Leköpték és megrúgták a menekülteket befogadni akaró cserdi polgármestert

Egy nyilvános fórumon leköpték és megrúgták Bogdán Lászlót, Cserdi polgármesterét, aki az őcsényi menekülteket fogadná be falujába. Sajtóhírek szerint megpróbálták elgázolni egy gyalogátkelőhelyen.


A Hír TV Privátszféra című adásának forgatása alatt egy nyilvános fórumon leköpték és megrúgták a baranyai Cserdi polgármesterét, Bogdán Lászlót – olvasható a műsor Facebook-oldalán.​

LEKÖPTÉK, MEGRUGDOSTÁK, AZ ÉLETÉRE TöRTEK! STOP!

Azt hiszem van az a pont, amikor megálljt kell parancsolni a gyűlöletnek. Nem most kezdtük a Privátszféra forgatását Bogdán Làszlóval, hetekkel ezelőtt találkoztunk és kapcsoltuk be a kamerát. Már akkor is döbbenten hallgattam a beszámolóját arról, hogyan bánnak vele. Megvetik, kirekesztik, lehordják. Egyesek. Hangsúlyozom, egyesek. Meghívták egy fórumra, ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése...



A bejegyzés szerint Bogdánt meghívták egy fórumra,

ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése volt. A szócsatákba beleállt, válaszolt a kérdésekre. Aztán elkezdtek gyülekezni a gomolyfelhők. Távozáskor hátulról megrugdosták és leköpték. Folytatom. Az őcsényi "làzadás" után, cserdi polgármestere felajálotta, hogy szívesen látja a falujában az Őcsényben nem kívánatos menekült családokat. És tudják mi történt ezt követően? El akarták gázolni egy gyalogátkelőn.

Bogdán ugyanis az őcsényi események után felajánlotta, hogy szívesen fogadja azokat a menekült gyerekeket és hozzátartozóikat, akiket a tolnai faluban nem akartak.

22528319_136966236947704_3638103097906500137_n.jpg
 
Utoljára módosítva:
Az évek, évtizedekig elfojtott düh most kitört....
.az állam célkeresztet rakott ...
a jövő évi választás eldőlt...
ha hagyjak ,hogy bantodasa essen ennek a cigany polgarmesternek
akkor az orbanmaffia rendesen bakot lo
alig szuk fel ev es garantaltan elvesziti a romak szavazatat
nos az tobb mint idiotizmus
de en drukkolok hogy a romak forditsanak hatat neki
hajra
szerintem ezert a hatra arccert nehany dadat is elviselne Mr. Bogdan
 
ha hagyjak ,hogy bantodasa essen ennek a cigany polgarmesternek
akkor az orbanmaffia rendesen bakot lo
alig szuk fel ev es garantaltan elvesziti a romak szavazatat
nos az tobb mint idiotizmus
de en drukkolok hogy a romak forditsanak hatat neki
hajra
szerintem ezert a hatra arccert nehany dadat is elviselne Mr. Bogdan
De, az is lehet hogy a népesség ezen része megijed és inkább a kormányra fog szavazni hogy nehogy az ellenük fordítsa a lakosság többi részét...Oszt meg és uralkodj.
 
De, az is lehet hogy a népesség ezen része megijed és inkább a kormányra fog szavazni hogy nehogy az ellenük fordítsa a lakosság többi részét...Oszt meg és uralkodj.
bontsad maaa ki mitol kene ijedeznie
ettol lejjebb maaa nincs
szerintem se veszteni se ijedeznivaloja nincs
tudod setni melyik ember a legveszelyesebb ???
amelyiknek NINCS vesztenivaloja
nnnaa ilyenek a mi romaink
 
bontsad maaa ki mitol kene ijedeznie
ettol lejjebb maaa nincs
szerintem se veszteni se ijedeznivaloja nincs
tudod setni melyik ember a legveszelyesebb ???
amelyiknek NINCS vesztenivaloja
nnnaa ilyenek a mi romaink

Ebben igazad van! Ráadásul a romák szemében ez az ember példakép, megmutatta nekik, hogy egy romából is lehet is valaki!
Elszomorít ami vele történt, eddig mutogatták, példának hozták fel, hogy tud munkát és önbecsülést adni a lenézett cigányoknak, most meg leköpik, megrugdossák, természetesen arc nélkül, hátulról ahogy kell!
 
bontsad maaa ki mitol kene ijedeznie
ettol lejjebb maaa nincs
szerintem se veszteni se ijedeznivaloja nincs
tudod setni melyik ember a legveszelyesebb ???
amelyiknek NINCS vesztenivaloja
nnnaa ilyenek a mi romaink
Az lehet a veszteni valójuk hogy a kormány a migránsok után vagy helyett új célként őket jelöli meg...
Elég egy két cikk....most is a parázs ott izzik de, a migránsok elleni utálat elveszi az élét.
Nem tudom így van-e de, most ez merült fel bennem.
 
Nekem Bogdán László egy óriási példakép. Életre nevelt, rendet rakott, eljuttatott odáig egy települést, hogy a bűnözés mértéke nemhogy drasztikusan, hanem nagyságrendileg csökkent, gyakorlatilag vált a semmivé. Megtanította az embereket normálisan élni.
És mit kapott érte? Leköpik. Vagy éppen az Amnesty International nyilvánítja buta, homofób rasszistának. Pedig ő csak börtönlátogatásra viszi a fiatalokat és ki meri mondani, hogy "Önnek termesztettük, nem önöktől loptuk".

Pedig mélyen elgondolkodva a példáján ott van benne az ország minden problémájának a megoldása.
 
Az lehet a veszteni valójuk hogy a
kormány a migránsok után vagy helyett új célként őket jelöli meg...
Elég egy két cikk....most is a parázs ott izzik de, a migránsok elleni utálat elveszi az élét.
Nem tudom így van-e de, most ez merült fel bennem.
miniszterelnokod orokos harcban all
hol a menekultek ellen hol szemely ellen hol nepfaj ellen hirdet harcot
szamomra unalmas -nevetseges es roppant ostoba
DE HA migrans oldal kimerul(t) es elokapja a kalapjabol a "van maaasik" cimu roma musort
azzal is nagyon bakot lo --- a romaknak nincs veszteni valojuk a jobbikot nem akarjak
szoval a cigany es a zsido mindig is baloldali volt amiota vilag a vilag
tud(na) az elkovetkezo valasztas nagyon nagy meglepetest okozni
HA lenne eleg elszant aki valtozast is akar(na)
 
Bogdán úr még megúszta köpködéssel és néhány rúgással. A következőbe már belevágják a kést is a nagy keresztény nagy magyarok. Jobb nem lesz tőle semmi, de a haza védelme megköveteli. Egyre jobban eltávolodunk a civilizációtól.
Orbán kiengedte a szellemet a palackból, most nem tud és nem akar mást csinálni, csak mossa kezeit. Sokan készpénznek vették a migráns-veszély szöveget, és bevadultak tőle. Ilyen már volt a világ- és a magyar-történelemben. Az egészben az a borzalom, h néhány gondolkodni elfelejtő ember(?) /jobban illik rájuk a robot szó/ tönkreteszi, egy falu, egy ország eredményeit, becsületét.
 
Néhány héttel ezelőtt, valahol, egy forgatás után, valaki egy zebrán, valahol el akarta gázolni,..., stb. Sehol egy konkrétum, sehol egy megerősítés, vagy egy cáfolat és mindezek tetejébe a sztori egy facebook oldalon közzétett bejegyzés alapján került be a sajtóba.
Ha mindez igaz, akkor már a sajtó jó szokása szerint régen a címlapokon és más TV csatornákon is értesülhettünk volna a történtekről, de az érintett Cserdi polgármestere eddig egyetlen műsorban sem lett erről megkérdezve, vagy legalább utalva a történtekre.
Sajtó, sajtó, ejnye-ejnye...
 
"A bejegyzés szerint Bogdánt meghívták egy fórumra,

ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése volt. A szócsatákba beleállt, válaszolt a kérdésekre. Aztán elkezdtek gyülekezni a gomolyfelhők. Távozáskor hátulról megrugdosták és leköpték. Folytatom." ....
Gratula! Az átkozódók még a szemébe sem mertek nézni ....
 
Utoljára módosítva:
"A bejegyzés szerint Bogdánt meghívták egy fórumra,

ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése volt. A szócsatákba beleállt, válaszolt a kérdésekre. Aztán elkezdtek gyülekezni a gomolyfelhők. Távozáskor hátulról megrugdosták és leköpték. Folytatom." ....
Gratula! Az átkozódók még a szemébe sem mertek nézni ....
Most mondták be az egyik rádió híreiben, hogy "... később meg is verték". Alakul, alakul...
 
Még itt is a rasszista megjegyzések.
Mindig elfelejtik az emberek: mindegy milyen náció, mindegyikben vannak se..arcok. Természetesen ugyanúgy a tisztességesek is ott vannak köztük.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére