Most kapaszkodjon meg! Megmutatjuk, milyen ajándékot vitt Szijjártó Péter Kuvaitba

Kivételes esély van most arra, hogy magyar cégek teret nyerjenek Kuvaitban, és részt vegyenek az arab ország gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek adott telefoninterjúban kuvaitvárosi tárgyalásai közben.

"Nagy szimpátiával tekintenek itt Magyarországra, és támogatják a magyar vállalatok kuvaiti piaci terjeszkedését, mert Budapest szigorúan elítélte, amikor Irak 1990-ben megszállta Kuvaitot, és mert Magyarország az első öbölháború után részt vett Kuvait újjáépítésében" - tette hozzá.

Az Új Kuvait nevű gazdaságfejlesztési terv keretében számos nagyberuházás lesz az országban, ezért az Eximbank nyitott egy 510 millió eurós hitelkeretet magyar cégek piacra lépésének támogatására - mondta.

329910.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir al-Szabáh sejk, Kuvait miniszterelnöke találkozója Kuvaitvárosban 2017. április 1...

329909.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat Abdulvahháb Mohamed al-Vazzánnal, a Kereskedelmi Kamara ügyvezető alelnökével és vezető ku...

329908.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Puskás-mezt ajándékoz Szabáh al-Hálid al-Hamad al-Szabáh kuvaiti külügyminiszternek Kuvaitvárosban 2017. áprili...
Forrás: MTI

Csatolások

  • polo.jpg
    polo.jpg
    51 KB · Olvasás: 89

*
Ez már a szégyen a köbön! De hiszen, nincs is min csodálkoznom, Petike azt virította, amilyen neveltetést kapott. Egy szerény ajándékot is meg kell tudni válogatni, hogy kinek és mit. De ebben az esetben, nagy lebőgés, de ez nem a mi, hanem a magyar kormány részéről. S ilyen ember, ilyen kormány képvisel minket, magyarokat.
Csodálkozom, hogy azonnal nem tekerték bele Petikét és nem postázták vissza.
Nem telt volna egy Herendi étkészletre? Esetleg többre is, nem futja a magyar kincstárból?
Igaz, azt inkább magának vásárol(ná) meg, ugyan, ha már régen nincsen "nekije" a konyha kredencben. Mert, hogy előadják, hogy ők szerényen élnek. Tehát úgy képzeljük el, hogy ebédlőre még nem telik.
No persze a Herendi étkészletre gondoltam, nem is a pólóra.
 
Mit lehet ajándékozni valakinek, akinek mindene megvan, és még annál is több?
Egy polonal mindenkeppen tobbet. NEm is ertettek latni a kepen.
Egy orszagnak kell repi koltseg, ami attol fug milyen szintu a targyalas. Adhatott volna egy ezust kardot /ugyis harcolunk mindig/amibe a magyar tortenelem figurai esemenyei gravirozva van, porcelan teas keszletet ami meg a magyar porcelan reklamja is egyben. 3 hires porcelan gyarunk van.
Egy festmenyt is adhatott volna rengeteg muveszunk van akar a pusztarol akar Bp-rol egy kep. Gobleint is adhatott volna remek muveszek vannak akik magyar temakat himeznek.
Arany golyostoll keszletet hamar magyar a feltalalo .stb
Felsorolni se lehet a muveszeket milyen szeles skalabol valaszthatott volna uveg keszites, a penzverde luxus igenyu csomagolasu ermei, stb

Hiaba a protokol fonokot lapatra raktak es maguktol ennyire futja.

Egyik bratunknak meseltem micsoda ajandekot vitt a Kulugyminiszter, o azt mondta hogy gondolom en azt hogy ez penzbe kerutl?mikor funek fanak osztjak ingyen a reklam polokat.
 
Lehet, hogy a kuvaiti külügyminiszter is szereti a focit. ;) Puskást meg szinte az egész világon ismerik, tisztelik a foci-rajongók.
 
Most attól tartok ellenvéleményt kell nyilvánítanom a többséggel szemben. Mégis, ha valami drága dolgot adott volna, nem arról menne-e a csevely, hogy „lám a kormány megint pazarol”?!

Különben is, bevallom NEM ÉRTEM hogy MIÉRT kéne drága ajándékokat adni! Üzleti szerződéseket ne azért kössenek a felek, mert egyikük a másiktól gazdag ajándékot kapott. Az ugyanis nem más mint MEGVESZTEGETÉS. Korrupció. Üzleti szerződéseket azért kössenek, mert jó mindkét országnak, vagy legalábbis így vélik róla a megkötés pillanatában!

Ennek fényében még az az egy póló is SOK, de oké, nem kicsinyeskedem, legyen neki, egye fene, fogjuk fel úgy mint egy szál virágot egy szép nőnek az első randi alkalmával. Vagy ha édesszájú a hölgy, akkor egy doboz konyakos-meggy.

Ennél drágább tényleg nem kell. Nekem ez a véleményem.
 
*
Herendi-, Zsolnay készletet, szép magyar hímzést, szőttest, népművész által készített tárgyat, fa faragást.
Ami az egyik embernek kacat, a másiknak csodálatos érték is lehet. Ráadásul egy kuvaiti miniszter szemében a százezer forintot érő ajándék ugyanaz az értéktartomány, mint a tíz forintot érő. Nem hiszem, hogy ezen a szinten differenciálásra lenne képes.
 
Oda vissza dolgozik ez. Ok is kapnak ajandekot altalaban nem vagyonokat erot de megis valamit ami az orszagra jelemzo.
Altalaban nem is sajat tuladon hanem idonkent kiallitjak hogy mit kapott az orszag egy egy masik orszag allanfoitol.
Kadarnal is kiallitas volt Losonczinal is.
Nem neztem utana de biztos Antal Orban es Gyurcsany Medggyesi Horn kormany kulugyminiszterei is vittek es kaptak ajandekot.

Ez nem korupcio ,mert ha vendegsegbe mesz gondolom viszel valami minimalis ajandekot egy uveg bort , vagy valami aprosagot.

Ha maradunk a focinal erekjenek szamito darabokat bekeretezik alairja a tulajdonos .
Puskas erekjeket nem visznek kulfoldre hanem onan vasaroljak meg es hozzak haza.

Egy maket a foci stadionrol hang anyag komlett sett munkassagarol kepek konyv stb egybe mutatos bemutatasa meg elogadhato lenne de egy polo csak lejaratja az egesz orszagot.
 
Különben is, bevallom NEM ÉRTEM hogy MIÉRT kéne drága ajándékokat adni!
Jó helyen kapisgálsz. :) A DRÁGA relatív fogalom.
Pár éve Molnár Csaba r. örnagyot megvádolták, h megvesztegették. A megvesztegetés tárgya : 1db fa tolltartó (300-400 Ft), 1 db bizsúkarkötő, néhány sütemény (párszáz Ft. értékben)
A bíróság bűncselekmény hiányában felmentette, leszerelt, mert életét és karrierjét tönkretették.
Annak bizonyára semmi köze megvádolásához, h ő vezette a Kulcsár Attila (8Md-os sikkasztásért nemrég elítélt) volt bróker elleni nyomozást.
Tehát 1 azaz 1 Ft is lehet vesztegetés. Nézőpont kérdése.
 
nem tudom tenyleg
lehet hogy a kuwaiti nagy focirajongo es puskast mindenhol a vilagba ismerik vagyis lehet olyan jo mint egy porcellan vagy egy himzes
biztos volt oka hogy pont ezt kapta
amugy lehet hogy kapott mast is csak eppen ezt fotoztak mer ezt lehet szepen atadni ugy hogy fotozni lehessen
egy nagy karton doboz porcellant nem lehet szepen atadni mert nehez
biztos tobbe kerult mint ezer forint
 
Most attól tartok ellenvéleményt kell nyilvánítanom a többséggel szemben. Mégis, ha valami drága dolgot adott volna, nem arról menne-e a csevely, hogy „lám a kormány megint pazarol”?!

Különben is, bevallom NEM ÉRTEM hogy MIÉRT kéne drága ajándékokat adni! Üzleti szerződéseket ne azért kössenek a felek, mert egyikük a másiktól gazdag ajándékot kapott. Az ugyanis nem más mint MEGVESZTEGETÉS. Korrupció. Üzleti szerződéseket azért kössenek, mert jó mindkét országnak, vagy legalábbis így vélik róla a megkötés pillanatában!

Ennek fényében még az az egy póló is SOK, de oké, nem kicsinyeskedem, legyen neki, egye fene, fogjuk fel úgy mint egy szál virágot egy szép nőnek az első randi alkalmával. Vagy ha édesszájú a hölgy, akkor egy doboz konyakos-meggy.

Ennél drágább tényleg nem kell. Nekem ez a véleményem.

Ez a takonypóc nem üzletember, hanem külügyminiszter, nem céget képvisel, hanem egy országot! Rá a szokásos állami nemzetközi protokoll vonatkozna, ha ismerné a tirpákja.
 
Ami az egyik embernek kacat, a másiknak csodálatos érték is lehet. Ráadásul egy kuvaiti miniszter szemében a százezer forintot érő ajándék ugyanaz az értéktartomány, mint a tíz forintot érő. Nem hiszem, hogy ezen a szinten differenciálásra lenne képes.

Valamit nem értünk itt emberek.... nem a magyar forint érték a lényeg, nem is a koronát kellene elvinni a jogarral. A kisstílűség, a protokoll ismeretének tökéletes hiánya, ami leégeti az országot minden vonalon.

Ha koldulni megyünk és jók akarunk lenni náluk az állami ajándékon kívül, privát ajándékként viszek egy dedikált (!) Puskás pólót a külügyminiszternek, ha tudom (mert vettem a fáradságot és felkészültem az adott országból és személyből), hogy nagy foci rajongó...ez egy úri gesztus, egy olyan figyelmesség, amit méltányol egy olyan ember is, aki az éves jövedelméből meg tudná venni kishazánkat tokkal vonóval.
Ezt nevezik diplomáciának. Ez egy külön szakma, sőt művészet...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére