Meglepetés érheti: lekapcsolhatja a NAV a határon, ha adótartozása van

Meglepő gyakorlattal lép fel újabban az adóhivatal. Mind a Liszt Ferenc Repülőtéren, mind Röszkénél volt olyan eset, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott határátlépő csak adótartozásai kifizetése után folytathatta útját, illetve tarthatta meg a nála levő ingóságokat – írta az Index.

A fővárosi könyvelők körében felháborodást váltott ki egy újszerű és erősen szelektívnek tűnő gyakorlat.

Konkrét ügyeket is kiteregettek: egy egyéni vállalkozó fodrász például elmondása szerint mindig rendesen fizette esedékes adókötelezettségeit, de amikor nyaralni volt, megcsúszott egy befizetéssel. Repülővel érkezett haza Budapestre, a zöld folyosón jött át az ellenőrzésen, de a NAV egyik munkatársa véletlenszerű kiválasztással kiemelte a sorból. Minden csomagját átkutatták, majd közölték vele, hogy negyvenezer forint körüli adótartozása van, amit azonnal rendeznie kell.

Az eset kapcsán az is elhangzott, hogy amennyiben nem teremti elő a pénzt, akkor az útipoggyászból ingóságokat foglalhat le a NAV munkatársa. Mivel készpénz nem volt a fodrásznál, egy embert felhívhatott, végül másfél óra elteltével távozhatott, amikor kifizette a kölcsönkapott pénzből a tartozást. Az esetről jegyzőkönyv készült.

A lap megkérdezte a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnökét, Ruszin Zsoltot, mind gondol a jelenségről. Az adószakértő egyébként már maga is hallott ilyen esetekről.

Az a véleményem, hogyha majd az államtitkárt is feltartóztatják az országhatáron és megvizsgálják, hogy van-e adótartozása, sőt minden politikus, közszereplő átesik ezen, akkor lesz itt az ideje, hogy a katás fodrászokra is sor kerüljön. Amíg a NAV végrehajtási gyakorlata nem egységes és nem egyenlően jár el mindenkivel szemben, addig nincs miről beszélni!

– vélekedett a szakember.

debre20140429006-e1508409618853-1024x575.jpg
 
1,7 milliárd forint körüli összeget is spórolhat évente Andy Vajna filmügyi kormánybiztos azzal, hogy egyesítette (Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter engedélyével) két kaszinóüzemeltető cégét.
 
Diktator kerestetik nem Miniszter elnok Mo -on.

Hogy mennyire birjatok ,hogy rend legyen az allam lesulytson a renitenskedokre, de hogy uzletetek meg nem volt az biztos.
A kisvallalkozok zaklatasa ez. A Korbe tartozasokrol nem beszelve a hulye torvenyekrol hogy az afat azonnal be kell fizetni ha megkapod a penzt ha nem, az allam biztositja magat.
A kintlevokseg beerkezese ,behajtasa utan valoszinu onkent dalolva fizeti be mindenki az adot.

https://www.nav.gov.hu/nav/adatbazisok/adoslista/hiany_hatralek/jelentos_adohianyosok.html

Na ezek az adosok nem fogjak kihuzni a szivarzsebbol a repteren az adotartozasukat arra merget vehetek.

Ezekhez a 40 ezer Ft semmiseg, a papir a papirok kitoltesevel foglalkozok ennyiert hozza se nyulnak ..........
Nem tudom otthon mekkora az az osszeg ami utan nem mennek nagy intenzitassal, nalunk azt hiszem a criminal sikkasztasnal is 200ezer $ korul van, hogy orszagon kivul mennek nyomozni vagy behajtani.

Az adot mindenki tudja be kell fizetni , es be is fizeti mert ez kotelessege.
Az allamnak joga van felszolitani, tobbszor ha elfeledkezne rola, joga van kamatot szamitani es joga van a jovedelmebol letiltatni birosagi vegzes utan.
Kotoraszni a repteren a zsebebe valakinek ez DIKTATOROK modszerei.
 
Az adot mindenki tudja be kell fizetni , es be is fizeti mert ez kotelessege.
Az allamnak joga van felszolitani, tobbszor ha elfeledkezne rola, joga van kamatot szamitani es joga van a jovedelmebol letiltatni birosagi vegzes utan.
Ez így gyorsabb és nincs közvetítő aki szint úgy tartaná a markát....
 
Tökéletes.......,tőlem maximum a 20 éves autómat meg az útipoggyászomat tudják lefoglalni a határon......,sokra mennek vele....:D
 
Az adóhatóság negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem ismertetik.

Magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,9 milliárd forinttal, a szervezetek a 100 milliós küszöbbel 185,6 milliárd forinttal tartoztak szeptember végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 214,5 milliárd forintra rúgott.
A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós – egyes esetekben milliárdos – követelése van az adóhatóságnak.

A 10 millió feletti tartozással rendelkezők közül 2146 magánszemély, 716 egyéni vállalkozó, 27 adós pedig lakcím nélküli.

Tartósan nagy összeggel tartozó, nem magánszemély adózók közül 501 működik, illetve csődeljárás alatt áll, 631 kényszertörlés alatt, 689 felszámolás alatt, 35 pedig végelszámolás alatt van.

MTI
 
akkor nézd meg még egyszer az adóslistát...

Adózó neve (adószám, adóazonosító) Lakóhely, székhely, telephely Megállapított adóhiány összege (Ft) Megállapított jogkövetkezmények összege (Ft)

https://www.nav.gov.hu/nav/adatbazisok/adoslista/hiany_hatralek/jelentos_adohianyosok.html

:)
 
Nyaralni volt, közben kapott egy csekket amit gondolom azért nem fizetett be, mert külföldön volt. Hazajött, és megzsarolták már a reptéren, vagy fizet, vagy elvesznek tőle bármit ami fedezi a tartozást!
Ki az akinek ez normális eljárás?
jaja persze
en nem kapok cseket meg szeritem a konyvelo se
ez nem igy mukodik
be kell vallani az adot aztan meg be kell fizetni
ha kijonnek vizsgalgani akor an nem ugy van hogy ket nam alat kap cseket

volt a valalatnal ijjen ket hetig tartot és mindenki tudot rola, plane a tulaj
 
Természetesen igazad van, de... Egy államnak kell hogy legyenek más eljárási módjai mint a közönséges zsarolos útonállás.
peldaul micsoda nem tudom

a mese szerint cseket is kuldott ki az alam de azt meg nem fizette be
szerinted az a modszer jo hogy orokkevalosagig kuldozgetik a cseket o meg nem fizet de utazgat a vilagba gondolom

ha neked tartozik valaki es nem tudsz mit csinalni vele es rakuldod a vegrahajtot akor te is utonallo vagy gondolom meg zsarolo hiszen vannak jobb modszerek peldaul a kerem szepen hogy fizess maj jovok holnap is szepen kerni tisztelettel
 
https://index.hu/belfold/2017/12/27/kamupart_birsag_behajtas/

Csak az érdekesség kedvéért:
A 2014-es választásokon induló jelöltek kapcsán kiszabott bírságok elenyésző százalékát sikerült behajtani az adóhatóságnak.
Van olyan, a cikk szerint, aki 'kamupárt'-ként szintén megúszta a befizetést, az ezt feloldó határozat beérkezését követő lll.napon ismét bejegyeztette magát, mint a 2018-as választásokon induló párt...
Ja kérem, van, aki nemcsak a közpénzek számaival tud játszani, hanem megfelelően időzít is...
 
A NAV...az hagyján.

De védelmi szolgálatok lekapcsolhatják azt, aki nagy nyilvánosság elött tényeknek nem megfelelö dolgokat közöl, hazugságokat terjeszt, rágalmaz, s akinek tevékenysége kimeritheti a közösség elleni uszitást, aki tevékenységével tendenciózusan lejáratja a Magyar Köztársaság választott szerveit illetve annak képviselöit.

Ez nem magyar kuriozum, minden országban egyébként ez megáll.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére