Kiszednék a nikotint a cigarettából Amerikában

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság, az FDA olyan alacsonyra akarja csökkenteni a dohánytermékek nikotintartalmát, hogy azok egyáltalán ne, vagy csak minimálisan okozzanak függőséget.

A tervet Scott Gottlieb, az FDA május óta hivatalban levő igazgatója jelentette be a magas halálozási rátára hivatkozva. A cigaretta az egyetlen olyan legális fogyasztási cikk, amely megöli hosszú távú használóinak a felét - mondta.

Noha egyre kevesebben dohányoznak, az Egyesült Államokban még mindig évente 480 ezer ember hal meg a dohányzás következtében az FDA becslése szerint. A cigarettában nem a nikotin okozza a rákot, de az felel a függőség kialakulásáért.

Az FDA 2009 óta jogosult szabályozni a nikotintartalmat. Ezt eddig nem tette meg, de az új igazgató most utasította a hivatalnokokat szabályozás kidolgozására, egyúttal könnyítéseket helyezett kilátásba az elektromos cigaretta gyártóinak, Scott Gottlieb ugyanis szeretné a kevésbé veszélyesnek tartott e-cigaretta irányába terelni a keresletet.

Az FDA-terv pénteki bejelentése nyomán 26 milliárd dollárral esett a legnagyobb dohánygyárak értéke a tőzsdén. Szakértők szerint ha az amerikaiak meglépik a nikotintartalom csökkentését, akkor az európai hatóságok is kövthetik a gyakorlatot.

MTI

cigi2.jpg
 
A
Érdekes, mert az olcsóbb dohánytermékekben jóval több nikotin van, mégsem annyira kellemesek, mint mondjuk egy drágább cigaretta (nyilván a dohány nincs felturbózva különböző adalékokkal).
 
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság, az FDA olyan alacsonyra akarja csökkenteni a dohánytermékek nikotintartalmát, hogy azok egyáltalán ne, vagy csak minimálisan okozzanak függőséget.
Mire bevezetik a csempészeknek tele lesz a raktáruk és tuti utakon hozzák be a jó cigit. USA a szesztilalomba belebukott, most majd jönnek az új Al Caponék.
 
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság, az FDA olyan alacsonyra akarja csökkenteni a dohánytermékek nikotintartalmát, hogy azok egyáltalán ne, vagy csak minimálisan okozzanak függőséget.

A tervet Scott Gottlieb, az FDA május óta hivatalban levő igazgatója jelentette be a magas halálozási rátára hivatkozva. A cigaretta az egyetlen olyan legális fogyasztási cikk, amely megöli hosszú távú használóinak a felét - mondta.

Noha egyre kevesebben dohányoznak, az Egyesült Államokban még mindig évente 480 ezer ember hal meg a dohányzás következtében az FDA becslése szerint. A cigarettában nem a nikotin okozza a rákot, de az felel a függőség kialakulásáért.

Az FDA 2009 óta jogosult szabályozni a nikotintartalmat. Ezt eddig nem tette meg, de az új igazgató most utasította a hivatalnokokat szabályozás kidolgozására, egyúttal könnyítéseket helyezett kilátásba az elektromos cigaretta gyártóinak, Scott Gottlieb ugyanis szeretné a kevésbé veszélyesnek tartott e-cigaretta irányába terelni a keresletet.

Az FDA-terv pénteki bejelentése nyomán 26 milliárd dollárral esett a legnagyobb dohánygyárak értéke a tőzsdén. Szakértők szerint ha az amerikaiak meglépik a nikotintartalom csökkentését, akkor az európai hatóságok is kövthetik a gyakorlatot.

MTI

Csatolás megtekintése 1557167
*
Ha már nem rongálhatjuk az egészségünket, mert feltalálták a cukormentes CocaColát, a lisztmentes süteményt, a tojás- és fehérje mentes egyéb ételeket, már legalább a cigarettát hagyják meg mindazoknak, akik igenis nikotinnal akarják magukat "mérgezni". Tudjuk, méreg, stb. stb. de ha egy szervezet erre van ráállva, akkor igenis szüksége van a nikotinra. Ha nem cigarettában kapja meg, akkor tapaszban. Ez olyan lenne, mint az alkohol nélküli sör. Fogyasztják, de éppen a miértjét vennék ki. Nem javasolnám. Mindenkinek legyen meg szíve joga az, hogy mit eszik, mit iszik és milyen cigarettát szív. Legyen meg az embereknek a szabad döntése. Azonkívül éppen a dohányipar az, amelyik a legtöbb pénzt pupálja a mindenkori gazdaságokba.
 
Ki a fülem fogja akkor venni? A dohányos a nikotint keresi a cigiben.
*
Így van. A kőkemény alkoholistát is hiába itatnánk alkohol mentes sörrel, eltolná. Ő nem lafatyolni akar, hanem a sör hatására vágyik. Mint a dohányzó emberek is, ha nem jutnak cigarettához, képesek bele betegedni. Komoly nikotin elvonási tüneteket tudnak produkálni. Honnan tudom? A férjem súlyos beteg volt, az intenzíven feküdt. Külön engedéllyel bementem hozzá, s amikor még szólni sem tudott, már mutatta a kezével, a mutató és a középső ujját összezárva, hogy hozzak cigarettát. Oda?! Napi 3 doboz cigarettát szívott, aztán nagy veszekedések árán lecsökkentette napi 2 dobozra. Saját szememmel láttam, tisztították a tüdejét, szörnyű mit szívtak le róla, csupa-csupa nikotint. Ha nem láttam volna, talán el sem hinném. Mégis, amikor felépült, csak valamennyire, már a cigarettáért nyúzott. Amikor hazaért, ismét egyiket a másik után gyújtotta. Nem török pálcát azok felett, akik dohányoznak, pedig én soha nem cigarettáztam. Körülöttem mindenki ebben volt, mégsem érdekelt. Ez privát szerencsém volt, semmi több. Így nem kellett +adót fizetnem a füstért.
 
Volna értelme. A nikotin a függőség alaköve, ha az nincs, akkor talán kevesebben dohányoznak. És akkor a kátrány meg a többi égéskor keletkező rákkeltő szar sem jut el annyi emberhez...
Az alkoholmentes sörnek is van piaca...
 
Jelentem, a nikotinmentes (csökkentett nikotin tartalmú) cigaretta nem újdonság. Valamikor az 1940-es évek végétől létezett a magyar cigaretták egy részének un. nikotex változata, a Nikotex Munkás, Nikotex Kossuth. Állítólag nikotinmentesítették a dohányukat. Még akkor is léteztek, amikor már a füstszűrőt vezették be (1960?) Apám ilyen nikotex cigarettát szívott. Dehogy szokott le tőle! Pedig a görény illatfelhőt bocsát ki ezekhez a hajdani cigarettákhoz képest.
 
Imádom mikor eldöntik, h nekünk mi az egészséges. Ártalmas a sok só, cukor, zsír, liszt, alkohol stb, stb, ja és a levegő szennyezett. Tornázzunk sokat és együnk vitamin tablettákat. Igaz, h felfordulunk közben, de azt egészségesen. :D
Hogy én mennyire utálom az étkezési tanácsadókat.
Protokoll szöveget nyomnak.
Azonnal letiltanak a vörös húsról meg a tojásról.Kérlelhetetlenül.
Hát sose tudok átlagos étrenddel annyira sok marha pörköltet enni hogy számítson.
Tojás se naponta 3 szor van.
Egyet tehet az ember nem törődik a túlbuzgó dietetikusokkal.
Cigaretta az más az kellemetlen azonnal.Úgy mint büdös.
Nem is nikotin éhséget tapasztalok.
Hanem rituálés megszokást.
A mozdulatok a szertartás.
Hogy ezt nikotin mentes cigaretta pótolná-e nem tudom.
Lényeg hogy ne ízesítsék sör, málna vagy mentol ízűre
 
Utoljára módosítva:
Talán jobblenne , ha azt a sok "adalék anyagot" szüntettnék meg amit a dohányhoz hozzákevernek melyek a függöséget szorgalmazzák !! Nem is nikotin az mely függövé tesz ,hanem a sok vegyszer melyett pluszba beletesznek :mad2:!
Aztán az is kamu , hogy alkoholmentes sör ! Abban is van alkohol , ez hasonló mint a "vegák" sült kolbásza , fasirozotja etc.pp. ha már zöcség evö vagyok akkor mi a francnak nekem kolbász ? Vagy sonka ? Nemlehet annak rendes neve , mint sült vagy füstölt szója darabok ??:rohog:
 
Ezek az észkombájnok azt találhatnák ki amit már kitaláltak.
A fél vagy harmad hosszúságú cigarettát.
Sport volt a neve. 4,5 cm-es hossz
Sport.jpg

1955-12-28_tihany_es_sport_cigaretta_bacskiskunmegyei_nepujsag.jpg

Miért mondom?
Most a harmadik rászokásomnál figyeltem meg nem kell az egész szál.
Félben harmadában kioltom.
Igen ám de akkor az árának is fele harmada kellene lenni.
Vagy legalább rövid hüvelyt is lehetne kapni.
 
Utoljára módosítva:
Egy időseb dohányos barátom szerint már nincs olyan ereje a cigiknek mint régebben volt. Szerinte már évekkel ez előtt gyengébb termékez árulnak. Én nem tudom mert nem dohányzok. Pénzkidobás ez is csupán csak semmi tőbb :)
 
Nem kapcsolodik a témához de sajnos már az ásványvizekbe is sok adalék anyag van amitől szomjasabb lesz az ember, és amik sajnos kiszáradást is okoznak kőkeményen
 
Ez jó... Kivonnák a nikotint és meghagyják a több mint 400 féle rákkeltő anyagot.
Mind mind csak kamu látszatdolog valójában akkora üzlet van a dohányzásban hogy nem akarják hogy leszokjanak az emberek. Ha valóban akkora probléma már rég be lehetett volna tiltani a gyártását forgalmazását mint bármely más káros dolognak.
 
Az van mögötte hogy egyre többet és többet kelljen szívni ugyanahhoz a hatáshoz, mindez humánus köntösbe bújtatva. Ügyes!
 
Az van mögötte hogy egyre többet és többet kelljen szívni ugyanahhoz a hatáshoz, mindez humánus köntösbe bújtatva. Ügyes!
Nekem is ez a véleményem, nehogy már a gyártó vagy a kereskedő az én egézségemért aggódjon.
A lényeg a profit, emberből meg van bőven, had hulljon a férgese, aki nem tud ellenállni a kísértésnek,
sőt még költ is rá, mindíg egyre többet - de hát így van ez minden más terméknél is.
Előállnak különböző mondvacsinált trükkökkel, mintha nekünk akarnának jót, közben meg egyre silányabb lesz a gyártmány, legfeljebb a külső lesz csicsásabb, de az ára mindíg kúszik felfelé.
 
Megint az az átkozott profit mindenáron mindennél több bevétel.
Az életünk megkeserítője.
De ne ugorjunk be neki ne vásároljunk.
A külsőről és csiliviliségről mondanék valamit.
Ez nem hat minden vásárlóra, úgy gondolom ennek főleg a nők ugranak be.
Technikai szemléletű ember nem.
De Őket is beugrasztják kicsikét tisztességesebb módon.
A gyártmányfejlesztéseknél szándékosan nem lépnek kettőt.
Csak egy kicsivel több fejlettebbséget tesznek bele.
Erre lehet hivatkozni többet tud.
Majd a visszatartott második lépcsőt 1 év múlva teszik bele.
Ez megint többet tud.
Még nem beszéltünk fordítottról:
A szándékosan beépített gyenge pontról egy picit alulméretezett melegedő és kipukkanó elektronika.
A mechanikánál mit csinálnak?
Anyag gyengítést, műanyaggal helyettesítést.
Ott a spiáter nem lehet vele mit kezdeni törik kopik, nem forrasztható nem heggeszthető.réz tartalom alig.
De olcsó.
Bronz ezerszer jobb de drágább, nem törik úgy nem kopik úgy.
Még a danamid is ezerszer jobb mint a spiáter
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére