A szociálisan rászorultaknak segítenének az ingyenes napelemekkel

Nagy-Britanniában mintegy 160 millió fontos (53 milliárd forint) keretet szánnak arra, hogy ingyen napelemekkel szereljék fel a legszegényebb háztartások otthonait, így csökkentve azok energiaszámláit. A beszállító mögött álló cég a holland állam többségi tulajdonában álló vállalat.

Mintegy 800 000 otthont szeretnének ellátni a következő öt évben napelemekkel az Egyesült Királyság területén. A nagyszabású vállalkozástól azt remélik, hogy sok háztartás energiaszámlája csökkenthető. A programtól munkahelyek létrejöttét várják, és egy kormányzati programnak köszönhetően még pénzt is kaphatnak azok a lakástulajdonosok és települési önkormányzatok, amelyek maguk termelnek energiát megújuló forrásból.

A legrászorultabbakat támogatnák
A kormányzat támogatta programmal a legszerényebb jövedelmű háztartások tagjainak kívánnak segíteni, de idősotthonokra is jut az ingyen napelemekből. A megújuló forrásból megtermelt energiamennyiség után pedig a háztartások akár vissza is kaphatnak pénzt, egy központi programnak köszönhetően.

A legnagyobb arányban észak-nyugati régiókba jut az ingyen telepített napelemekből. Oldham, Bradford és más városok gyakran szociális alapú bérlakásait, összesen több mint 290 000 háztartást látnak el a napenergia hasznosítására alkalmas panelekkel. A modell értelmében tehát a tulajdonosok – gyakran önkormányzatok – azért kapnak visszatérítést az energiaszámláikból, mert megújuló forrásokból termeltek energiát.

Veteránokkal építtetnének
A program öt éve alatt várhatóan 1000 munkahely jön létre. A lebonyolításért felelős társaság, a Solarplicity úgy gondolja, hogy háborús veteránoknak kínálnának munkalehetőséget a panelek felszerelésével. A panelek felszereléséért sem a bérlőknek, sem a lakástulajdonosoknak nem kellene fizetni, viszont átlagosan 80 000 forinttal csökkenne az éves rezsiszámla.

A Solarplicity-nél úgy vélik, a továbbiakban nem is feltétlenül indokolt az állami támogatás a napelemes rendszerek telepítéséhez, annyira lecsökkent azok ára. A vállalat mintegy 40 tulajdonossal áll kapcsolatban, ahová napelemes termelők létesítését tervezik. Szakértők szerint a program egyúttal azoknak a városrészeknek a fejlődéséhez is hozzájárul, ahol a szociálisan leginkább rászorultak otthonai vannak.

Origo

20170802napelem-munkas-megujulo.jpg
 
Megvan annak is az oka.
Ja, megvan. Csak kissé sántít. Mert ugye arra hivatkoznak, hogy elektronikai hulladék (mint egy rossz tévé), és annak elszállítását újrafeldolgozását fedezi az adó (egy EU-s jogszabály alapján, de a poén az, hogy az EU-ban a napelem nem ebben a kategóriában van, és ott a napelemgyártó kötelessége a hulladék elszállítása és feldolgozása). Vagyis a kurmány vállalja kvázi, hogy a leszerelt napelemet kezeli. Igenám, de arra még több, mint egy évtizedet kell várni, tehát elvben akár az már egy másik kormány idejére is eshet, viszont ezek a jó üzleti érzékű fijjuk már most előre a saját zsebükbe beszedik érte a pénzt. A másik dolog meg, hogy míg egy rossz tévé tényleg hulladék, addig a napelem 95%-ban újrahasznosítható. És ezt se felejtsük, hogy egy akkumulátor (ami sav meg mérgező nehézfém) környezetvédelni adójának a DUPLÁJA van a napelemen...!
 
Nem talált.
 
És ezt se felejtsük, hogy egy akkumulátor (ami sav meg mérgező nehézfém) környezetvédelni adójának a DUPLÁJA van a napelemen...!
Válaszod: Nem talált.

Sajnálom, de az amit fizetni kell utána a termékdíj. Ezt szedik be előre és ez lesz az alapja a hulladékká válásnál igénybe vehető összegeknek. Nincs mit visszaolvasni.
 
Olvasd egészben a hozzászólást amire válaszoltam.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,574
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére