Migráns gyerekeket fogadna be egy olasz sziget, hogy ne kelljen bezárnia iskoláját

Migráns gyerekeket fogadna be egy elnéptelenedőben lévő kicsiny dél-olaszországi sziget, hogy ne kényszerüljön bezárni egyetlen iskoláját, ahol mindössze két gyereket írattak be a most kezdődő tanévre.

A szigeten nincs elég gyerek ahhoz, hogy nyitva tartson az iskola - mondta Ventotene polgármestere, Gerardo Santomauro, aki szerint az elvándorlás miatt van egyre kevesebb gyermek a Nápolytól 76 kilométerre fekvő szigeten.

Idén még két gyerek kezdi meg az iskolát a 11-14 éves korosztályban, a következő két évben azonban nem lesz egyetlen iskolás sem Ventotene szigetén, hacsak nem érkezik utánpótlás.
A polgármester bízik abban, hogy a körzeti iskolaszék erre a tanévre még jóváhagyja az iskola működtetéséhez - tanároknak a szárazföldről való szerződtetéséhez - szükséges pénzt, 2018-ra azonban 10-15 kísérő nélküli migráns gyereket vagy kisgyerekes családokat fogadnának be, hogy továbbra se kelljen bezárni az iskolát.

A 300 lakossal rendelkező sziget több bevándorlót már nehezen tudna befogadni - mondta a polgármester.

Ha bezárják a helyi iskolát, a legközelebbi iskola kétórányi kompútra lenne a szárazföldön.

A dpa német hírügynökség szerint Ventotene szigetét az Európai Unió bölcsőjeként tartják számon, mert száműzött antifasiszták a II. világháborúban itt fogalmaztak meg egy kiáltványt az európai egységről.

MTI

sziget.jpg
 
Látom van focipálya a szigeten. Nem ennek a szigetnek a focicsapata gyözte le a magyar válogatottat? Már nem emlékszem. :)
 
Látom van focipálya a szigeten. Nem ennek a szigetnek a focicsapata gyözte le a magyar válogatottat? Már nem emlékszem. :)
Akkkor nem láttad a portugália elleni vesztes meccset....azon is majdnem győztünk...de, nem.
Öröm mámor himnusz minden ami kell....
Annyira szeretnének az emberek örülni hogy már ez is nagyon jóóó.
 
Nem akarsz oda költözni?

En szárazföldi, nagyvárosi ember vagyok. A szigeten csupán 663 ember él.
-
Engem Tokio (37,8), Jakarta (31,3), Delhi (25,7), Shanghai (22,7), Bankok (15,3), Paris (11,0), London (10,5), Chicago (9,1)... és hasonlo megavárosok vonzanak - legalább 64 város van a földön amelyikben több mind 6 millio ember él.
-
Szivesen utazom oda mert onnan világos, hogy nem Magyarország a föld csakrája ahova minden menekült igyekszik. :)
 
Igazad van nem Magyarországra igyekeznek a menekültek hanem hozzátok. :)
 
Nyugdíjas éveimet el tudnám képzelni egy ilyen gyönyörű, elszigetelt szigeten, távol a rohanó világtól. :)

En szárazföldi, nagyvárosi ember vagyok. A szigeten csupán 663 ember él.
-
Engem Tokio (37,8), Jakarta (31,3), Delhi (25,7), Shanghai (22,7), Bankok (15,3), Paris (11,0), London (10,5), Chicago (9,1)... és hasonlo megavárosok vonzanak - legalább 64 város van a földön amelyikben több mind 6 millio ember él.
-
Szivesen utazom oda mert onnan világos, hogy nem Magyarország a föld csakrája ahova minden menekült igyekszik. :)

Nézegettem képeket a szigetröl. Komor hely.
A multja sem nagyon vidám. Már a római császárok szivesen száműztek
ide, nem kívánatos, főleg női személyeket. A fasiszták is ide internálták a szocikat meg a kommcsikat.
Én is városi ember vagyok. Elég lenne nekem a három téli hónapot egy pálmás szubtrópusi szigeten eltölteni.:)
 
Utoljára módosítva:

És még iskolába is járnál, hogy kilegyen a létszám? :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,760
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére