Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Zajlik az élet. Kisebbiket elvittem az első rúdtánc órájára. Akarja is. Nem tudom, mi lesz belőle, és meddig tart, de kipróbáljuk. Állítólag nagy rá az érdelődés.Olcsóbban megússzuk, mint a lovaglást,talán motíváló erő is lesz. Felfejlődő sport.Egy hátránya, hogy tőlünk kellő messzeségben van, és késő ér haza.
Ha belegondolunk, hogy változik az emberek szemlélete. Régen csak a 'logyók' :Dtáncoltak a rúd mellett, akik a férfiakat akarták bűvkörükbe vonni és ebből előnyöket kovácsolni. Ma - hála az Istennek - rájönnek, hogy a rúdtánc igen komoly fizikai erőfeszítést és összeszedett gondolkodást, rugalmasságot kíván attól, aki ezt jól szeretné művelni.
Kívánok a lányodnak kitartást és sikeres tanulást.:cool:
 
macleod

Időnként felröppen a hír, hogy olimpiai sportág lesz. Vagy már az? nem, arra emlékeznék.
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom lesz e, én csak addig támogatnám, amíg ő is szívesen csinálja. Remélem, jobban járunk, mintha rsg-n szenvedne. Már rég nem az éttermi vonaglásokról az egész. Nagyon komoly sport. Nehéz erőkifejtéseket is követel.Akartunk már gyerek fittnessre is menni, de egy tábor után rájött hogy elég. Egyébként mozgékony, tele energiávalinkább rúdra másszon, mint fára.De csak az edzőteremben. Nagy beruházás egyenlőre nem kell, egy short és egy top megoldja, plusz leigazolják, mentesülhet az iskolai mindennapos tesi alól is. Sajnos az iskolai tornaórákról vegyesek az eddigi tapasztalatok, csak a gyerek kedvét veszik el az egésztől, tisztelet a kivételnek.Ha mondjuk nem tud elég gyorsan kaját lapátolni magába, és utána elég gyorsan átöltözni, késés címén pl. végeláthatatlan számú állásból fel-le guggolás az órai fegyelem tárgya.Lett is szólva miatta.Ő tényleg mozgékony, kedvvel is csinálhatná, de elég sokat panaszkodik.Oké, kell a mozgás, ha olyan lenne, elsők között támogatnám az egészet.Az alsós órákon ugyancsak hasonló felállások voltak, más tanárral, más betűkkel.Futtatások a végtelenségig, pl. De abban is van igazság, hogy az erőltetett mindennapos tesi helyett jobb inkább gazdasági pénzügyi ismereteket oktatnának.Hát lehet, jobb lenne ...Ezért gondolkodtunk egy mozgásformában, egy leginkább nekivaló sportban, ahol nem feltétlen az élsportolót akarják kinevelni, de illik az egyéniségéhez is.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilvalekvárt sütőben sütöttem.Szívtam a fogam,hogy elégetem-e az edényt,de semmi gáz nem volt.Mindenki azt enne.Azt hiszem kell eldugnom,hogy karácsonykor még legyen.Sajnos szilvám már nincs.
Nos én is rávetemedtem,hogy lekvárt főzök, de nem mertem tepsiben.Mi kint szoktuk 50 kilóból üstben főzni,de már jó pár éve nem jön össze a dolog, a gyerekek soha nem érnek rá a felesem meg már szerintem elkényelmesedett. Emlékszem még mikor a szüleim éltek, szegény jó Édesapám ment a piacra a felesemmel és az akkor még kb 5-6 éves fiammal. Anyuval vártuk Őket haza és mostuk magoztuk a fiuk meg ledarálták és rakták az üstbe.Ez volt szombaton. Vasárnap reggel meg az üst alá gyújtott a felesem és reggel 8 órától délután 3 óráig főztük. Eleinte nem kellett kevergetni,de a végére már igen csak. A tele üst 1/3 részre eset vissza.Baromi finom lekvár volt.Ez kb. 2 -3 évig kitartott. Most kaptam az anyósomtól egy üveg Szatmár aranya című lekvárt,hát meg sem közelítette azt amit mi csináltunk. Így kénytelen voltam belevágni a dologba,de csak 3 kiló szilvával.Most,már,hogy túl vagyok rajta rájöttem,hogy nyugodtan csinálhattam volna 5 kilóból,mert annyi fér bele a lábasba. Nem mertem éjszakára otthagyni így reggel raktam fel a villany platnira és délután háromig 1-esen forrógatott szép lassacskán. Tettem a végén bele egy kis cukrot ,mert nem találtam elég édesnek,de így pont jó. Most dunsztban van. 4 darab 3 decis üveg lett. Nem sok, de még van 3 kiló szilvám azt holnap megcsinálom. Ma nincs kedvem hozzá.Sütni akartam,mert ami krumplis pogit csináltam az mára elfogyott. Jobb is,mert frissen jó, de a felesemet zavarja ha sütök, így elhalasztva. Lehet,hogy keksztekercset fogok csinálni délután. Ahhoz nem kell sütő. Mivel most egy számítógép van és felváltva használjuk így tök jó program lesz egy kis délutáni kreativitásra.
 
Mizsuzsa

Ne félj tőle..... szerintem sokkal jobb tepsiben szilvalekvárt készíteni.Nem fog megégni,nem kell kevergetni és nekem sokkal finomabb.Nem darálom, csak felezem és kb 5-6 órát sütöm.
 
Köszönöm,majd egyszer kipróbálom! Most bevált ez a platnin főzéses dolog,még ecet sem kellett bele. Tegnap megcsináltam a másik 3 kilót,de vérszemet kaptam és ha esetleg még szerdán találnék beszterceit a piacon aminek kicsi a valószínűsége esetleg Kispesten ha megpróbálom akkor még 10 kilót megfőznék,mert nagyon szeretjük és már nagyon hiányzott a hazai íz!.A nővérem a savanyúságot és a befőtteket is tepsiben dunsztolja.Neki bevált én még nem mertem .
 
Utoljára módosítva:

BarbWire

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, minden évben eltervezem, hogy a karácsony nyugis lesz, de idén se jön össze. Vagyis annyira jön össze, hogy megyek a barátnőmhöz Finnországba, ott már hó van. Ő idén lesz ott utoljára, úgy tervezi, hogy a család hazaköltözik.
Tegnap főztem életem első birsalmasajtját. Nem tudom milyen lesz-lett, szerencsére nem égett le, kb 2,5 órát főztem a platnin, remélem összeáll. Ízre jó lett, de hogy megdermed-e.
 
A birsalma sajtot szárítani kel főzés után még elég sokáig és jó ha megforgatod közben. Én már sokat csináltam. Idén nem,mert még maradt tavalyról.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valaki szokott szelídgesztenyéből masszát csinálni az írjon,mert tavaly már csináltam, de nem tudom a leírást hová tettem. Annyira emlékszem,hogy sütőben kell először megsütni és csak utána kell főzni,de mennyi ideig azt nem jegyeztem meg. Sajna.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Frissítés: hát nem szikkad, marad belőle lekvár, újrafőzöm, mert 3 nap alatt semmi változás. Íze isteni, de nem akar egybe maradni. Első próbának jó volt.
Sokáig kell szárítani.Én tepsiben szoktam és forgatom aztán darabolom fel ha már kemény.
Egy pár kép .Nem most készült,de körülbelül így csináljuk. Jól megmossuk kefével és négybe vágjuk nagyjából kiszedjük a magházat ,de benne is maradhat,mert a passzírozásnál úgy sem megy át a szitán. Kevés vízzel felrakom főni. Aztán ha már kellően puha akkor jön a másik neheze a passzírozás, nem az esetem,de már hozzászoktam. Régen volt a nagyimnak passzírozó készlete vagy mi a paradicsomot is azon passzírozta,meg a baracklekvárt, ha ízt akart csinálni, de ezek a kellékek már csak a múzeumokban találhatók,vagy ott sem. Szóval magad ura ha más nincsen, sima szitán ,én húsklopfolóval csinálom. Ha ez a művelet készen van akkor lemérem és innentől jöhet a cukor bele. Itt már csak max 25- 30 perc lehet a főzési idő,mert különben a cukor el kezd karamellizálódni. Ha ezen túl vagyok akkor öntöm a sütőpapírral bélelt tepsibe. Aztán több héten keresztül szárítom valami szellős helyen vagy ami van. Közben forgatom és ha már nem ragad akkor érdemes kiszúrni a formákat ha ajándékba adjuk,mert ha kemény akkor már nehezebb vele dolgozni. A hulladék nekem megy a diós bejglibe.
 
Csatolások

  • 036.jpg
    036.jpg
    314.7 KB · Olvasás: 29
  • 044.jpg
    044.jpg
    131.3 KB · Olvasás: 25
  • 046.jpg
    046.jpg
    227.8 KB · Olvasás: 24
  • 052.jpg
    052.jpg
    159.9 KB · Olvasás: 27
  • 053.jpg
    053.jpg
    160.6 KB · Olvasás: 23
  • 201312195542.jpg
    201312195542.jpg
    218.2 KB · Olvasás: 30
  • DSCN0288.JPG
    DSCN0288.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 29

zzsuzsa

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Sziasztok, minden évben eltervezem, hogy a karácsony nyugis lesz, de idén se jön össze. Vagyis annyira jön össze, hogy megyek a barátnőmhöz Finnországba, ott már hó van. Ő idén lesz ott utoljára, úgy tervezi, hogy a család hazaköltözik.
Tegnap főztem életem első birsalmasajtját. Nem tudom milyen lesz-lett, szerencsére nem égett le, kb 2,5 órát főztem a platnin, remélem összeáll. Ízre jó lett, de hogy megdermed-e.
Az idén mikróban csináltam,kis adagokban.Jó lett,csak nagyon fogy.Így sokkal egyszerűbb,nem is gondoltam volna.Teljesen idő és kézkímélő.
Karácsony hóban?!Irigyellek érte!
 
Majd rakok fel képeket, barátnőm küldött infót, tegnap 20 cm esett. Én alig várom, mert kicsit elegem van a pesti hómentes télből.

Mikrósat jövőre kipróbálom.
 
Oldal tetejére