Orbán 18 ezer bevándorlót engedett be pénzért az országba

Magyarország az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embert engedett be a letelepedési kötvények révén, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott – írja a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap.


Más országok is keresnek így pénzt, hét további EU-tagállamba vásárolhatják be magukat idegenek, de egyik ország sem harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország – írják.

Hozzáteszik: míg Orbán egy júliusi nyilatkozatában elmondta, hogy a migránsok biztonsági átvilágítása hónapokig tartana, a kötvényprogram keretében 30 nap is elég erre, és nem egészen világos, mennyire alapos az ellenőrzés.

Orbán letelepedési kötvénybizniszében sok minden hamisnak tűnik, a forgalmazási jogosultságot például pályázat nélkül kapták meg adóparadicsomban bejegyzett ügynökségek – hívja fel a figyelmet a tekintélyes német lap.

letelepedes.jpg
 
Nem most és nem a kínaiakkal kezdődött ez a dolog. Igaz, akkor nem (hivatalos) pénzért, ám sokezerszám árasztották el az országot már a kilencvenes évek legelejétől és szépen folyamatosan - a vietnamiak. Ők köszönik, szépen elvannak már évtizedek óta. Mondjuk, sokaknak csak sárga, sárga, nem mindegy? Csak elévülési időn kívül lehetnek, nincs azon mit piszkálgatni akkoriból... sem...
 
Hm, most muszáj megint az ellenkező oldalra állnom, olyat írok ami tutira tetszeni fog Melittának meg Ernőnek:

Kiegészítem *Főnix listáját:

—Minden zsidó világuralomra tör.
—Minden afrikainak hosszú, térd alá érő hímvesszője van.
—Minden hindu fakír, és szeges ágyon alszik.
—Minden japán olyan lelkiismeretes, hogy ha akár vonatkésés miatt önhibáján kívül is de 5 percet késik a munkából, felvágja a hasát szégyenében.
—Az orosz nők szeretik ha verik őket, ezt a szeretet jelének tartják, hiszen aki ver az féltékeny, s aki féltékeny az szeret!
—Kivétel nélkül minden amerikai gazdag, rágógumizik és kólát iszik, és dzsippel jár munkába.
—Magyarországon minden nő matyó népviseletben jár, a fiúk pedig kócsagtollas kalapot viselnek.
—A cigányok mind tolvajok. A gazdag zenészcigányok is, természetesen.
—Az eszkimók mind nyers halat esznek és jégkunyhóban laknak, és kölcsönadják a feleségeiket a vendégnek. Mindegyikük, és ma is.
—A magyar férfiak pedig lovon járnak munkába, nyereg alatt puhítják a húst, s ha mégse azt eszik, akkor csakis paprikáskrumplit meg gulyást esznek!

Ehm... Nem szép dolog ennyire általánosítani azt hiszem. Itt is az van mint mindenben, hogy a túlzás nem jó dolog márpedig minden általánosítás túlzás. Én még azt is el tudom hinni, akadnak szokások és viselkedési fajták, melyek jellemzőbbek bizonyos népekre mint másokra. De akkor se ennyire, ilyen tömegesen, ráadásul ha vannak rossz szokások melyek jellemzőbbek azon népekre, biztos vannak JÓ szokások is melyek rájuk jellemzőbbek, de azokat mintha senki se akarná észrevenni és általánosítani... Mindig csak a rosszat szajkózzák... csúnya dolog!
 
elolvastam a cikket...de nem világos ki is "harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen" ?

Tudtommal a menekültekkel semmi gond sincs, aki kéri a mekült státuszt annak elbírálják a kérelmét. Az illegális migránsokkal van a problem... szóval akik papírok nélkül, a zöldhatáron keresztül bejárják fél Európát és a leggazdagabb helyen mondják magukat menekültnek és kérnek menekült státuszt, Mo csak átjáróház a számukra.

Mintha lenne némi különbség azok közt akik letelepedési kötvényt vásároltak és azok közt akiket kötelezően akarnak betelepíteni, az államnak picikét mások a kötelezettségei a két csoporttal szemben.
 
Utoljára módosítva:
elolvastam a cikket...de nem világos ki is "harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen" ?

Tudtommal a menekültekkel semmi gond sincs, aki kéri a mekült státuszt annak elbírálják a kérelmét. Az illegális migránsokkal van a problem... szóval akik papírok nélkül, a zöldhatáron keresztül bejárják fél Európát és a leggazdagabb helyen mondják magukat menekültnek és kérnek menekült státuszt, Mo csak átjáróház a számukra.

Mintha lenne némi különbség azok közt akik letelepedési kötvényt vásároltak és azok közt akiket kötelezően akarnak betelepíteni, az államnak picikét mások a kötelezettségei a két csoporttal szemben.

Milyen igaz....a magyar csórókkal sem vesződik a kormány, pedig ők több nagyságrenddel többen vannak
 
Nem értem a problémát. A népesség gyarapítása nemzeti ügy, és ez egy legális üzleti vállalkozás Csatolás megtekintése 1571700 , amellyel mindenki jól jár. Kivéve........
És itt http://www.residency-bond.eu/visa-europe.html pedig lehet csemegézni és aki akar, rácsodálkozni... meg miegyéb :)

Némi ellentmondást érzek gyarapítás ügyileg.... a kormány mélymagyar deklarációjához ugyebár a 'magyar anyák szüljetek' szlogen passzol....(hogy hová és miből tartsák el őket, úgy tűnik még kidolgozás alatt van az ötletbörzén).
A külhoni - bár vastag - betelepülők zöme ugyebár nem magyar.... és nem rémlik, hogy láttam a költségvetésekben az ebből származó bevételt és hogy mire költötték. (Legutóbb emlékeim szerint Rogán jött igen zavarba e kérdéstől.)
Akkor hol itt a "közjó" ?!
 
Menekülteket nem akar felvenni Mo. de gazdag Oroszok, Kinaiak és Arabok némi készpénzért azonnal kapnak tartozkodási engedélyt és korlátlan belépést az EU-ba.
-
A Magyar kormány keményen résztvesz ebben az üzletben és megprobál mindenkit aulul-licitálni, nemcsak az alacsonyabb "belépö" kinálással (Maltában 600.000, Ausztriába 2 millio euro) hanem azzal is kecsegteti az ujmagyarokat, hogy 5 év után visszakapják a pénzüket. Kérdés kitöl és miböl? Hol lessz akkor már Orbán?
-
Az is érdekes, hogy erröl a folyamatrol nincs Nemzeti Konzultatio?
Na ja, ezek az urak biztos nem fogják zavarni a Öcsényiek faji büszkeségét ha nyaralni mennek,
-
Azt is érdekes lenne tudni, hogy a 60.000 euro ügyvédi honorár kinek a zsebébe kerül? 18.000 ügyfél esetén ez is több mind 1 milliard euro.
 
Némi ellentmondást érzek gyarapítás ügyileg.... a kormány mélymagyar deklarációjához ugyebár a 'magyar anyák szüljetek' szlogen passzol....(hogy hová és miből tartsák el őket, úgy tűnik még kidolgozás alatt van az ötletbörzén).
A külhoni - bár vastag - betelepülők zöme ugyebár nem magyar.... és nem rémlik, hogy láttam a költségvetésekben az ebből származó bevételt és hogy mire költötték. (Legutóbb emlékeim szerint Rogán jött igen zavarba e kérdéstől.)
Akkor hol itt a "közjó" ?!
Mi itt a gond?
Ahogy leteszi a magyar állampolgársági eskük magyar anyává válik. És amennyiben volt erre a bizniszre kerete, úgy a magyar állampolgárnak, a magyar állampolgárságú gyermek felnevelésével nem lesz problémája.
Hogy miken nem akadsz ki... :)
 
elolvastam a cikket...de nem világos ki is "harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen" ?

Tudtommal a menekültekkel semmi gond sincs, aki kéri a mekült státuszt annak elbírálják a kérelmét. Az illegális migránsokkal van a problem... szóval akik papírok nélkül, a zöldhatáron keresztül bejárják fél Európát és a leggazdagabb helyen mondják magukat menekültnek és kérnek menekült státuszt, Mo csak átjáróház a számukra.

Mintha lenne némi különbség azok közt akik letelepedési kötvényt vásároltak és azok közt akiket kötelezően akarnak betelepíteni, az államnak picikét mások a kötelezettségei a két csoporttal szemben.

Nyilván van különbség a menekültek és a kötvényvásárlók közt. Aki kötvényt vásárol milliókért és úgy telepszik be, az GAZDAG, annak ven erre pénze, az ezt megengedheti magának.

Tudod, én előbb gyanakszom arra hogy egy kötvényvásárló akar terroristáskodni, mint egy menekült, mert a terroristáknak többnyire bőven van pénze rá hogy így, kényelmesen jöjjenek be, s jóval kevesebb kockázattal! Persze aki így kötvénnyel jön, vélhetőleg nem úgy lesz terrorpista hogy maga robbantsa fel önmagát (is), de úgy már annál inkább hogy majd megszervezi a fanatizált szellemileg alsóbbrendű népségből azokat akik majd személyesen robbantgatnak, vásárol majd fegyvert nekik, bújtatja őket a maga legális lakásaiban, stb!

Ezzel nem azt akarom mondani most se hogy híve lennék a tömegek ellenőrizetlen beengedésének, de ez a kötvénybiznisz akkor is undorító, s emellett - erre akartam rávilágítani - semmivel se kevésbé kockázatos, sőt! Híven mutatja emellett, hogy Orbánnak és klikkjének nem az ideológia a fontos, még Európa úgymond „megvédése” se, hanem csak a hatalom és a pénz!
 
Megértem, hogy valaki az EU-n kivülröl üzletelni akar az EU-val de mi ennek az akadálya?
Miért kell neki ehez Maltai vagy Magyar állampolgárság????
-
Valoszinüleg azért mert igy nem érvényesek rá a szabályok amik EU-n kivüli üzletemberekre érvényesek.
Nos akkor felmerül a kérdés, hogy mi értelme van az EU-nak ha kilehet játszani, ha az EU-biroság döntéseit figyelmen kivül lehet hagyni?
-
Orbán tegnap Passauban égette magát, egy nyilvános diszkuszioban. Helmut Kohl volt tanácsadoja Telchik diskurált vele. Erzésem szerint a mythoszt, miszerint Kohl Orbán oldalán állt ellehet felejteni, az csak a 80-es évekre lehetett igaz. De legjobb ha meghallgatjátok magatok. A nyelvet lehet vásztani.
-

-
Valoban nincs értelme az EU-nak ha igy kilehet játszani a törvényeket.
 
Nem általában írt a népekről hanem azokról írt akik bevándorolnak egy országba és ott munkát vállalva vagy vállalkozásba kezdve elég negatív hírnevet szereztek maguknak.
Hát nézd, amíg még Orbanisztánban éltem, nekem alapvetően egyik bevándorolt nációval se volt semmi különösebb bajom, mondjuk a cigányok közt akadt pár akivel volt némi afférom, de azokat nem lehet klasszikus értelemben bevándorlónak tekinteni, mert azokhoz képest már „őshonosak”. A tulajdonképpeni bevándorlók közül engem a legnagyobb csalódás a vietnamiak terén ért - s e csalódás alatt azt értsd hogy nekem nagyon tetszettek a csinos vietnámi lányok, de az istennek se akart lefeküdni velem egyikük se, akár tudott magyarul akár nem!

Na de, azért azt még én is elismerem hogy ez olyasmi amit igazán nem lehet úgy értelmezni mint ami a „rossz hírüket keltené”, ugye... Azért ilyesmi miatt hadd ne itéljük már el az egész népcsoportot...

Ha egyáltalán beszélhetünk arról hogy valami népcsoport ami elmegy másik országba, ott annak az országnak rossz hírét kelti a viselkedésével, az épp a magyar, legalábbis a saját tapasztalataim erősen ebbe az irányba mutatnak. Különösen azok amiket a saját honfitársaikkal művelnek.
 
probálom a magyar szinkront elérni ungarisch -re kattintva, de nem sikerül .... ha valakinek sikerül, írja már le hogyan

14ih1sn.jpg

Eddig nekem sem sikerült magyarra átkapcsolni pedig szerettem volna tudni, mit hallanak a magyarok amikor Orbánnak ellentmond a világ.
-
Az is érdekes, hogy Orban nem merte a szájára venni Soros nevét, valoszinü a Helszinki bizottság pere Damoklesz kardjaként log a feje felett. Telschik megmondta Orbánnak nyiltan, hogy csak önmagát járatja le a Soros elleni kampanyal.
-
Ha nincs magyar forditás szivesen készitek egy essentiát.
 
Asszem,mintha ezeket a vagyonokat érő "kötvényeket" kis hazánk a jövőben visszavásárolja a letelepedett "szerencsétlenektől" akiknek véletlenül volt a zsebében több százezer Euro,de szerintem más valuta is jól jött....:)
Remélem,amikor rájönnek ezek az emberek az idő letelte után,hogy egy kalap szart se ér a befektetésük,lesz köztük pár tökös legény aki elintéz pár "irodistát" ahol "vette" ezeket a vagyont érő papirokat....:D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,918
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére