hivatalos nyitvatartási idejével. Negyedrészt pedig, az IP cím egy orosz címre mutatott.”

A vaskos iróniától csöpögő nyilatkozat lényege tehát, hogy a támadás annyira amatőr volt, hogy a nagyon is létező és nagyon is veszedelmes orosz kiberhadseregnek minden joga megvan rá, hogy megsértődjön, amiért őket gyanúsítják vele.

A McAfee szerint az orosz kibertámadás toposza vagy oroszellenes propaganda, aminek az a célja, hogy Moszkva ellen hangolja az egyszerű embereket, vagy az amerikai nemzetbiztonsági szervek olyan naivak és alkalmatlanok, hogy mindenkit azonnal ki kellene rúgni tőlük.

A cég szakértői szerint kizárt, hogy a támadás szervezett lett volna:

“A (demokratákat) ért hackertámadást egy másfél éves malware-rel hajtották végre. (…) Ezt egy mindenkitől független kölyök csinálta, aki letöltött egy programot. Ez nem egy szervezett támadás volt, és biztos, hogy nem egy nemzetállam követte el.”

A szakemberek szerint, azt a nemzetbiztonsági ügynököt, aki ennyire gyermeteg módszerekkel dolgozik és ilyen ordító hibákat vét, “öngyilkosságra terjesztenék föl”.

‘Propaganda intended to incite Americans’: John McAfee to RT on ‘Russian hacking’ claims
https://www.rt.com/usa/372795-mcafee-dnc-hack-propaganda/
 
WMD-k miatt indultak, nem atom miatt. A kettő nem ugyanaz (pontosabban az előbbi egy nagyobb kategória).

Bármiért is indultak, azóta megbánták, és hibának minősítették Irak megtámadását. Sovány vigasz, hogy széttárják a kezüket a százezernél több iraki, és a többezer amerikai áldozat hozzátartozóinak. De az amcsi hősi halottak úgyis bevándorlók voltak, és kaptak posztumusz állampolgárságot.
 
Trump orosz támogatásának „bizonyítékát” Obama megválasztása idején szedték össze

Rendkívül kínos eredményt hozott az a nagy izgalommal várt amerikai hírszerzési jelentés, amelynek célja az volt, hogy bebizonyítsa: Oroszország támogatta Donald Trumpot. Az ehhez csatolt melléklet olyan tényanyagot tartalmaz, amelyet 2012 decemberében szedtek össze, azaz Barack Obama újraválasztása után.

A melléklet alján „eltemetve”, de látható a szöveg: „This annex was originally published on 11 December 2012 by the Open Source Center, now the Open Source Enterprise”, vagyis „Ezt a mellékletet eredetileg 2012. december 11-én a Nyílt Forrás Központ – ma Nyílt Forrás Vállalkozás – állította össze”.

A jelentés még két olyan Russia Today műsort is vádol azzal, hogy Trumpot segítette, amelyek a 2016-os választási kampány előtt megszűntek.

https://sputniknews.com/us/201701071049343650-us-intelligence-report-obama-election/

:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:
 
Bármiért is indultak, azóta megbánták, és hibának minősítették Irak megtámadását. Sovány vigasz, hogy széttárják a kezüket a százezernél több iraki, és a többezer amerikai áldozat hozzátartozóinak. De az amcsi hősi halottak úgyis bevándorlók voltak, és kaptak posztumusz állampolgárságot.

Honan veszel ilyen infokat? hosi halottak bevandolrlok voltak....

********
Amerika ellenessegetek megdobbento es elfogadhatatlan.
Mint NATO tagok ,minek is ellenseg ha ilyen barataim vannak.

********

McAfee lehet Europaba nalatok ilyen nagynak latjatok de a valosag kicsit mas.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére