Coloradóban nyílik az első marihuána drive-thru

Itt legalább nem zargatnak majd a nagy üdítővel. Coloradóban még mindig nagyon élik a füvezést. A drogot 1975-ben dekriminalizálták, 2000-től bizonyos betegségekre már legálisan adható volt, 2012-től kezdődően pedig már bárki vehet és tekerhet egy cigit, aki elmúlt 21.

A sorba most már 2017-et is be lehet írni, hisz itt az újabb mérföldkő az államban élő kannabisz kedvelők életében, jön a marihuána drive-thru. Az ország első ilyen létesítményét a Parachute nevű cég fogja megnyitni, és igen tényleg úgy fog működni mint a gyorséttermeknél, az ember odaáll a kocsijával, felveszik a rendelését, majd egy kis ablakon keresztül megkapja a kívánt terméket egy zacskóban.

A Tumbleweed Express nevű helyekre már ki is adták az első engedélyeket, de a hatóságok bizonyos szabályokat is lefektettek. A kocsiban nem utazhat 21 év alatti fiatal, ami azt jelenti, hogy még a hátsó ülésen sem, emellett szigorú biztonsági előírásoknak kell megfelelni, mely az átlagosnál több őrt és kamerát jelent. Hasonlóan a magyarországi nemzeti dohányboltokhoz a marihuána drive-thru-kat is úgy kell kialakítani, hogy kívülről ne lehessen belátni.

(Hypebeast)

drive-thru-.jpg
 
Ismerve az embereket lesz még ennek böjtje... a következő sarkon megtekeri, elszívja hazafelé menet és csak vigyorog a piros lámpára.

Egyébként láttam egy dokumentum filmet, mely szerint a rendszeres fogyasztók ettől is függővé válnak, sőt a kemény drog fogyasztók nagy hányada canabisszal kezdte, de egy idő után már kevés volt az a feeling.

Az orvosi canabis felhasználással maximálisan egyetértek.
 
De, mi az értelme? Vagyis milyen hatása van a szervezetre? Laza leszek tőle, bátor magabiztos , lehangol?
Valamiért használják ...
 
De, mi az értelme? Vagyis milyen hatása van a szervezetre? Laza leszek tőle, bátor magabiztos , lehangol?
Valamiért használják ...

A kábítószer egy pótszer. Legtöbbször egyfajta mesterséges elégedettségérzetet próbálnak elérni vele.
Az emberben a "jól végzett munka" hatására valamiféle "boldogsághormonok" hatására elégedettségérzet alakul ki. Ezt próbálják kábítószerekkel elérni.
Az a baj, hogy egyre nagyobb adag, egyre erősebb "anyag" kell ugyanolyan "érzelmi hatás" kiváltásához, mert a szervezet hozzászokik. Egyre erősebb lesz a függőség.

Akármilyen marketinggel jönnek bárkik, a könyörtelen igazság az, hogy a könnyű drog a kemény drog előszobája.

Az más kérdés, hogy ha állami kézbe vennék a drogok "forgalmazását", azzal ki lehetne húzni a kábítószer-maffia "méregfogát".
 
Ismerve az embereket lesz még ennek böjtje... a következő sarkon megtekeri, elszívja hazafelé menet és csak vigyorog a piros lámpára.

Egyébként láttam egy dokumentum filmet, mely szerint a rendszeres fogyasztók ettől is függővé válnak, sőt a kemény drog fogyasztók nagy hányada canabisszal kezdte, de egy idő után már kevés volt az a feeling.

Az orvosi canabis felhasználással maximálisan egyetértek.
Mondjuk a doku zsáner nem feltétlenül pártatlan mesélő médum. Másrészt, az, hogy sokszorosa a marcsifogyasztók a száma port, kristályt használóknak, az azért elég jól szemlélteti, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz (mert különben minden marcsi-fogyasztóból böködős drogos lenne). A füvezőkből nem lesznek heroinisták automatikusan, és sok heroinista nem füvezett előtte. A kapu-drog elmélet sok sebből vérzik...

És akkor még az örök slágert elő sem vettük, hogy hányszorosa az alkoholfogyasztók és dohányosok száma a rendszeres marijuána fogyasztók számának (neadjisten a kemény drogosok számának), és hány cigi kell a rászokáshoz (már, aki erre hajlamos)... És a cigi meg a pia mégis legális.
 
.
Először találtak tiltott drogokat az Alaszkát átszelő Iditarod kutyaszánverseny néhány részt vevő négylábúja szervezetében – jelentették be verseny szervezői.
Az Iditarod szóvivője elmondta, hogy ügyvéd tanácsára nem nevezik meg a nyilvánosság előtt a hajtót.
Azért sem nevezik meg, mert a versenyszervezők nem tudják bizonyítani, hogy a hajtó szándékosan használta a drogot.
Hozzátette, a hajtó ellen nem szabnak ki semmilyen büntetést, és a jövő évi versenyen is indulhat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére