1956, mikor a magyar menekülteken segített a világ

A forradalom kitörése után fokozatosan szűnt meg Magyarország déli és nyugati határszakaszának ellenőrzése, október végére gyakorlatilag kockázat nélkül lehetett elhagyni az országot Ausztria és Jugoszlávia felé. A biztonságos menekülésre az osztrák-magyar határzár felállításáig, 1957. januárjáig volt lehetőség. E szűk két és fél hónap alatt

193 805 magyar hagyta el a hazáját.

Az osztrák kormány belügyminisztere, Oscar Helmer már október 26-án bejelentette, hogy Ausztria a genfi konvenció értelmében minden Magyarországról érkező személynek politikai menekültstátuszt ad, függetlenül attól, hogy milyen indokok miatt hagyta el otthonát. A forradalom sikeres, november harmadikáig tartó időszakában ezzel közel ezren éltek, köztük százhúsz pártfunkcionárius, és menekülő államvédelmis kért és kapott menedékjogot. Az osztrák minisztertanács számolt egy nagyobb menekültáradattal, a szükséges előkészületeket meg is kezdték, igaz, maximum tízezer emberrel kalkuláltak. Így a szovjet megszállás után meginduló tömeg felkészületlenül érte az országot. De a bécsi kormány kitartott amellett, hogy ha az addig érkezettek politikai menedékjoghoz jutottak, akkor az az utánuk következőket is megilleti. A forradalom leverése után érte el az osztrák földre lépő magyar menekültek száma a csúcspontját:

november 23-án 8537 főt regisztráltak.

Bár az osztrák kormány mindent megtett, például még arra is figyelt, hogy a befogadótáborokba jusson magyarul beszélő pap, szükségessé vált az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Vöröskeresztnek a segítsége. A kedvező nyugati fogadtatás többek közt annak volt köszönhető, hogy a magyar menekültek nagyrészt fiatal, egészséges és jól képzett férfiakból álltak, azaz azonnal munkába állíthatóak voltak. És antikommunisták, amit a legnagyobb anyagi segítséget biztosító Egyesült Államok értékelt. A Vöröskereszt és az ENSZ együttműködése olyan hatékony volt, hogy 1957. április 1-jéig

135 417 személyt, az érkezők 70 százalékát már elszállították az őket befogadó országokba.

A magyarokkal szemben a genfi konvenció szerint jártak el, így mindenki szabadon dönthetett arról, hogy melyik országban szeretne élni. A közel kétszázezres tömegből

  • 35 026-an az Egyesült Államokban,
  • 24 525-en Kanadában,
  • 20 590-en Nagy-Brittaniában,
  • 14 270-en az NSZK-ban,
  • 11 962-en Svájcban,
  • 10 232-en Franciaországban,
  • és 9423-an Ausztráliában telepedtek le.

Természetesen nem volt minden konfliktustól mentes az osztrák táborokban lévő magyarok élete. Ligeti György felesége, Ligeti Veronika pszichológus már egészen korán végzett felméréseket a magyar menekültek közt, az ezeket összegző tanulmányában arról számol be, hogy a táborokban élők "depressziósok, sokszor agresszívak, és ellenszenveseknek találják a továbbjutásuk elé akadályokat gördítő" osztrák hivatalnokokat. A táborokat átalakított kaszárnyákban rendezték be, ami nyomasztóan hatott az ott elszállásoltakra, a katolikus Caritas ezért igyekezett kisebb, otthonosabb panziókba, vagy magánszállásokra elhelyezni a magyar menekülteket.

A legnagyobb gondot a kísérő nélkül érkező kiskorúak jelentették: mivel őket nem engedték továbbutazni, Magyarországra pedig nem akartak visszamenni, Ausztriában ragadtak. Nagy számuk miatt az elhelyezésük, integrációjuk lassan zajlott, sokan még 1960-ban is táborokban éltek, ami meglátszott a körükben végzett felmérésékben, amikben szintén agresszióról és az osztrákokkal szembeni mély ellenszenvről számolnak be.

A statisztikák alapján a 193 805 magyar menekültről tudni, hogy

  • kétharmaduk férfi, egyharmaduk nő volt,
  • a menekülők fele még nem töltötte be a 25. életévét,
  • a szülő nélkül érkezett tizenöt éven aluli gyermekek számát közel tízezerre, a börtönökből kiszabadultaték pedig 3-4 ezerre becsülték,
  • a menekülők jelentős része városi volt, a kivándorlók felét budapestiek tették ki,
  • az országot elhagyók kétharmada volt aktív kereső: 63,5% fizikai, 34,6% szakmunkás, 25% szellemi munkakört töltött be.
  • körülbelül 3200 főiskolás és egyetemista, a felsőoktatásban tanúlók tíz százaléka indult útnak.

Fortepan/HOFBAUER RÓBERT

Felrobbant szovjet tank november hatodikán Budapesten. AFP PHOTO

A Baross utca. Keystone/Getty Images

Magyar menekültek az osztrák határnál. AFP PHOTO / VOTAVA PRESS PHOTO AGENCY

AFP PHOTO

Nickelsdorf mellett.

Ételosztás a Traiskirchen melletti táborban. Keystone/Getty Images

A német Vöröskereszt segítői válogatják szét a magyar menekülteknek gyűjtött takarókat Frankfurtban. Fotó: dpa

A menekültek egy csoportja a berlini reptéren. Fotó: dpa

Magyar nő három gyermekével érkezett a svájci határhoz. Az asszony férje életét vesztette a budapesti harcokban. Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Magyar gyerekek az amerikai hadsereg München melletti táborában. Innen indultak a légierő menekültekkel teli gépei az Egyesült Államokba. Fotó: dpa

Fotó: dpa

Fotó: dpa

Fotó: dpa

A légihídat irány George B. Dany tábornok a müncheni repülőtér telex szobájában. Fotó: dpa

Richard Nixon, akkor még alelnök fog kezet minden útnak induló magyarral december huszonkettedikén Münchenben. Fotó: dpa
444.

6vUDsUV2gNcB1Ee1OOs.jpeg
 
fych írta:
A magyar menekültek nem hőbörögtek, nem randalíroztak, hanem kivárták, amíg döntés születik az ügyükben. Ja, és nagyrészük jól képzett, munkára fogható, és munkára hajlandó ember volt, aki mindent elkövetett azért, hogy helytálljon.
A nyugati útlevelet meg ne keverd ide, mert semmi köze a témához.
MOndod te, a valosag teljesen mas. Szemelyesen ismertem ket repulo elteritot, igen sok gyilkossag rablas lopas szelhamosok sokasaga akik minden szinten kepviseltek a magyarokat.
Eleve a bortonokbol kiengedtek a rabokat es egyenesen meg se alltak Ausztriaig. Az utan potlas is folyamatosan erkezett, sokan abban biztak jobb ha lelepnek mielott lebuknanak otthon.
NEm egy ket 56 -os volt aki az eleteben egy napot nem dolgozott hanem , ugyeskedett, linksegekbol elt. Nalam lakott /kiadtuk a pincet neki egy garzont /o egy olyan magyar aki 56 ota nem volt olyan folyamatos 5 eve hogy ne kerult volna bortonbe. Igy allampolgasaga se volt. Egy konyvnyi regenyeket meselt ki mindnekivel ult a sitten a magyarok kozul. O robbantos volt azaz otthon banyaba dolgozott es elleste a robbantast es itt hasznositotta szefeknel, de hat nem sikerult mert ugyan a szef felrobbant de a love is vele egyutt.
Sajnos tolem is a sittre ment ,tudtomon kivul elvitte a kocsimat es egyenesen egy rendor karjaba futott, mert kozben meg pialt is. A rendor jott szolni nem -e hianyzik valamim.... mondtam nem , erre a kocsim meg van? a garazsba van nem is voltam ma sehol, ellenorizem csak le es akkor lattam nincs autom, be kellett mennem a rendorsegre. A rendorsegi parkolas $200 dollaromba kerult. NEm jeletettem fel , mert tudtam leultetik biztos van felfugesztetje, bent volt par hetig es addig talaltak otthon valaki rokonat akivel alairattak befogadja es haza deportaltak 50 ev itt let utan.
Meseljem el hogy 4-5 magyar 56 os 15 perc alatt ramoltak ki egy szorme uzletet, rengeteg bundat ami 70 -es evek vegen vagyonokat ert, es meg le se buktak, csak kesobb mikor 3 honap mulva ujbol megismeteltek az akciojukat arra gondolva a biztosito mar kifizette a kart es ujbol tele a szorme uzlet. Ez az akcio nem sikerult par evre huvosre kerultek.
Abban az evben mikor mi erkeztunk 3 gyilkossag tortent. Le voltam dobbenve sokadmagunkkal.
Az 56-os magyarok nagyreszenek nem volt utleve, csak aki a rendszer kegyeltje volt annak volt. A tobbi nem kapott utlevelet, mi akiknek nem volt semmilyen gondunk a hatosagokkal 74 ben kertunk nyugatra utlevelet azt mondtak a kozrendet serti az utlevel adas. Az elso utlevelet 80 as evekbe kaptunk csak.
A feketen itt levok is nagyresze azon bukik le nincs jogsilyuk vagy piasan vezetnek, es elkapjak oket. Tobb nevhazassag bukott meg.
Nem beszelve a haborus bunosokrol , mivel Canada kb 15-20 eve irta ala haborus bunosk kiadatasat, addig itt hemzsegtek a nacik pl a szegedi getto foparancsnoka Finta. a Szalasi szovivoje Berzy,stb ezek meg vallaltak is nyiltan, volt csendorok, stb.
Biztos voltak avosok is de ok hallgattak nagyokat , a csendorok meg szervezetet csinaltak museumot, es aktivan egymast utottek lovagga.

MInden nacioban vannak criminal emberek 20-30% olvastam egyszer egy statisztikat.
Rengeteg rendes ember is jott akiknek a neve itt fogalomma valt. Munk Peter, Soros is elt itt, Xaver, Faludy stb es meg sok sok hires ember.
Pufi csinalt egy riport sorozatot 50 magyarrol aki magas kitunteteseket kaptak munkasjukert, munkassagukert valahol fent van a neten is.
Ha meg azt hozateszed, hogy ez csak Canada, mi minden tortent Usaba vagy Ausztraliaba vagy az Eus orszagokba, mert nem mindenki indult tengeren tulra hanem a nyugat-europai orszagokba mentek vagy maradtak Auszriaba.
 
Utoljára módosítva:
Melitta, nem azt írtam, hogy az '56-os magyarok mind angyalok voltak, hanem azt, hogy a többségük normális, becsületes, dolgos ember volt. Biztosan voltak köztük semmirekellők is. Ez törvényszerű.
 
Melitta, nem azt írtam, hogy az '56-os magyarok mind angyalok voltak, hanem azt, hogy a többségük normális, becsületes, dolgos ember volt. Biztosan voltak köztük semmirekellők is. Ez törvényszerű.
MInt ahogy a mostani menekultek kozott is van csibesz es megatalkodott gonosztevo, es tiszteseges ember aki uj eletet nyugalmat akar teremteni maganak.

56-osokrol meg a resztvevok nagyresze Canadaba talalt otthonra, Kopacsi ?/Bp redor parancsonoka volt/akit halalra iteltek de vegul nem kotettek fel, bortonben sinylodott, Dr Kostya , a Corvin Koz valamilyen parancsnoka sok ember eletet mentette meg Canada hogy uj hazara talaltak.
 
Meghallgatom mégegyszer a 56-os beszédet de nem tünnt nekem fel, hogy egyetlen egy szoval megemlitette volna, hogy két hét alatt majd 200.000 magyar menekült a szomszédos országba.

en se halottam de az 56-ban volt nem
akkor meg nem az orbanek elol menekultek hanem mer jobban akartak elni vagy feltek a megtorlastol

nekem is akkor ment ki az egyik rokonom
o azert ment el mert az apja kulak volt es ezert kisemmiztek oket es se dolgozni nem tudott se tanulni
5en voltak testverek es addig volt munkajuk amig ki nem derult hogy kulakok utana kirugtak oket
a rokonom letagadta es beiratkozot az egyetemre es evfolyamelso lett ki akartak tuntetni aztan kirugtak mer lekadereztek elotte
amikor bejottek az oroszok akkor meg kiment nemetorszagba es mernok lett

es nem volt bunozo ahogy melitta irta es sokan nem a bortonokbol mentek ki hanem egyszeru eberek voltak csak
es dolgozott egesz eleteben becsuletesen
 
es nem volt bunozo ahogy melitta irta es sokan nem a bortonokbol mentek ki hanem egyszeru eberek voltak csak
es dolgozott egesz eleteben becsuletesen
Jo lenne ha visszaolvasnal mielott hulyesegeket irsz.
A menekultekrol volt szo hogy minden magyar tisztesseges dolgos ebbol adodoan a mostaniak nem.
200ezer korul volt az otthonrol eljovok szama 1956 ban. Elenyeszo szam volt a criminal es bunozo, de volt, es 200ezres tomegbol mindig lesznek olyanok akik a munka konyebbik veget akarjak megfogni, es a konnyu elet elonyeit reszesitik foceljuknak legyen az magyar vagy szir.
Tiz ezervel van a dolgos becsuletes magyar aki tisztesseggel allta meg a helyet a regebben kijovok es a mostaniak kozott.
 
en nem vagyok ojan tajekozot mint te de en azt hittem hogy a nyugateuropaiak is szuksegbol dolgoznak es nem szorakozasbol
-
A különbbség a kettö között, hogy mig az egyik talál a hazájába munkát a másik kénytelen külföldre menni, idegen nyelvet megtanulni és egy általa utált "ethnikailag inhomogén" környezetben élni. :(
-
Ezt az etnikai inhomogenitást és utálatot azért mondom, mert tegnap Orbán Passauban pofátlanul azt állitotta, hogy nem a kormány terjeszti az idegengyülöletet hanem a magyar nép, ö csak meghajlik az akaratuk elött. Ezt nem fogadta el Telschik a beszélgetö partnere.
-
Köhögött is eleget Orbán mind ahogy a hazugok teszik (lázsd video). Már majdnem az Istenhez fohászkodtam, hogy ne kinozza. ;)
 
en se halottam de az 56-ban volt nem
akkor meg nem az orbanek elol menekultek hanem mer jobban akartak elni vagy feltek a megtorlastol

nekem is akkor ment ki az egyik rokonom
o azert ment el mert az apja kulak volt es ezert kisemmiztek oket es se dolgozni nem tudott se tanulni
5en voltak testverek es addig volt munkajuk amig ki nem derult hogy kulakok utana kirugtak oket
a rokonom letagadta es beiratkozot az egyetemre es evfolyamelso lett ki akartak tuntetni aztan kirugtak mer lekadereztek elotte
amikor bejottek az oroszok akkor meg kiment nemetorszagba es mernok lett

es nem volt bunozo ahogy melitta irta es sokan nem a bortonokbol mentek ki hanem egyszeru eberek voltak csak
es dolgozott egesz eleteben becsuletesen

Nem tudom mit akarsz mondani?
En azt kritizáltam, hogy oktober 23-án elvárta volna az ember, hogy a miniszterelnök megemlékezzen az exoduszrol.

Nem tette mert még párhuzamot lehetett volna vonni a mult és jelen között.
 
-
A különbbség a kettö között, hogy mig az egyik talál a hazájába munkát a másik kénytelen külföldre menni, idegen nyelvet megtanulni és egy általa utált "ethnikailag inhomogén" környezetben élni. :(
-
Ezt az etnikai inhomogenitást és utálatot azért mondom, mert tegnap Orbán Passauban pofátlanul azt állitotta, hogy nem a kormány terjeszti az idegengyülöletet hanem a magyar nép, ö csak meghajlik az akaratuk elött. Ezt nem fogadta el Telschik a beszélgetö partnere.
-
Köhögött is eleget Orbán mind ahogy a hazugok teszik (lázsd video). Már majdnem az Istenhez fohászkodtam, hogy ne kinozza. ;)
Így van a hatalom dönti el hogy befogad az ország embereket vagy sem!
 
Így van a hatalom dönti el hogy befogad az ország embereket vagy sem!

Igen csak a kormány mindent megtesz, hogy az aljas öszönök a felszinre kerüljenek, ö manipulálja az informatiokat, szit gyülöletet. Miért nincs referendum a pénzért betelepédés kérdéséröl?
-
A nemzeti konzultátioban nem a nép véleményére kiváncsi a kormány, ott csak a kolera és a pestis között tudnak választani a kérdezettek mindha nem lennének más alternativák.
 
Meg fogsz lepődni, de a legtöbb EU országban nem nézik jó szemmel a "keletről jött" munkavállalókat. Ausztriában, Angliában rendszeresek a megjegyzések. Szerinted a Brexitet mi váltotta ki?

Nekem eddig hat munkaadóm volt a 3 év alatt,egynél tapasztaltam ellenszenves viselkedést egy ember részéről.Egyébként mindenütt nagyon barátságosan fogadtak,segítőkészek és van olyan cég is ahol már ötödik alkalommal hívnak vissza..
Egy bérelt munkaerő nagyon sokba kerül egy cégnek,így csak addig alkalmaznak amíg a munka nagyja elkészül...
Idén szeptemberben egy cég vezető főmérnöke és vezető kollégája személyesen köszönte meg nekem és kettő lengyel kollégának a munkánkat...,jóleső érzés volt,a röpke két hónap amit velük töltöttem élményszámba sorolható.Remélem lesz folytatás.....:)
 
Dolgos, alkalmazkodó és európai neveltetésü emberek menekültek Magyarországról. Onnan, ahonnan csak kapott a világ. Tatár, török, stb. Tudósokat és kiváló szakembereket

Gondolom a "többségröl" beszélsz és nem arrol, hogy a tizparancsolat felesleges a magyarok számára , ök ugyis mindig korrektek?
Vagy esetleg egy ellenpolusnak akarod öket idealizálni a világ többi menekültjeivel szemben.
-
Magyarország nem is tudhatja milyen egy menekült, mert nem is tudhatja, honnan.
A kormány presentálta adatok nem reprezentásak, hiszen egy orjási poolbol (több generatio, a világ összes kontinense) csipkedi ki a negativ példákat. Ha arra koncentrálnánk kinek nem sikerült az egyenes uton maradni a magyar menekültek közül akkor ott is lenne mit találni.
-
Az 1956-rol szolo legenda, többekközött azért olyan szép, mert a világ megprobálta a politikai rendszerek közötti harchoz felhasználni. Ez nagyon jol jött a hirnevünknek.
-
Ma, a nationalizmus, rasszizmus, antiszemitizmus számos országban visszatéröben van, pártok vannak parlamentekben akiknek csak egyetlen céljuk van a menekültek diszkriminálása. Ez is erösiti a makulátlan magyar menekültek és az öket "önzetlenül" megsegitö Osztrákok, Németek, Amerikaiaik... klischeejét.
-
Sajnos mindig is voltak ilyenek és olyanok, nem minden menekült volt angyal, nem minden befogado volt önzetlen.
 
Nekem eddig hat munkaadóm volt a 3 év alatt,egynél tapasztaltam ellenszenves viselkedést egy ember részéről.Egyébként mindenütt nagyon barátságosan fogadtak,segítőkészek és van olyan cég is ahol már ötödik alkalommal hívnak vissza..
Egy bérelt munkaerő nagyon sokba kerül egy cégnek,így csak addig alkalmaznak amíg a munka nagyja elkészül...
Idén szeptemberben egy cég vezető főmérnöke és vezető kollégája személyesen köszönte meg nekem és kettő lengyel kollégának a munkánkat...,jóleső érzés volt,a röpke két hónap amit velük töltöttem élményszámba sorolható.Remélem lesz folytatás.....:)
Efelől kétséged se legyen. Tegnap mesélte a testvérem( osztrák állampolgár),hogy a lányának a konyhabútorát egy magyar asztalos szerelte akit a bútorüzlet küldött ki. Jött vele egy segéd "migráns". Nem volt fizikai ereje, nem bírta a bútorlapot vinni, nem bírta a guruló műszerkoffereket húzni. Az asztalos srác ki volt akadva,hogy egyszerre cipelje, szabjon, szereljen...A segéd ahonnan jött, ott egész nap ült a sátor alatt. Mondta is, hogy vissza megy ahonnan jött. Azt mondta, hogy itt nem normálisak az emberek, hogy dolgoznak mint az állat.
 
Sándor , megkövettlek , de egy "bérelt" mukaerö a célmunkára mindig is olcsobb egy cégnek mint egy arra szakosodott "alkalmazott"! Mert a bérmunkás csak arra mondjuk 6 hétre terheli a munkáltató zsebét addig az alaklmazott egész évben , ha teljesit , hanem ! Azért is van itt ahol élek nagyon sok szakmában ugy nevezett szabaduszósok /Springerek/ akik egy egy speciális munkára alkalmaznak , de itt azok általában önálló vállalkozok !
 
Nekem eddig hat munkaadóm volt a 3 év alatt,egynél tapasztaltam ellenszenves viselkedést egy ember részéről.Egyébként mindenütt nagyon barátságosan fogadtak,segítőkészek és van olyan cég is ahol már ötödik alkalommal hívnak vissza..
Egy bérelt munkaerő nagyon sokba kerül egy cégnek,így csak addig alkalmaznak amíg a munka nagyja elkészül...
Idén szeptemberben egy cég vezető főmérnöke és vezető kollégája személyesen köszönte meg nekem és kettő lengyel kollégának a munkánkat...,jóleső érzés volt,a röpke két hónap amit velük töltöttem élményszámba sorolható.Remélem lesz folytatás.....:)

Mindig és mindenüt ugy van, hogy akit ismer az ember arrol más a véleménye.
Egészen biztos találkoztál már olyan kedves emberrel nyugaton aki szidta a külföldröl jötteket de a jelenlevöket gyorsan kizárta.
Na és ki ne akceptálná gyorsan, hogy "nem rolla van szo hanem a másikrol"? ;)
-
A borzaszto, hogy a külföldröl jöttek is megprobálnak egy hierarchiát felépiteni, a börszin még mindig egy lépcsövel lejebbet jelent. A magyarországrol jöttek permanenst nagyzoloak csak, hogy a létran feljebb kerüljenek, az pálfordulo ota idevándorolt 1 millio Orosz nincs is a statisztikában mert ök rögtön állampolgárságot kaptak "német kisebbség volt" belöllük jön az islamophob pártot választok java... :)
 
-
A különbbség a kettö között, hogy mig az egyik talál a hazájába munkát a másik kénytelen külföldre menni, idegen nyelvet megtanulni és egy általa utált "ethnikailag inhomogén" környezetben élni. :(
-
Ezt az etnikai inhomogenitást és utálatot azért mondom, mert tegnap Orbán Passauban pofátlanul azt állitotta, hogy nem a kormány terjeszti az idegengyülöletet hanem a magyar nép, ö csak meghajlik az akaratuk elött. Ezt nem fogadta el Telschik a beszélgetö partnere.
-
Köhögött is eleget Orbán mind ahogy a hazugok teszik (lázsd video). Már majdnem az Istenhez fohászkodtam, hogy ne kinozza. ;)
nekem el rokonom nemetorszagba
o meselte hogy a valalatnal ahol dologzik egy francia ember az igazgato meg egy sved a szemelyzeti fonok
akkor a franiciaknak is elkell menni otthonrol dolgozni meg a svedeknek is gondolom
raadasul azt is mondta hogy egy csomo nemet cegnel pl angol a hivatalos nyelv a sok kolfoldi miatt akik nem magyarok meg keleteuropaiak ilyen pl a bosh
szoval akor a nemeteknek is meg kel tanulni egy idegen nyelvet hogy beszelni tudjanak a fonokeikkel othon nemetorszagban
 
A nemetek beszelik az angolt, altalanos iskola 5 osztalyatol kotelezo es nem ugy mint nalunk az ororsz volt.
12 ev 8 altalanos + highschool, utana szakma vagy egyetem.
 
Utoljára módosítva:
A nemetek beszelik az angolt, altalanos iskola 5 osztalyatol kotelezo es nem ugy mint nalunk az ororsz volt.
12 ev 8 altalanos + highschool, utana szakma vagy egeytem.
Ez így egy szép, kerek, romantikus elképzelés.
Nem, a németek két okból sem beszélik általában az angolt. Egyrészt, mert legalább annyira rátarti és orrfennhordó népség, mint az amerikai és angol (és főleg az orosz) - mindenki tanuljon meg németül és kész! (angolul és kész, oroszul és kész.) Másrészt udvary leírta a mindennapos gyakorlatot.
Az, hogy van egy brilliant idea és azt rákenjük mindenkire - egyszerűen nem működik a valós életben. Az uniformizált márpedig ígyvan - nincs így. Sokan beszélnek angolul a németek közül, kétségtelen - ám a bőven 100milliós lélekszámnak az nem sokkal nagyobb aránya, mint itt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,906
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére