Szijjártó gimnáziumi évfolyamtársát hívta vissza Hollandiából

Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, így meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be pénteken, miután a magyar kormány nagyon felhúzta magát a távozó holland nagykövet 168 Órának adott interjúján.

Gajus Scheltema több okból bírálta a magyar kormányt, a hazánknak jutó támogatásokról szólva például azt mondta, hogy „nem pénzelhetjük a korrupciót”. Valószínűleg ennél is jobban zavarta a magyar kormányt, hogy a holland nagykövet a szélsőséges iszlamistákkal állította párhuzamba. Így:

Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.

Erre válaszul keményített be Szijjártó, és döntött arról, hogy hazarendeli a hágai magyar nagykövetet.

Kicsi a világ, a hágai nagykövet ugyanis Kocsis András, aki Szijjártó gimnáziumi évfolyamtársa volt, mindketten 1997-ben érettségiztek a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban. Szijjártó B-s volt, Kocsis az A osztályba járt. Itt és itt megnézhetők a tablóképeik.

Közeli ismeretségük alapján azt feltételezzük, hogy Szijjártónak nagy ellenállással nem kellett szembenéznie, amikor a két szövetséges ország diplomáciai viszonyrendszerében meglehetősen szokatlan – saját megfogalmazása szerint is az egyik legradikálisabb – lépésre szánta el magát.

Kocsis egyébként az ELTE jogi karán végzett, 2003-ban kezdett a Külügyminisztériumban, így karrierdiplomatának mondható, évekig Kenyában, Nairobiban szolgált, majd itthon dolgozott a minisztériumban, mígnem Hágában első beosztott lett. Rövid ideig vezette az európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkári titkárságot is.

2016 júliusában nevezték ki hágai nagykövetté, érdemeit nem vitató ismerői szerint is tagadhatatlanul miniszteri hátszéllel.

Mi mást mondhatott volna akkor, mint hogy célja tovább erősíteni a magyar-holland politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar-holland barátság több évszázados, így erre a kölcsönös szimpátiára építve dolgozik munkatársaival.

Bita Dániel





4.jpg
 
Sajnos a korupcióval való szembesűlés engem is pofán csapot amikor előszőr tapasztaltam saját ismeretségi kőrnyezetemben. Mivel én nem hajlok ebben az írányba, mert az a megvásárolhatatlan féle ember vagyok. Így csak sodrodok a foltozot tákolt kis csonakomban a rongyos vitorlával az élet tengerének hullámain. De inkább ez mint a jogtalanul szerzet, és élvezet jólét egy drága jachton :). na nem mintha nem kéne de nem mindegy milyen áron. nem mindegy mit ad fel az ember a vagyonért. Ami amúgy is mulandó dolog. Inkább legyen tiszteséges alap és az őrök. Kár hogy a Magyar kormány maffia kormány de ez van

"Aki többet fogad el mint egy almát, az korrupt"

Lt. Theo Kojak
 
Minden ellenzeki jobbtol balra mar feljelentette korupcioert a kormanyt.Se szeri se szama a kotelezettszegesi eljarasnak.
Nugodj meg elobb utobb bukta lesz.
Felcsuti kis vasut hogy erzi magat? Farkas Florian Meszaros Rogan piti kis tolvajok? nem nagyhalak? a vilagon mindenhol a korupciojukrol hiresek.
Feljelentették? Minek? OLAF-nál ismernek minket. Sajnos. Mo-ról kapnak egy csomag számlát félretesznek mindent és elkezdenek számolni. Csomó számla, pályázat megint gázos, megint felfüggesztették a kifizetéseket. A kormány ezt nem igazán hirdeti. Most a tartalékból fizetnek.
 
Nem tudom a Buckingham palota is hollandiában van mert ott is történt valami esemény,,..
Két rendőr megsérült, amikor péntek este rájuk támadt egy férfi a Buckingham Palota előtt – írja a BBC.

Az elkövetőt elkapták, súlyos testi sértés miatt őrizetbe vették.

A rendőrök könnyebb sérüléseket szenvedtek, amint leszerelték a késes férfit, közölték a hatóságok. Mindkettejüket a helyszínen ellátták, nem volt szükség kórházba szállítani őket.
 
"Aki többet fogad el mint egy almát, az korrupt"

Lt. Theo Kojak

Na akkor ott ette meg a fene mert elvesztem ma elfogadtam egy barackot és egy banánt.
Édes búnbe esés volt ez. A fene gondolta volna hogy ez ilyen kőnnyen megy és ilyen szinte belopozva be kuszik az ember életébe. Hát sajnálom elvesztem :) Na de ha sok alma ősszegyülik egyesével inenn onnan azt eltudom adni abból vehetek ezt azt. És még a számláimat is kitudom fizetni. Szóval várom az almákat. :) Ne aggodjatok tudom hogy lököt vagyok :)
 
"Aki többet fogad el mint egy almát, az korrupt"

Lt. Theo Kojak

Persze, tőlünk nyugatra, például Svájcban lobbizásnak hívják a korrupciót. Érdekesnek találom, hogy Microsoft korrupciós peréről, Siemens vagy az Airbus peréről sem hallottál csak a magyar gázszerelőröl.

Egy kis érdekesség, Emmanuel Macron elnök egy tízezer és egy tizenhatezer eurós számlát kapott sminkestől első negyedévi szolgálataiért, képzelem mi lenne ha a ballibbek valami hasonlórol szereznének tudomást a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban.
 
Utoljára módosítva:
Persze, tőlünk nyugatra, például Svájcban lobbizásnak hívják a korrupciót. Érdekesnek találom, hogy Microsoft korrupciós peréről, Siemens vagy az Airbus peréről sem hallottál csak a magyar gázszerelőröl.

Egy kis érdekesség, Emmanuel Macron elnök egy tízezer és egy tizenhatezer eurós számlát kapott sminkestől első negyedévi szolgálataiért, képzelem mi lenne ha a ballibbek valami hasonlórol szereznének tudomást a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban.
Mi nem, de ők is? Itt nem róluk beszélünk.
 
Utoljára módosítva:
persze, hogy mondta egyenlőségjelet tett a magyar kormány és a muszlim terroristák közzé... természetesen ez a vitaindító cikkből kimaradt.

„Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – mondta a muszlim terroristákról a holland nagykövet.

Pontosan igy van, kapcsolj be radiot, nézz ki az ablakokbol láthato plakatokra, nyissad ki a levélládádádat ott a kormánypropaganda.... még talán a vasalobol is idegengyülölet folyik. Borzaszto ami van Mo.-on.
-
Örülök neki, hogy ujra valaki kimerte mondani amit mindenki lát, érez, aminek a tanuja ha egy picit is érti a magyar nyelvet.
-
Magyarországon egy államilag elrendelt idegengyülölet van és ez az a modszer amivel a terroristák, nationalista extremisták hadat gyüjtenek maguknak. Ezt objektiven, tudományosan kilehet mutatni.
-
 
Egy nagykövet különleges státuszu vendég és védettséget élvez. Ráadásul pályája végén átgondolt, megfontolt ember.

Aki tudja, hogy a sajtón át üzengetve nem kommunikálunk a fogadó országgal. Ha valami baja van, akkor bekéredzkedik a Bem rakpartra, s ott ZÁRT irodaajtó mögött elmondja, ami a szivét nyomja.

Megsértette az alapvetö szabályokat, amivel maga is tisztában van. Nyilván további pályájához ez pont szükséges volt. A saját kormánya elhatárolódott töle, s remélhetöleg fénysebességgel vissza is hivják.

Ha jol tudom Mo.-ellen eljárás folyik ugyan ebben a témában. A Holland diplomata nem mondott semmi ujat.
-
 
Kérlek segitsetek , hogyan jönn a korrupcio - lobbyzás a Holland nagykövet beszédéhez ? Vagy Ö azt tette pengellére ?? Hogyan is akkor mondjuk Wilders úrral mi a helyzet ?;):rohog:
 
Nem értem a magyar kormány érzékenységét, amikor Orbán düdörgö hangon Brüsszelt, az NGO-kat, a terroristák támogationak nevezte, amikor minden terrorcselekményt vagy ennek tünöt a nyugati politika következményének nevezte akkor nem szakitotta senki meg vele a diplomatiai kapcsolatot.
-
Orbán Viktor: "Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll" harsogták a magyar ujságok.
-
Amikor a második legjelentösebb magyar párt, megszakit egy plenarüllést mert a jobbikosoknak az jut az eszébe, hogy elkell égetni az EU-Zászlot Orbán nyugodt arccal szemléli az eseményt. Mi volt akkor?
-
Nem szeretem a konfliktusokat de idelye volt, hogy nyiltan valaki a szemükbe mondja az igazságot. A magyar kormány nem képes ellenség képe nélkül meglenni, ha nincs akkor gyártanak egyet, legyen az a velünk magyarokkal legjobban együttérzö, bennünket a diktaturák alatt legjobban támogato ország Hollandia.
-
 
Persze, tőlünk nyugatra, például Svájcban lobbizásnak hívják a korrupciót. Érdekesnek találom, hogy Microsoft korrupciós peréről, Siemens vagy az Airbus peréről sem hallottál csak a magyar gázszerelőröl.

Egy kis érdekesség, Emmanuel Macron elnök egy tízezer és egy tizenhatezer eurós számlát kapott sminkestől első negyedévi szolgálataiért, képzelem mi lenne ha a ballibbek valami hasonlórol szereznének tudomást a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban.
Miniszterelnökünk és B nejének, hétszázezer és néhány forintos félretett pénze jobban csípi a szemet mint a Macron elnök hiúsága.
 
Ha Te úgy látod, hogy a magyar kormány ugyanolyan mint a muszlim terroristák...az a Te dolgod. gondolom a autós terrortámadások kérdésében is tökéletesen egyetértesz vele.

Nem ugyan olyan , hanem ugyan olyan modszerekkel dolgozik.
Hogy ez a valoság magad igazolod, miközben elferdited a diplomata kijelentését.
-
Erdekes amikor Orbán terjesztette, hogy "Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára állt", egyetértettél vele?
 
Melitta, jártál mostanában Magyarországon? Láttad, hogy egy kb. 200ezer fős város, ami ráadásul megyeszékhely is, mennyire képes vasárnap délelőttönként megtölteni azt a 3-4 templomot? Semennyire.
A temetések fele már társadalmi és nem egyházi temetés, a született gyerekeknek nem tudom megsaccolni, hány százaléka lehet megkeresztelve, de 20-25%-nál nem hiszem, hogy több.

Kedves CasaLoma
-
Magyarország 1946-ig királyság volt király nélkül (minden hivatalos dokumentum alatt ez állt) ugy vagyunk most keresztények keresztény eszmék nélkül magyarországon.
-
Amit a Holland diplomata kimondott azt Ferenc pápa már (ismereteim szerint) kétszer nyilvánosan a magyar kormány szemére vetett.
-
Ami a temetéseket illeti. Igen a kereszténység képes reformálni magát, megvoltam lepve, mig gyerekkoromban az izlamhoz hasonloan a szüzesség alapfeltétele volt a "tiszta házasságnak", az anyosok árgus szemmel keresték a nászélyszaka után a vérfoltokat a lepedön és erekjekén örizték; az elhamvasztás az "örök életben valo hit" megtagadását jeentette és a papok nem kisértek urnát a sirhoz, ma orjási altemplomok vannak Mo.-on, aminek a bevétele a templom megélhetését támogatja.
-
CasaLoma ajánlom az interneten (youtube) megkeresni a lovaggá ütött publicista beszédét egy magyar katholikus gimnaziumban.
-
Még valami, Kocsis András és Sijjarto Péter a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban évfolyamtársak voltak. A magyar szélsöjobboldal pártok televannak egyházi iskolábol kikerültekkel. A jövöben nem lesz ez téma, szinte nincs is állami iskola, már az ovodátol, az egyetemig minden az egyház kezében van Mo.-on. Az Islam állam csak állmodik ilyenröl. :)
 
Utoljára módosítva:
-
CasaLoma ajánlom az interneten (youtube) megkeresni a lovaggá ütött publicista beszédét egy magyar katholikus gimnaziumban.
Nem érdekel az ajánlatod, és nem érdekel semmilyen egyházi beszéd. Nem vagyok tagja semmilyen vallási gyülekezetnek, sem a magyar katolikus egyházé, sem a német evangélikusé (bár utóbbi kötelez az egyházadó fizetésére) és ezt általában tiszteletben is szokták tartani a körülöttem élők. Az internetes erőszakos hittérítők pedig le vannak ejtve.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére