Halálra éheztették a versenylovat

Bértartója gumicsővel ütlegelte a földön fekvô, kiéheztetett lovát Sándorfalva-Homokpusztán, hogy talpra állítsa az állatot.

A 18 éves díjugró versenyló azonban már élő halott volt. A ló gazdája testvérének adta bértartásba Amulettet, de egyikőjük sem törődött az elmúlt hónapokban az állattal. A körülmények miatt a Bottyán Equus Hungária mentőcsapatának – egy lakossági bejelentés után – a lótartó gazda birtokára kellett sietnie, olyan félelmetes állapotok uralkodtak.

1323546_20770374-1826327030710644-2121304778877179956-n.jpg


– Amikor megérkeztünk, láttuk, hogy Amulett a földön fekszik, csontsovány, körüldongják a döglegyek, és szét van rohadva a patája – kezdte Tolnai Mária, a lómentő csapat tagja. Több órás orvosi ellátás után sem sikerült lábra állí́tani a sárga mént, így a helyszínre hívtak egy traktort és hevederekkel alányúlva felsegítették a földrôl, de ez még semmire sem volt garancia.

– Nagymértékű folyadékvesztés alakult ki nála. Infúziót, keringésstabilizáló́ gyógyszereket adtam neki, de akkor már olyan állapotban volt, hogy nem lehetett rajta segíteni – mondta a Borsnak dr. Krajcsovics László lóspecialista állatorvos. A mentőcsapat szerint Amulett nem bírta volna ki a hosszú utazást, amíg elszállítják a telephelyükre, ezért egy közeli lovassport egyesülethez került, ahol másnap elpusztult.

– A legjobban az viselt meg, hogy nem tudtuk megmenteni. Ha előbb szerzünk tudomást a ló szenvedéséről, talán még lett volna esélye – bosszankodott Mária. Amulett díjugró ló volt, gazdája hét évig versenyzett vele.

1323557_20840636-1826091530734194-845890635452508210-n.jpg

Hevederekkel próbálták lábra állítani a lovat, de nem sikerült
A hatóság az állatorvos szakvéleménye alapján Amulettet, és egy láncra vert csikót bűnjelként foglaltak le. A rendőrök a ló gazdája és testvére ellen állatkínzás miatt indítottak eljárást.

1323559_amulett-fenykoraban.jpg
 
Arról valahogy sosem érkeznek hírek, hogy az ilyen barbárokat börtönbe zárták és eldobták a kulcsot....:mad::mad::mad:
De mit is várjon az ember ebben a "kultúr" államban....
 
Borzalmas minden allatkinzas. Az enyhe torvenyek nem visszatarto ero . Minden nap tortenik ilyen dolog hol cicakat nyuznak meg elve, hol kiskutyakat fojtanak meg.

Oreg lovak is tudnak hasznosak lenni akar beteg gyerekeknek akik nem tudnak lovagolni de szeretnek setaltatni simogatni vagy apolni oket.
 
Amikor éhező, a szemétben kutató, és az éhség miatt haldokló gyerekekről készült képeket, videót látok azt sem tudom felfogni!
De, ez cikk is szörnyű!
Hogy képes egy ember ilyet tenni azzal az állattal ami évekig eltartotta?! Ahogy a képen látszik a karám körül fű, vagy gaz van, csak ki kellett volna engedni, hogy legeljen, és naponta egy vödör víz, csak ennyi kellett volna!
Sajnos az állatkínzás mindenütt létezik, nem csak Magyarországon!
 
Az emberi fajhoz tartozóként csak reménykedhetünk abban, hogy az állatokkal szemben elkövetett tetteink talán nem "ütnek vissza" ránk valamilyen furfangos ezoterikus módon, de ebben azért nem lehetünk egészen biztosak. Főleg azért nem, mert ahogyan bánunk az állatokkal, úgy bánunk egymással is, nincs éles határ; kizárt, hogy valaki humánus létére állatkínzó lenne, ahogyan empatikus állatbarátokból sem szokott pl. kegyetlen terrorista válni. Egy szó mint száz, az állatkínzást azért (is) keményebben kellene büntetni, "elnyomni", hogy nehogy idővel embereken folytassa a bűnelkövető a begyakorolt módszereit.
 
Az emberi fajhoz tartozóként csak reménykedhetünk abban, hogy az állatokkal szemben elkövetett tetteink talán nem "ütnek vissza" ránk valamilyen furfangos ezoterikus módon, de ebben azért nem lehetünk egészen biztosak. Főleg azért nem, mert ahogyan bánunk az állatokkal, úgy bánunk egymással is, nincs éles határ; kizárt, hogy valaki humánus létére állatkínzó lenne, ahogyan empatikus állatbarátokból sem szokott pl. kegyetlen terrorista válni. Egy szó mint száz, az állatkínzást azért (is) keményebben kellene büntetni, "elnyomni", hogy nehogy idővel embereken folytassa a bűnelkövető a begyakorolt módszereit.

Sajnos a legtöbb erőszakos bűnelkövető pontosan az állatokon "gyakorolja" az erőszakot és csak miután ez már nem elégíti ki, akkor tér rá az emberre.
Csak a legnagyobb probléma, hogy nem a saját "fajtájára".:mad:

A még nagyobb probléma, hogy az állatok nem tudnak "beszélni". Nem tudnak a médiának nyilatkozni, csupán a szenvedésüket látjuk, abból sejthetjük, hogy mit élhetnek át.
De ha értenénk a "szavukat", valószínűleg ugyanúgy büntetnék kínzásukat, mint az embereknél.
 
szegény paci, azért ezt nem gondoltam volna hogy ilyen emberek is vannak a világon hogy egy szegény állatot kiéheztetnek aztán gumicsővel verik :(
 
Nem egészen értem szavadat.
Ha a parasztok mint növény és állattenyésztőre gondolunk.
Ilyet környezetemben soha nem tett volna.
Az állat az megbecsült egy gazdának.
Ha "kivénült",fájó szívvel, de vágóhídra megy, nem kínozzák soha.
Ez a XX század utáni időkben változhatott meg.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,519
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére