Csíkszereda, Eszék és Munkács is kap magyar állami támogatást stadionépítésre

Csíkszereda, Eszék, Munkács, Dunaszerdahely és Topolya után a komáromi focicsapat kap magyar állami támogatást futball stadion építésre.

1,8 milliárd forinttal gazdálkodhatnak. A csapat idén jutott fel a másodosztályba, de stadionnak nem nevezhető az a pálya, amin játszanak Révkomáromban. A szlovák kormánytól viszont hiába vártak segítséget. Még nem tudni, hogy ki építheti a stadiont, de a csapat szóvivője a Heti Naplónak azt mondta, ha Mészáros Lőrinc adja a legjobb ajánlatot, akkor Mészáros Lőrinc fogja építeni.

Felcsút polgármesterének neve pedig nem véletlenül merül fel. Az utóbbi időben több határontúli csapat körül is megjelent, az Eszéki csapatot pedig meg is vette, ráadásul Komáromban már elnyert egy nagy építkezést, a több, mint 28 milliárd forintból épülő új komáromi híd építését ő nyerte el, így a városban senkit sem lepne meg, ha a stadiont is ő építhetné.

ATV.
stadion.jpg
 
Csatolás megtekintése 1558816
*
A "Tetszik"-et jelöltem meg, csak azért, hogy olvastam, de NEM TECCCCCCCIK :mad: Nem, nem vagyok írigy, de eszement vezetőnknek ezek szerint már messzebbre is akar látni saját maga által, a mi pénzünkön épített stadionokat. Ezekkel a dolgokkal nem tudok megbékélni. Nem vagyok irigy, de azt mondom, hogy előbb itthon kellene a dolgokat rendbe tenni, a mi pénzünket ránk kellene fordítani, s nem a határon kívüli dolgokra. Erről ennyit. Dühös vagyok, nagyon dühös :rolleyes2:
 
A határon túli magyarokat közpénzen vásárolják meg, és ők ezt nem látják.
Nem látják. És ? Gondolkodni még tudnak.
Én se látom, miből telik új buszmegállóra, útjavításra, új járdára( pedig nem lakik narancsos az utcában). Találnak rá pár forintot. Véletlenül mindig választás előtt. Utána 4 évig minden rohad tovább.
 
Az ujdonsult bankok osztogatjak a hiteleket mint a megveto asszony . Hogy ki fogja visszafizetni?????????????Milliardok a letelepedesi kotveny ami szinten adossag.Meg az Eu fizet megy a dozs.
 
Mindenki azt mondja, a kommunisták mennyi adósságot hagytak maguk után. Belegondolt már valaki, ha a mostani rendszer - kormány - bukik, ezek után mit kell visszafizetni? Laza kézmozdulattal milliárdokat pocsékolnak el értelmetlen, felesleges dolgokra, hagyják a fiatalokat kivándorolni ahelyett, hogy az elpocsékolt pénzekből megfizetnék őket! Ki fog annyit termelni amiből eltartják majd az öregeket, az országot, és még a kölcsönt is visszafizetik?
 
Laza kézmozdulattal milliárdokat pocsékolnak el értelmetlen, felesleges dolgokra, hagyják a fiatalokat kivándorolni ahelyett, hogy az elpocsékolt pénzekből megfizetnék őket! Ki fog annyit termelni amiből eltartják majd az öregeket, az országot, és még a kölcsönt is visszafizetik?
Miért érdekelje azokat, akik egymásközt osztogatják az ország vagyonát? A csicskásaiknak is teletömve a zsebük. jobb dolguk van, mint az anyjuk hasában volt. Van annyi a párnacihában, h még rendszerváltás után se kelljen koldulniuk.
Itt koldusbotra csak mi jutunk, a NÉP.
Pofátlanul lopnak, csalnak, hazudnak. Megtehetik, hát megteszik.:mad:
 
Jelen esetben a tetszik azt jelzi, hogy olvastalak!
Egyébként sajnos igazad van!
Miért érdekelje azokat, akik egymásközt osztogatják az ország vagyonát? A csicskásaiknak is teletömve a zsebük. jobb dolguk van, mint az anyjuk hasában volt. Van annyi a párnacihában, h még rendszerváltás után se kelljen koldulniuk.
Itt koldusbotra csak mi jutunk, a NÉP.
Pofátlanul lopnak, csalnak, hazudnak. Megtehetik, hát megteszik.:mad:
 
Mindenki azt mondja, a kommunisták mennyi adósságot hagytak maguk után. Belegondolt már valaki, ha a mostani rendszer - kormány - bukik, ezek után mit kell visszafizetni? Laza kézmozdulattal milliárdokat pocsékolnak el értelmetlen, felesleges dolgokra, hagyják a fiatalokat kivándorolni ahelyett, hogy az elpocsékolt pénzekből megfizetnék őket! Ki fog annyit termelni amiből eltartják majd az öregeket, az országot, és még a kölcsönt is visszafizetik?
*
Hiába visítunk, ordítunk, döbrögi és sleppje megy a saját feje után és hozza a lehetetlenebbnél - lehetetlenebb stupid döntéseiket.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,586
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére