Visszakérheti az Unió a fizetős játszótér árát

Nem kell fizetni, elég regisztrálni a játszótér használatáért – magyarázkodik a hajdúhadházi önkormányzat. A helyiek most hallanak erről először.

Alaposan a zsebébe kell nyúlnia a hajdúhadházi önkormányzatnak, ha kiderül, hogy jogtalanul szednek pénzt az esélyegyenlőségi céllal épült sportkomplexum használatáért. Elsőként a Népszava írta meg, hogy a pályázathoz csak „pántlikaként” használták a romákat, mert épp ők nem tudják igénybe venni a fizetőssé tett létesítményt. A sporttelepet fenntartó, önkormányzati tulajdonban lévő Hajdúvitéz Nonprofit Kft. cikkünk megjelenése után zavaros sajtóközleményben igyekezett megmagyarázni, hogy a létesítményt és a hozzá tartozó játszóteret bizonyos feltételekkel ingyen használhatják a helyiek.

Azt írták: a komplexum területén található játszótér egy kiegészítő elem a szabadtéri kosárlabda-, labdarúgó- és futópálya, továbbá a kondipark meg a vívóterem mellett. A játszótér használata – magyarázták – a hajdúhadházi lakosok számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció és az azt igazoló kártya birtoklása díjtalan. A sportkomplexum ingyenesen használható az üzemeltető Hajdúvitéz Nonprofit Kft.-vel köthető együttműködési megállapodás keretében, civil szervezetek kötelékében sportoló gyerekek és felnőttek számára. A családi bérlet ára 7500 forint évente, amely két szülő és két gyermek számára teszi lehetővé a sportkomplexum egy éves használatát. A játszótéren kívüli, szabadtéri sportolást szolgáló létesítményekre családi bérlet, felnőtt bérlet és napijegy váltható. Ez utóbbi – bár a közleményben nem szerepel – a városrészben élők szerint 500 forint.

A helyiek úgy vélik, az önkormányzat csak kibúvót keres azután, hogy nyilvánosságra került a botrányos eset. Több helybeli valamint Kovács Annamária, a Hajdúhadházi Fiatalok nevű csoport közösségszervezője, drámapedagógus és ifjúsági munkás is azt mondta érdeklődésünkre: most hallottak először arról, hogy regisztráció után ingyenes lenne a játszótér használata, szerintük ezt csak most, a kínos ügy kipattanása miatt találta ki az önkormányzat. Megerősítették, eddig csak az 500 forintos napijegy megvásárlásával mehettek be a létesítmény területére, így a játszótérre is.

– Az egyesületi tagság is csak kibúvó arra, hogy jogilag ne lehessen kérdőre vonni az üzemeltetőt – tette hozzá Kovács Annamária a Hajdúhadházi Fiatalok közösségszervezője. A csoport idén nyáron azért gyűjtött össze több mint 250 aláírást, hogy tegyék ingyenessé a sportkomplexum szolgáltatásait. – Kérdés, hogy a szóban forgó egyesületeknek van-e tagdíja, ruha- és eszközigénye, amit kötelező megvásárolni. S mi van, ha egy nagycsaládos anyuka gyerekei nem tudnak megfelelő ruházatban egy nívós egyesületbe bejutni, csak mondjuk néha a játszótérre szeretnének elmenni? Ha tényleg nyitott az egyesület, akkor bátorítsák és informálják az embereket a lehetőségeikről, mert így csupán az az érzésük marad, hogy ellenük van a létesítmény, mert ők szegények.

Szavai szerint Hajdúhadházon már nemcsak a sportpálya, hanem a művelődési ház is fizetős, mert a közművelődési funkciókkal bíró köztereket is átvette a Hajdúvitéz Kft. Informális közösségeknek, ifjúsági kluboknak nagyon nehéz így elérhető, nyitott tereket találni.

– A világ minden táján meg tudják oldani, hogy akár olyan srácok is bemehessenek a játszótérre, akiktől amúgy tart az üzemeltető. Nehezen kezelhető, nehéz sorsú fiatalokat is be lehet vonni és érdekeltté tenni, hogy örömmel használják a lehetőségeket. Ehelyett rájuk fogják, hogy tönkreteszik a játszóteret. Pedig bevonhatnák őket, hogy ha már kimondottan az integrálódásukra épült, akkor kapjanak esélyt. Épp amiatt lehetett volna remek lehetőség a szociális városrehabilitáció és ez a sportkomplexum, mert rengeteg a szegény család, a korai iskolaelhagyó fiatal. De sajnos Hadházon az együttműködés helyett inkább a rendvédelmi eszközökben hisznek – mondta Kovács Annamária.

Cikkünk nyomán a K-Monitor blogja írta meg: „sanszos”, hogy törvénytelen a belépődíjas rendszer. A hajdúhadházi játszótérépítés célja ugyanis az eredeti pályázati kiírás alapján szociális városrehabilitáció volt, s "közszolgáltatás ellentételezésére nyújtott támogatásnak" minősül, ami száz százalékos támogatást kapott, így vélhetően nem számoltak árbevétellel a játszótér esetében. Márpedig ha így van, akkor az önkormányzat a belépőjegy-szedéssel megszegi a támogatási szerződést, ami az összeg, vagy annak egy részének visszafizetésével büntethető.

Úgy tűnik, még maga a polgármester sem tudja, hogy szednek-e pénzt a játszótér használatáért vagy sem. Hivatalosan ugyan immár másodszor sem reagált lapunk megkeresésére – miként az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem válaszolt az ügyben küldött levelünkre –, ám saját közösségi oldalán Csáfordi Dénes lényegében elismerte a díjfizetést, s mellékesen „sorosozott” is egyet. „Semmi változás nem történt Hajdúhadházon a játszóterekkel. A belvárosi nagy, a Táncsics utcai és a Béke úti továbbra is ingyenesen használható. A Szederjes Sportközpont más, ott egy komplexumon belül van egy játszótér is. Ott van fizetendő díj, de az ingyenes használatnak ott is meg van a feltételrendszere. Szóval semmi nem változott városunkban, hacsak annyi nem, hogy a "sorosbérencek" nálunk is elkezdték "áldásos" tevékenységüket. Kétsége ne legyen senkinek, fizetett emberek lázítják a helyi cigányságot.”

Nos, ezek után végleg tanácstalanokká váltunk, hogy ha már a polgármester szerint is „van fizetendő díj”, akkor mégis kinek ingyenes a játszóteret is magába foglaló hajdúhadházi sportkomplexum?

Doros Judit

00514382.jpeg
 
Kérje is vissza! Ha támogatták 100%ban az ingyenesség miatt, akkor ingyenes. Ha nem, pont annyira nincs köze Sorosnak hozzá, ahogy nem ő küldte a fél évvel korábban bejelentkezett EUt Felcsútra vasutazni. Vagy arra használják a pénzt, amire kapták, vagy ne kérjenek pénzt. Ennyi.
 
NEm baj mi is tamogatunk fut fat..

az alábbi lista csak töredéke annak, amit a magyar adófizetők pénzéből úgy költött el a kormány, hogy abból nekünk semmi jó nem származik:

Nigériai árvízvédelmi tanulmány
16 milliárd,

Laoszi segély-hitelprogram
44 milliárd,

Iráni nukleáris kutatás(!)
26 milliárd,

Külföldi stadionépítés (Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Ukrajna)
10,4 milliárd.

És akkor még nem szóltunk a vietnami onkológiai kórházról és segélyprogramról, ami ugye 440 millió eurónkba fáj…
 
Viszont
nem építünk hajléktalan szállókat,
nem újítjuk fel a kórházainkat,
nem emelünk bért az egészségügyben,
az oktatásban,
nem segítünk azoknak akik bebukták a svájci hitelt, és gyerekekkel lettek, és még lesznek kilakoltatva,
nem teremtjük meg a beígért munkahelyeket, hogy a fiatalok itthon maradjanak,
nem segítjük megfelelően az öregeket hogy ne kelljen szégyenkezniük ha az utcán sorban állnak az ingyenes ételosztásoknál,
nem segítünk azoknak akik télen majd kihűlnek a fűtetlen lakásokban, vagy az utcán egy padon, bokor alatt,
nem teremtjük meg a feltételét hogy minden asztalon legyen főtt étel az év minden napján
 
Nálunk is van olyan játszótér, aminek hányatott sorsa volt. Még abban az átkosban épült, amikor az önkormányzat saját erőből épített játszótereket. Használták is a gyerekek, mígnem egy család orgonasípként egymásra következő sarjai rá nem kaptak a használatára. A legnagyobb baj az volt, hogy a nagyobbak éjszaka használták a kis kunyhókat, meg a bokrok alját narkózásra és alkoholizálásra, meg ki tudja még mire. WC-nek a természetes növényzetet használták, a sörös üvegeket összetörték. A gyerekeknek nappal így nem volt alkalmas a hely. A helyi lakosok meg sötétedés után nem nagyon mertek az utcán járni. Voltak próbálkozások, hogy bekerítették, napnyugtakor lelakatolták a játszóteret. Mondjam? A két és fél méteres kerítésnek az alját bontották ki igen szorgalmas munkával és folytatódott az éjszakai játszóterezés. Mígnem a kerítést is és a játékok maradványait is lebontották, a játszótér helyén kiirtották a növényeket, csak fű maradt. Így már nem volt alkalmas a terep az éjszakai életre.
Eltelt néhány év, hallatlan szerencsénkre az orgonasípok felnőttek, és a család máshová költözött. Valakinek újra eszébe jutott a játszótér, megcsinálták. Most használható, amíg nem költöznek orgonasípként egymásra következő sarjak a közelbe.
 
Nálunk is van olyan játszótér, aminek hányatott sorsa volt. Még abban az átkosban épült, amikor az önkormányzat saját erőből épített játszótereket. Használták is a gyerekek, mígnem egy család orgonasípként egymásra következő sarjai rá nem kaptak a használatára. A legnagyobb baj az volt, hogy a nagyobbak éjszaka használták a kis kunyhókat, meg a bokrok alját narkózásra és alkoholizálásra, meg ki tudja még mire. WC-nek a természetes növényzetet használták, a sörös üvegeket összetörték. A gyerekeknek nappal így nem volt alkalmas a hely. A helyi lakosok meg sötétedés után nem nagyon mertek az utcán járni. Voltak próbálkozások, hogy bekerítették, napnyugtakor lelakatolták a játszóteret. Mondjam? A két és fél méteres kerítésnek az alját bontották ki igen szorgalmas munkával és folytatódott az éjszakai játszóterezés. Mígnem a kerítést is és a játékokat is lebontották, a játszótér helyén kiirtották a növényeket, csak fű maradt.
Eltelt néhány év, hallatlan szerencsénkre az orgonasípok felnőttek, és a család máshová költözött. Valakinek újra eszébe jutott a játszótér, megcsinálták. Most használható, amíg nem költöznek orgonasípként egymásra következő sarjak a közelbe.
Ennek mi köze ahhoz, hogy ingyen vagy pénzért lehet használni egy olyan játszót, amire az EU adott pénzt azért, hogy ingyen használják?
 
Ennek mi köze ahhoz, hogy ingyen vagy pénzért lehet használni egy olyan játszót, amire az EU adott pénzt azért, hogy ingyen használják?
Igazad van, körülbelül úgy van kapcsolat, ahogyan mindenki érti miről van szó, de senki nem meri kimondani. Megpróbálták megőrizni a játszóteret azoknak a gyerekeknek, akik rendeltetésszerűen használják. Ha a játszótér, a drága és ingyenes játszótér szétverődik, összesz@ródik és tele lesz üvegcserepekkel, meg használt fecskendőkkel, akkor már az önkormányzatot lehet és szabad szidni.
 
Nálunk is van olyan játszótér, aminek hányatott sorsa volt. Még abban az átkosban épült, amikor az önkormányzat saját erőből épített játszótereket. Használták is a gyerekek, mígnem egy család orgonasípként egymásra következő sarjai rá nem kaptak a használatára. A legnagyobb baj az volt, hogy a nagyobbak éjszaka használták a kis kunyhókat, meg a bokrok alját narkózásra és alkoholizálásra, meg ki tudja még mire. WC-nek a természetes növényzetet használták, a sörös üvegeket összetörték. A gyerekeknek nappal így nem volt alkalmas a hely. A helyi lakosok meg sötétedés után nem nagyon mertek az utcán járni. Voltak próbálkozások, hogy bekerítették, napnyugtakor lelakatolták a játszóteret. Mondjam? A két és fél méteres kerítésnek az alját bontották ki igen szorgalmas munkával és folytatódott az éjszakai játszóterezés. Mígnem a kerítést is és a játékok maradványait is lebontották, a játszótér helyén kiirtották a növényeket, csak fű maradt. Így már nem volt alkalmas a terep az éjszakai életre.
Eltelt néhány év, hallatlan szerencsénkre az orgonasípok felnőttek, és a család máshová költözött. Valakinek újra eszébe jutott a játszótér, megcsinálták. Most használható, amíg nem költöznek orgonasípként egymásra következő sarjak a közelbe.
Regen is voltak hazmesterek tomb bizalmik rendorok akik este a jatszoteret ellenorizhettek volna...... ok mindig van miert zarjunk be valamit , es sok embernek egyszerubb mint megoldani kulturalt formaba a problemat. Az anyatejjel szivjuk magunkba itelkezest mas emberek felett.
 
Felénk sajnos nem jut minden játszótérre rendőrjárőr. Még az egész falura is csak az újabb időkben jut egy (1) rendőr.

Érdekes, hogy ha a közösségellenes elemekről mondunk kedvezőtlent, az ítélkezés. Ha a törvénytisztelő polgárról van szó, arról nyugodtan ki lehet jelenteni (elítélőleg!), hogy az anyatejjel szívja be az ítélkezést.
 
Egy csaladrol beszeltel akik nagy letszamuak, burkoltan ertjuk a mondandod, hogy nem lehet megoldani ,az azt jelenti nem akarjak megoldani csak itelkezni. Se rongalni nem lehet se szemetelni se nyilvanos Wc nek hasznalni kozteruletet, Leglabb 5 fele ok lett volna szolni hivatalos embernek es nem itelekezni es bezarni lebontani erteket.
 
Regen is voltak hazmesterek tomb bizalmik rendorok akik este a jatszoteret ellenorizhettek volna...... ok mindig van miert zarjunk be valamit , es sok embernek egyszerubb mint megoldani kulturalt formaba a problemat. Az anyatejjel szivjuk magunkba itelkezest mas emberek felett.
Ha engem egy rózsa megszúr megtanulom hogy óvatosan közelítsek hozzá....
 
Leglabb 5 fele ok lett volna szolni hivatalos embernek es nem itelekezni es bezarni lebontani erteket.
Hivatalos emberek?
Ha kóbor kutya bukkant fel akkor jött a vadbefogó és elkapta...a következmény megfenyegtték hogy az Ő gyerekét is elkapják..nos azóta csak kóbor kutyák vannak...( a rendőség azt mondta hogy majd ha történik valami akkor jönnek..)
 
Érdekes, hogy ha a közösségellenes elemekről mondunk kedvezőtlent, az ítélkezés. Ha a törvénytisztelő polgárról van szó, arról nyugodtan ki lehet jelenteni (elítélőleg!), hogy az anyatejjel szívja be az ítélkezést.

Csodálkozol? Ezek csak addig demokraták, amíg azt mondod, amit ők. A tapasztalat hozza meg az ítélkezést, nem más. Annó még szemrebbenés nélkül került elő a gumibot, ha kellett, és mellébeszélés helyett rendet csináltak. Ma már sajnos nem. Inkább a rendőrt verik. A lényeg ettől nem változik. A probléma megmarad, sőt egyre nagyobb lesz. Tegyék csak fizetőssé, ha ez kell ahhoz, hogy normális emberek használják, normálisan.
 
Hivatalos emberek?
Ha kóbor kutya bukkant fel akkor jött a vadbefogó és elkapta...a következmény megfenyegtték hogy az Ő gyerekét is elkapják..nos azóta csak kóbor kutyák vannak...( a rendőség azt mondta hogy majd ha történik valami akkor jönnek..)

A lényeg, hogy ők jobban tudják, hogy mi a helyzet ott, ahol te élsz. Igaz, sok ezerre km-re lakik onnan, de nem számít.
 
Csodálkozol? Ezek csak addig demokraták, amíg azt mondod, amit ők. A tapasztalat hozza meg az ítélkezést, nem más. Annó még szemrebbenés nélkül került elő a gumibot, ha kellett, és mellébeszélés helyett rendet csináltak. Ma már sajnos nem. Inkább a rendőrt verik. A lényeg ettől nem változik. A probléma megmarad, sőt egyre nagyobb lesz. Tegyék csak fizetőssé, ha ez kell ahhoz, hogy normális emberek használják, normálisan.
Az UNIO esélyegyenlőségi céllal épült sportkomplexum építésére adta a pénzt! Mi az hogy normális emberek? Ki dönti el és mi alapján kik a normálisak? Egyébként igazad van, fizessenek azok akik nem tartoznak a felzárkóztatott emberek közé! Akiknek pedig megépítették használják ingyenesen! Vagy tessék szépen lenyelni a békát és az utolsó centig visszaadni a pénzt annak aki adta!
 
Remélhetőleg tudod, hogyan kell viselkedni nyilvános helyen, játszótéren, ahol családok vannak. Talán azok is tudják, akiknek építették.
Ha az EU visszakéri az árát, akkor fizessenek, ha már kamuztak.
 
Viszont
nem építünk hajléktalan szállókat,
nem újítjuk fel a kórházainkat,
nem emelünk bért az egészségügyben,
az oktatásban,
nem segítünk azoknak akik bebukták a svájci hitelt, és gyerekekkel lettek, és még lesznek kilakoltatva,
nem teremtjük meg a beígért munkahelyeket, hogy a fiatalok itthon maradjanak,
nem segítjük megfelelően az öregeket hogy ne kelljen szégyenkezniük ha az utcán sorban állnak az ingyenes ételosztásoknál,
nem segítünk azoknak akik télen majd kihűlnek a fűtetlen lakásokban, vagy az utcán egy padon, bokor alatt,
nem teremtjük meg a feltételét hogy minden asztalon legyen főtt étel az év minden napján
Viszont az biztos, hogy Magyarország minden lakosa jól él.
(Magyarország= A NER feltételeinek megfelelő személyek:
1. Orbán Viktor
2. - 10. Orbán Viktor családja
11-kb. 100-ig a közvetlen támogatók és családtagjaik, kezdve Mészáros Lőrinccel és családjával, Orbán papa, és cs ....
101.- kb. 100 000.-ig akik őket segítik a helyükön maradni.
A többi nem számít, csak szavazzon rája. Ők nem tatoznak a NER-be.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,249
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére