Merkel szerint ez történt Magyarországon 2015 szeptemberében

A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó "régi dublini rendszer" nem bírja tovább a terheket. Nem lehet elfogadni, hogy minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek.

Ezért "szolidárisan el kell osztani a menekülteket a tagállamok között", és az elosztásnál ugyan természetesen figyelembe lehet venni az adott tagállam gazdasági erejét, a munkanélküliséget és más tényezőket, de "nincs rendben", hogy "egyes országok" teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni.

A befogadás megtagadása "ellentétes az európai szellemiséggel", de "le fogjuk győzni". Ehhez "türelem és kitartás kell, de sikerülni fog" - mondta a német kormányfő. Arra a kérdésre, hogy követett-e el hibákat a menekültválságban, azt mondta, hogy a 2015-ben hozott valamennyi fontos döntést ismét meghozná.

A Magyarországon 2015 szeptember elején történtekkel kapcsolatban rámutatott, hogy Németországba már augusztus végéig mintegy 400 ezer menedékkérő érkezett, és a szövetségi belügyminisztérium augusztus közepén adta ki előrejelzését, miszerint az év végéig 800 ezren érkezhetnek. Végül 890 ezren jöttek, vagyis a prognózis "nagyon precíz volt".

Így amikor 2015. szeptember 4-én a magyar-osztrák határ felé gyalogoló emberek ügyében kellett döntést hozni, "az emberek sorsát tartottam szem előtt, de összességében tisztában voltam a (menekültügyi) helyzettel" - mondta Merkel. Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után "azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé", vagyis egy "humanitárius katasztrófa elhárításáról" volt szó.

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a megelőző években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekült emberek "borzalmas" helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is - mondta Angela Merkel.

Arról is beszélt, hogy tovább kell folytatni a líbiai parti őrség kiképzését és felszerelését, de gondoskodni kell arról is, hogy a szervezet a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedjék "mind a menekültekkel és migránsokkal, mind a civil szervezetekkel kapcsolatban", és ha "kétségek merülnek fel, utánajárunk a vádaknak".

A kancellár a számos témára kiterjedő, terjedelmes interjúban kiemelte, hogy Németország nem hajolhat el a problémák elől, és nem zárkózhat be, hanem küzdenie kell a menekülés és a migráció okainak felszámolásáért, a többi között afrikai országokkal folytatott partneri együttműködés és a helyben nyújtott segítség révén.

A Németországban tartózkodó menedékkérőkkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy javítani kell az elutasított menedékkérők hazajuttatásának hatékonyságát, az pedig elfogadhatatlan, ha valaki "szabadságra megy" abba az országba, ahonnan elmenekült.

Valasz.
Merkel_Angela_lead_fill_850x370.jpg
 
minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek.
Érdekes akkor hogyan kerültek magyarországra?
de "nincs rendben", hogy "egyes országok" teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni.
Ez is egy vélemény.....
A befogadás megtagadása "ellentétes az európai szellemiséggel", de "le fogjuk győzni". Ehhez "türelem és kitartás kell,
Kisajátítja az európai szellemiséget.
A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is - mondta Angela Merkel.
Mintha ezt egy magyar politikus is hangoztatta volna....
A Németországban tartózkodó menedékkérőkkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy javítani kell az elutasított menedékkérők hazajuttatásának hatékonyságát, az pedig elfogadhatatlan, ha valaki "szabadságra megy" abba az országba, ahonnan elmenekült
Hogy mik vannak....
 
"Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után "azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé", vagyis egy "humanitárius katasztrófa elhárításáról" volt szó."

Hogy a menekülttáborba akarták szállítani őket az lett volna a humanitárius katasztrófa vagy az hogy gyalogoltak?
 
Ejjnye...mindegy.
Katasztrófa volt és kész. Mindig ez a tudálékosság......:dr_9:
 
Annyival azért még érdemes lenne kiegészíteni, hogy mikor megérkeztek a migránstömegek Görögorszába nyilvánvaló volt, hogy Németország a célállomás. Bátotrították a németek, hogy jöjjenek, lufikkal és plüssmacikkal várták őket, az osztrákok autókkal jöttek a migránsokért nem számított, hogy honnam jött kicsoda, mindenki szír menekültnek mondta magát.
Ekkor került a köztudatba a "Merkels Willkommenspolitik"

Napjában 3000 illegális határátlépő özönlött az országba és menetelt tovább a célállomás felé, míg sikerült felépíteni a kerítést és megállítani az illegális migrációt...bizony köszönettel tartozik Merkel.
 
Utoljára módosítva:
Románia felől is jönnek...kerítést oda is!
Egyelőre biztonságban érzik magukat a román határszakasz közelében élők. Ugyanakkor aggódnak is, amiért az utóbbi időben egyre több migráns érkezik a túloldalról - tapasztaltuk, amikor a két leginkább érintett faluban, Nagylakon és Kiszomboron jártunk.
– Itt naponta kétszer járnak a határőrök, úgyhogy én nem félek. A feleségem azért ideges – tette hozzá. Az utóbbi napokban felerősödött migrációs nyomás egyik érintett településének polgármestere, Locskai Zoltán azt mondta, úgy érzi, a faluban egyelőre nyugalom van – igaz, csak pár hete szembesültek a jelenséggel.
------------------------
Az is hozzátartozik a dologhoz hogy az újság már kormányközeli emberekhez került....
 
Románia felől is jönnek...kerítést oda is!

egyenlőre "csak" 100 körül van napjában akiket elfognak a román-magyar határon, de mivel mindkettő EU tag símán visszakísérik őket Romániába.
Majd valaki elmagyarázza miért nem jó nekik Románia, miért nem akarnak ott letelepedni ha már odáig menekültek a háború elöl. Megkapnák néhány nap alatt a menekült státuszt és aztán mint újdonsült EU polgárok utazgathatnak a Balatonra üdülni, semmi gond.
 
Csak menekültek kapnak menekült státuszt.
 
Olyan sokszor átrágtuk már magunkat ezen a témán, és mindig ugyanaz a vége.
Merkel egyébként saját magának mond ellent, mert pont azokat a dolgokat lépte meg Magyarország két éve, amiket ő szeretne most.

Semmi gond egyébként, kampányidőszak van, mindenki olyan és annyi hülyeséget hord össze, amilyet és amennyit csak akar. Csak utána ne lepődjön meg, ha a választói számon kérik majd rajta. Mondjuk az a müncheni bajor kedves úriember, aki a főutcán sétálva nem lát mást a "kiülős éttermekben", csak "szír agysebészt" és "atomtudóst". Miközben ő dolgozik, adózik, addig az ő adójából a "szír agysebészek" és "atomtudósok" elkávézgatnak tízen-húszan egész nap. Nem mondom, én is jobban érezném magam sörözgetve Münchenben, mint robotolva a szalag mellett, esetleg utcát takarítva...

Illetve most már nem biztos. Nagyon erős kisebbségben lennék én ott, mint európai, zsidó-keresztény-polgári értékrendű, a női egyenjogúságot és a szabad akaratot elidegeníthetetlen jognak tartó "suttyó tahó bugris rasszista klerikálfasiszta rohadék " - ez lennék én. :D
 
No comment.

Illetve DE:

Majd ha esetleg véletlenül a németek - hossz idő után - lépnek valami nagyon brutálisat és keményet - mert hogy a németek mindent alaposan csinálnak, a fasizmust is, a kommunizmust is, hogy ne soroljam tovább -, akkor el lehet azon gondolkodni, mi vezetett ide, illetve kiknek az ostoba döntései nyomán jutottak odáig.

Én szóltam!!!
 
Ez a felvétel valóban München belvárosában, a Marienplatz és Odeonplatz között, a Theatinerstrassén készült. Tisztán kivehető a felvételen a Fünf Höfe, a Maleu kávézó, stb.
 
Annyival azért még érdemes lenne kiegészíteni, hogy mikor megérkeztek a migránstömegek Görögorszába nyilvánvaló volt, hogy Németország a célállomás. Bátotrították a németek, hogy jöjjenek, lufikkal és plüssmacikkal várták őket, az osztrákok autókkal jöttek a migránsokért nem számított, hogy honnam jött kicsoda, mindenki szír menekültnek mondta magát.
Ekkor került a köztudatba a "Merkels Willkommenspolitik"

Napjában 3000 illegális határátlépő özönlött az országba és menetelt tovább a célállomás felé, míg sikerült felépíteni a kerítést és megállítani az illegális migrációt...bizony köszönettel tartozik Merkel.

Kedves barátom, had vágjam a szemedbe, hogy "lufikkal és plüssmacikkal" a gyerekeknek kedveskedtek és ha ez neked nem tetszik, ha neked a gáncsotállito kamerahölgyek az ideálljaid akkr azt tertsad meg magadnak mert nem vetsz emberi képet magadtrol.
-
Válogassad meg a szavaidat.
-
 
No comment.

Illetve DE:

Majd ha esetleg véletlenül a németek - hossz idő után - lépnek valami nagyon brutálisat és keményet - mert hogy a németek mindent alaposan csinálnak, a fasizmust is, a kommunizmust is, hogy ne soroljam tovább -, akkor el lehet azon gondolkodni, mi vezetett ide, illetve kiknek az ostoba döntései nyomán jutottak odáig.

Én szóltam!!!

Erdemes elolvasni a Youtube video alatti kommenteket, hogy tudjátok milyen ideologiához adjátok a véleményeteket.
-
A film készitöje arra szolitja fel a nézüket, hogy "nézzük meg nem e zsidok felelösek az állapotokért" egy hang meg is jegyzi, hogy "Dachau még jo állapotban van". Hát köszönöm nektek, hogy szint vallotok.
-
Szégyeljétek magatokat, ez az én kommentem.

Szégyen, vagy nem szégyen, nem ez volt a kérdés. Ez valóban Münchenben készült, hogy pontosan mikor, az nem derül ki a felvételből, de a nyáron bármelyik napsütéses napon készülhetett.
 
Erdemes elolvasni a Youtube video alatti kommenteket, hogy tudjátok milyen ideologiához adjátok a véleményeteket.
-
A film készitöje arra szolitja fel a nézüket, hogy "nézzük meg nem e zsidok felelösek az állapotokért" egy hang meg is jegyzi, hogy "Dachau még jo állapotban van". Hát köszönöm nektek, hogy szint vallotok.
-
Szégyeljétek magatokat, ez az én kommentem.
-

A "leglényegesebbet" vetted észre a felvételen. Talán reklamálj a készítőjénél meg a Youtube-kommentelőknél.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,906
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére