Éveken át erőszakolta négy lányát a borsodi apa – egyikőjüket teherbe is ejtette

Az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyére derülhetett fény egy borsodi településen. A rendőrség szerint az apa négy – 12 éven aluli – kislányát is megrontotta, egyikük teherbe is esett a férfitől.

Hosszú éveken át őrizgette szörnyű titkát az a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő házaspár, a meggyalázott gyerekek közül senki sem mert szólni a velük megtörtént borzalmakról. De a titok nem maradhatott örökké rejtve, végül épp az egyik kislány okozta a szülők vesztét. A Miskolci Törvényszéken ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyének tárgyalása. A vád szerint K. I. és felesége hét gyermeket neveltek, közülük négyen lányok. A férfi 2007-ben szabadult a börtönből, majd hazaköltözött családjához, a gyerekeket közösen nevelték házastársával. A férfi hamarosan szemet vetett a négy, 12. életévét még be sem töltő kislányára, és vágyai kielégítésében a felesége sem akadályozta meg, sőt segített neki.

Az ügyészség szerint 2009-től 2012 májusig a családfő a négy lányát rendszeresen, hetente több alkalommal kényszerítette közösülésre vagy fajtalanságra, és amíg egyik lányát behívta a szobájába, addig a felesége a többi gyermeket átvitte egy másik helyiségbe, vagy elment velük sétálni. Az anyjukhoz nem tudtak a lányok segítségért fordulni, a történtek akkor jutottak a hatóság tudomására, amikor az egyik kislány állapotos lett. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a lány végül meg is szülte-e gyermekét.

Ha a vádak igazak, az apa hosszú évekre rács mögé kerül, de ha jól viselkedik, esetleg harmadolják a büntetését. Változnak az idők: a középkorban harmadolás helyett felnégyelés járt volna. Huszti Zoltán
Nem kizárható, hogy a ma kezdődő tárgyalás zárt ajtók mögött fog zajlani. Az ügyészség a férfit és feleségét nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett erőszakos közösüléssel vádolja.

leany.jpg
 
Az anyákon meg a serdülő fiaik "gyakorolnak", de ők hallgatnak, nem tesznek feljelentést.
Sajnos, rengeteg ilyen van, a legtöbbre nem is derül fény soha. :(
-
Az élet gyakran tulszárnyalja a fantáziánkat. Az általad emlitett eset is elképesztö, sokan biztos nem is gondolnak ilyenre.
-
A gyerekek elleni eröszak azért sulyosabb mert mig egy anyának lehetösége van a neveléssel irányitani és felnövekedö fiát és tud védekezni az eröszak ellen, a kisgyerekeknek semmi esélyük sincs, a papa ellen, sokáig valoszinü azt sem tudják milyen helyzetbe kerültek.
-
Több figyelmet a körülöttünk történtekre.
-
Tavakba fürdés még a gazdag No.-ban is egy kedvelt szorakozás. Nekünk is volt egy furcsa élményünk egy ilyen szabad strandon. Még a mai napig mind egy rossz állom lebeg elöttünk, egymást kérdezgettük sokáig a feleségemmel, hogy átéltük vagy csak egy film foszlányaira emlékszünk.
-
Nagyon meleg volt, rengetegen voltak egy kis to körül, a többség napozott, néhányan a vizbe. Egy idös, nagypapa kinézetü bácsi pancsolt a part közelébe két alig iskolaköteles kislánnyal. Nevetgéltek, a fürdököpenyes bácsi unszolta a gyerekeket, hogy jöjjenek ki a vizböl, ö csak a lábával volt benne. Normálisnak nevezhetö jelenet.
-
A vizböl kifele elmentem melettük, a parton megtörülköztem, ledöltem a napozo feleségem mellé a törülközöre, a bácsi a két kislánnyal melettünk táborozott. A nagypapának tartott férfi hanyat feküdt egy pokrocon, a két kislány vihogott mind a gyerekek teszik, idöközben rajtuk is fürdököpeny, ott ülltek az öregur lábán a térdén és lovagoltak vagy az ördög tudja mit.
-
A hangos kacagások miatt kezdtem nézni mi történik ott. Az egyik kislány idöröl idöre szétnyitotta a fürdököpenyét mind ahogy ezt a képet balonkabátos exhibicionistákrol ismerjük a viclaprol, ehez mindig biztatást kapott a nagypapitol. A gyerekek nevettek mert a köppeny-nyitásra mindig megjelent a nagypapa lába között egy erektioban levö penisz.
-
Anyira abszurd volt egy ilyen jelenet egy látogatott strandon, direkt melettünk. Az emberek többsége feküdt a földön, csukott szemmel, vagy napszemüveggel, napoztak. Nem vagyok prüd de ugy éreztem itt valami nincs rendben.
-
Odamentem egy pár méterre töllünk napozo párhoz és megkérdeztem töllük, mit szolnak a jelenethez, nekem furcsa. Ök is elkezdék bámulni mi zajlik ott és ugy találtuk ez már nem mokás. Vettem a telefonom és felhivtam a rendörséget.
-
Nagyon hamar megérkezett két egyenruhá rendör és igazoltatták a pädofilt, aki a legnagyobb nyugalommal, büntudat nélkül fogadta és követte a rendöröket.
Nekünk elegünk lett a napozásbol hazamentünk, megprobáltuk elfelejteni...
-
Talán egy év elteltével mondja a rádio, hogy a vén pädofilt a legkülönbözöbb tavaknál a környéken több mind négy alkalommal kapták el inflagranti és most végre jogerösen több évi börtönre itélték.
-
Az ember lebénul ha ilyet lát. Lehet, hogy lekellett volna üssem mind a taxamétert? :(:)
 
Utoljára módosítva:
Ez az apának nem nevezhető egyén- nem értem miért írták ezt a szót és nem azt, hogy nemző, vagy ha nem vérszerinti családtagjuk, akkor azt, hogy nevelő- alapesetben 4 ember életét tette tönkre, amiben a gyerekek " anyja" is segítségére volt. Azért írom, hogy alapesetben, mert a lelki hatások ugyanúgy érték a többi gyereket is. Ehhez képest idézem: "az apa hosszú évekre rács mögé kerül, de ha jól viselkedik, esetleg harmadolják a büntetését"
Hosszú évek??? Miért nem életfogytiglan- mégpedig olyan köztörvényesek között, akik utálják a pedofilokat?! Had tapasztalná meg a saját bőrén azt, hogy testileg mit éltek át a gyerekek. Lelkileg persze nem fogja átérezni, mert szerintem semmi nem lehet hasonlítható ahhoz, amikor az tesz veled ilyet, akinek az lenne a dolga, hogy megvédje, megóvjon. Bár én az ilyen "férfit" minden külsőleges nemi jellegétől megfosztanám!
Mi a helyzet a nővel? A leírtak alapján tettestárs, hisz a cselekedetei azt mutatják, hogy tudta mi történik! Őt is elítélik???
Mi lesz a többi gyerek sorsa?
Akármilyen etnikumhoz tartoznak, gyerekek, akikért felelősséggel tartoznak a szüleik.
 
-
Erdeke, hogy az univerzális emberi jogokat még a 21. században is minden alkalommal nagylelküen oda kell adni a nem fehérbörüeknek? Miért nem magátol érthetö, hogy nem kétféle mércével mérünk. Csak egy gondolat volt nem szemrehányás.
Kedves Ernoe!
Az előttem szólók írtak olyan szavakat mint pl: rassz- Erre gondolva jegyeztem meg hogy MINDEGY!! a lényeg: gyerekek.
Ha úgy érzed, zavar, elnézést! Nem áll szándékomban a lelkedbe gázolni.
Bár...
Setninek sajnos igaza van!- Ha úgy érzed ez is zavar- talán át kellene gondolnod mi az amit sértőnek érzel és miért?
:)
 
Az anyákon meg a serdülő fiaik "gyakorolnak", de ők hallgatnak, nem tesznek feljelentést.
Sajnos, rengeteg ilyen van, a legtöbbre nem is derül fény soha. :(

A Bibliábol:

"Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt. Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne az egész föld szokása szerint. Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot. Leitatták tehát az apjukat borral még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Másnap azt mondta a nagyobbik a kisebbiknek: A múlt éjjel én háltam az apámmal. Itassuk le borral ma éjjel is, és menj be te, hálj vele, hogy utódot támasszunk apánktól. Azon az éjszakán is leitatták az apjukat borral, és a kisebbik is vele hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Így esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai Ammón fiainak az ősatyja. "(1Móz 19,30-38)
 
Utoljára módosítva:
-
Az élet gyakran tulszárnyalja a fantáziánkat. Az általad emlitett eset is elképesztö, sokan biztos nem is gondolnak ilyenre.
-
A gyerekek elleni eröszak azért sulyosabb mert mig egy anyának lehetösége van a neveléssel irányitani és felnövekedö fiát és tud védekezni az eröszak ellen, a kisgyerekeknek semmi esélyük sincs, a papa ellen, sokáig valoszinü azt sem tudják milyen helyzetbe kerültek.
-
Több figyelmet a körülöttünk történtekre.
-
Tavakba fürdés még a gazdag No.-ban is egy kedvelt szorakozás. Nekünk is volt egy furcsa élményünk egy ilyen szabad strandon. Még a mai napig mind egy rossz állom lebeg elöttünk, egymást kérdezgettük sokáig a feleségemmel, hogy átéltük vagy csak egy film foszlányaira emlékszünk.
-
Nagyon meleg volt, rengetegen voltak egy kis to körül, a többség napozott, néhányan a vizbe. Egy idös, nagypapa kinézetü bácsi pancsolt a part közelébe két alig iskolaköteles kislánnyal. Nevetgéltek, a fürdököpenyes bácsi unszolta a gyerekeket, hogy jöjjenek ki a vizböl, ö csak a lábával volt benne. Normálisnak nevezhetö jelenet.
-
A vizböl kifele elmentem melettük, a parton megtörülköztem, ledöltem a napozo feleségem mellé a törülközöre, a bácsi a két kislánnyal melettünk táborozott. A nagypapának tartott férfi hanyat feküdt egy pokrocon, a két kislány vihogott mind a gyerekek teszik, idöközben rajtuk is fürdököpeny, ott ülltek az öregur lábán a térdén és lovagoltak vagy az ördög tudja mit.
-
A hangos kacagások miatt kezdtem nézni mi történik ott. Az egyik kislány idöröl idöre szétnyitotta a fürdököpenyét mind ahogy ezt a képet balonkabátos exhibicionistákrol ismerjük a viclaprol, ehez mindig biztatást kapott a nagypapitol. A gyerekek nevettek mert a köppeny-nyitásra mindig megjelent a nagypapa lába között egy erektioban levö penisz.
-
Anyira abszurd volt egy ilyen jelenet egy látogatott strandon, direkt melettünk. Az emberek többsége feküdt a földön, csukott szemmel, vagy napszemüveggel, napoztak. Nem vagyok prüd de ugy éreztem itt valami nincs rendben.
-
Odamentem egy pár méterre töllünk napozo párhoz és megkérdeztem töllük, mit szolnak a jelenethez, nekem furcsa. Ök is elkezdék bámulni mi zajlik ott és ugy találtuk ez már nem mokás. Vettem a telefonom és felhivtam a rendörséget.
-
Nagyon hamar megérkezett két egyenruhá rendör és igazoltatták a pädofilt, aki a legnagyobb nyugalommal, büntudat nélkül fogadta és követte a rendöröket.
Nekünk elegünk lett a napozásbol hazamentünk, megprobáltuk elfelejteni...
-
Talán egy év elteltével mondja a rádio, hogy a vén pädofilt a legkülönbözöbb tavaknál a környéken több mind négy alkalommal kapták el inflagranti és most végre jogerösen több évi börtönre itélték.
-
Az ember lebénul ha ilyet lát. Lehet, hogy lekellett volna üssem mind a taxamétert? :(:)
borzaszto en is hivtam volna a rendorseget
 
A Bibliábol:

"Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt. Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne az egész föld szokása szerint. Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot. Leitatták tehát az apjukat borral még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Másnap azt mondta a nagyobbik a kisebbiknek: A múlt éjjel én háltam az apámmal. Itassuk le borral ma éjjel is, és menj be te, hálj vele, hogy utódot támasszunk apánktól. Azon az éjszakán is leitatták az apjukat borral, és a kisebbik is vele hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Így esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai Ammón fiainak az ősatyja. "(1Móz 19,30-38)
Direkt nem akartam hasonlókat bemásolni nehogy úgy néz ki mintha védelmet keresnék ennek a ....
 
Kedves Ernoe!
Az előttem szólók írtak olyan szavakat mint pl: rassz- Erre gondolva jegyeztem meg hogy MINDEGY!! a lényeg: gyerekek.
Ha úgy érzed, zavar, elnézést! Nem áll szándékomban a lelkedbe gázolni.
Bár...
Setninek sajnos igaza van!- Ha úgy érzed ez is zavar- talán át kellene gondolnod mi az amit sértőnek érzel és miért?
:)

Nem sértö hanem egyszerüen szomoru, hogy schisophrenek vagyunk, egy büncselekménynél rögtön azután keresünk milyen volt a böreszine, a vallása a tettesnek és sokan megerösitve érzik az elöitéleteiket ha egy cigány, egy bevándorlo vagy annak leszármazotját lehet a vádlottak padján találni.
-
Mathematikusnak kell lenni ahoz, hogy ne hagyjuk magunkat félrevezetni laikus statisztikával. :)
 
A Bibliábol:

"Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt. Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne az egész föld szokása szerint. Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot. Leitatták tehát az apjukat borral még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Másnap azt mondta a nagyobbik a kisebbiknek: A múlt éjjel én háltam az apámmal. Itassuk le borral ma éjjel is, és menj be te, hálj vele, hogy utódot támasszunk apánktól. Azon az éjszakán is leitatták az apjukat borral, és a kisebbik is vele hált. Lót pedig mit sem tudott leánya lefekvéséről és fölkeléséről. Így esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai Ammón fiainak az ősatyja. "(1Móz 19,30-38)

Különösen a történet elsö része elgondolkodtato, ahol Lot felajánja a lányait a részegeknek cserébe akik a vendégeivel a két himnemü szökehaju angyal akarnak okvetlen szexelni.
-
Okvetlen elkel olvasni, ez az egyetlen hely a bibliában ahol az angyaloknak nemük van (férfiak), és ahol Lot feleségének a neve sincs megemlitve. :)
 
Az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyére derülhetett fény egy borsodi településen. A rendőrség szerint az apa négy – 12 éven aluli – kislányát is megrontotta, egyikük teherbe is esett a férfitől.

Hosszú éveken át őrizgette szörnyű titkát az a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő házaspár, a meggyalázott gyerekek közül senki sem mert szólni a velük megtörtént borzalmakról. De a titok nem maradhatott örökké rejtve, végül épp az egyik kislány okozta a szülők vesztét. A Miskolci Törvényszéken ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb megrontási ügyének tárgyalása. A vád szerint K. I. és felesége hét gyermeket neveltek, közülük négyen lányok. A férfi 2007-ben szabadult a börtönből, majd hazaköltözött családjához, a gyerekeket közösen nevelték házastársával. A férfi hamarosan szemet vetett a négy, 12. életévét még be sem töltő kislányára, és vágyai kielégítésében a felesége sem akadályozta meg, sőt segített neki.

Az ügyészség szerint 2009-től 2012 májusig a családfő a négy lányát rendszeresen, hetente több alkalommal kényszerítette közösülésre vagy fajtalanságra, és amíg egyik lányát behívta a szobájába, addig a felesége a többi gyermeket átvitte egy másik helyiségbe, vagy elment velük sétálni. Az anyjukhoz nem tudtak a lányok segítségért fordulni, a történtek akkor jutottak a hatóság tudomására, amikor az egyik kislány állapotos lett. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a lány végül meg is szülte-e gyermekét.

Ha a vádak igazak, az apa hosszú évekre rács mögé kerül, de ha jól viselkedik, esetleg harmadolják a büntetését. Változnak az idők: a középkorban harmadolás helyett felnégyelés járt volna. Huszti Zoltán
Nem kizárható, hogy a ma kezdődő tárgyalás zárt ajtók mögött fog zajlani. Az ügyészség a férfit és feleségét nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett erőszakos közösüléssel vádolja.

Csatolás megtekintése 1545430
*
Igen, igen, idézem a cikkből: "a büntetés harmadolása miatt felnégyelés járt volna".
A szerető "édesanyára" is kemény büntetést szabnék ki, ha volna rá hatalmam, sajnos nincs.
A magyar igazságszolgáltatás, a családvédelem - hol van ilyenkor? A pedagógus, a védőnő, a körzeti orvos? A szomszédok? Nincs kiút? Nincs lehetőség, hogy bárki is észre vette volna a gyerekek vergődését?!
 
"A magyar igazságszolgáltatás, a családvédelem - hol van ilyenkor? "

A Korona több országában is éltem, de nem tudok olyant, ahol ne lett volna ilyen eset. Itt nem a "magyar" igazságszolgáltatás, vagy az ausztrál stb. igazságszolgáltatás a hibás, hanem az, hogy nem lehet tényleges életfogyra ítélni az ilyent. Annyira nagyon szabadság lett minden téren, hogy ha valaki bűnt követ el, nem azon megy a vita, hogy jól el kell ítélni, izolálni a társadalomtól, hanem azon, hogy meg legyen magyarázva, hogy miért is csinálta, ő is áldozat és nehogymár valami kellemetlenség érje...

Én pontosan láttam, hogy mit kapott (nem csak a bírótól, aki jól megmérte) az az emberszerű lény, aki teherbe ejtette a 12 éves kiscsajt a falumban, amikor még fiatalabb voltam, a kommunizmusban. És most is látom, hogy mit kap, aki most teszi ezt, ha éppen úgy kell ítélkezni...
 
Az igazságszolgáltatás feladata szerintem, hogy a nemelfogadhato viselkedésre felhivja a figyelmünket, megprobálja a tettest arra birni, hogy a jövöben ne kövessen el hasonlot és amig ez a nevelömunka nem érte el a célját megvédje a társadalmat ettöl a személytöl. Természetesen az álldozat ellen elkövetett kár jovátétele sem maradhat ki az itéletböl.
-
Orbán ott csinál egy nagy hibát amikor a jog betartását (politikai korrektséget) egy hibának tartja.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,946
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére