Betörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vitt

„Vagy 80 rendőr nyüzsgött itt reggel. Minket is kikérdeztek, de sokat nem tudtunk segíteni.”

Ezt egy Hajós utcában működő bolt eladója mondta, amikor a szomszédjukban történt betörésről kérdeztük. A környéken szinte mindenhol tudták, hogy

április elején, egy péntekről szombatra virradó éjszaka törtek be az Arton Capital nevű cég irodájába.

Az Arton Capital az egyik vállalkozás, ami magyar letelepedései kötvényeket forgalmaz külföldön. A konstrukcióban tehetős külföldiek 300-400 ezer euró (90-120 millió forint) befizetéséért cserébe magyar letelepedési engedélyhez jutnak, amivel aztán szabadon mozoghatnak egész Európában, a befizetett pénzt pedig öt év után visszakapják. A kötvények piaca négy vállalkozás között volt leosztva, mindegyikük csak bizonyos országokban forgalmazhatott. Az Arton többek között az arab országokban, Afrikában, és Ázsia egyes részein árulta a magyar értékpapírokat.

A betörés április 7-ről 8-ra virradó éjszaka történt. Az Artonnak a cégbírósági adatok szerint a Vi. kerülteben, a Hajós utca 25-ben van a székhelye, de maga az iroda a háztömb Ó utcai oldalról nyílik. Úgy tudjuk, hogy itt támadtak a betörők, akik több millió euró készpénzt vittek el, és a letelepedési üzlettel összefüggő bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhettek.

Információink szerint a rendőrség hatalmas erővel mozdult rá az ügyre. Úgy tudjuk, hogy nagyon sok tanút hallgattak meg, mindenkit megpróbáltak behívni a Teve utcába, aki a mobil cellainformációk alapján a betörés idején a környéken volt. Ez a belvárosi helyszín miatt akár ezernél is több embert jelenthet.

A politikai nyomás miatt zajlik a nyomozás ilyen nagy hévvel

- ezt mondta az egyik forrásunk. A dolog azért kelt a rendőrségen belül is ellenérzéseket, mert erőszakkal nem járó vagyon elleni bűncselekmények esetén szokatlan, hogy ekkora erő mozduljon meg. Volt a testületben, aki egyértelműen a letelepedési kötvényüzlet politikai érzékenységével hozta össze a nyomozásra csoportosított jelentős erőforrásokat, volt, aki az Arton irodájában található érzékeny papíroknak tulajdonította a megkülönböztetett figyelmet.

A kihallgatásokon egyébként a potenciális tanúknak sem árulták el pontosan, hogy milyen ügyben nyomoznak. A rendőrök csak annyit közöltek, hogy az Oktogon-Nyugati-Deák tér háromszögben történt egy több millió eurós betörés.

A cikk megjelenése előtt megkerestük a rendőrséget és az Arton képviselőit is. A rendőrség a nekik küldött kilenc konkrét kérdésre, például hogy pontosan mennyi pénzt vittek el a tolvajok, vagy hogy hány tanút hallgatnak meg az ügyben, azt válaszolta, hogy

„Megkeresésével kapcsolatosan kérjük, hogy annak érdemi megválaszolása érdekében, annak tartalmát pontosítani szíveskedjen.”

Nehéz elképzelni, hogy április elején több hasonló bűncselekmény is történt Budapesten, és ezért a rendőrségen ne tudtak volna pontosan válaszolni a kérdéseinkre, ha akarnak.

Az Artont telefonon és emailben is kerestük, visszahívást ígértek, de a cikk megjelenésééig nem jelentkeztek.

A letelepedési kötvényprogramot 2013-ban indították el Magyarországon, az ötlet elvileg Rogán Antaltól jött, aki akkor az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke volt. A bizottság pályáztatás nélkül választotta ki azokat a jellemzően offshore hátterű cégeket, amik jogot kaptak a kötvények árusítására. A hivatalos indoklás az volt, hogy a kötvényeken keresztül olcsón jut pénzhez az állam, de haszon valójában a magántulajdonban lévő forgalmazóknál csapódott le, az állam rosszul járt az üzlettel. Ezek a vállalkozások összességében százmilliárd forintnál is többet kereshettek a kötvényeken.

A programban résztvevő cégeket összefüggésbe hozták már Rogán Antal propagandaminiszterrel, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóból lett médiaszultánnal, és szélesebb értelemben vett fideszes elittel.

A program botrányai után már októberben arról volt szó, hogy a kormány leállítja a kötvények forgalmazását. Végül a papírokat kibocsájtó Államadósság Kezelő Központ idén januárban jelentette be, hogy március 31-től megszűnnek a kötvények. Egy héttel ezután történt a betörés az Arton irodájában.

Az utóbbi hetekben arról hallani, hogy a 2018-as választások után újraindíthatják a letelepedési kötvényprogramot.

Közreműködött: Sarkadi Zsolt

HAjos utca.jpg
 
Április elején? Most lassan julius eleje lesz...ez három hónap.
Jól eltudták titkolni eddig...
Vagyis vagy igaz vagy nem.
Olyan mint az orbán leány esküvőjén történt mobil lopás.
Nagy felhajtás aztán ki tudja mi van a hátérben.
Letelepedési kötvény, hihetetlen de, azt lehet hisz fizetnek.
Csórokat nem engedünk be.
 
Pont az a telefon lopás jutott eszembe. Vihar a biliben!
Viszont van itt valami ami elgondolkodtat kicsit. Bejelentik, hogy március 31-től megszűnnek a kötvények, de április 7-én még több millió eurót dédelgetnek az irodában!
Na, most vagy hazudtak, és továbbra is árulták a kötvényeket, vagy hülyék, mert ott dekkoltatták ahelyett, hogy elvitték volna!
Márpedig amilyen pénzéhes mocskok nem hiszem, hogy hülyék lennének, sokkal hihetőbb, hogy ment a parasztvakítás, és hazudtak! Továbbra is árultak kötvényeket!
 
Na, most vagy hazudtak, és továbbra is árulták a kötvényeket, vagy hülyék, mert ott dekkoltatták ahelyett, hogy elvitték volna!
Az első hihetőbb.
1, ezek még 1 forintot se hagytak veszni
2, az se igaz, amit kérdeznek
3, népszavazás és egyebek ellenére inkább hagyták veszni a betelepítés elleni törvény ,minthogy vele együtt megszavazzák a letelepedési kötvény megszüntetését

Előfordul, h meglopják a tolvajt. :rohog:
 
No szóval. Van a 3 millió forint törzstőkével alapított Arton Capital Kft., amely cégnek az össz statisztikai létszáma 10 fő. Ez a cég olyan papírokat forgalmaz, amire maga az ország vállal visszafizetési kötelezettséget, méghozzá kamatostól. Ez a cég elad ilyen papírból fél milliárd forint értékűt, melynek teljes összegét a házipénztárban tartják. Minő véletlen a betörő pont ide tör be, majd meglepődik, hogy annyi euró van a szekrényben, hogy kiskocsi kell kihordani. Sebaj, ha mát itt van elviszi. Szegény Kft. meg szétteszi a kezét, hiszen hogyan is tudná az államot ő kártalanítani 3 millió forint törzstőkével biztosítás hiányában. Jó, kicsit balgatagok voltak, mert máshol fegyveresek őriznek ennyi pénzt és nem csak a TUTO lakat a rácson, de hát istenem, vannak ilyenek. Kár, hogy visszafizetni akkor is vissza kell, ha ennek összege soha nem kerül be a költségvetésbe. Hol van ehhez egy stadionbiznisz? Aprópénz.

Van több kérdés?
 
Utoljára módosítva:
Április elején? Most lassan julius eleje lesz...ez három hónap.
Jól eltudták titkolni eddig...
Vagyis vagy igaz vagy nem.
Olyan mint az orbán leány esküvőjén történt mobil lopás.
Nagy felhajtás aztán ki tudja mi van a hátérben.
Letelepedési kötvény, hihetetlen de, azt lehet hisz fizetnek.
Csórokat nem engedünk be.
A hir meg 24 oras sincs.
Jo lenne ha befejezned , a hirek hitelessegenek ketsegbe vonasat.
A minimum hogy utana nezel mielott fals dolgot irsz le.
NEm azert dolgozunk 24 oraba hogy megkerdojelezd a hireinket, ami nagy reszben vagy atvaesznek tolunk vagy mi veszunk at hiteles forrasokbol.
 
Az első hihetőbb.
1, ezek még 1 forintot se hagytak veszni
2, az se igaz, amit kérdeznek
3, népszavazás és egyebek ellenére inkább hagyták veszni a betelepítés elleni törvény ,minthogy vele együtt megszavazzák a letelepedési kötvény megszüntetését

Előfordul, h meglopják a tolvajt. :rohog:

Jo, :pmint a viccben , beszerzesi aron vittek el.
 
A hir meg 24 oras sincs.
Jo lenne ha befejezned , a hirek hitelessegenek ketsegbe vonasat.
A minimum hogy utana nezel mielott fals dolgot irsz le.
NEm azert dolgozunk 24 oraba hogy megkerdojelezd a hireinket, ami nagy reszben vagy atvaesznek tolunk vagy mi veszunk at hiteles forrasokbol.
A hír hiteles, csak a becsületes, józanul gondolkodó emberek számára értelmezhetetlen.
Én inkább mást olvasok ki belőle, úgy, mint a Kádár korszakban szokásos volt: olvastam a sorok között.
Tehát:
- itt a sok pénz, amivel el kellene valahogy számolnunk, de inkább elvisszük hátizsákban külföldre és betesszük a szokásos bankunkba.
- hogy fel ne tűnjön, rablásnak állítjuk be.
- - lopás az, ami nem jár erőszakkal. A betörés erőszakos behatolást feltételez.
- hogy a rabló ne hagyjon sok nyomot, megkönnyítjük a dolgát. Gondolom, az ajtó nem volt bezárva, mint ahogy a pénz egy bezáratlan fiókban volt:
"Este az RTL Klub Híradója arról is beszámolt, hogy információik szerint a készpénz mellett egy szerver is eltűnt, amin a kötvény-eladások teljes dokumentációja szerepelt. A híradó szerint összesen 1,9 millió euró, azaz majdnem 600 millió forint tűnt el. Ebből egymillió egy széfben volt, 900 ezer eurót viszont egy lezáratlan fiókból emeltek el. " (kiemelés tőlem)
- minthogy a rablók ügyesek voltak és - gondolom - símaszkot viseltek és gumikesztyűt, a szerszámaikat a munka után magukkal vitték, semmi nyom nem maradt utánuk, így aztán ezt az összeget le lehet írni az cég jövőbeli számonkérésének (ha egyáltalán lesz ilyen) egyenlegéből. Maga az elszámoltatás se lesz meg, hisz magát az adatnyilvántartó szervert is elvitték.
- - Azért ez is szinte hihetetlen. Ha nem akarunk mindent nagyon eltitkolni, akkor az minimum, hogy volt egy tükörszerver is. Tehát
kellett lennie egy másik gépnek is - ha nem ott, akkor a világban valahol máshol. De ez, természetesen nincs a világ orrára kötve.
- a széf vagy nyitva volt, vagy zárva. A cikk nem azt írta, hogy bezárt széfből vittek el bármit. Harmadik megoldás, hogy a széf zárva volt, de a kulcsot a bezáratlan fiókban biztoságos körülmények között tárolták.
Ha tehát a széf zárva volt, akkor azt fel kellett törni, ami nem kis munka. Hogyhogy nem vett észre senki semmit?
- Konklúzió: már megint teljesen hülyének néztek mindenkit. Várható Josip Tot második felbukkanása.
 
Sziasztok !
Csatlakozom Éleskés-hez. Hihetetlen a történet ebben a verzióban. Egyrészről ekkora készpénz állomány miként lehet a házipénztárban tartani (azt miként szabályozta a pénzkezelési szabályzata), illetve a házipénztárt, hogyan lehet ilyen módon hanyagul kezelni.
Másrészről a készpénz fizetésre vonatkozó jogszabályok (számviteli törvény, pénzmosás elleni törvény, stb.) alapján sem egyszerű ennyi készpénzforgalmat bonyolítani, összegyűjteni. (Persze lehet kivételt kérni a jogszabályok alkalmazása alól.)
Az meg már egy további kérdés, hogy ha valaki megszerez ekkora pénzt, vajon bíbelődik-e, kockáztatja-e a lebukást azzal, hogy elvigyen-e egy, a zsákmányhoz képest elenyésző értékű számítógépet?
 
Ismerve a kormány kommunikációját én inkább a muzulmán Kaja Ibrahimra gondolnék....;)
 
Nem értitek ti a csíziót....
Először is....ki mondja meg, hogy mennyi fogyott, mennyi bevétel volt belőle ?... ők... el lehet azt hinni ?...nem !
Másodszor... hol szerepelnek ezek az összegek a költségvetésben ?... sehol !

Egy kis történelem lecke a közelmúltból:
Antall kormány.... hogy elcsodálkoztak Hornék, amikor jöttek a japánok azért a szép kerek összegért, amit Antallék suttyomban vettek fel.
FIDESZ első regnálása.... ÁFA emelés + 2 éves költségvetés ....elszámotak a plusz bevétellel ? ...soha !

Szépen kikupálódtak a fiúk annak ellenére, hogy Simicska az éceszgéber már nem velük, hanem ellenük.... bár már azon sem csodálkoznék, ha ez is csupán kamu lenne.
 
Sziasztok !
Csatlakozom Éleskés-hez. Hihetetlen a történet ebben a verzióban. Egyrészről ekkora készpénz állomány miként lehet a házipénztárban tartani (azt miként szabályozta a pénzkezelési szabályzata), illetve a házipénztárt, hogyan lehet ilyen módon hanyagul kezelni.
Másrészről a készpénz fizetésre vonatkozó jogszabályok (számviteli törvény, pénzmosás elleni törvény, stb.) alapján sem egyszerű ennyi készpénzforgalmat bonyolítani, összegyűjteni. (Persze lehet kivételt kérni a jogszabályok alkalmazása alól.)
Az meg már egy további kérdés, hogy ha valaki megszerez ekkora pénzt, vajon bíbelődik-e, kockáztatja-e a lebukást azzal, hogy elvigyen-e egy, a zsákmányhoz képest elenyésző értékű számítógépet?

Jól mondod. De a server=információ olyan emberekről, akik megengedhettek maguknak ekkora kiadást..."jó kezekben" ez többet ér, mint az elvitt többi.
Már ha igaz ez az egész story.
 
Sziasztok !
Csatlakozom Éleskés-hez. Hihetetlen a történet ebben a verzióban. Egyrészről ekkora készpénz állomány miként lehet a házipénztárban tartani (azt miként szabályozta a pénzkezelési szabályzata), illetve a házipénztárt, hogyan lehet ilyen módon hanyagul kezelni.
Másrészről a készpénz fizetésre vonatkozó jogszabályok (számviteli törvény, pénzmosás elleni törvény, stb.) alapján sem egyszerű ennyi készpénzforgalmat bonyolítani, összegyűjteni. (Persze lehet kivételt kérni a jogszabályok alkalmazása alól.)
Az meg már egy további kérdés, hogy ha valaki megszerez ekkora pénzt, vajon bíbelődik-e, kockáztatja-e a lebukást azzal, hogy elvigyen-e egy, a zsákmányhoz képest elenyésző értékű számítógépet?
Ha csak a vasat nézed - értsd szg szleng magát a gépet érti alatta, amit rugdosni lehet - akkor igazad van.
ladybug7spots jól írta, abban van a későbbi pénz.
De tényleg nem értem: olyan nincs, hogy ezekből az adatokból nincs sehol a világban legalább egy, de inkább több tükörmásolat. Mondjuk épp Bahreinben, ahova Tiborcz-Orbán duó ellátogatott és senki által nem érthető módon tárgyaltak az ottani sejkekkel. Akkoriban és azóta se érti senki (más, csak ők), hogy azt a színjátékot, amit bemutattak, hogy tűrhették el. Egy nő, értitek, egy NŐ vezeti a tárgyalást ott, ahol egyébként a nő csak árucikk. És mégis ..... k...a sok pénz, vagy annak ígérete lehetett mögötte, számunkra láthatatlanul.
Módosítás: azt sem értem, hogy azt a tárgyalást miért kellett itthon bemutatni. Miért? Mi értelme volt? Mert hogy volt, az bizonyos .....
 
Utoljára módosítva:
Április elején? Most lassan julius eleje lesz...ez három hónap.
Jól eltudták titkolni eddig...
Vagyis vagy igaz vagy nem.
Olyan mint az orbán leány esküvőjén történt mobil lopás.
Nagy felhajtás aztán ki tudja mi van a hátérben.
Letelepedési kötvény, hihetetlen de, azt lehet hisz fizetnek.
Csórokat nem engedünk be.
A hir meg 24 oras sincs.
Jo lenne ha befejezned , a hirek hitelessegenek ketsegbe vonasat.
A minimum hogy utana nezel mielott fals dolgot irsz le.
NEm azert dolgozunk 24 oraba hogy megkerdojelezd a hireinket, ami nagy reszben vagy atvaesznek tolunk vagy mi veszunk at hiteles forrasokbol.
Félreértettségből macerálod, hisz a cikkben van:"A betörés április 7-ről 8-ra virradó éjszaka történt."
Erre mondta "most lassan július eleje lesz...ez három hónap.
Jól eltudták titkolni eddig...Vagyis vagy igaz, vagy nem."

Nem a CH-ra mondta, hanem magában a hírt, kérdőjelezte meg.
Mellékesen mondom nincs kiírva a hírforrás.
Azt pedig bárki megteheti hogy "szenzáció illetve műhír" gyanúsokat megkérdőjelezzen.

Mondok egy példát megjelenik egy hír a médiában
Kétfejű borjú született Somogyban
Hiába veszi át ezer média attól még nem kötelező elhinni.
Minden hír lehet friss de attól még vagy igaz, vagy nem.
Ezzel nem a CH-ra tesz megjegyzést, hanem a hírekre úgy általában a világban.
Itt csak egy
Közreműködött: Sarkadi Zsolt van írva.
 
Ha valaki minden hirre csak negativan hitetlenkedve tekint akkor meg beszelgetni se lehet a temarol ,mert azon folyik a diszkurzus igaz vagy nem.
A betoresrol azonnali hirek felesleges mert csak az esetrol tudnak beszamolni ,de semmi konkretumrol. Mikor mar van valami amin elindultak nyom vagy ok, akkor erdemes tajekoztatni, es meg akkor se szazas hogy valoban a feltetelezgetesek bejonnek. Criminal ugyekbe el kell higyuk azt amit kiadnak, de ha nagyhordereju ugy lehet kovetni a birosagig, ami lehet evekig tart es bizonyitast nyer az ugy.
 
A hir meg 24 oras sincs.
Jo lenne ha befejezned , a hirek hitelessegenek ketsegbe vonasat.
A minimum hogy utana nezel mielott fals dolgot irsz le.
NEm azert dolgozunk 24 oraba hogy megkerdojelezd a hireinket, ami nagy reszben vagy atvaesznek tolunk vagy mi veszunk at hiteles forrasokbol.
Ezt nem értem.
Nem Rólatok írtam negatívumot hanem a rendőri munkáról!
Mikor vontam kétségbe a híreket?
Azon döbbentem meg hogy szinte három hónap kellett hogy a rendőrök a nyilvánossághoz forduljonak az ügyben vagy kiszivárogtatás az egész mert a rendőri apparátus leblokkolt.
További jó munkát.
 
Ha valaki minden hirre csak negativan hitetlenkedve tekint akkor meg beszelgetni se lehet a temarol ,mert azon folyik a diszkurzus igaz vagy nem.
A betoresrol azonnali hirek felesleges mert csak az esetrol tudnak beszamolni ,de semmi konkretumrol. Mikor mar van valami amin elindultak nyom vagy ok, akkor erdemes tajekoztatni, es meg akkor se szazas hogy valoban a feltetelezgetesek bejonnek. Criminal ugyekbe el kell higyuk azt amit kiadnak, de ha nagyhordereju ugy lehet kovetni a birosagig, ami lehet evekig tart es bizonyitast nyer az ugy.
Félre értettél.
Ha történik valami nagyobb bűncselekmény akkor azonnal vagy elég gyorsan kérik a lakosság segítségét.
Most ez elmaradt ezen akadtam fent!!
 
NEm szivesen reklamozzak a letelepedesi kotvennyel tortent dolgokat, annal inkabb a nem letezo menekultekrol szol a sajto reggeltol mikulasig.
Itt se sok embert zavar a milliardos uzlet es bukas is amit az ado fizetoknek kell majd visszafizetni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére