Ferenc pápa: Ki kell irtani a pedofíliát

Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa csütörtökön a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságot fogadva a Vatikánban. A katolikus egyházfő gyorsabb és szigorúbb eljárásra sürgette az egyházi hatóságokat.

Ferenc pápa kijelentette: az a korábbi gyakorlat, hogy a pedofíliával vádolt papokat más egyházmegyébe helyezték át, hozzájárult "a lelkiismeretek altatásához, és amikor a probléma tudatosítása késik, a megoldás is késik. A szexuális visszaélések botránya borzasztó romlás az egész emberiség számára, sebezhető gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket sújt minden országban és minden társadalomban. Az egyház számára nagyon fájdalmas tapasztalat volt ez. Szégyent érzünk a felszentelt pásztorok által elkövetett visszaélések miatt".

A pápa a kiskorúak védelmében 2014-ben felállított pápai bizottságot fogadta. Bejelentette, úgy döntött, hogy a pedofília-ügyek továbbra is a Hittani Kongregáció hatáskörében maradnak, és nem kerülnek át szentszéki bírósági szervekhez.

Ezt azzal magyarázta, hogy "egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb ha a Hittani Kongregációnál marad".
A pápa elismerte, hogy a szexuális visszaélések ügyei felgyülemlettek, és több eset régóta kivizsgálásra és ítéletre vár. A gyorsabb eljárás érdekében az ügyek osztályozását szorgalmazta. Ezen kívül javasolta, hogy a Charles Scicluna érsek, a szentszék ügyésze vezette vizsgálati és jogászi munkát a helyi egyházmegyék püspökei is segítsék.

Ferenc pápa kijelentette, "ha kiskorúakról van szó, elég egyetlen bizonyított visszaélés a fellebbezés nélküli ítéletre". Megjegyezte, hogy az elítélt a pápához fordulhat kegyelemért, de ő ezt nem fogja aláírni.

"Ezt a hibát nem követem el többé" - mondta a pápa magyarázatként megemlítve, hogy pápasága elején megkegyelmezett egy olasz papnak, aki utána ismét visszaélést követett el "Csúnya betegség ez, ki kell irtani" - jelentette ki Ferenc pápa a pedofíliáról.
A kiskorúak védelmében felállított bizottságot Sean Patrick O'Malley bíboros vezeti. A bizottság tagjai között volt két áldozat is, az ír Marie Collins és a brit Peter Saunders, akik gyermekkorukban szenvedtek el erőszakot papoktól. Saunders 2016 februárjában, Collins idén márciusban távozott hatástalannak nevezve a bizottság munkáját.

A Vatikán legutóbbi adatai szerint szexuális visszaélés elkövetése miatt 2004 és 2013 között 900 pap veszítette el egyházi státusát. Ugyanebben az időszakban évente 600 pedofília-feljelentés érkezett a Vatikánba, többségük évekkel vagy évtizedekkel korábban elkövetett esetekre vonatkozik.

MTI
papa.jpg
 
Csatolás megtekintése 1565818
*
Már régen, de most már végre ideje lenne pontot tenni ezeknek a galádságoknak a végére. Aki vétkezett, nem másik egyházmegyébe kerüljön át, hanem úgy kirúgni, hogy soha, de soha még templom közelébe sem kerülhessen. Légyen az egyházfi, vagy apáca. Egyre megy. Gyerekekkel üzekedni, a legelítélendőbb dolog.
 
Késve bizony hiszen ez nem hogy tőbb évtizedes ha nem inkább évszázados jelenség. Azonban sajnos még ez se lesz elég ahhoz hogy ilyesmi ne történhessen meg többé. Szerintem ilyen hajlammal élő ember alkalmatlan papnak. Az első eset után meneszteni kéne őket. Érdekes hogy az egyház falai közt az ilyen emberek biztonságban képesek leélni az életüket. Betegségnek nevezik de ez inkább aberráció mint betegség. Na persze kimagyarázzák mindenféle elfojtott dolgokkal ami egy marhaság. Az ember társas lénynek van teremtve és igen is szüksége van társra csak nem így. Megértem én hogy magányosság meg vágyak és társai csak hát ezt lehet kezelni. Fogalmam sincs hogy müködik ez az ilyen embereknél és milyen késztetések, vágyak hajtják őket amik miatt képesek mindezt megtenni áldozataikkal. Csak elképzelésem van róla. Azért ez még se olyan mint a alkoholizálás vagy a dohányzás meglátni és kiprobálni, rászokni. oda ennél sokkal tőbb kell mint egy lehetőség egy adandó alkalom. Lélekben és agyban is
 
"egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb ha a Hittani Kongregációnál marad"

Nesze semmi fogd meg jól!
Kirúgni, és rábízni a büntetést a bíróságra!
Majd ha ezt meglépi talán elmondhatja, hogy csinált valamit, addig maradjon csendben, mert minden aberrált pap továbbra is elbújhat a felelősségrevonástól az egyház mögött!
 
A bírósághoz kellene az is, hogy az áldozat tanúskodjon. Márpedig egy felnőtt, akiről a családja sem tudja, hogy ilyesmit élt át gyerekkén nem áll ki a nyilvánosság elé, vagy csak nagyon ritkán.
 
Azok akik kialltak es bepereltek az egyhazat azok bevallaltak es birosagra is mentek a papok ellen. Aki hallgat arrol nem derul ki se az aldozatrol se az elkovetorol semmi.
Ahol demokracia van ott birosagra kerulnek ezek a "szent emberek". Ahol diktaura vagy a vallas erinthetetlen ott eltusoljak az ilyen ugyeket.
 
*
Már régen, de most már végre ideje lenne pontot tenni ezeknek a galádságoknak a végére. Aki vétkezett, nem másik egyházmegyébe kerüljön át, hanem úgy kirúgni, hogy soha, de soha még templom közelébe sem kerülhessen. Légyen az egyházfi, vagy apáca. Egyre megy. Gyerekekkel üzekedni, a legelítélendőbb dolog.

Ez egy dolog...de kövesse ezt a világi büntetés is.
 
"egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb ha a Hittani Kongregációnál marad"

Nesze semmi fogd meg jól!
Kirúgni, és rábízni a büntetést a bíróságra!
Majd ha ezt meglépi talán elmondhatja, hogy csinált valamit, addig maradjon csendben, mert minden aberrált pap továbbra is elbújhat a felelősségrevonástól az egyház mögött!

Már a papnevelékben kezdődik a dolog (mint az egynemű bentlakásos iskolákban).
A papi nőtlenség eltörlése sokat lendítene a megszünés felé....a reformegyházakban több nagyságrenddel kisebb ez a bűn.
 
*
Már régen, de most már végre ideje lenne pontot tenni ezeknek a galádságoknak a végére. Aki vétkezett, nem másik egyházmegyébe kerüljön át, hanem úgy kirúgni, hogy soha, de soha még templom közelébe sem kerülhessen. Légyen az egyházfi, vagy apáca. Egyre megy. Gyerekekkel üzekedni, a legelítélendőbb dolog.
Vajszívű vagy. Szerintem a fogat-foggal elv mentén.tegyék be "keményfiúk" mellé fürdőtakarítónak a dutyiba...
Védtelen gyermek estében megbocsáthatatlan ez a rombolás:(
 
Utoljára módosítva:
Aztán mivan a hasonló hajlamu , politikusokkal ?? Müvészekkel ?? azokkal milegyen ??
Ah,Gyulám, jó a kérdés!:D
Ők egymást toszogatják:rohog:Mi car lehet már, mikor leülnek egy asztalhoz és azon acsarkodnak, hogy ebben az évben én kerestem 100 milliárdot, te meg csak 89-et.Kell ennél nagyobb büntetés és megaláztatás?:rohog:
 
Vajszívű vagy. Szerintem a fogat-foggal elv mentén.tegyék be "keményfiúk" mellé fürdőtakarítónak a dutyiba...
Védtelen gyermek estében megbocsáthatatlan ez a rombolás:(
*
Az ötletet díjazom! De az is elképzelhető, hogy ezekhez még a legelvetemeltebb gyilkosoknak sem volna gusztusuk. Tény, hogy a leghosszabb és legkeményebb büntit ítélném meg. S, amint örömmel megtapasztaltam, így Te is. Köszönöm!
 
Aztán mivan a hasonló hajlamu , politikusokkal ?? Müvészekkel ?? azokkal milegyen ??
*
Nem akarnék személyeskedni, de a nyugati világ eltespedt, mindentől megcsömörlött, full gazdag emberei közül többen is szívesen elszórakozgatnak nagyon fiatal 10-12 éves kisleányokkal, kisfiúkkal. No ezeket a vén kecskéket, lehet, hogy nem is vének, csak az új izgalmakat kergetik, no ezeket kasztráltatnám. De úgy, hogy tőből lenyisszantanám a büszkeségüket. Megérdemelnék. Többször olyan dolgokkal szembesülök itt a neten, hogy a hajam égnek áll. Pl. magyar kisgyerekeket vittek külföldre, s bedrogozva kényszerítették a szexre, aztán Indiában, ahol tudva van, a hatalmas nyomor, már 8 éves kisgyerekeket vén embereknek közvetítenek ki - feleségnek(?) no ilyenkor csak kapkodom a levegőt, mert már káromkodni sincs lehetőségem, mert összeszorul a torkom. Az emberi lét szégyenei ezek, nem is tudom minek nevezzem őket? Az állatok sokkal különbek. Erre már régen rádöbbentem.
 
Aztán mivan a hasonló hajlamu , politikusokkal ?? Müvészekkel ?? azokkal milegyen ??
PL az van, hogy nincs kis koru gyerek rajuk bizva nevelesi celzattal es elnek vissza ezzel.
Barkirol kiderul pedofil ugye, hosszu evekre sittre vagjak, meg a paprol kiderul elhelyezik masik keruletbe es ott folytathatja ahol abbahagyta, lehet eliteli a fonoke es kiszab neki 10 miatyank helyet 20 -at, de nem kerul se birosagra se sittre.
Oriasi kulonbseg.
Orszagonkent osszeszamolva a szamuk egyhazi pedofil ugyek arra enged kovetkeztetni, hogy erre a palyara sokan ezert mennek. Gyerek otthonok intezetek, kollegiumok stb......hittanorak ami pasztororara valik stb.
A szuloknek is el kell gondolkozni hova enegedik a gyerekeiket,mert ha statisztika szerint neznek, aminel sokkal tobb ilyen pedofil pap lehet ami soha nem derul ki.
Hogy a papok orgiakat rendeznek egymassal , maganugyuk de a gyerekekkel nem lehet aberalt hajlamukat kielni.
 
:) Olyan szeretnivalóan naív vagy!
Gondolod, hogy csak a papokat védi a "brancs"? Biztos vagyok, hogy a többi prominens gazembert is véd és dacszövetséggel veszik körül a hasonszőrű gazemberek. Nagyon kevés pedofil jut börtönbe ahhoz képest, hogy hány gyereket érint a zaklatás. Hány prominens személyről tudunk, aki megkapta megérdemelt büntetését? Hirtelen Roman Polanski jut eszembe. Mert ő nagy művész, őt nem lehet büntetni.
 
Érdekes ez..mert hajlamuk van hm..
Van egy csoport akik szintúgy ezzel védekeznek hogy a genetika így a genetika úgy, akkor most mégis miért teszünk különbséget a kettő között?
Az egyiket börtönbe küldenénk a kemény..rabok közé. A másikat meg felvonulni...
Miért ez a kettős mérce?
 
Azért ne tegyél már egyenlőségjelet a pedofília és homoszexuális beállítottság közé!
Nagyon nagy a kettő közötti különbség!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére