Erre kell számítani, ha Amerikába akar repülni

Szigorúbb biztonsági intézkedések lépnek életbe csütörtöktől az Egyesült Államokba tartó, illetve onnan induló légi járatokon.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) közlése szerint az új intézkedések értelmében az Egyesült Államokba induló járatoknál az utolsó felszállóhelyen megszigorítják az ellenőrzést, és a beszállás előtt mind az utasfelvételnél, mind a kapuknál újra kikérdezik az utasokat.​

Az új intézkedések naponta mintegy 325 ezer utast érintenek a körülbelül 2000 kereskedelmi járaton, amely az Egyesült Államok valamelyik légikikötőjébe érkezik.
Washington júniusban rendelte el, hogy nyolc közel-keleti és észak-afrikai ország 10 repülőterén tilos a laptopok és nagyobb elektronikai eszközök felvitele az Egyesült Államokba tartó repülőgépek fedélzetére. Ezt a korlátozást júliusban feloldották, és amerikai tisztségviselők bejelentették: a különböző légitársaságoknak 120 nap áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek az új biztonsági követelmények teljesítésére.

Szerdán a francia Air France, a német Lufthansa, az egyiptomi EgyptAir, a hongkongi Cathay Pacific és a dubaji központú Emirates, a dél-koreai Korean Airlines, a tajvani China Airlines már közölte, hogy készen áll a szigorú biztonsági intézkedések bevezetésére.

A TSA szóvivőnője ugyanakkor elhárította azokat az újságírói kérdéseket, amelyek a szigorítások részleteit firtatták. Szerdán este csak annyit szögezett le, hogy "az Egyesült Államok továbbra is együttműködik partnereivel a globális légi biztonság és az utazóközönség épségének garantálásában".

MTI

usa repulo.jpg
 
A nagyfokú biztonság érzését alig tudom visszatartani mikor engem és 89 éves olasz nagymamát esetleg a 6 éves szlovák kisfiú nyaggatjak a biztonság érdekében
Az a helyzet, hogy ha belegondolsz épp ilyenekkel "szállíttatják" az - esetleg - nemzetbiztonságra veszélyes infókat.
Ki gondolna arra, hogy egy öregasszonynál vagy egy kisgyereknél lehet pl egy mikro sd kártya/veszélyes anyag/....stb. ? (Hisz aki viszi azt sem tudja mi az ami nála van.)
közben meg mindenki harcol Trump ellen
Figyelembe véve eddigi tevékenységét ezen nincs mit csodálkozni.
Mikor bizonyos muszlim országokból korlátozni és szigorúbban ellenőrizni akarta a beutazást.
Mr. Trump azt az apróságot felejtette el, hogy az USA nem a magánbirtoka, ahová kénye-kedve szerint enged be/tilt ki embereket. Az érvényben lévő nemzetközi megállapodások valószínűleg magasabb prioritást élveznek mint az elnöki rendelet.
Persze ettől még szigoríthat de csak megfelelő alap esetén és mindenre kiterjedően...
 
épp ilyenekkel "szállíttatják" az - esetleg - nemzetbiztonságra veszélyes infókat.
Ki gondolna arra, hogy
kismamak pelenkas babaval es babakocsival garantaltan minden negyzetmillimeter ellenorzesre
a pelus tartalma IS !!!
mozgasserult tolokocsis ,nem akarod tudni min megy keresztul
gyerekjatekok --- gyakorlatias sokat utazo szulok mar tudjak csak fejfajas
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,548
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére