A Sátán csókoltatja a Jóistent és új erővel folytatja

A sátán, a Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség – sokan felkapták a fejüket erre a parlamentben hétfőn elhangzott mondatra, amelyik valamelyik államtitkárfitól származik.

A néhai Magyar Köztársaság parlamentjében – nem egy templomban – bár ez ott is egetverő baromság lenne – hanem az egykori törvényhozás épületében. Majd még ezt is tudta fokozni, amikor hozzátette: A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, ez képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

Remek gondolat a kormánytól – rózsafüzérrel a Soros képében megjelenő Sátán ellen.

Megjegyzem, ilyen színvonalú hozzászólás még a legfundamentalistább, legegyházibb iszlám kalifátusban sem hangzik el. De ez is mindegy.

A vonatkozó államtitkárfi túlteljesít, mert ennyi esze van – tulajdonképpen nem érdekes. Végülis egy világi állam törvényhozásában miről beszéljen?

És nyilván nem antiszemitizmus ez, á dehogy, ahogy szabadköművezés sem. S hogy szót szóba öltsünk – idézzünk fel egy rózsafüzéres dalszöveget:

Egy kézzel ölt, a másikkal ölelt
Isten nevében vezényelt sortüzet

Rózsafüzér és revolver, az volt a szép
Rózsafüzér és revolver ‘45 telén

Ez a dalocska Kun pátert élteti, aki katolikus pap létére rengeteg embert ölt meg saját kezével, pisztolyával, sortűzzel. És valóban, lehet, hogy gyilkolás közben rózsafüzért morzsolt. És Sorost csak azért nem sikerült megölnie, bár sok-sok Sorost megölt, mert a mi fiúnk ügyesen elrejtőzött a gyilkos Budapesten.

A dal egyébként nem biztos, hogy ismeretlen a parlamentben sem. Ugyanis az a Romantikus Erőszak névre hallgató nyilasoid zenekarocska játssza, amelyik a Jobbik rendezvényeinek rendszeres fellépője. Itt jegyezzük meg, hogy még a cukimukisodási folyamat idején is húzták a talpalávalót az efféle iránt lelkesedő – ma már persze mindjárt néppártos – közönségnek.

A Sátán, avagy az ördög, de nevezhetjük Lucifernek is, persze nem kompatibilis a Fidesz, rend, csend, fegyelem – és mondjunk minél nagyobb szörnyűségeket, hogy ezzel cukkoljuk a népet - programjával.

Lucifer ugyanis meglehetősen bölcs szereplője a történelemnek, s amikor az Úr megjegyzi, hogy őt csak hódolat illeti meg nem bírálat, akkor nyilván a tv2-re, az állami rádióra vagy esetleg a 888-ra gondol, esetleg Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmára.

Ezért is mondja néki a Sátán:

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

Ezt persze kormánypárti aggyal nehéz felfogni. Wass Albertban még véletlenül sincsenek ilyen nehéz gondolatok, sokkal egyszerűbb azzal az élet.

Amúgy a Sátán régóta a bögyében van a mi kis kormánypárti fundamentálisainknak.

Egyikük például, amúgy kétes tisztaságú doktorijában, emígyen fogalmazott:

„Sajnos bőségesen van olyan, ahol festés nélkül is ott van [az ördög]. Szomorú példája ennek a híres, hírhedt Rolling Stones.”

Igen, aki Semjén Zsolt tudományos fokozatot érő doktorijára gondol, az helyes úton jár. Maga a nagy vavavadász írta ezt.

A Sátán tehát hol Soros, hol Mick Jagger formában tűnik fel.

Őszinte legyek? Ha ők vannak a pokolban, akkor én oda szeretnék jutni.

Semjénnek, Matolcsynak és ennek a rózsafüzérről papoló állami tisztviselőnek meg meghagyom a mennyországot, érezzék jól magukat egymás között.

S hogy reményt csepegtessek rózsafüzér és fokhagyma szorgos parlamenti alkalmazása ellenére még mindig az országban megmaradt ördögtársaimba, ismét a főördögöt – nem nem Soros és nem is az aki az Icangetnosatisfactiont énekli – idézzem:

Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.

satan.jpg
 
Szerintem már nem az önkormányzat, hanem a KlIKK a fenntartó. Vajon miért is kapják az egyházak és az egyh.-i iskolák a sok pénzt? Amit mondtam. Hidd csak el, menj el egy vasárnapi misére délelőtt. Meg fogsz lepődni.

Hát ez az! Pont hogy az önkorminak kéne fenntartani. De attól, mert a klik sok mindent kivett a kezéből, maradtak költségek :( Csak döntést nem hozhatnak...

25_23295_708869_c3677538edf7cb80c27a5effc0c78305_6e52b4_301.jpg

Hőslelkű szónok még gyermek vámpír 1989-ben
Amikor még Nagy Imre volt a fő HŐS
Azóta kidobtk vérét kiszívva.

Még mindig emlékszem az első reakciómra: Nem érdekel, mit hazudozik ez az alak, majd ha sikerül neki szívből szólni, akkor meghallgatom. Még mindig nem érdekel, mit hazudozik ez az alak. A helyzet évről évre romlott... Kár volt külföldre küldeni politikát tanulni, ha itthon tanult volna, leglaább tudná, milyenek a magyar emberek, azon kivül is, hgoy meglovagolja az emberi gyarlóságot.

Kedves Melitta ! Mi, magyarok, fokhagyma fűzérnek hívjuk...

Mi, magyarok, nem játszunk kéretlen korrektort egy internetes fórumon. Hogy ti mit tesztek, az passz... A kekeckedés alapján Orbániában élsz. Én Magyarországon.

Csak annyit mondok rá:
Nem szükséges úgy erőltetni a vallást ahogy itt teszik
Ez már a Csömör véglet

Akkor fordult a hittelen(nem hitetlen)a hivatalos vallások támogatása felé mikor rájöt a liubereális és a demokratikus nézetei elhagyása
Addig térdre csuhások volt
Most meg a torkunkon myomja le a vallást
A szavazatokért a hittelen
Ha kell rózsafüzért tart a villamos felé hogy kanyarodjon le a sinről
Ha kell közelezővé teszi a hittanórát
Ha kell jelem léti ív lesz a templomban ,Mint a termelési tanácskozáson vahy a pártgyűléseken.
Azon se lepődj meg holnapután a vérfarkassal fog szerződni és neked is kötelező lesz.
Csak mert hittelen és hatalom mániás köpönyeget forgató
Ez a rózsafüzér meg harc az ördög ellen, nem merít fel benned valami érdekes gondolatot vagy kínos röhejt?

Mivel a hatalmon kivül más nem érdekli.
A fő probléma, hogy ezt:
"Ha uralkodni akarsz valaki fölött, csak azt kell elérned, hogy féljen. Paulo Coelho"
elolvasta.
Ezt viszont:
"Addig lehet hatalmat gyakorolni az embereken, amíg adsz is nekik valamit! Akit megfosztasz mindenétől, a fölött többé már nem lesz hatalmad! Felhőatlasz c. film"
nem...
És egyre több az utóbbi.

De valamikor később Orbán pálfordulása, ellenzékből újra hatalomra kerülési szándéka után megváltozott az arány
Ekkortól lettek túlárazva az egyházak és iskoláik.
Azt is tudjuk miért
Akkoriban kezdtek
el, a szószékről felszólítani a hívőket kire illik szavazniuk.
Akkoriban kezdtek el, a tanárok az egyházi iskolában a gyerekekre ráhatni hogy kire szavazzon apuka és anyuka.
Különbem pokolra kerülnek vagy hátrányba a gyerekeik.
Ezt hamar felismeri a szülő és nem tesz gyerekei ellenében semmit
Sőt elébe megy az óhajnak.

Kihagytad, hogy a többi sulit meg kis helyeken bezárták, hogy ne legyen a szülőnek más választása...
 
Jó sok mindenkit beidéztél én meg az összes tiédet itt hagytam
Mondok rá valamit
Hát ez az! Pont hogy az önkorminak kéne fenntartani. De attól, mert a klik sok mindent kivett a kezéből, maradtak költségek :( Csak döntést nem hozhatnak...
Szerintem a Kuno volt előbb az után a Klikk de mind előtt ott kezdődött önkormányzati adókat elvontak terheket (feladatokat) meghagytak.
Már ez is érintette az iskola fenntartást.
Más hozzáfűzni valóm nincs.

Még mindig emlékszem az első reakciómra: Nem érdekel, mit hazudozik ez az alak, majd ha sikerül neki szívből szólni, akkor meghallgatom. Még mindig nem érdekel, mit hazudozik ez az alak. A helyzet évről évre romlott... Kár volt külföldre küldeni politikát tanulni, ha itthon tanult volna, leglaább tudná, milyenek a magyar emberek, azon kivül is, hgoy meglovagolja az emberi gyarlóságot.
Én benyomásom más volt: heves szónok a frázisok halmaza már akkor is.
De elismertem tud tüzelni
Bár akkor még nem járt logopédushoz és hadart.
A Nagy Imre beszéd ugyanaz
az oroszok kiküldése is heves volt
Most meg hevesen csókolódzik velük.
Én hiszem hogy ebben Őszinte volt akkor
De most Őszinte e a csók?
Végül is mindegy ezzel tette hazuggá az elsőt

Mi, magyarok, nem játszunk kéretlen korrektort egy internetes fórumon. Hogy ti mit tesztek, az passz... A kekeckedés alapján Orbániában élsz. Én Magyarországon.
Ezt annak a fickónak írtad nem biztos hogy kekeckedett
Lehet csak okosat akart írni csak nem figyelt. Nem tudom

Mivel a hatalmon kivül más nem érdekli.
A fő probléma, hogy ezt:
"Ha uralkodni akarsz valaki fölött, csak azt kell elérned, hogy féljen. Paulo Coelho"
elolvasta.
Ezt viszont:
"Addig lehet hatalmat gyakorolni az embereken, amíg adsz is nekik valamit! Akit megfosztasz mindenétől, a fölött többé már nem lesz hatalmad! Felhőatlasz c. film"
nem...
És egyre több az utóbbi.
minek az idézetek magadtól is írhatod mert úgy is elhisszük
Észreveszed a második idézet hasonlít a Marx tézishez kikeresem:
(A forradalomban csak láncaikat veszíthetik)Mert semmi másuk nincs
Az elsőt pedig maga a bolsevizmus gyakorolta(azt is olvasta)

Kihagytad, hogy a többi sulit meg kis helyeken bezárták, hogy ne legyen a szülőnek más választása...
Kihagytam mert nem tudtam hogy kistelepülésen bezárták az állami iskolákat
A postákat már hamarább
A vasutakat se hagyták
De vissza se tették a hamarább bezártat
Állomásokat is bezártak még megállót is.Volánnal akarták kiváltani.
Több közintézményért is utazni kell
Ezek funkcióit ellátják majd a templomokban?
 
Elvileg tudom,de megis rosszul gepeltem, sorry. Ebbol latszik nem ijedtem meg se a vampiroktol se a satantol se az ordogtol.
Fokhagyma ide vagy oda ..
Mit törődsz vele? Túl sok olyan tagunk van aki már alig beszéli a nyelvet, itt-ott ejt egy egy hibát, és akkor mi van? Sokan szebben beszélnek, mint sok olyan ember aki itt él! A beszéd és az írás idővel megkopik, de nem felejtődik el!
 
Jó sok mindenkit beidéztél én meg az összes tiédet itt hagytam

Kihagytam mert nem tudtam hogy kistelepülésen bezárták az állami iskolákat
A postákat már hamarább
A vasutakat se hagyták
De vissza se tették a hamarább bezártat
Állomásokat is bezártak még megállót is.Volánnal akarták kiváltani.
Több közintézményért is utazni kell
Ezek funkcióit ellátják majd a templomokban?
Szerintem kb. egyetértünk :) Furmányosabbak voltak. Olyan szituba hozták az önkormikat kisebb helyeken, hgoy kénytelenek átengedni az iskolafenntartást az egyháznak. Azonnal visszatolják a pénzt. Igy lesz az ateista és templomkerülő általános iskolai tanárokból egyházi oktató... Nemrég beszéltem eggyel. És nem, az önkormi ezt nem magától akarta, csak nagyon nem volt már pénze. Mert döntési joga nincs, csak pénzelhette volna, ha nem vonják el a lóvét :(
 
Pont egy ilyen szarhazi majomnak koszonhetem ,hogy a gyerekem tobbet nem ir magyarul .
En tanitottam otthon irni es olvasni amig kedve volt . (hatalmas eredmeny )
Egy forum ahol sok magyar is megfordul erdekelte es oromomre magyarult irt .
Akadtak hibak de amint elnezem a magyar iskolat vegzettek irasi is hemzsegnek tole .
ecccercsak elokerult egy nagyeszu idiota egy ilyen Alextron fele
aki elkezdte kritizalni es lejaratni
onnet kezdve egyet rohadt betut le nem irna magyarul .
Csak ennyit tesz egy mocsok megjegyzes
a bugrisanak annyi esze sincs hogy felmerje mit is rombol(hat) !!!
Az anyai nagyikám 97 éves, aputól, anyutól, meg tőlem tanult magyarul. Havonta 3-4 alkalommal beszélgetünk, iszonyat rosszul beszéli a nyelvet, kész rejtvény némelyik mondata, de örülök annak is amit még tud.
 
Pont egy ilyen szarhazi majomnak koszonhetem ,hogy a gyerekem tobbet nem ir magyarul .
En tanitottam otthon irni es olvasni amig kedve volt . (hatalmas eredmeny )
Egy forum ahol sok magyar is megfordul erdekelte es oromomre magyarult irt .
Akadtak hibak de amint elnezem a magyar iskolat vegzettek irasai is hemzsegnek tole .
ecccercsak elokerult egy nagyeszu idiota egy ilyen Alextron fele
aki elkezdte kritizalni es lejaratni
onnet kezdve egyetlen rohadt betut le nem irna magyarul .
Csak ennyit tesz egy mocsok megjegyzes
a bugrisanak annyi esze sincs vensegere ,hogy 64 evesen felmerje mit is rombol(hat) !!!
TOBB EVI MUNKAT ! es kedvet a magyarsagahoz
Nincs vélemény... a stílus magáért beszél.
 
Elvileg tudom,de megis rosszul gepeltem, sorry. Ebbol latszik nem ijedtem meg se a vampiroktol se a satantol se az ordogtol.
Fokhagyma ide vagy oda ..

Nem köllik a sorryzás :) Mivel szerinte az fokhagyma fűzér, szerinted meg foghagymafüzér, ergo te vagy elgépelted, vagy rosszul rögzült, neki viszont rossz a hejje sírása, ugyanis fokhagymafüzér. Neten a legnagyobb hibák közé tartozik ugyanis a rövid ékezetet hosszúra cserélni - ha röviddel irsz egy hosszut, nem hiba, ki tudja, honnan ir a másik, lehet, hgoy nem tud ékezetest vagy hosszut. A szavak egybeírása is alapvetőbb, mint a hibucid. Meg ez itt a beszélt nyelv írott formája, az internet :) Tehát a kis hibádat megpiszkálta egy jóval nagyobb hibát ejtve :D Mindenki követ el hibát, én pl. az ikes igéket baltázom el folyton, vacakul rögzült. És akkor mi van, ez nem hejje sírási verseny :) Egyáltalában nem rossz a helyesírásod. Itt én is figyelmetlenebb vagyok, pont elég, hogy egy halom ember iráshibáit javítgathatom meló közben, ide szórakozni jöttem...
Sok a kéretlen hejje sírás troll a neten :(
(Egyébként simán írd, hogy népies nevet használsz. A fokhagyma népies neve "foghagyma", "fokhajma" vagy "büdös hagyma" ergo nem is hibáztál, csak népies izzel irsz ;))
 
Utoljára módosítva:
Én aludtam kettőt és megfejtettem a Soros terv titkát.
Miként épül be a rózsafüzéres históriába
Mivel tudjuk van soros hálózat.
És vannak megvett emberek mindenütt.
A Soros beépült rombolás céljából a kereszténydemokrata pártba.
No meg a teljes kormánypárti parlamenti felszólalók szövegírói közé.
Ezt a rózsafüzéres durranást Ő csempészte be, hogy ezzel a szédületes baklövéssel belülről rombolhassa a kormánypártot.
Nono az egész Sorosozáshoz is van talán köze?
De babona e középkori sötétségével érte el a legnagyobb hatást:
Lefizette Aradszki András-t adja elő hajmeresztő beszédét.
És talán a többi felszólalók retteneteit is
 
Utoljára módosítva:
Nos, nem a rózsafüzér, hanem a több évtizede halott gyereknek is kiküldött kérdőív kapcsán (ki tudja, hány halott után töltötték ki irl) tudhattuk meg a következőket:

A Hír Tv Célpont című műsora nemrég letesztelte a 7,2 milliárd forintba kerülő nemzeti konzultáció internetes felületét. Ekkor derült ki, hogy egy óra alatt egy ember, akár nyolcvanszor is visszaküldheti a hét kérdésre adott válaszát.

A Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás a Hír Tv kérdésére ma elismerte, a „magyaros csibészség és magyaros virtus” megtalálhatja a lehetőséget arra, hogy kijátssza a rendszert. De csak akkor, ha valaki direkt huncutkodni akar, mondta.

Mi??? Egy olyan országban, ahova mások rohannak it biztonsági szakemberekért, és azok remekül meg is élnek belőle, az ezért felelős miniszteri biztos szerint csibészség kérdése, hogy egy ember hányszor tudja kitölteni??? Postázzák ki nullaszor, legyen online (21. sz. van, az alanyi jogon netért verik az asztalt) + jó a biztonság, az egészre elment volna 50 mila, amiből adnak 25öt a szakembernek, mindenki kitöltheti egyszer, ha nincs otthon online lehetősége online pontokon. A többi, ha jól számolom 7,15 milliárd felét adják az egészségügynek, a másik fele jó lesz arra, hogy ne legyen olyan középsuli, ahol októberben még nem tartottak angol és matekórát, mert nincs tanár. Igaz, akkor miből lopnának el vagy 5 milliárdot?
 
A Hír Tv Célpont című műsora nemrég letesztelte a 7,2 milliárd forintba kerülő nemzeti konzultáció internetes felületét. Ekkor derült ki, hogy egy óra alatt egy ember, akár nyolcvanszor is visszaküldheti a hét kérdésre adott válaszát.
Csak ennyit hagytam meg válasznak mert van itt egy sanda vigyorú nagyon nagyon cinikus emberke aki erre 4-5 napja azt válaszolta:
Nem baj mert az ellenzék is kattintgathat amennyit akar és ezért így is jó és hiteles.
Hogy ki volt az itt tudod meg beidéztem és túl röviden válaszoltam: #49
 
"A Szabadkőművesség pont a Semjén-félék miatt jött létre!
A Szabadkőművesség azért jött létre a királyok és helyi kiskirályok önkényeskedéseinek korában, mert egyre többen lettek azok, akik változást akartak a feudális viszonyokban. Akkor indult útjára ez a polgárias önszerveződés, az 1700-as évektől, amikor még egy szűk elit a hatalmát önhitt módon Istentől eredeztette és az egyház pedig cenzúrával és inkvizícióval válaszolt a kritikákra. Ebben a gondolkodásra veszélyes, reakciós közegben hozták létre titokban a „szabadság kis köreit” a változást akaró nemesek, a tehetős polgárok és kevésbé tehetős értelmiségiek. A szabadkőművesség szükségszerűen liberális volt, elutasított mindenféle előítéletességet és a fejlődés szempontjából legfőbb értéknek a vallási, nemzeti, faji, kasztbeli elfogultságoktól mentes Rációt tartotta.
Ma a Semjén-Aradszki-Földi vonal - és hátterükben Orbán - pont azt képviselik a vallási türelmetlenségükkel, a másképpen gondolkodókkal szembeni vad gyűlöletükkel. amellyel annak idején szembeszálltak a haladó erők. Az a bizarr helyzet állt elő, hogy a mai magyar kormányhoz közel álló hangadók ugyanazokat a Felvilágosodás előtti középkorias eszményeket (a vak tekintélytiszteletet, a tudomány-ellenességet, a valláserkölcs fontosságát, és a férfi felsőbbrendűséget) hirdetik, mint a megvédendőnek tartott kereszténység „ellenségei” a muszlimok! Sőt a sátánnal riogató és gyilkos indulatokat gerjesztő inkvizítori hozzáállás döbbenetes módon idézi fel az ISIS Nyugat- és liberalizmusellenességét.
Európát a Felvilágosodás tette naggyá; a görög-római, keresztény és reneszánsz kultúra talaján jött létre az ész nevében, a tudomány és a technika forradalma, amivel meghódította a világot.
Magyarország a mai urai egyszerűen nem tehetik meg, hogy kiszakítsák nemzetünket az európai civilizációból és visszaléptessék oda ahonnét jött; a jogállamot nem ismerő, a fejlődéstől elzárkózó, középkorias és embertelen hierarchia világába! Ennek az elutasításához nem kell „a sátáni liberalizmus” hívének lenni, elég ha valaki csak a nemzet hosszú távú érdekeit szem előtt tartó, normális, európaias gondolkodású emberséges ember."
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Csak ennyit hagytam meg válasznak mert van itt egy sanda vigyorú nagyon nagyon cinikus emberke aki erre 4-5 napja azt válaszolta:
Nem baj mert az ellenzék is kattintgathat amennyit akar és ezért így is jó és hiteles.
Hogy ki volt az itt tudod meg beidéztem és túl röviden válaszoltam: #49
Zseni lehet. Pláne, mivel az egyetlen, amit lehet tenni ez ellen hogy aki nem bólogatni akar, az nem tölti ki semmilyen formában, mivel a véleményt kinyilvánitani nem lehet. Elöször még volt próbálkozás, hogy vastagon ráirni keresztben, hogy baromság, de mivel értelmezhetetlen szövegre a válasz nem érdekli őket, ez csak azt a statisztikát növeli, hogy x ember kitöltötte. Vagyis amit emlietettem, csak arra jó, hogy a kormányoldal odaültet pár embert töltikélni, és mindjárt milyen sokan konzultálnak a kormánnyal! Mindjárt milyen nagy értelme is volt értelmetlenségre elkölteni a pénzt! Korházak és iskolák helyett...
 
Azt mondod: nem tölteni ki semmilyen formában.
Igaz de ez pont olyan mint az érvénytelen népszavazás.Nem mentek el elegen.
Kommunikálni pedig ki tudja hány százalékra kommunikálták.
Most is ugyanaz a kapacitálás szöveg: Kell a támogatás Brüsszelben
Pedig szó sincs róla. ez a tavaszi választás elő mozgósítója.
Tartsd formában a hódolóid.
 
Nem egészen ugyanaz. Ha nem mész választani, azt választod, akit azok, akik elmentek.
Ha ezt nem töltöd ki, akkor csak értelmetlenebb lett az elköltött pénzünk... Vagy ilyesmi...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére