Orbán szitokszó lett Európában

Berlin – Egy tévévita keretében csapott össze Angela Merkel hivatalban levő kancellár kihívójával, Martin Schulz szociáldemokrata kancellárjelölttel, pár héttel a német választások előtt.

Rögtön az elején Orbán Viktorra terelődött a szó, amikor a két évvel ezelőtti menekültválság volt a téma, és nem éppen hízelgő hangnemben beszéltek a magyar miniszterelnökről.

Martin Schulz hangsúlyozta, hogy Angela Merkel hibázott, amikor 2015 szeptemberében a menekültek beengedéséről határozott, mert nem vonta be a döntésbe az európai partnereket. Így lehetővé tette Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy kivonják magukat a felelősségvállalás alól, és “cserben hagyják Németországot”, holott “sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak”.


Angela Merkel ezt azzal magyarázta, hogy “Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”, és “tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni” a menekültek ellátásában. Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert “semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását” – mondta a kancellár.

A migrációs válság kezeléséről szólva Martin Schulz kiemelte, hogy a külső határok lezárása helyett egy közös, uniós bevándorlási jogi rendszert kell kialakítani, kanadai, amerikai és ausztrál mintára, amely lehetőséget ad a legális bevándorlásra, aki pedig illegálisan lépi át az EU határát, azt vissza kell utasítani. Ehhez a szavai szerint a terheket a tagállamok között szolidárisan megosztó rendszerhez kell igazítani az EU pénzügyi támogatási rendszerét, mert “nem mehet tovább”, hogy olyan tagállamok, mint Lengyelország és Magyarország támogatást kapnak az EU-tól a mezőgazdaságtól az útépítésig egy sor feladathoz, de elutasítják a szolidaritást a migráció ügyében.

Kiss András
Merkel3.jpg
 
Mondjuk legalább ott van nyilvános vita. A mi nagy vezérünktől meg már kérdezni sem szabad......
Béla , na ez kérlek nem vita volt , ez simulás volt , egy lassú keringö , esetleg egy tangó ;) , de nem egy Paso doble:rohog:. Merkel asszony megmondta , hogy Ö csak azokra a kérdésekre válaszol amit Ök a Kancelláriából elöirnak , ha nem akkor nincsen TV-duell ? akkor mi a fenéröl is beszélünk ?? :(
 
Hát nem tudom máshol hogy van, de itt az ellenzék Orbánt és az általa vezette országot csak dicsöitik. Ha tehetnék már holnap költöznének oda.
 
Hát nem tudom máshol hogy van, de itt az ellenzék Orbánt és az általa vezette országot csak dicsöitik. Ha tehetnék már holnap költöznének oda.
Szóval van LEGALÁBB EGY ország Európában, ahol nem szitokszó Orbán neve. Sajnos a hírek között böngészve ezzel együtt sem kaptam kedvet, hogy oda költözzem.
 
Angela Merkel hibázott, amikor 2015 szeptemberében a menekültek beengedéséről határozott, mert nem vonta be a döntésbe az európai partnereket.

Tudom, hogy félre fogjátok érteni, amit írok, de.....

Az, hogy Merkel asszony úgy döntött, hogy beengedi a menekülteket Németországba, én úgy gondolom, ez volt az a hibás döntés, amit bizony fel kell tudni vállalni.
Tény: nagyon nehéz ilyen helyzetben dönteni. Beengedjük őket és elárasztanak minket, vagy ne engedjük be őket és halálra ítéljük őket.
Egyik sem a legjobb, hiszen amíg a világ "nagy emberei" gondolkodnak, addig a menekültek szenvednek.

Szóval a másik hibáztatása a legegyszerűbb. Ahelyett, hogy a világ KÖZÖSEN összefogna, és leszámolnának az ISIS-szel, mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, és próbál jó színben feltűnni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,297
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére