Miért honosítottunk két szír egyházi vezetőt?

Nem akar Magyarországra költözni a nemrég magyar állampolgárságot kapott két szír ortodox egyházi vezető – tudta meg a hvg.hu. Hogy mi lesz velük, épp akkora rejtély, mint az állítólag szintén honosított ezer kopt keresztény ügye.

Európai konzuli jogsegélyt kaphatnak, szabadon utazhatnak bárhol az Európai Unióban, leginkább azonban szimbolikus a jelentősége – kormánypárti és ellenzéki forrásaink szerint is leginkább ezt jelentheti a magyar állampolgárság annak a két szír egyházi vezetőnek, akik szeptember 21-én állampolgársági esküt tettek Magyarország erbíli főkonzulátusán. Nicodemus Daud Sharaf metropolitát, moszuli érseket és a szintén szír ortodox püspököt, Timothius Mousa Shamanit elnöki jogkörével élve Áder János honosította egy június 12-ei határozatával. (A két egyházi vezető tehát iraki, magát a szervezetet nevezik szír ortodox egyháznak.)

A két, Észak-Irakban élő főpap nem ismeretlen szereplő a nemzetközi sajtóban: májusban ENSZ-védelmet és autonóm státust sürgettek a ninivei síkság keresztény közösségei számára. Tavaly decemberben pedig Nagy-Britanniában nagy felháborodást keltett, amikor a hatóságok őket és egy harmadik érseket nem engedtek be az országba, hogy Londonban részt vegyenek az ország első szír ortodox katedrálisának felszentelésén.

A britek azzal indokolták a vízum megtagadását, hogy nem tudnak eltekinteni a szíreket sújtó teljes beutazási tilalomtól, amúgy sincs elég pénze a három főpapnak a nagy-britanniai tartózkodáshoz, és még azt is közölték velük: aggódnak, hogy végül nem hagyják majd el az országot. Miközben tudható volt: az Iszlám Állam (IS) rémuralma idején Észak-Irakban brutális keresztényüldözés zajlott, és ahogy sokan másokat, úgy a három érsek egyházmegyéjének tagjait is kivégezték, rabszolgasorba kényszerítették, a felszentelt londoni katedrális pedig éppen hogy az IS keresztény áldozatait segíti.

A tavalyi londoni ügyről beszámoló lapok megemlítik azt is, hogy az érintett észak-iraki érsekek rendelkeznek érvényes nyugati (amerikai és schengeni) vízumokkal – akkor viszont felvetődik a kérdés, minek nekik a magyar állampolgárság? „A magyar útlevél abban segít nekik, hogy Nyugaton szabadon közlekedhessenek, de ez elsősorban erkölcsi támogatás. A kormány fontosnak tartja, hogy jelezze, segíti a térségben a keresztény közösségeket” – hallottuk kormánypárti forrásunktól, aki emlékeztetett arra, hogy amikor Nicodemus Daud Sharaf moszuli templomát az IS elfoglalta, a terroristák levették róla keresztet, és mecsetet csináltak az épületből. A keresztény és jazidi falvak Moszul ostroma után szabadultak fel.

image.aspx

Nicodemus Daud Sharaf érsek: mecsetet csináltak a templomából
© Youtube
De hogyan kerülnek egyáltalán kapcsolatba ezek az emberek a magyar állammal? Úgy tudjuk, itt főleg a külügyminisztérium diplomáciai kapcsolatai játszanak szerepet: folyamatos a kapcsolattartás a helyi keresztény közösségekkel, és ha úgy látják, hogy indokolt az állampolgárság megadása, akkor kezdeményezik.

A honosításhoz a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján elvileg számos kritériumot teljesíteni kellene, ezek alól a köztársasági elnök felmentést adhat, „ha a kérelmező honosításához Magyarországnak fontos érdeke fűződik”. Egy feltétel alól azonban az államfő sem adhat felmentést: az érintettek nemzetbiztonsági átvilágítása alól. Ez azért is fontos, mert háborús térségből érkezettekről van szó, akiknek a hátterét már azért is ellenőrizni kell, mert ott sok esetben nyoma vész az okiratoknak.

„A nemzetbiztonsági szolgálatoknak megvannak a maguk módszerei, ezt nem kötik a nyilvánosság orrára” – mondta kormányközeli forrásunk, aki szerint itt elsősorban az illető előéletét, szélsőséges szervezetekkel, más kormányokkal való esetleges kapcsolatrendszerét mérik fel az illetékes szervek (főként az Alkotmányvédelmi Hivatal, az ORFK és a TEK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig szakhatóságként besegít). Az ügyre rálátó ellenzéki forrásunk szerint is „széles körű, de mégiscsak papírmunkán alapuló” vizsgálat folyik ilyenkor, lekérve az Interpol és az Europol adatbázisait is. A magyar hatóságok személyesen is elbeszélgetnek az üldözöttekkel, hogy kiszűrjék az esetleges ellentmondásokat, és még egy speciális kérdőívet is kitöltetnek velük.

Úgy tudjuk, amióta Orbán Viktor két éve bejelentette, hogy a keresztények megsegítésére külön helyettes államtitkárságot hoznak létre az Emmiben, folyamatosan jönnek be a jelentések, adatok a magyar szervekhez az iszlám térségben üldözött keresztények helyzetéről. És bár információnk szerint a két honosított iraki főpapnak nincs szándékában Magyarországra költöznie, a nemzetbiztonsági átvilágításon természetesen ők is átestek.

A parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága valószínűleg októberben foglalkozik az ügyükkel, ahogy 2015-ben is téma volt a testületben az ezer befogadott kopt keresztény nagy vihart kavart ügye is. A vihar akkor azért tört ki, mert Balog Zoltán egy párizsi konferencián bejelentette:

Magyarország 2013-2014-ben ezer keleti keresztény családot befogadott Irakból és Egyiptomból, a nyilvánosság kizárásával, biztonságos módon és a magyar állampolgárság megadásával, azzal a lehetőséggel, hogy bármikor visszatérhetnek az eredeti lakhelyükre.

A magyarországi kopt egyház azonban nem tudott ilyen akcióról, őket az állítólag befogadott koptok nem keresték, és a Nemzetbiztonsági Bizottság egyik tagja is kérdésünkre elmondta: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal is cáfolta a Balog által említett nagyságrendben történt befogadást. Nagyon valószínű, hogy a „befogadott” koptok a magyar állampolgárság birtokában egyszerűen Nyugatra távoztak.

Ezt nem cáfolja az a válasz sem, amelyet Semjén Zsolt írt két LMP-s képviselő, Demeter Márta és Ikotity István "Mennyi kopt keresztény családot fogadott be Magyarország?" c. írásbeli kérdésére. A miniszterelnök-helyettes szerint "az, hogy Magyarország befogad, ezáltal belépést és tartózkodást biztosít egy adott személynek, nem jelenti automatikusan azt, hogy ez a személy egy adott társadalmi, egyházi vagy egyéb szervezettel fel is veszi a kapcsolatot, ami az érintett magánügye". A válasz részletesen leírja:

- 2013-ban 15 egyiptomi,

- 2014-ben 130 egyiptomi és egy etiópiai,

- 2015-ben 55 egyiptomi és egy etiópiai,

- 2016-ban 87 egyiptomi és három etiópiai,

- 2017-ben 119 egyiptomi állampolgárt honosított Magyarország ("emellett 108 fő kérelmének elbírása folyamatban van").

Semjén kitér arra is, hogy az úgynevezett egyszerűsített honosítás keretében 2013 és 2017 között 79 egyiptomi és egy etiópiai kapott magyar állampolgárságot, 35-öt pedig elutasítottak. Ami pedig a már fent említett magyar nemzetpolitikai érdeket illeti, Semjén azt írja:

Nemzetpolitikai érdek fennállására hivatkozva 2012. július 23-tól 2017. augusztus 31-ig összesen 822 egyiptomi állampolgár került felterjesztésre a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz. A kérelmek tárgyában 2017. augusztus 31-ig 810 engedélyező döntés született, 12 fő kérelmének vizsgálata még folyamatban van. Emellett az idegenrendészeti rendszer éves szinten több száz olyan engedélyt ad ki (tartózkodási és letelepedési engedély, szabad mozgás jogával rendelkező családtagok tartózkodási kártyája), amely az egyiptomi és etióp állampolgárok számára biztosítja a beutazást és tartózkodást.

A fentiekben a miniszterelnök-helyettes annak az "egyértelmű bizonyítékait" látja, hogy Magyarország biztosítja a befogadást "azoknak, akiknek erre igazán szükségük van". Már ha keresztények.

Seres László

vallas.jpg
 
-

A "multi-passporttal" rendelkezö Sziriai, idestova Magyar, Orthodox Érsek, Nicodemus Daoud Matti Sharaf Mossulbol, mondta a virágvasárnapi beszédében, hogy: "A nyugati világ jobban aggodik a békákért mind miattunk." - támadva ezzel a környezetvédöket. :(
-
Németország egy szekuláris és nem keresztény állam, akinek a feladata nem a kereszténység védelme mindenüt ahol ilyenek vannak, mi megprobálunk minden emberi jogsértés ellen tiltakozni és erönkböl segiteni.
-
Ezzel ellentétben Orbán nyiltan kimondta, hogy segitséget csak keresztények várhatnak el tölle, most ugy látszik gyorsan felkarol kettöt a legvagyonosabb keresztényekböl. Megkell mondanom, hogy az ehezés nyomait nem mutato "Episkop" (felvigyázo, magyarul püspök) nem Mo.-on kapott elöször elismerést Europában, itt nállunk már minden létezö békedijjal méltatták. ;)
 
Tudnak nyakatekert módon fogalmazni az biztos, de itt azt kellene megkérdezni aki a törvény hozta és leírta. Munkámból adódóan többször elolvastam, és őszintén mondom, találkoztam olyan rendelkezéssel amiből egy kukkot nem értettem. A jegyző mikor meghallotta a hangomat már az ablakon is képes lett volna meglógni előlem, mert tudta, hogy miért keresem. Hogy miért nem képesek normálisan megfogalmazni egy egyszerű összetett mondatot fogalmam sincs.
Egy tanárom erre azt mondta, hogy: "Na látod, erről is szól a jogalkotás" :) :) :)
 
Szó sincs róla ... csak nem úgy kell interpretálni a dolgokat mintha nem egy megszokott mindenütt alkalmazott dolog lenne hanem kizárólag a csúnya magyarok specialitása. Most jutott eszembe a kínai kutyahús-fesztivál, nem felháborító?

Nem fogtad fel a lényeget. Az emberi jogok univerzalisak.
A magyar kormány pedig vallási és ethnikai hovatartozáshoz köti a segitségnyujtást.
-

Söt azt is csak alibiböl csinálja mert a magyar papirokkal ellátott Mossuli Érsek sem kiván Mo.-on maradni csak utazgatni akar Europában.
-
Végsösoron olyan mindegy ha félmillio külföldi állampolgárnak, akiknek az ösei valamikor egy államközösségben éltek a mi öseinkkel szavazati jogot ad, ök sem fizetnek adot magyarországon csak az elönyöket élvezik. Különösen a papok, akik automatikusan nyugdijat kapnak anélkül, hogy egy vasat is fizettek volna a nyugdij-kasszába.
-
Kiváncsi vagyok, hogy ezek a Föpapi méltoságok tavasszal az urnához járulnak vagy sem? Örülnék neki ha szemmel tartanád az esetet.
 
Mint általában most is téves a véleményed, remélem csak a hiányos informácók miatt és nem szándékosan ferdíted el a tényeket.

Az hogy szavazhat valaki a magyarországi választásokon nem attól függ, hogy fizet-e adót magyarországon ... párszázezer magyar állampolgár ideiglenesen vagy folyamatosan külföldön él és dolgozik és szabadon kifejezheti véleményét a választásokon, lehet, hogy ez Németországban meghökkentő.

Nem félmillióan kapták vissza az állampolgárságukat, hanem valamivel többen és nem aszerint, hogy az őseik valamikor egy államközösségben éltek. Nem tudom milyen előnyöket élveznek Magyarországon azok akik visszakapták az államolgárságukat, amiről mellékesen soha nem is mondtak le.
Csak kíváncsiságból utánaérdeklődhetnél, hogy például a Romániából a diktatúra megszünte után kivándorló (menekülő) német nemzetiségüekről, hogyan állapította meg a német állam, hogy németek és megadta nekik azonnal a vízumot majd az állampolgárságot.

Visszatérve a szíriai papokhoz ... valamiért kérelmezték az állampolgárságot. Utazgatni a nagyvilágban ha jól értettem eddig is utazgattak, magyar útlevél nélkül is.
 
Utoljára módosítva:
Mint általában most is téves a véleményed, remélem csak a hiányos informácók miatt és nem szándékosan ferdíted el a tényeket.
Az hogy szavazhat valaki a magyarországi választásokon nem attól függ, hogy fizet-e adót magyarországon ... párszázezer magyar állampolgár ideiglenesen vagy folyamatosan külföldön él és dolgozik és szabadon kifejezheti véleményét a választásokon, lehet, hogy ez Németországban meghökkentő.
-
Hogyne tudnám, hogy Orbánt olyanok is megválaszthatják akik nem fizetnek adot, Mo.-on, pont ezt tartom felháboritonak. Nem csak, hogy nem fizetnek adot, Orbán még nyugdijjal is ellátja öket a hatalmon maradás érdekében.
-
Természetes, hogy külföldön élö német állampolgár is résztvehet a német parlamenti választásokon, feltéve hogy néha, néha hazanéz.
-
A mediák sokat foglalkoztak nállunk a választási lehetöséggel és volt ott egy hölgy aki már 25 éve Ausztriában él a férjével és ezért nem választhatott.
-
Nem félmillióan kapták vissza az állampolgárságukat, hanem valamivel többen és nem aszerint, hogy az őseik valamikor egy államközösségben éltek. nem tudom milyen előnyöket élveznek Magyarországon azok akik visszakapták az államolgárságukat, amiről mellékesen soha nem is mondtak le.
-
Trianon majd 100 esztendeje volt, nem sok ember élhet még ebböl az idöböl, tehát a 100 év alattiak, elsö Orbán uralkodásáig, soha nem voltak magyar állampolgárok.
-
Olvastam a Magyar Nemzetben, hogy magyar migráns szülöktöl amerikában született lány rögtön megkapta a magyar állampolgárságot (indok magyarországon született szülök gyereke) mig az apának megtagadták ezt mert nem tudta felmutatni az ö szüleinek a papirjait. :)
-
Csak kíváncsiságból utánaérdeklődhetnél, hogy például a Romániából a diktatúra megszünte után kivándorló (menekülő) német nemzetiségüekről, hogyan állapította meg a német állam, hogy németek és megadta nekik azonnal a vízumot majd az állampolgárságot.
-
Valoszinüleg ugy mind a magyar-németektöl, megkérdezték öket, hogy "minek valották magukat a szülök az utols szabad választáskor", és ha nem tévedek a 30-as évekre gondoltak.
-
Akinek nem volt papirja rolla azok kerestek egy tanut (igazit vagy hamisat) aki eskü alatt kijelentette, hogy ö ismerte a szülöket és ezek bizony németnek valották magukat. Nézz utána hány eljárás folyik jogtalan állampolgárság kiadása miatt!
-
Erröl is van egy anekdotám. Egy idöst nénit azzal zaklatott egy németesedni akaro család, hogy legyen hamis tanu. A néni sokat vajudott, segitett is volna meg hamis tanu se akart lenni. Mivel a család nagyon nationalista volt hát kigondolta, hogy hajlando tanuskodi, hogy "zsidonak érezte magát a család a 30-as évekbe de nem merték bevallani". Mondanom sem kell, hogy inkább lemondtak a németesedésröl, a néninek meg egy kö eset le a szivéröl. :)
-
Visszatérve a szíriai papokhoz ... valamiért kérelmezték az állampolgárságot. Utazgatni a nagyvilágban ha jól értettem eddig is utazgattak, magyar útlevél nélkül is.
-
Egyszer belehet utazni Németországba Sziriai papirokkal de ha nem kérsz/kapsz menedékjogot akkor egy következö utra nem számithatsz. A Mossuli Ersek egy Youtube videoban, az evangeliumra hivatkozva, "megbocsájtott" az IS terroristáknak, ugyhogy szimpatizánsnak számit. Nincs jogi alap egy ujabb EU beutazásra. :(
 
De, ezt ki mondja?
Ha Ankarában beszélsz erről vagy Pekingben, Phenjanban mindenhol más választ kapsz.

Azért használunk még ma is sok latin szot, hogy ne lehesen fontos szavakat félre értelmezni.
Universalis az egy merev fogalom, azt nem tudja egy Erdogan vagy más diktator átértelmezni.
-
 
-
Hogyne tudnám, hogy Orbánt olyanok is megválaszthatják akik nem fizetnek adot, Mo.-on, pont ezt tartom felháboritonak.

Amiért százezrek külföldon dolgoznak és nem adóznak magyarországon miért nem szavazhatnának? Például aki Londonban dolgoizk évek óta miért ne szavazhatna? És persze az arányokat is nézd, hogy a tíz millió hanyad része van külföldön, tehát ez mekkora arányban befolyásolja a választást...... még egy pici érdekesség a számodra, más-más szavazati joga van annak az állampolgárnak aki rendelkezik magyarországi lakhellyel vagy nem rendelkezik.

Trianon majd 100 esztendeje volt, nem sok ember élhet még ebböl az idöböl, tehát a 100 év alattiak, elsö Orbán uralkodásáig, soha nem voltak magyar állampolgárok.

Hiányosak az ismereteid... érdekességképpen vajon hányan születhettek 1940 augusztus 30. után Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, hogy csak a nagyobb városokat említsem, tudod ezek mind Magyarországhoz tartoztak a háboru végéig. Jó tudni, hogy az állampolgársági törvény szerint az állampolgárság leszármazás útján kapható, tehát ha valaki le tudja vezetni a származását például Trianon előttről és magyarnak érzi magát miért ne kaphatná meg az állampolgárságot.

Tényleg... mondjuk egy kameruni jelentkezik a német államnál és bizonyítani tudja, hogy egy német katona leszármazottja (Kamerun , német gyarmat volt) vajon megkapja az állampolgárságot?

Valoszinüleg ugy mind a magyar-németektöl, megkérdezték öket, hogy "minek valották magukat a szülök az utols szabad választáskor", és ha nem tévedek a 30-as évekre gondoltak.

ezt csak gondolod, kellettek oda papírok is, például a katonakönyvek világosan tartalmazták a nemzetiséget...már azzal lehetett bizonytani a német származást.
 
Utoljára módosítva:
Kein ne fenyezd mar megint Orbant . Az erdelyiek postan szavazhatnak a kint elo magyarorszagiak meg nem.
Az erdelyiek kettos allampolgarok a kint dolgozo magyarok meg egy allampolgarsaguk van a magyar.
Sokuk mar alig beszel magyarul , csangoknal mar alig van akivel szot tudsz erteni magyarul, akkor hogy szavaz? mire kire?

Fogadasom van ra, hogy a nagy Orban hivo kettos allampolgarok, nagyreszenek azt mondanad sorolja fel az ORban kormany tagjait legalabbis nagyreszuket lehet egyet se tudnanak, igy felesleges szavazni is menni mert fogalmuk nincs a belpolitikarol,artanak vagy hasznalnak az otthon eloknek.
Fontos ahol adot fizet valaki ott szavazon, ott dontse el, szavazataval stadionokra ,menjen az ado forintok vagy a gazszerelonek, vagy korhazakra iskolakra.

Arrol mar nem is beszelve mennyit hazudott Orban , mert azt mondta csak magyar allampolgarsagot ad, 100% igaza volt Gyurcsanynak cafolta es igaza lett, meg ha kiatkoztatok erte akkor is.

A szavazas osszegyujti barki akar postan feladhatja, az utobbi evekben elhunytak is szavaznak, szoval az egesz kint elok szavazasa csak csalasra es a kintiek felhasznalasara az ORban erdekebe tortenik.
 
Amiért százezrek külföldon dolgoznak és nem adóznak magyarországon miért nem szavazhatnának? Például aki Londonban dolgoizk évek óta miért ne szavazhatna? És persze az arányokat is nézd, hogy a tíz millió hanyad része van külföldön, tehát ez mekkora arányban befolyásolja a választást...... még egy pici érdekesség a számodra, más-más szavazati joga van annak az állampolgárnak aki rendelkezik magyarországi lakhellyel vagy nem rendelkezik.
-
A hivatalos adatok szerint 600.000-ren dolgoznak külföldön, az az ország 6%-a, ez egy nagy szám.
Ha pártot alakitanának nállunk bent lennének a parlamentben.
-
Ismétlem aki több mind 20-25 éve megszakitás nélkül külföldön él elveszti a szavazati jogát No,.ban.
A Trianon elötti magyarok vagy 100 éve nem laknak, adoznak Mo.-on.
-
Hiányosak az ismereteid... érdekességképpen vajon hányan születhettek 1940 augusztus 30. után Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, hogy csak a nagyobb városokat említsem, tudod ezek mind Magyarországhoz tartoztak a háboru végéig. Jó tudni, hogy az állampolgársági törvény szerint az állampolgárság leszármazás útján kapható, tehát ha valaki le tudja vezetni a származását például Trianon előttről és magyarnak érzi magát miért ne kaphatná meg az állampolgárságot.
-
Akár hogy probálod a határvonalak idelyét tologatni, az is több mind 77 esztendö, enyi idö alatt még a szerzöi jog is lejár. Ugy tudom az uj választok nem mindegyike idösebb mind 77 esztendö.
-
Fogalmam sincs mi értelme egy romániában élönek egy magyar utlevélre amikor azzal is minden hova utazhat, mindenüt letelepedhet? Mi már sorbanállunk az Europai utlevélér. A kutyámnak már van.
-
Tényleg... mondjuk egy kameruni jelentkezik a német államnál és bizonyítani tudja, hogy egy német katona leszármazottja (Kamerun , német gyarmat volt) vajon megkapja az állampolgárságot?
-
Ennek utána kell nézzek. A származás szerinti állampolgárságot valoszinü mindenki megkaphatja aki ezt igazolni tudja. De ettöl még nem kap választojogot ha nem itt él.
-
A papirokat illetöen ez nemrég még ugy volt, hogy ha egy férfi azt mondta egy külföldön született gyerekre, hogy én vagyok az apa akkor a gyerek német állampolgár lett és járt neki gyerek-pénz. Egy férfi több mind ezer Középamerikai gyerek apjának adta ki magát, hogy a törvény mozgásba jöjjön. Utána kell nézzek mi a mai állás. Egy "Volga-deutsche" csak akkor választhat ha itt él.
-
ezt csak gondolod, kellettek oda papírok is, például a katonakönyvek világosan tartalmazták a nemzetiséget...már azzal lehetett bizonytani a német származást.
-
Nemcsak katonák voltak Kamerunban, vagy a Volgánál de mindegy.
Továbbá a katonák voltak a leg tartozkodobbak az apaság elismerésénél. ;)
 
En azt is viccesnek találom, hogy Szlovákiában vagy Romániában született, nyugatra emigrált és ott honosodott állampolgárok ma a Német mellé még a szülöhazájuk és Magyarország - tehát 3 utlevéllel rendelkeznek.
-
Ezek a polgárok ugyancsak Orbán szeparatios politikáját - állitsuk meg Brüsszelt - támogatják mert ha Europa összébb huzodna nagy problémájuk lenne a különbözö országokban levö jövedelem, immobilienek miatt.
-
De, hogy egy kevésbé kriminálisat nevezzek, az egyházadot is ugy lehet megsporolni, (nem kis pénz), hogy Mo.-ra mennek keresztelni és templomi házasságot kötni. Hála az adatvédelemnek. (Hogy az Isten nem veszi észre az égböl, hogy sumákolnak? :))
 
Utoljára módosítva:
azért a német mintán kívül létezik más is:

http://hu.euronews.com/2017/04/23/francia-valasztasok-quebec-ben-orakba-telt-leadni-egy-szavazatot

A franciaországi választásokkor, a Kanadában élő 85 ezer választókorú francia nagy többsége Monteralban szavazott ... Ez hogy lehet?

Kedves klein
-
Kanada lakoinak a száma 35,2 millio, Quebec Kanada legnagyobb territoriuma, 8,3 millio lakossal, francia hagyománnyal, ahol a hivatalos nyelv francia.... már ne haragudj, hogy ott 85 ezer francia választopolgár tartozkodik azon semmi meglepö.
-
Remélem ezret megtudod különböztetni a millioktol!? :(

A Kanadában élő 85 ezer választójoggal rendelkezö francia nagy többségének Monteralban kellett szavaznia. Olvashattad, hogy az egész országbol Montrealba utaztak a választani. Nállunk enyi ember fér egy focistadionba. :)
-
300px-Quebec_in_Canada.svg.png
 
Kedves klein
-
Kanada lakoinak a száma 35,2 millio, Quebec Kanada legnagyobb territoriuma, 8,3 millio lakossal, francia hagyománnyal, ahol a hivatalos nyelv francia.... már ne haragudj, hogy ott 85 ezer francia választopolgár tartozkodik azon semmi meglepö.
Remélem ezret megtudod különböztetni a millioktol!? :(

most akkor világosíts már fel..... ez a 85 ezer ember kanadai állampolgár is vagy csak aznap annyi francia turista volt éppen üdülni Kanadában? Szóval a "A Kanadában élő 85 ezer választójoggal rendelkezö francia" az kanadai állampolgár és nem fizet adót Franciaországban?
Vagy egyszerüen csak az zavar, hogy kb. egymillió magyar állampolgár él Romániában?
 
Utoljára módosítva:
most akkor világosíts már fel..... ez a 85 ezer ember kanadai állampolgár is vagy csak aznap annyi francia turista volt éppen üdülni Kanadában?
Vagy egyszerüen csak az a baj, hogy kb. egymillió magyar állampolgár él Romániában?
Nem baj az ott a hazájuk szavazzonak ott.
Nem magyar állampolgárok hanem kettős állampolgárok.
 
most akkor világosíts már fel..... ez a 85 ezer ember kanadai állampolgár is vagy csak aznap annyi francia turista volt éppen üdülni Kanadában? Szóval a "A Kanadában élő 85 ezer választójoggal rendelkezö francia" az kanadai állampolgár és nem fizet adót Franciaországban?
Vagy egyszerüen csak az zavar, hogy kb. egymillió magyar állampolgár él Romániában?

Hogy miként van Kanadában a kettös állampolgársággal azt nem tudom, kérdezz meg másokat.
Egy biztos, a francia nyelvismeret nem jogosit fel egy Kanadai állampolgárt sem arra, hogy Franciaországban választhasson.
-
A Román állampolgárok számára szemlátomást elég magyarul beszélni egy "kicsit", hogy egy idegen ország kormányzoját megválassza, részt vegyen a "Nemzeti Konzultatioban" :)
-
Ha Kanadában is ugy lenne akkor több millian vettek volna részt a Francia választásokon. :)
-
Egyébbként 85 ezer Kanadában dolgozo vagy látogatoban levö Francia egyáltalán nem sok egy 60 millios népböl.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére