A nők már férjhez mehetnek hitetlenhez is

Csendes forradalom Tunéziában.Ha egy nő nem muzulmán férfihoz akart feleségül menni, akkor a házassága csak akkor vált érvényessé, ha a férfi áttért az iszlámra. 1973-ban egy rendeletben döntött erről az akkori kormány a Koránra hivatkozva és megkeserítve ezzel sok tunéziai család életét.

A jogvédő szervezetek kampányt indítottak ennek a rendeletnek a visszavonása érdekében. Az itteni nők napja alkalmából az államfő bejelentette, hogy lépni fog. A döntés megtörtént: ezentúl muzulmán nő akadálytalanul választhat nem muzulmán házastársat!

És mi lesz az örökösödéssel?- tették fel a kérdést a nők jogaiért küzdő szervezetek. Tunéziában ugyanis érvényben van a Koránnak az az előírása, hogy a nők csak fele akkora örökségre számíthatnak mint a férfiak. Erről az államfő azt mondta: kétségkívül az egyenjogúság fele tartunk ezen a téren is.

Konkrét ígéretet nem tett. Tunézia a legnyitottabb muzulmán állam, de az iszlamista erőknek jelentős befolyása van az országban. Ezért a kormányzat is csak lassan haladhat előre a jogi reformok ügyében, de most megtett egy fontos lépést amikor visszavonta azt a rendeletet, mely tiltotta muzulmán nőnek, hogy "hitetlen" férjet válasszon magának.

V.J.

tunezia.jpg






© vilagszam.hu ziában
 
Egy muzulmán országban a nők bármifajta jogainak elismerése igenis hatalmas lépés! Egy ilyen hír hallatán örülni kellene, hogy végre történik valami jó is a nőkkel ott ahol eddig még csak embernek sem nézték őket!
Az aki ebből is gúnyt űz, legyen akár nő, akár férfi a legalja a társadalomnak!
Az a bizonyos bőséges probléma nálad a pride megrendezése?

Nyitás ? Azért van ott még probléma, bőségesen ... vajon mikor tartják meg a Tunisz Pride -ot?
 
Nagyon örülök még egy ilyen kis lépésnek is. Azonban egy rendelet annyit ér amennyit be tudnak tartatni belőle. Tehát majd a gyakorlat mutatja meg hogy mennyit ér ez is.
Mert lehet hogy törvényileg lehetőség van nem muzulmánnak házasodni de mit szól ehhez a nő családja? Szóval akkor fogok igazán örülni ha ezek a vegyes házasságok háborítatlanul jöhetnek létre anélkül hogy a vőlegény megtérne.
 
Valakinek már ideje volt nyitni.

07c2197f4d697d73ded923573db1175a--marilyn-monroe-wedding-marylin-monroe.jpg

-
Masel Tow :)
-

Az istenek malmai lassan örölnek. Kikell várni. :)
Néhány évvel ezelött az "örök élet" elvesztésével fenyegetett a katholikus egyház ha valaki egy protestáns templomba lépett.
-
Ma azt mondja a Pápa:
- Az isten az atheistákat is szereti
- Danke Eminenz! :)
 
Egy ilyen hír hallatán örülni kellene, hogy végre történik valami jó is a nőkkel ott ahol eddig még csak embernek sem nézték őket!

mielőtt hozzászólsz egy témához nem ártana egy picikét tájékozódni, de segítek:
"Habib Bourguiba miniszterelnök 1956-ban, írásba adta (The Code of Personal Status, Arabi), hogy a nők nem kötelesek kendőt hordani, megtiltotta a többnejűséget, engedélyezte a nőknek a válás kezdeményezését, a nők férjhez adhatóságának korát felemelte (ez általában 18 év), és csak mindkét fél beleegyezésével lehetett innentől házasságot kötni. A nők 1957-től szavazhattak, 1962-től bármilyen pozíciót betölthettek, és 1965-től legálissá vált a születésszabályozás is (8 évvel azelőtt, mielőtt Amerikában legális lett volna)."

esetleg meglátogathatod Tunéziat, rengeteg Last Minute ajánlat van
 
mielőtt hozzászólsz egy témához nem ártana egy picikét tájékozódni, de segítek:
"Habib Bourguiba miniszterelnök 1956-ban, írásba adta (The Code of Personal Status, Arabi), hogy a nők nem kötelesek kendőt hordani, megtiltotta a többnejűséget, engedélyezte a nőknek a válás kezdeményezését, a nők férjhez adhatóságának korát felemelte (ez általában 18 év), és csak mindkét fél beleegyezésével lehetett innentől házasságot kötni. A nők 1957-től szavazhattak, 1962-től bármilyen pozíciót betölthettek, és 1965-től legálissá vált a születésszabályozás is (8 évvel azelőtt, mielőtt Amerikában legális lett volna)."

esetleg meglátogathatod Tunéziat, rengeteg Last Minute ajánlat van

En is ugy látom, hogy az islam nem feltöröben hanem egy nagy krizisben van, innen ered, hogy az extremisták eröszakkal probálják megörizni a kulturájuk idelyétmult komponenseit.
-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,198
Tagok
615,635
Legújabb tagunk
Dr. Árnyasné Rizsák Orsol
Oldal tetejére