Soros György az alapítványainak adta a vagyona nagy részét

Soros György magyar-amerikai befektető, filantróp és a magyar jobboldal főellensége 18 milliárd dollárt, vagyis közel 4800 milliárd forintot utalt át az Open society Foundations-nek - írja a Wall Street Journal.

Ezzel Soros alapítványaihoz került a milliárdos vagyonának nagy része, amelyet a lap nagyjából 23 milliárd dollárra becsül. Így a Soros alapítvány egy csapásra az Egyesült Államok második legnagyobb jótékony alapítványává lépett elő, amelynél csak Bill Gates alapítványa kezel több pénzt. A Wall Street Journal forrásai szerint pedig Soros a vagyonának többi részét is átutalja majd az alapítványoknak.

Soros György 1984-ben hozta létre az Open Society Foundations-t vagy Nyílt Társadalom Alapítványokat, amely a honlapja szerint több mint harminc kisebb, nemzeti és regionális Soros-alapítvány működését koordinálja, alapítása óta pedig eddig 14 milliárd dollárt költött jótékony célokra szerte a világon. Idén eddig több mint 940 millió dollárt költött el az alapítvány.

CSD.

18567779_da31291ab1ef7a6f20931fc36a5bdaf3_wm.jpg
 
Ha egy ilyen igazságtalan világban, mint a jelenlegi, valaki ilyen nagy összegre tesz szert, akkor a filantrópia nem tiszteletre méltó nagylelkűség kérdése, hanem alapvető morális kötelesség. Én sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy feltétlenül jótékonyságnak lehet nevezni azt, ha valaki a saját igaznak vélt társadalmi reformelképzeléseit akarja érvényesíteni a világban, minthogy korántsem biztos, hogy az találkozik az emberek, közösségek preferenciáival. (A nyitott társadalom eszméje álláspontom szerint utópikus, ellentmondásos, életidegen, mi több megosztó.)
 
Különösen egy bigott, szűklátókörű, tudatosan megosztott és lebutított társadalomban.
 
Adózási okai lehetnek a pénz átadásának, illetve a nagyobb beavatkozások legalizálását is növelni akarja. A félvilágnak elege van ebből a küldetéstudatból, a világ erőszakos megváltoztatásából.
 
Ha egy ilyen igazságtalan világban, mint a jelenlegi, valaki ilyen nagy összegre tesz szert, akkor a filantrópia nem tiszteletre méltó nagylelkűség kérdése, hanem alapvető morális kötelesség. Én sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy feltétlenül jótékonyságnak lehet nevezni azt, ha valaki a saját igaznak vélt társadalmi reformelképzeléseit akarja érvényesíteni a világban, minthogy korántsem biztos, hogy az találkozik az emberek, közösségek preferenciáival. (A nyitott társadalom eszméje álláspontom szerint utópikus, ellentmondásos, életidegen, mi több megosztó.)

Kedves johannsebastian, a felháborodásoddal rögtön positionáltad magadat. Szomoru.
-
Az "Open Society" 120 országban támogat demokratikus és emberi jogokat védö mozgalmakat, ez ugy látszik egy tüske a szemedben. Ez mutatja milyen irányba megy a kormány amelyet támogatsz, a demokrátiátol elfele.
-
Egy magyarországrol amerikában kivándorolt szélsöjobboldali ismerösöm azzal vádolta Sorost, hogy "Miért viszi ki az USA-bol a pénzt Europába és a világ más részére, miért nem Amerikába adja ki" de ügye az ottani jobboldal és fajgyülölök elleni felvilágositásra se adjon ki pénzt. :(
-
Soros az alapitványával nemcsak politikai szervezeteket támogat hanem kulturát és müvészetet, a Cigányokat és szervezeteket akik embereket védenek rasszista és nacionalista csoportoktol.
-
István Királyt nem tudom megitélni, mind ahogy a dicsö nemzetünkröl sem ugrik be egy meggyözö kép de az ilyen emberekröl akikett megélhetek tudok véleményt mondani és ez egy jo vélemény. A nyiltság biztos jobb a világ számára mind a sunyiság, plakátok amik arra heccelnek, hogy egy idös ember ne nevessen az magáért beszél.
-
 
Adózási okai lehetnek a pénz átadásának, illetve a nagyobb beavatkozások legalizálását is növelni akarja.
Az nyilván kizárható (?) hogy esetleg, véletlenül jót akar. Hiszen a Magyar Országgyűlésben is elhangzott, hogy ő maga a Sátán.
... a világ erőszakos megváltoztatásából.
Tudsz példát az erőszak és Soros kapcsolatára? Mondjuk 1938-ban megverte a padtársát?
 
Tanulságos, mondhatni örök érvényű, amit Soros György 2003-ban a Fortune magazinnak nyilatkozott:
"...Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve."
 
Adózási okai lehetnek a pénz átadásának, illetve a nagyobb beavatkozások legalizálását is növelni akarja. A félvilágnak elege van ebből a küldetéstudatból, a világ erőszakos megváltoztatásából.

Szerintem anyi pénzt amit az alapitványba fektetett (18 milliard dollar) kise tudná adni élete végég a 87 éves Soros.
Ha 900 évesen halna meg mind Matuzsalem, még akkor is napi 54.000 dollárt adhatna ki naponta dözsölésre. :)
-
 
Egy meglevő világban a rendelkezésérére álló pénzzel (alapítványok álcivil szervezetek, bóvli egyetem) saját eszközeivel, meg akarja a saját ízlése, irányulása szerint változtatni az emberek szemléletmódját, végső sorban az életterüket, jövőjüket. Beleakar szólni a politikába nem csak Magyarországon, Macedóniában, Szerbiában, az Unio vezetésében, mindenkit anyagilag befolyásolva. Ez erőszak, mert az eszköz a pénze, az álcivil szervezetek az ő parancsait hajtják végre, ez erőszak. A hatás tehát nem belső fejlődés eredménye, hanem amit belül nem akarnak az állampolgárok azt erőlteti rá egy országra. Ez folyamatos erőszak, addig nem nyugszik, amíg a célját el nem éri, vagy adná Isten elfogyna a pénze. Hogy merre tartson egy ország azt a választópolgárai döntsék el, ne a beavatkozó magántöke.

Neked fogalmad sincs hogyan müködik egy alapitvány!
Neked fogalmad sincs hány szervezet kap ebböl a pénzböl?
Talán még azt sem tudod menyi 120 ország.
-
Légy nyugodt, hogy az alapitványt nem privát személyek osztják ki hanem egy "államilag ellenörzött Alapítvány felügyelet".
-
Nem akarok hamis dolgot mondani, de eltudom képzelni, hogy a (bovli egyetemen) tanult magyar politikusok egyike másika szivesen magyar kézbe szerette volna tudni ezt az összeget, ami tekintettel Soros magas életkorára nem alaptalan.
-
Ismerek egy konkrét esetet ahol keresztény célok támogatására létrehozott alapitvány egy atheista szervezetnek adott pénzt mert ök feleltek meg a legjobban az alapitási okmányban lefektetett célnak. :)
-
Orbánnak nem sok esélye van az antidemokratikus, nationalista politikához segitséget kapni ebböl a fazékbol.
-
Es még valamit. Egy alapitvány az örökkévaloság számára van létrehozva, ne félj, hogy elfogy a pénz, mert az alaptökéhez nem szabad hozzányulni.

Vagy halottál már arrol, hogy a Nobeldijat nem fogják kiadni mert elfogyott a money. :)
 
Láttam itt pár percre beirásokat amik igazolják menyire jobboldali vélemények vannak magyarországon forgalomban.
Az iroja szerint nem volt Holokaust hanem a 14 éves Soros vette el a pénzt a magyar zsidoktol és ebböl lett gazdag. :)
-
Az ilyen hozzászolások mutatják mit tartson az ember a magyar kormány propagandájárol.
 
Nem lehet hivatkozni arra se hogy nincs informacio. A neten mindent meg lehet talalni, igy Soros alapitvanyokat is es azt a rengeteg segitseget amit maguk az emberek kapnak ez altal. Legyen az jogi vagy szocialis vagy barmi.
Bovlinak nevezni a CEU -t nagyfoku tajekozatlansag, demagog propaganda.

Felhivom a figyelmet a Canadahun nem a fidesz szocsove! a szelsojobbe meg kevesbe.
 
Bloomberg
(biztos ezt is Orbán és a magyar szélsőjobb rángatja pórázon ) amerikai lap arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzáramoltatás mögött egyedül az a szándék húzódik meg, hogy Soros el akarja kerülni, hogy egy közel 40 százalékos szövetségi adókulcsot, plusz egyéb illetékeket vessenek ki az offshore vagyonára. A törvények szerint ugyanis Sorosnak év végéig tejelnie kellene az államkasszának a Quantum névre hallgató befektetési alapja (hedge found) után...
 
Ne feltsed ot, megoldja nelkuled az adozasat. Abban is biztos lehetsz sem o, se mas, nem a mediaba fogja kozolni az adozasanak modjarol. A torvenyrol se a te kioktatasodra szorul.
 
Kedves johannsebastian, a felháborodásoddal rögtön positionáltad magadat. Szomoru.
-
Az "Open Society" 120 országban támogat demokratikus és emberi jogokat védö mozgalmakat, ez ugy látszik egy tüske a szemedben. Ez mutatja milyen irányba megy a kormány amelyet támogatsz, a demokrátiátol elfele.
-
Egy magyarországrol amerikában kivándorolt szélsöjobboldali ismerösöm azzal vádolta Sorost, hogy "Miért viszi ki az USA-bol a pénzt Europába és a világ más részére, miért nem Amerikába adja ki" de ügye az ottani jobboldal és fajgyülölök elleni felvilágositásra se adjon ki pénzt. :(
-
Soros az alapitványával nemcsak politikai szervezeteket támogat hanem kulturát és müvészetet, a Cigányokat és szervezeteket akik embereket védenek rasszista és nacionalista csoportoktol.
-
István Királyt nem tudom megitélni, mind ahogy a dicsö nemzetünkröl sem ugrik be egy meggyözö kép de az ilyen emberekröl akikett megélhetek tudok véleményt mondani és ez egy jo vélemény. A nyiltság biztos jobb a világ számára mind a sunyiság, plakátok amik arra heccelnek, hogy egy idös ember ne nevessen az magáért beszél.
-

Kedves Ernő, (1) nem háborodtam fel; (2) egyértelműen és szándékosan vázoltam fel az álláspontom. Meg kellene értened, hogy nem a valóban menekülni kényszerülők befogadása ellen vagyok - amennyiben erre van kapacitása egy nemzetnek; ahogyan azt gondolom, hogy egy kultúrának jót tesz, ha képes magába integrálni egyéb kultúrákat is - amennyiben erre ráadásul társadalmi támogatás is van.

DE az isten szerelmére: a nyílt társadalom nem erről szól, a nyílt társadalom azt hirdeti, hogy EGY ADOTT TÁRSADALMON BELÜL meg kell szüntetni mindenfajta kulturális dominanciát; azt hirdeti, hogy EGY ADOTT TÁRSADALMON BELÜL a különböző életfelfogások, nyelvek, vallások, világnézetek, kultúrák együtt tudnak élni (vagy adott esetben fel tudnak oldódni egymásban). Szent István - akire, nem igazán értem miért, hivatkozol - befogadó volt, de őrizte és kikényszerítette a kulturális dominanciát. A nyílt társadalom eszméjével épphogy azt akarják elérni, hogy a nemzetállamok adják fel a még érvényesülő kulturális, nyelvi, vallási, életfelfogásbeli dominanciájukat. (Sőt: szűnjenek meg mint nemzetállamok.) Ezt az eszmét komolyan egyetlen nagyhatalom sem támogatja. Európának is egészen más céljai vannak a bevándorlók befogadásával, s ha az érdeke úgy fordul, a bevándorlókra lesz a legkevésbé tekintettel. Ami abból a szempontból érthető is, hogy nem lesz képes megoldani a világszegénység problémáját. Magyarország pedig... nos, gondolod, ha eddig nem tudtuk megoldani a több évtizedes vagy akár évszázados problémáinkat (lásd: Tatárszentgyörgy, Olaszliszka ... etc.), akkor felelősen fel tudjuk vállalni mindazt a problémát, ami a bevándorlással együtt jár, anélkül, hogy a társadalmi kohézió még szakadozottabbá nem válna?! (A kérdés költői.)
 
Utoljára módosítva:
Szent Istvanra hivatkozni.... kisse eltelt az ido. Tortenelem mar csak es nem kovetendo a XXI szazadba. Lehet nem a fel magyarsagot nyirta volna ki hanem a masik felet is mert nem tetszene neki.
Minden filantróp legyen az Soros , Bill Gates vagy Warren Buffett irgalmatlan dollar mennyiseget koltenek el a felzarkozasra a szegenyseg lekuzdesere a jarvanyok a kutatasok a kultura az emberi jogok stb stb felsorolni nem lehet hany es hany teruleten adjak vissza penzuket a tarsadalomnak.
40 milliardot adakozott mar Soros Mo-nak, amit megtehetet volna az allam , akar az iskolatej programot a roma felzarkozast vagy a voros iszap katasztrofara, ami ugyan kamforra valt ,mert a karosultak nem kaptak meg.
Egy gondolkodonak ,egy filozofusnak nem vetheted a szemere hogy o elkepzel egy olyan tarsadalmat ahol mindenki szabad es elvezheti kulturajat.
Azt tudom neked mondani Amerikaba ,Canadaba elvezzuk a szabadsagot akar melyik nepcsoporthoz barmikor elmehetunk es megismerhetjuk kulturajukat. Legyen az kinai , arab , zsido vagy ausztral. Gyerkeink egyutt elnek es termeszetes nekik, hogy kosert egyenek vagy halalt, vagy japan sushit, ettol meg baja nem lesz es nem fogja a magayr eteleket elfelejteni hanem ertekelni fogja mert az izlik a legjobban.
A nyelvtudas se fog megartani senkinek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére