Botrányos feladat került egy nyolcadikos földrajztankönyvbe

Ki a kövér disznó és ki a deviáns kismalac?

Egy politikailag sajátos, német- és unióellenes karikatúrát szerkesztettek feladatként egy nyolcadikosoknak szóló földrajz tankönyvbe szúrta ki a huppa.hu. Bár a tankönyvet nem nevezték meg, tematikájában az állami, pontosabban a Nemzeti Tankönyvkiadó által kiadott Panoráma - Földrajz 8. könyvről lehet szó.

Az ábrán azt kell értelmezni, hogy míg sok uniós tagország a leggazdagabb németeken lóg, addig a magyar kismalac maga boldogul. A kormány EU-ellenes, valamint gazdaságpolitikában is unortodox iránya úgy tűnik, hogy az állami kiadású könyvben is megmutatkozott. Azonban a tények mást mondanak:

  • 2015-ben az MTI által közölt statisztikai adatok alapján évek óta fennálló kereskedelmi többlete van a magyar gazdaságnak a németekével szemben, vagyis több árut szállítunk oda, mint amennyit onnan importálunk. A németek a legnagyobb vásárlóink is.
  • A legnagyobb magyarországi befektetők németek, elég csak a Mercedesre vagy a Telekomra gondolnunk.
A feladat tehát nem csak a politikai semlegesség, de a tényszerűség oldaláról is megkérdőjelezhető.

kismalac.jpg
 
Nem fér meg ez az oldal sem uszítás nélkül? Mire jó itt összeugrasztani az embereket. Van politikai fórum erre. én az érdekes hírek miatt jöttem.

Én sem értem mi értelme van a politikai híreknek, híreknek, melybe politikát kell keverni, keverni, de nyíltan részlehajlóan vagy elfeledve, hogy létezett a világ bármelyik kormány előtt is.
 
Én sem értem mi értelme van a politikai híreknek, híreknek, melybe politikát kell keverni, keverni, de nyíltan részlehajlóan vagy elfeledve, hogy létezett a világ bármelyik kormány előtt is.
Könnyű Kanadából keverni az itteni szart. Itt érdekes hírek voltak csak eredetileg, Arra lett létrehozva ez a fórum. Most már olyan mint a Hete hetes. Mindenféle politikai, egymásnak ugrasztó hírt ide citálnak. Van politizálásra a CH-n másik lap!!
 
Erre nem gondoltam,hogy meg mi leszunk a hibasak mert otthon a taps vitezeknek tetszik ez a malac a foldrajz konyvekbe, .....mert ez van kiadva politikai brossuraba, de mi nem vagyunk se elkotelezve se a hivek kozott nem szerepelunk, legkevesbe erdekel , hogy tetszik vagy nem tetszik a agip prop osztalynak.
A Kiszel Tunde bugyijat szivesebben szamolod? mert az meg a matek konyvekbe van.
Igazan eleg szines a paletta sok idiota szeroznek aki lehet ert valamihez de tankonyvet nem tud irni.
Meg veletlenul se annak irsz aki ilyen idiota konyveket talal ki nagyon komoly penzert.
nagy-bando-publi.jpg

hirkep201601220953446572-jpg.1421075
 
Utoljára módosítva:

Melitta erről csak olyat tudnék mondani amibe még a monitor is belepirulna! :(
 
Engem lecsesztek, mikor politikai jellegű hozzászólást írtam ide. Azt írták, van másik fórum politizálni, itt az érdekes hírekkel foglalkoznak.. Most akkor mi van?? kivéve a gyevi bírót???
Szerintem ha a cikkre válaszolsz akkor nincs probléma...de, nem tudom hogy mi volt a valós helyzeted.
 
„Én azt megteszem, Katát elveszem, ő dolgozik, én meg alszom, este megverem” – így szól a Cifra palota nóta utolsó, kevesek által ismert strófája.
Melitta azt írta:
" otthon a taps vitezeknek tetszik ez"
Mielőtt közösség elé állok egy véleménnyel, utána nézek, hogy ezzel kit járatok le.
Vagy már a Székely is ellenség??
Mert ez nem Magyarországon kiadott tankönyvben olvasható!!
Az állami tankönyvkiadást is felügyelő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől azonban megtudtuk, hogy az általuk kiadott tankönyvekben a Cifra palota ezen változata biztosan nem szerepel.
------------------------
Már nemcsak a facebookozóknál, de a szakembereknél is kiverte a biztosítékot az a székely mondóka, amiről az eduline.hu oktatási portál ír: a strófa az egyik Székely alsó tagozatos olvasókönyvben jelent meg, és arról dalol, hogy a nők dolgoznak, a férfiak pedig esténként megverik őket.
 
Ezek a tankonyvek minosithetetlenek. Lehet menteni a munder becsuletet de aki kitalalta irta annak nincs semilyen elfogadhato magyarazata.
Gondolom tobb ember atmegy a tankonyvtartalman mire nyomdaba kerul, sot a nyomdaba is atnezik elotte utana ,hogy senkinek nem tunik elfogadhatalanak.......az egesz bagazst lapatra kene tenni , hogy konyv kozelebe soha ne keruljenek.
Hogy a szekelyek hogy kerulnek ide ?nem tudom de biztos vagyok benne vacsora helyet az asszonyok anyak nem verest kapnak Erdelyben se.
 
Melitta , nem öket befalazzák , mint Kömüves Kelemen a sajátját . ;) Ezt most csak viccnek szántam , de attol függetlenül , piszokul megbolondult a világ amióta mi már nem járunk az iskolába . /vagy pont azért :)/ Amugy az a Varró Dániel meg ha mása nincsen akkor az ujját dugja már a konektorba , hogy tudja milyen a birkozógép . Valahogy kételkedni kezdek egyes emberek értelmi képeségében .
 
Nekem nem kell az ujjam a konnektorba dugni, hogy Varró Dánieltől anélkül is égnek áll a hajam. :D
 
[QUOTE="...
Hogy a szekelyek hogy kerulnek ide ?nem tudom .[/QUOTE]
Csupán úgy, hogy ez egy Székely mondóka. És megtennéd, hogy egy nép nevét nagybetűvel írod? Köszönet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére