Verni kell az asszonyokat, hogy tudják hol a helyük

Egyebek mellett ezt tanácsolja egy friss házasoknak szóló török házassági útmutató. Ami szerint a nőnek kötelessége szexi fehérneműbe bújva lesni férje kívánságait.

„Perverz fantáziák könyve.” Így jellemezte az ellenzéki török Köztársasági Néppárt (CKP) egyik képviselője azt a házassági útmutatót, amit a kormánypárt irányítása alatt álló Kütahya városban kapnak meg az esküvőkön az ifjú házasok – írta a Sol International. A „Családi házasélet” című oktatási anyagot a török vallásügyi hivatal (Diyanet) egyik volt munkatársa írta, és pont olyan tanácsokat is nyújt, mintha egy keményvonalas iszlamista írta volna.

Az útmutató szerint a nőnek kötelessége alávetnie magát férje akaratának, szófogadónak kell lennie, és meg lehet verni, ha nem engedelmeskedik, vagy nem figyel arra, hogy férje szépnek találja. Az asszonyverést a könyv „gyógyszerként” jellemzi, ami „emlékeztetni fogja a nőt, hogy ki az úr a házban”.

És miután verést kapott férjétől, a nőnek kötelessége szexi ruhákba öltözve kényeztetni a férfit. Amikor pedig „a férfi dühös, a feleségnek azonnal csendbe kell maradnia, bocsánatot kell kérnie és nem szabad idegesíteni a férjét” – olvasható az útmutatóban. Ami még arra is kiterjed, hogy a nőnek „nem szabad beszélnie szex közben, mert akkor a születendő gyermek dadogós lesz”.

A feleség dolga a könyv szerint természetesen az, hogy otthon legyen és házimunkát végezzen, dolgoznia nem szabad, mert akkor nem fordít elég energiát férje szexuális igényeinek kielégítésére, Sőt, még csak ki sem teheti a lábát a házból a férfi engedélye nélkül, mert „ha a nő meglát egy férfit, aki szebb, mint a férje, akkor elcsábulhat”.

A CKP vezetője kritizálta a kiadványt, közölve, hogy az „másodrangú állampolgárként tekint a nőkre, akiket szexrabszolgaként határoz meg”, míg a török oktatásügyi miniszter „primitívnek”, és „tudománytalannak”nevezte az útmutatót. Kütahya polgármestere azonban megvédte azt, közölve, hogy 2014 óta adják oda minden friss házasnak, és eddig senki sem panaszkodott miatta.

24.

verni kell.jpg
 
Törökországban találkoztam egy magyar nővel, a férje török volt, de Iránban éltek. A férje utazási irodát vezetett, szabadságra jött haza és a feleségét is hozta magával. Nem tudták hogy beszélek magyarul, így kettesben hagyott a feleségével. Vacsoráztunk és a Kati beszélni kezdett, csak úgy magának. Kicsit vicces volt az elején, aztán elkezdtem figyelni rá, és egyre rosszabbul éreztem magam.
Rólam beszélt, hogy milyen hülye vagyok én is, majd rájövök hol vagyok, kihez mentem hozzá, ha naponta megrugdos majd a férjem és nem lesz hova menekülni visszasírom a régi életemet. Állapotos voltam és ledöbbentett amit mondott, majd ha lányom születik és senki nem örül velem, majd ha azért is verés lesz a köszönet hogy nem fiú lett baba, és csak motyogott és motyogott. . . én meg ott ültem mellette és nem tudtam percekig megszólalni.
Aztán megfogtam a kezét és megkérdeztem tudok-e segíteni, tudok-e szólni vagy írni a családjának, a konzulátuson segítséget kérni neki? Kivettem a táskámból egy papírt és kértem írja le a családja címét, telefonszámot ha van, értesítem őket ha azt szeretné.
Suttogva beszélgettünk, mert rettegett hogy a férje meghallja hogy beszélgetünk. Megkérdeztem miért ment egy ilyen erőszakos pasihoz?
Amikor udvarolt neki aranyos volt hozzá, mindig vitt neki virágot, ékszereket kapott tőle, volt nála nyaralni is Sztambulban, bármit kért mindent megvett neki, akkor nem volt erőszakos vele. Amikor hozzáment és kiköltözött hozzá rémálom lett az élete. Ha kiment a lakásból megverte miatta, ha valaki ráköszönt verést kapott, leült amikor vendégek voltak náluk verést kapott, sokszor a vendégek előtt verte meg!
Úgy élt együtt azzal a barommal 8 évet hogy senkinek nem tudta elmondani mi történik vele. Megszületett a kislányuk és még azon a napon megverte mert nem fiút szült!

Mikor elmondtam a férjemnek azt mondta azonnal írjak a családjának, írjam meg hol van és milyen élete van, ha tudnak jöjjenek érte és addig vigyék haza amíg az a mocsok agyon nem veri!
Voltunk a konzulátuson is, de ők nem segítettek, családi dolog, a hölgy keresse meg őket és kérjen útlevelet hogy elhagyhassa az országot.
Az apukája és a testvére jöttek ki és hozták vissza Magyarországra, ez 1979-ben volt.

Valóban nehéz megérteni, hogy mi motiválja őket? Talán kényelemből, hogy egész életükben majd eltartják, gondoskodnak róluk, gondolkodnak helyettük? Hogy nem kell felelősséget vállalni semmiért?
 
Nekem az a megdöbbentő, hogy sok Európai nő megy férjhez arab férfihoz, minden kétely nélkül oda is költözik.
És képesek beletörődni a verésbe, a bezártságba! Kiutazik, elveszik az útlevelét, rázárják az ajtókat és megszűnt létezni a külvilág számára! No, ez a borzasztó!

Ez a dolguk, szülni amíg tudnak, és szó nélkül tűrni minden megaláztatást! :(
Ritka az a szerencsés nő aki felvilágosult családba kerül.
Anyukám szülei hagyták az anyut tanulni, itt tanult Magyarországon, innen választott férjet és azt is ráhagyták kit választ.

Öröm? :(
Örül ha szül, mert ha nem akkor a férj elválik tőle és az szégyen neki, szégyen a családjának, ráadásul nem tud hova menni a válás után, mert a szülők nem tudnak vele mit kezdeni, elvesztette az értékét. :(
Ha sikerül új férjet találni neki már nagyon keveset fizetnek érte. Valamikor 8-9 évesen férjhez adják, 10 évesen már illik gyereket világra hozni, ha nem akkor a következő férj valami vénség aki rabszolgaként bánik vele. :(
Borzalmas elmebeteg világ az. Elképzelni sem tudjátok hogy bánnak ezekkel a lányokkal, nőkkel.

Amit irsz,az nagyban fedi az én ismereteimet is. Ráadásul a férj pl. sms-ben is elválhat, elismerik (Malajsya). Ha megnincs telefonja, elég, ha hátulról a nö bal vállára teszi a tenyerét háromszor. s annyi volt. A nö azt viszi, ami rajta van. Ezért járkálnak nekünk furcsa mód ugy, mint egy ékszerkereskedés.

Annyi kiegészitést tennék az irásodhoz hozzá, hogy nagyon sok a közeli rokonok közötti házasság, ami egyfajta szellemi retardáltsághoz vezet az azt követö 2. generációnál.
 
Utoljára módosítva:
Sok felvilagosultabb tanultabb, probal segiteni, mert bizony nem csak a 4 felesege es a 10 gyerekszam, egy nagyobbacska faluban is par generacio es mindenki mindenkivel rokon es halmozottan degeneralodnak , sok a beteg gyerek akinek a sorsa es az anyjaeval megint egy tragedia.
Keves no tud kiszabadulni ilyen kornyezetbol, mert semmi vedelem nincs, minden "segitseg" lehet egyenesen a rabszolga piacra szallitja a remenykedo not.
Nagy problema hogy nagyon sok az analfabeta, mert a nagy varosokon kivul , csak az eros vallasi dogmak vannak a tanulas nem fontos sot sok helyen tiltott dolog a nok szamara.
 
Törökországban találkoztam egy magyar nővel, a férje török volt, de Iránban éltek. A férje utazási irodát vezetett, szabadságra jött haza és a feleségét is hozta magával. Nem tudták hogy beszélek magyarul, így kettesben hagyott a feleségével. Vacsoráztunk és a Kati beszélni kezdett, csak úgy magának. Kicsit vicces volt az elején, aztán elkezdtem figyelni rá, és egyre rosszabbul éreztem magam.
Rólam beszélt, hogy milyen hülye vagyok én is, majd rájövök hol vagyok, kihez mentem hozzá, ha naponta megrugdos majd a férjem és nem lesz hova menekülni visszasírom a régi életemet. Állapotos voltam és ledöbbentett amit mondott, majd ha lányom születik és senki nem örül velem, majd ha azért is verés lesz a köszönet hogy nem fiú lett baba, és csak motyogott és motyogott. . . én meg ott ültem mellette és nem tudtam percekig megszólalni.
Aztán megfogtam a kezét és megkérdeztem tudok-e segíteni, tudok-e szólni vagy írni a családjának, a konzulátuson segítséget kérni neki? Kivettem a táskámból egy papírt és kértem írja le a családja címét, telefonszámot ha van, értesítem őket ha azt szeretné.
Suttogva beszélgettünk, mert rettegett hogy a férje meghallja hogy beszélgetünk. Megkérdeztem miért ment egy ilyen erőszakos pasihoz?
Amikor udvarolt neki aranyos volt hozzá, mindig vitt neki virágot, ékszereket kapott tőle, volt nála nyaralni is Sztambulban, bármit kért mindent megvett neki, akkor nem volt erőszakos vele. Amikor hozzáment és kiköltözött hozzá rémálom lett az élete. Ha kiment a lakásból megverte miatta, ha valaki ráköszönt verést kapott, leült amikor vendégek voltak náluk verést kapott, sokszor a vendégek előtt verte meg!
Úgy élt együtt azzal a barommal 8 évet hogy senkinek nem tudta elmondani mi történik vele. Megszületett a kislányuk és még azon a napon megverte mert nem fiút szült!

Mikor elmondtam a férjemnek azt mondta azonnal írjak a családjának, írjam meg hol van és milyen élete van, ha tudnak jöjjenek érte és addig vigyék haza amíg az a mocsok agyon nem veri!
Voltunk a konzulátuson is, de ők nem segítettek, családi dolog, a hölgy keresse meg őket és kérjen útlevelet hogy elhagyhassa az országot.
Az apukája és a testvére jöttek ki és hozták vissza Magyarországra, ez 1979-ben volt.

Nem török, arab. Itt szerzett diplomát, a kábítási módszer ugyanaz, majd kivitte magával a nejét és a bánásmód is ugyanaz. Idő: '70-es évek eleje.
3 év múlva elcserélte egy pár kecskéért egy vén szivarral. Évekbe telt mire alkalom adódott a szökésre...embertelen és nagyon hosszú vándorút után jutott el a konzulátusra, ahonnan hazajuttatták.
Az utaztatás költségeit persze itthon ki kellett fizetnie.

Az ostobaságnak sokszor van hatalmas ára...o_O
 
Ezt sajnos nagyon sok helyre ki lehetne akasztani szerte a világban a falra ma is, azzal a magyarázószöveggel, hogy a gyengébb férfiak (nem fizikai erőben!) is megértsék: különösen a terhes asszonyokat nem bántalmazzuk! A többit sem, de a terhes nő bántalmazása, verése az végképp tabu.

Tabu? Volt valaha...ma már sajnos egyre gyakoribb, hogy "kultúr" államokban is kirugdossa élete párja egy nőből a gyereket...az Ő gyerekét, hogy gebedne meg mind.
 
Egy-két éve, hogy futott a német televizioban egy Izraeli dokumentumfilm arrol, hogy miért vesznek részt Palesztin nök terrortámadásokba.
-
Nagyon objektivnek találtam a filmet mert hiányzott belölle minden féle moralizálás, a nök nagyon szabadosan, szavahihetöen, authentikusan visekledtek...
-
A nök az Izraeli börtönben nagyon fiatalok voltak mégis vagy fétucat gyerek várta a mamákat haza, a gyerekek és a papa rendszeresen jöttek látogatoba a börtönbe.
-
Nincs sok idöm az irásra, a facit az volt, hogy a mamáknak (fiatal nöknak) idöröl idöre elegük volt abbol, hogy kihasználják öket, a férj "szabadságharcos", nem csinál semmit, a gyerekek ellátása fáraszto munka, megbecsülést nem kapnak...
-
Ha bekerülnek a börtönbe mert kést, vagy robbanoanyagot cipeltek a ruhájuk alatt egy merénylethez, akkor hiányoznak a család számára, ajándékokat hoz a család a börtönbe, várják öket, végre valakinek látszanak.
-
Nem beszélve arrol, hogy a nöi börtönörök láttán akik az szemükben az egyenranguság egy példája, vagy a felvilágosultabb fogvatartottak nézetein keresztül észreveszik, hogy ami velük otthon történik az igazság- az jogtalanság a férfivilág részéröl.
-
A börtönben dohányozhatnak, még csinosithatják is magukat ami otthon lehetetlen lenne....
-
Apropoo, ezek nem is mélyen vallásosak, olyanok mind a "közönségesék" akik mindenüt élnek...
-
Szerintem fontos, hogy a nökkel szembeni elnyomást necsak egy vallás sajátosságának tekintsük, a férfitársadalmak találnak mindenüt egy kimagyarázást miért bánnak rosszul a nökkel.
-
Istenekre hivatkozni a legbutább érv...
 
Off
Csak egy kicsit tartozik ide...
A munkahelyemen olasz kolleganőmet többször zrikáltam, hogy már 25 éves öregasszony és még mindig a hugával alszik egy szobában. Kérdeztem tőle, mikor vesz már ki magának egy lakást. Egyszer aztán legnagyobb megdöbbenésemre elmondta, hogy nagyon szívesen kiköltözne, de az anyja szerint csak a kurvák laknak egyedül.
On
 
Utoljára módosítva:
Sajnos tévedsz. Ha kislány születik Őt a legidősebb nőrokon, pl. anyós neveli 7-9 éves koráig. Anyuka szoptathatja, de ezen kívül semmi máshoz nincs joga. Férjet is általában az idősebb nőrokonok keresnek neki, anyukának beleszólási joga nincs!
Ha kisfiú születik kicsit kacifántosabb a helyzet. Születése után a kisfiúra is lecsap az anyós, szoptatás mehet az anyukának, 3 éves kora után az apa vagy a legidősebb férfirokon kezei közé kerül, és az neveli. Anyukával 3 éves kora után csak akkor találkozhat, ha az apa, vagy egy felnőtt férfi is jelen van.

Köszönöm, hogy ezt elmagyaráztad, így érthetőbb. Helyből lelki sérült embereket csinálnak ezekkel az embertelen módszerekkel, így tudták ezt a szinte már rabszolgatartó társadalmi berendezkedést ennyi időn át megőrizni.
 
Voltunk a konzulátuson is, de ők nem segítettek, családi dolog, a hölgy keresse meg őket és kérjen útlevelet hogy elhagyhassa az országot.
Az apukája és a testvére jöttek ki és hozták vissza Magyarországra, ez 1979-ben volt.
Az azért érdekelne, hogy az a nő, akinek annyi joga nincs hogy egyedül, a férje engedélye nélkül az utcára kilépjen, hogyan tudna útlevelet kérvényezni és elhagyni az országot? Ahhoz nem kell a férje engedélye? Vagy csak agyonverni van joga a férjnek, visszatartani nem, ha az asszony menekülni akar tőle?
 
Gondolom, a konzulátus nem veszi figyelembe, hogy a nőnek nincs joga saját kezdeményezésre útlevelet kérni. Kérdés, hogy hogyan jut el a konzulátusra.
 
Valóban nehéz megérteni, hogy mi motiválja őket? Talán kényelemből, hogy egész életükben majd eltartják, gondoskodnak róluk, gondolkodnak helyettük? Hogy nem kell felelősséget vállalni semmiért?
CasaLoma , valamikor ugy a 70-es években volt nálunk nagy divat a jányok körében a "Digozás" egy rohadt szót nembeszélt nagyrészük olaszul , de férjhezmentek az álomherceghez és majd valahol egy kis faluba döbbentek rá a valóságra és ök is sirva ecsetelték történetüket , na Cicciolinán kivül gondolom . Na meg azzon a Svávból származó "fehér Masszáj" aki több könyvel bátoritotta a leányokat-asszonyokat hasonló tettekre :D
 
Megtoldom én is.
-
A Palesztin nöknél elfelejtettem odatenni, hogy a börtön az ö számukra üdülés, kikapcsolodás volt a megterhelö terhelö családi munka után. Ezt nem ironikusan mondom hanem nagyon szomoruan. A nö kénytelen egy büncselekményt elkövetni, hogy börtönbekerüljön és egy kicsit kipihenje magát. Nagyon szomoru és ez is mutatja a terror végleges megszüntetése bombákkal nem lehetséges.
-
Más. Egy Román-Magyar férfivel beszélgettem, itt lakik már vagy 30 éve, nötlen. A gyerekeimröl áradoztam és kérdeztem miért nem nösül meg? "Otthon már megnösültem volna de az itteni nök nekem tul emancipáltak" és elmesélte, hogy "otthon tudják a nök, hol a helyük: a sparherd elött." :)
 
CasaLoma , valamikor ugy a 70-es években volt nálunk nagy divat a jányok körében a "Digozás" egy rohadt szót nembeszélt nagyrészük olaszul , de férjhezmentek az álomherceghez és majd valahol egy kis faluba döbbentek rá a valóságra és ök is sirva ecsetelték történetüket , na Cicciolinán kivül gondolom . Na meg azzon a Svávból származó "fehér Masszáj" aki több könyvel bátoritotta a leányokat-asszonyokat hasonló tettekre :D

Van akinek megérte. Nök helyzete Olaszországban jobb volt mind Mo.-on.
-
ilona-staller-01.jpg
 
Mindenkinek minden kötőszavával is egyetértek, hogy lehetetlen állapot a nők ilyen mértékű jogfosztása, hogy mélyen elítélek mindenkit, aki ezt így űzi.
Csak azt kérdezném halkan és tisztelettel, hogy miért is kellene ezt a mentalitást milliószámra importálni Európába? Letelepíteni, eltartani és hagyni, hogy érvényesítse azt a szokásjogot, amibe beleszületett és felnőtt?
Ha segítségre szorulnak, oda kell nekik vinni a segítséget, ahol vannak, és ott biztosítani számukra a saját élhetőnek ítélt életüket. De tőlünk maradjanak jó messze.
 
Tetszik amit írsz és egyet is értek vele... csak van egy apró bibije az ott maradásnak... ha válogatás nélkül koncolják fel, belezik ki az embereket a nyílt utcán kisdedtől az aggig, azok mit tegyenek? Maradjanak és várják a segítséget? Ezért nehéz kérdés ez...
Minél mélyebbre ások magamban a témában, annál kevésbé látok megoldást.

És persze megint jól elkanyarodtam/tunk....:oops:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére