Összeesküdtek az amerikai egyházak az illegális migránsok bújtatására

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elkezdik összeszedni és kitoloncolni az illegális migránsokat, vagyis azokat a bevándorlókat, akiknek nincsenek tartózkodási engedélyeik. Összesen 11 millióan lehetnek.

Válaszul sok egyházi közösség most arra készül, hogy egymással együttműködve bújtatják majd ezeket az embereket. A Buzzfeed riportja szerint több mint 800 egyházi közösség csatlakozott már a mozgalomhoz, szerte az USA-ból.

Arra készülnek, hogy egyházi intézményekben és családoknál bújtatják majd az üldözött bevándorlókat, illetve segítenek nekik átjutni Kanadába. A résztvevők tudják, hogy ezzel megsértik a törvényt, ám úgy tartják, hogy irgalmasságukkal Istennek tetsző, amire készülnek.

illagalisok.jpeg
 
Én úgy tudom, hogy nem lesz tömeges kiutasítás, először csak azokat utasítják ki, akik bűncselekményt követtek el. Talán nem is annyira a mexikóiaktól tartanak, de a Közel-Keletről ezrével menekülő ISIS terroristák Mexikó felől mennek be az Egyesült Államokba. Ettől tartanak igazán. Mi itt Európában már megtapasztaltuk, hogy milyen bajt hozott ránk az az eszement meghívó, amit a kancellárasszony repített világgá. Az egyházak ugyan már mire mennek azzal, ha bujtatják a terroristákat?

Valahogy deja vu érzésem van. Egyszer már bújtattak papok menekülő nácikat. Miért nem tanulnak a történelemből? Ja! hogy elfelejtették! Az más.
 
Úgy értettem nem a bevándorlókat akarják kitoloncolni ... hanem a bűnözőket (határsértőket), tehát azokat akik illegálisan kerültek az USA -ba ... a határsértést csak a balfácán európaiak nem büntetik.
 
Annyi helye nincs az egyházaknak, amennyi bevándorlót ki akarnak rakni. A büntetett előéletüket ők se fogadnák be. Ez fricska Trumpnak, elérik, h a média után is hazaárulózza.Ha ilyen tempóban halad, az amerikaiak 60 %-a nemzetellenes csótány lesz csupán.

Egyszer már bújtattak papok menekülő nácikat

Furcsa a nácikat azonosnak megítélni a az illegális bevándorlókkal, de ha Te így gondolod, lelked rajta.
Csupán 3 megjegyzésem lenne.
1, az a 11.000.000 nem mind az ISIS terroristája
2, a kipaterolni szánt emberek között szép számmal akad magyar honfitársam is - a többi európai nemzet felsorolásától tekints el.
3, a nácik is gyűjtötték az embereket élettér és Európa megtisztítása indokkal
 
Utoljára módosítva:
Miért probléma ha egy elnök a rendet akarja betartatni? Szerintem aki határsértő az már eleve bűnöző. Aki illegálisan tartózkodik valahol az nem legálisan fogja eltartani magát, feketemunkából vagy bűnőzésből élhet.
 
Milka333
Igaz nem sok, de volt olyan akik nem nacikat mentettek hanem zsidokat, szembe menve a szentszekkel.
Az itteni egyhaz is adott jo par magyarnak oltalmat.
Az amnesztia azert is lenne jo, mert akinek nincs "zuros" ugye azoknak lehetne egy lehetoseg, es utana bevezetni az ujabb bevandorlasi torvenyt.
erdemes lenne visszaallitani a sponzorsagot, egyhazaknak, community centereknel ,megtartva az allam ellenorzesi jogat es donteset.
 
Úgy értettem nem a bevándorlókat akarják kitoloncolni ... hanem a bűnözőket (határsértőket), tehát azokat akik illegálisan kerültek az USA -ba ... a határsértést csak a balfácán európaiak nem büntetik.

A takarítónők, dajkák, kertészek zöme sem zöldkártyás. Időről-időre előkerül egy hír, hogy még valamelyik prominensnek is ilyen alkalmazottai vannak. Nyilván mert jóval olcsóbbak.
 
Miért probléma ha egy elnök a rendet akarja betartatni? Szerintem aki határsértő az már eleve bűnöző. Aki illegálisan tartózkodik valahol az nem legálisan fogja eltartani magát, feketemunkából vagy bűnőzésből élhet.
Én kétszeres (jugo-olasz, olasz-svájci) határsértő voltam, amikor Kádártol megszöktem. Még ha mondod sem érzem magam bűnözőnek. Kellene?
 
Úgy értettem nem a bevándorlókat akarják kitoloncolni ... hanem a bűnözőket (határsértőket), tehát azokat akik illegálisan kerültek az USA -ba ... a határsértést csak a balfácán európaiak nem büntetik.
Egy illegális bevándorló még nem okvetlenül bűnöző. Sőt TÖBBNYIRE nem az (eltekintve egyetlen törvény megsértésétől, ami épp az hogy ő illegálisan van ott).

Szerintem senkinek nem volna semmi baja azzal ha Trump határozottan kijelentené hogy csak azon illegálisakat küldi haza akik bűnözők. Szerintem ezt örömmel fogadnák a többi illegálisok is, mert a bűnözők őrájuk normális életvitelűekre is szégyent hoznak. A baj az hogy a rendelet szerint potenciálisan mindegyikük kiutasítható, még ha prioritást élveznek is a bűnözők.
 
Miért probléma ha egy elnök a rendet akarja betartatni? Szerintem aki határsértő az már eleve bűnöző. Aki illegálisan tartózkodik valahol az nem legálisan fogja eltartani magát, feketemunkából vagy bűnőzésből élhet.
A feketemunka még nem okvetlenül bűnözés. Van ám úgy hogy az ember rászorul mert nincs más. És van úgy hogy a vállalkozó is rászorul feketén alkalmazni embereket, mert olyan hülye az adórendszer hogy másképp nem élne meg, csődbe menne. Ez épp Magyarországon igazán nem ritkaság.

A dolog úgy áll ha valahol valamire igény van, azt ki fogják elégíteni. Ez mindenre igaz, a prostitúcióra, kábítószerre, fekete (=olcsó)munkaerőre. Na most ha az igény nem túl nagy, az igényt kielégítőket meg lehet címkézni mint „bűnözőt” és fellépni ellenük rendőrségi segédlettel, s ez működhet, mert a létszámuk kezelhető szinten van.

Ha azonban az igény akkora, mint Amerikában az olcsó munkaerőre (gondolj bele az a több mint 11 millió a lakossághoz képest azt jelenti hogy több mint minden harmincadik lakos ILLEGÁLIS! Szerintem a rabszolgaság korában a rabszolgák aránya is kisebb volt!) akkor ott a rendőri fellépés nem lehetséges mert nem hatékony, és ha mégis megpróbálják annyi érdeket sért hogy úgyis össztársadalmi elégedetlenség lesz a dologból. Ilyen fokú igény azt jelenti hogy akik azt kielégítik igazából nem bűnözőek, hanem SZARUL VAN VALAMI MEGSZERVEZVE A TÁRSADALOMBAN. Rossz a szabályozórendszer. Ilyenkor azon kell változtatni. Obama ezt akarta!
És efféle nagy változásoknak mindenféleképp egy amnesztiával kell nekikezdeni. Tiszta lapot indítani. Aki aztán nem él a lehetőséggel, az magára vessen utána, az oké. Az is oké hogy az amnesztia nem jár azoknak akik valami komolyabb bűncselekményt elkövettek. Ezek azonban a 11 milliónak csak elenyésző százaléka az biztos.
 
Utoljára módosítva:
Ne aggódj, azóta már törölték volna a priuszodat és hófehéren állnál az Úr színe előtt... :D
A rendőrség rám akarta kenni a lyukat a drótkerítésen és kiszabott valami büntetést illegális határátlépés miatt is. Egy városi hivatalnoknak viszont az volt a véleménye, hogy egy fiatalkorú, aki új országban új életet kezd, induljon tiszta mellénnyel és megsemmisítette a büntetést.:)
:dr_24:
 
:)
 
De az Úrhoz már a rendes úton menj, ne akarj oda is a kerítésen keresztül belógni! :)
 
Én kétszeres (jugo-olasz, olasz-svájci) határsértő voltam, amikor Kádártol megszöktem. Még ha mondod sem érzem magam bűnözőnek. Kellene?

Csak ezt tudom válaszolni, mióta van határ ellenőrzés a határ okmányok nélküli átlépése bűncselekmény, persze van ahol csak szabálysértés, de nincs olyan ország ahol elfogadnák, hogy valaki "kényére-kedvére" kel át a határon.
 
A feketemunka még nem okvetlenül bűnözés. Van ám úgy hogy az ember rászorul mert nincs más. És van úgy hogy a vállalkozó is rászorul feketén alkalmazni embereket, mert olyan hülye az adórendszer hogy másképp nem élne meg, csődbe menne. Ez épp Magyarországon igazán nem ritkaság.

Komoly összefüggés van az illegális pénzmozgások és a feketemunka nagysága közt, kérdés mekkora az amerikai feketegazdaság aránya.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére