Első alkalommal engedélyeztek örökbefogadást meleg házaspárnak ...

Engedélyezte egy berlini meleg házaspárnak nevelt gyermekük örökbefogadását a bíróság, ez az első örökbefogadás azonos nemű házaspárok esetében Németországban a melegházasság bevezetése óta – közölte kedden a leszbikusok és melegek németországi szövetségének (LSVD) berlin-brandenburgi szervezete.

Németországban az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának jogintézményét 2001-ben vezették be. Azóta több tízezer ilyen kapcsolatot tartanak számon. Az alkotmánybíróság időközben hat alkalommal a bejegyzett élettársi kapcsolathoz fűződő jogok bővítésére kötelezte a törvényhozást. Ilyen volt, amikor például rendelkezett arról, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény.

Az azonos nemű párok egyenjogúsításának folyamata az idén júniusban teljesedett ki. Ekkor a szövetségi parlament (Bundestag) megszavazta a melegházasság bevezetését. A polgári törvénykönyv házasságról szóló, 1535. paragrafusának módosítását 393 igen szavazattal, 226 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett fogadták el.

Az október 1-jén hatályba lépett módosítással a paragrafusban a

“házasságot egy életre kötik”

szakasz helyére az kerül, hogy

“a házasságot két különböző vagy azonos nemű ember köti egy életre”.

Azonban az LSVD szerint a törvényhozóknak maradt még tennivalójuk. Az érdekképviseleti szervezet a többi között sürgeti, hogy a büntetőtörvénykönyvben rögzítsék, hogy a homofóbia az úgynevezett gyűlölet-bűncselekmények egyik indítéka lehet. Azt is kérik, hogy a szövetségi kormány és a tartományok indítsanak programokat az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére és visszaszorítására.

MTI

meleg_par-1024x576-800x576.jpg

Kedves Melitta! Én M.o.-n élek és ez magyarorszàg.Eszembe sem jutott volna pedagógusi segítséget kérni. A károk,amiket ezzel okoztak maradandóak lettek. Nem részletezném...
Még a boltosnő is nagyapázik, a gyerek még süllyed...szomorú
ez meg butasag csimborasszoja
miert nem kered ki es miert nem fordulsz szembe es miert nem inditasz ellene eljarast HA ANNYIRA SERT ???

az elso bolcsode -ovoda - iskola -jatszoter ect. nagymama-nagypapanak nevezeskor miert nem kerted ki -leptel ellene ??
mifelenk ez meg SEM TORTENHET !!!
miert nem ?? -- hat mert a az az altalatok bunko amerikainak tartott amerikainak
eszebe NEM JUTNA nevesiteni a gyermekkel levo felnottet
az a bunko amerikai akit ti roppan "muvelt" europaiak leneztek
olyan alapveto es szuletett intelligenciaval rendelkeznek
amit egy europai ezer ev mulva sem tud kovetni
 
a meleg ferfiaknal MINDENKOR megtalalhato az a NO aki miatt melegge valt az a fiu
Tehat : nem oroklodik -nem fertozo
csak azza valik egy masik ember hatasa miatt
sokaig foglakoztam azzal hogy megtalalhato -e az ok
bizton allitom ,hogy igen
nagyon erdekes es fura dolog ,hogy a termeszet nepei kozott
alig-alig fordul elo
sok tizev tapasztalattal a hatam mogott
most hogy megjobban belegondolok az indianok kozott
NEM TALALTUNK melegeket
vajon miert ?? meg van a valasz is ra !!
Ne nekem magyarázd, a családunkban is van egy - nekem - távoli rokon fiú. Engem nem zavar hogy úgy éli az életét ahogy. Sokkal jobban zavart, hogy emiatt Angliáig kellett futnia, ott a papírkutyát nem érdekli milyen a nemi hovatartozása! Iránban rég megölték volna miatta!
 
ez meg butasag csimborasszoja
miert nem kered ki es miert nem fordulsz szembe es miert nem inditasz ellene eljarast HA ANNYIRA SERT ???

az elso bolcsode -ovoda - iskola -jatszoter ect. nagymama-nagypapanak nevezeskor miert nem kerted ki -leptel ellene ??
mifelenk ez meg SEM TORTENHET !!!
miert nem ?? -- hat mert a az az altalatok bunko amerikainak tartott amerikainak
eszebe NEM JUTNA nevesiteni a gyermekkel levo felnottet
az a bunko amerikai akit ti roppan "muvelt" europaiak leneztek
olyan alapveto es szuletett intelligenciaval rendelkeznek
amit egy europai ezer ev mulva sem tud kovetni
Nem ilyen egyszerű ez. Nem hadakozhat az ember mindenkivel örökké.
Van egy intézeti lány, a kislánya most ugyanabba a középiskolába jár ahol az anyja tanult. Az osztályfőnökét is megörökölte. Első osztályfőnöki órán mutatkozzatok be, a kislány mondta a nevét, jött a kérdés, szüleid mivel foglalkoznak? A lány megmondta, hogy az apja hentes, az anyja segédmunkás. Erre az osztályfőnök - hát igen, mit is várjon az ember egy lelenctől!?
ÉRTED Rima??
A többi gyerek előtt simán lelencnek nevezte a kislány anyját!!!
Azt hittem megüt a guta mikor a kislány elmondta! Addig csesztettem az anyját míg a következő osztályfőnöki órára be nem mentünk!
Marika szerényen próbálta kinyögni miért vagyunk ott, hát én elmondtam helyette és addig maradtunk míg minden tanuló előtt bocsánatot nem kért a kislánytól meg az anyjától!
Én meg elmondtam a gyerekeknek, nem az a szégyen hogy milyenek a szüleitek, hol és hogyan nőttek fel, a szégyen az hogy van olyan tanár akinek fontos hogy mint egy bélyeget ráragassza egy gyerekre! Kicsúfoltátok pedig van közöttetek olyan akinek az anyja iszik, mint egy kefekötő, akinek az apja részegen megveri az anyátokat, veri a gyerekeit, akit lopás miatt kirúgtak az állásából!
Nektek milyen érzés lenne ha most megnevezném kikre gondolok? Hogy éreznétek magatokat megbélyegezve?
Van aki kiáll és van aki nyel! És ez nem országfüggő!
 
a meleg ferfiaknal MINDENKOR megtalalhato az a NO aki miatt melegge valt az a fiu
Tehat : nem oroklodik -nem fertozo
csak azza valik egy masik ember hatasa miatt
sokaig foglakoztam azzal hogy megtalalhato -e az ok
bizton allitom ,hogy igen
nagyon erdekes es fura dolog ,hogy a termeszet nepei kozott
alig-alig fordul elo
sok tizev tapasztalattal a hatam mogott
most hogy megjobban belegondolok az indianok kozott
NEM TALALTUNK melegeket
vajon miert ?? meg van a valasz is ra !!
Majd megkérdezem pár meleg ismerősöm, ki volt az a nő :D Bár nem hiszem, hogy bármelyik meg tud nevezni ilyet?D

Az indiánost totál értem. Odamentetek egy rezervátumba, kiálltatok középre, és elsikkantottátok magatokat: "Jelentkezzen, aki buzi!" Oszt megszámoltátok, hogy nulla kezet láttok :D

Természetesen a természeti népek között is vannak melegek. Kicsit kisebb az arányuk, mivel a genetika minden állatfajt úgy állít össze, hogy minél nagyobb az adott terülten a populáció sürüsége, annál több a meleg állat (ugye mi se növények vagyunk). Ráadásul a melegeket sok felé nem fogadják el kisebb helyeken, igy a nagyvárosokba menekülnek, ahol nem ismer mindenki mindenkit. Tippem szerint ha nem rezervátumban érdeklődsz, hanem mondjuk a Los Angelesben, Las Vegasban, vagy New Yorkban élő indiánok között, ugyanolyan meleg közösséget találsz, mint máshol. A beirásod alapján sütött belőletek a teljes elutasitás, tehát nem nektek tettek tömeges vallomást ugyebár...
 
csak ugy ecceruuuen OSTOBA ( ezert kezdeni sem lehet vele semmit...)
 
Utoljára módosítva:
a meleg ferfiaknal MINDENKOR megtalalhato az a NO aki miatt melegge valt az a fiu
Tehat : nem oroklodik -nem fertozo
csak azza valik egy masik ember hatasa miatt
sokaig foglakoztam azzal hogy megtalalhato -e az ok
bizton allitom ,hogy igen
nagyon erdekes es fura dolog ,hogy a termeszet nepei kozott
alig-alig fordul elo
sok tizev tapasztalattal a hatam mogott
most hogy megjobban belegondolok az indianok kozott
NEM TALALTUNK melegeket
vajon miert ?? meg van a valasz is ra !!

Már hogyne létezne a "természeti" népek között is.
A traumás másik nemtől elfordulás csak egy szegmense, a genetikai egy másik.... már megtalálták azt a kromoszóma eltérést, ami miatt valaki meleggé válik.
 
Genetikailag létezik hajlam a függőségekre, melyek tetézve a megfelelő életkörülményekkel azaz "szerzett" betegségekkel oda vezetnek, hogy valaki alkoholista lesz. Netalán közben megtanulja azt itt felvetett viselkedésmódot, miszerint gyereket/asszonyt verni jó, lelkileg terrorizálni az helyes. Mi mégsem tartjuk helyesnek.

Vannak alapvető dolgok, és amint említettem másik témában a liberalizmussal sem az a bajom, hogy véd egyes értékeket, hanem hogy alapvetőeket tipor sárba.

Hogy jön ide az alkohoizmus ? Nem erről beszéltünk....
 
Talan nem vezeto allamok kozott van Mo alkohol fogyasztasa?
Talan nem szenvedo alanya a csalad az alkoholizalo ferfitol?
Talan nem eleg erzelmileg serult gyerek van?
A nem fujjolni kell hanem javitani a felmerult hibakon.
Pl a nok es csalad vedelmet erositeni, a intezetekbe oda figyelni a gyerekekre.
Valóban.
Ám:
Nem szokás szerint Magyarországra kell ezeket a bölcsességeket naugye hogyazmilyenmár alapon kihegyezni, számos ország rendelkezik ugyanezekkel a problémákkal - nemritkán sokkal komolyabban is.
 
De, ha egyszer csak minket akarnak megmenteni ezek a távolba szakadt (volt) Magyar emberek
 
De, ha egyszer csak minket akarnak megmenteni ezek a távolba szakadt (volt) Magyar emberek

A magyar szó melléknév. Tehát, mivel én nem német vagyok, kisbetüvel írom. Te német vagy, csak megtanultál magyarul? Szóval miért is "volt magyar" az, aki valamiért elhagyta az országot?

Magyar ember az, aki:

1. magyar állampolgár, bárhol született és él.
2. itt született, itt él, magyar állampolgár
3. itt született, itt él, nem magyar állampolgár, de magyarnak tartja magát.
4. nem itt született, itt él, nem magyar állampolgár, de magyarnak tartja magát.
5. itt született magyar ember (valószinüleg magyar állampolgár is), akinek a szülei kivándoroltak, és vitték magukkal, és magyarnak tartja magát.
6. nem itt született, itt él az ősei magyarok, és ő magyarnak tartja magát.
7. nem itt született, nem itt él, az ősei magyarok, és magyarnak tartja magát.
8. A környező országokban levő leszakadt területeken él, és magyarnak tartja magát.

Nem magyar ember az, aki:
1. attól hiszi magát magyarnak, hogy ki akar mindenkit utálni, aki bármilyen kombinációban az előzőek alapján magyar.
2. nem magyar ember az, akire bármi igaz a fentiekből, de nem tartja magát magyar embernek (tehát attól egy nobel-dijas nem lesz magyar, hogy ősei alapján vele akarnak vagizni, ha ő magát nem tartja magyar embernek. magyar származásu, de ő maga nem magyar)
3. mindenkit ki akar utálni és magyartalannak nevez bárkit, aki nem a kedvenc pártja/vallása/imádott politikusa rajongója :)

Megjegyzés:
Magyarországon élek, magyar állampolgár vagyok, itt születtem, ahogy a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, ükszüleim, stb, és én magyarnak tartom magam. És mint minden magyar emberben, az elmult századokban itt élő népcsoportok és vallások gyakorlatilag összes kombinációja megfordult az őseim között :D Aki azt állitja, hogy magyar, de ez nincs igy, mutasson be egy teljes családfát visszavezetve a hét vezérig, és persze ott is kifejezetten magyar törzzsel bejött őst felmutatva kizárólagosan, lepapirozva :D Szerintem legkésöbb a nagyszülőknél, esetleg a dédszülőknél már tuti bebukja :D
 
Utoljára módosítva:
Magyar ember az, aki:
1. magyar állampolgár, bárhol született és él.
.......
8. A környező országokban levő leszakadt területeken él, és magyarnak tartja magát.

Nem magyar ember az, aki:
1. attól hiszi magát magyarnak, hogy ki akar mindenkit utálni, aki bármilyen kombinációban az előzőek alapján magyar.
......
3. mindenkit ki akar utálni és magyartalannak nevez bárkit, aki nem a kedvenc pártja/vallása/imádott politikusa rajongója :)
Ez egy igen szép, valós és teljes összeállítás, amit kiegészítenék két dologgal.
Magyar ember az, akit a magyarok és/vagy saját egyéb környezete folyamatos viselkedése alapján annak tekint.
Nem magyar ember az, akit a magyarok és/vagy egyéb környezete a folyamatos viselkedése alapján nem annak tekint.

Még annyi. Énbennem van ugyan magyar és székely vér is, de talán jóval több a sváb-bajor-osztrák-francia. Mindamellett ez a hazám, rendkívül szeretem a nyelvét, történelmét, hagyományait, az itt élő emberek gondolkodásmódját és életrevalóságát. Előzőeknek megfelelően - én magam legalábbis - nagyon nehezen tudok mit kezdeni azzal, ha valaki magyarként másra nem képes, mint saját nemzetét (hát bizony ez egy olyan fogalom, ami jujdekormánypropaganda meg papok és fajbaromkodás nélkül is létezik) szóval saját nemzetét és a többi magyart szidja, becsmérli, gyalázza és teszi mindezt azzal a boldog tudattal, hogy ő ezzel tulajdonképpen jót tesz.
 
A magyar szó melléknév. Tehát, mivel én nem német vagyok, kisbetüvel írom. Te német vagy, csak megtanultál magyarul? Szóval miért is "volt magyar" az, aki valamiért elhagyta az országot?

Magyar ember az, aki:

1. magyar állampolgár, bárhol született és él.
2. itt született, itt él, magyar állampolgár
3. itt született, itt él, nem magyar állampolgár, de magyarnak tartja magát.
4. nem itt született, itt él, nem magyar állampolgár, de magyarnak tartja magát.
5. itt született magyar ember (valószinüleg magyar állampolgár is), akinek a szülei kivándoroltak, és vitték magukkal, és magyarnak tartja magát.
6. nem itt született, itt él az ősei magyarok, és ő magyarnak tartja magát.
7. nem itt született, nem itt él, az ősei magyarok, és magyarnak tartja magát.
8. A környező országokban levő leszakadt területeken él, és magyarnak tartja magát.

Nem magyar ember az, aki:
1. attól hiszi magát magyarnak, hogy ki akar mindenkit utálni, aki bármilyen kombinációban az előzőek alapján magyar.
2. nem magyar ember az, akire bármi igaz a fentiekből, de nem tartja magát magyar embernek (tehát attól egy nobel-dijas nem lesz magyar, hogy ősei alapján vele akarnak vagizni, ha ő magát nem tartja magyar embernek. magyar származásu, de ő maga nem magyar)
3. mindenkit ki akar utálni és magyartalannak nevez bárkit, aki nem a kedvenc pártja/vallása/imádott politikusa rajongója :)

Megjegyzés:
Magyarországon élek, magyar állampolgár vagyok, itt születtem, ahogy a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, ükszüleim, stb, és én magyarnak tartom magam. És mint minden magyar emberben, az elmult századokban itt élő népcsoportok és vallások gyakorlatilag összes kombinációja megfordult az őseim között :D Aki azt állitja, hogy magyar, de ez nincs igy, mutasson be egy teljes családfát visszavezetve a hét vezérig, és persze ott is kifejezetten magyar törzzsel bejött őst felmutatva kizárólagosan, lepapirozva :D Szerintem legkésöbb a nagyszülőknél, esetleg a dédszülőknél már tuti bebukja :D
Egyszerűbben magyar az aki annak tartja magát.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,730
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére